2009.12.17. csütörtök

Ma vettem át a cipőt, egy Inov 8 Mudclaw 272-t, a 2010-es modellt. Izgalmas dolog valami újat megismerni, és lehetőleg minél teljesebb képet festeni róla. Remélem, érthetően fogalmazom meg tapasztalataimat, s ezek alapján kirajzolódik egy olyan kép erről a típusról, mely személyes élményeim mellett szolgál annyi objektív információval, amennyi segíthet nektek a cipőválasztásban!

Ha kérdésed van a témával kapcsolatban, tedd fel bátran, s ha tudok, válaszolok rá.

Az első benyomások

Ennél a cipőnél mindenhol a súlycsökkentésre törekedtek (mellesleg ez egészen jól sikerült is, tényleg könnyű a cipő). Kérdés, hogy ezzel mennyire áldozták fel a láb védelmét és a cipő időtállóságát. Végül is, ez versenycipő, mondhatni „alkalmi” darab, ahol nem az edzések során kell bizonyítani, hanem éles körülmények között a maximumot nyújtani.

Első ránézésre, ami szembe tűnt nekem, az a talp. Nagyon erős bütykök tarkítják, teljes hosszban (a sarok alatt is), megfelelő állásban és sűrűségben - a sár, kő stb. nem ragad bele. Eddigi terepfutó cipőimnél a talpból ennyire nem álltak ki a részek. A megszokottnál vékonyabb a talpkiképzés. Megfelelően, sőt, elsőre talán túlságosan is hajlékonynak tűnik az egész cipő. Az ember attól tart, hogy ez és a talp vékonysága hátrány lesz terepen, minden kis kiálló tárgyat megérez a talpán.

A talpbetét kivehető, a lábujjak alatti része lyuggatott, ezzel szeretnék biztosítani a jobb szellőzést.

A felsőrész is minimálisra van tervezve: a lábujjakat körbefutó erősített rész védi, ezen kívül máshol csak a csupasz anyag van, semmi ráadás, kivéve a fűzőlyukaknál, melyeket húzásirányban ráragasztott műanyag erősít. A hagyományos cipőktől eltérően a fűzőlyukak sora nem a lábhát közepén fut végig, hanem vonala befelé fordul a cipőn, ezáltal csökkentve a terhelést a lábhát inairól.

A fűző felépítése is eltér az általam eddig használt terepfutó cipőknél találhatóktól: nagyjából fele olyan vastag és kerek keresztmetszetű. Ennek ellenére nem csúszik, nem kötődik ki könnyen, mert a gyártásnál kis „rücsköket” építettek bele. Megnyúlása szinte nincs is. A fűzési mód is sajátos, a felső két szem segítségével képzett hurkokkal a lábhát inainak terhelése, valamint a sarok elmozdulása a cipőben csökkenthető.

Maga az egész cipő mellőz mindenféle hivalkodó külsőséget – ezáltal rendkívül funkcionálisnak tűnik. Kinézetre, összbenyomásra egy erőteljes, ugyanakkor minimális anyagfelhasználással készült „ragadozóval” van dolgunk. Végül is, ez egy versenycipő. Kíváncsi vagyok a tartósságát / szakadásállóságát illetően, de a futások során majd ezek is kiderülnek.

"...s szép, mint mindig, énnekem..."

Petőfi után szabadon. Mert nekem minden évszak szép! Bármikor kiszabadulni a Természetbe, érezni a bőrömön áramló levegőt, a SZABADSÁGOT, no ez jelenti az élet egyik értelmét! Legyen perzselő meleg, zuhogó eső, csikorgó fagy, cibáló szél - hozzátartozik a léthez. A városi ember egyre inkább kondicionált környezete miatt (lakás - autó - munkahely - pláza - stb.) egyre jobban elszakad az ősi környezettől, s ezáltal egyre inkább elveszti az időjáráshoz alkalmazkodás képességét. Most, amikor már szinte mindenütt garantálva van az állandó hőmérséklet, a csapadék elleni védelem, az a különc, aki gyalogosan, lábát használva közlekedik. Viszont, aki mégis úgy dönt, hogy kiteszi magát ama "borzalmaknak", melyeket az ügyeletes időjósok nemes egyszerűséggel extrém időjárásnak neveznek (hallgassa meg bárki, miket mondanak akár már -1 foknál is!), jó, ha fel is készül a szabadban mozgásra.

Egy sportolónak a teste a legfontosabb eszköze, ezért érdemes vigyáznia rá, főleg, ha hosszabb távon gondolkodik. Hidegben bizony a megfelelő ruhaválasztás alapkérdés. Ilyenkor a külső hőmérséklet, a kint tartózkodás hossza, az egyén hidegtűrő képessége mind olyan tényező, melyet illik figyelembe venni. A boltokban ma már olyan ruhákat lehet kapni, melyekről 10-15 évvel ezelőtt még álmodni sem mertünk. Érdemes beRUHÁZni jó minőségű darabokba, mert ezek befektetések a jövőbe! A legjobb áruházakban hozzáértő eladók segítik a helyes választást, forduljunk hozzájuk, mondjuk el, milyen célból szeretnénk vásárolni. És nem csak sportolás alatt szükséges megfelelően, rétegesen öltözködni, hanem a "civil" tevékenységekre is. Egyáltalán nem ciki harisnyát, jégeralsót húzni a nadrág alá! Én fagypont alatt szinte mindig hordok ilyesmit, hiszen a futónak a lába a legfontosabb "munkaeszköze".

Szóval, elérkezett Tél tábornok, s a hideg mellett meghozta a havat is. HURRÁ! Éljünk áldásos hatásával minél többször! Dobjunk hátba hógolyóval legalább egy olyan ismerőst, aki megfelelő vidámsággal és kaján vigyorral viszonozza támadásunkat! Egy kis játék mindennap helyre billenti a lelket is, ami fontos a jó közérzethez...

Börzsöny Vulkántúra

Királyréten, az indulás előtt percekig azon tipródtam, hogyan is öltözzek. Nem volt hideg, de a hegyek lábánál lévő és a fentebbi időjárás közt jelentős eltérés lehet (és, mint tudjuk, a Börzsöny nem viccel), így a melegebb, téli kimenő mellett döntöttem, s nem is bántam meg. A mai futás társasági program volt, kilencen vágtunk neki a hegyeknek, hogy lehetőleg együtt haladva teljesítsük a maratoni távot.

Királyrétről indulva kisebb dagonya fogadott minket, ami a Vasfazék-völgynél már keményre fagyott talajba ment át. Szép egyenletes futással kezdtünk, tisztelve az emelkedőket. A Nagy-Hideg-hegy előtt fehérbe öltözött táj ünnepi hangulatot varázsolt, s tényleg, ez a túrafutás egyfajta ünnep volt a városi hétköznapok után. A turistaháztól Csóványosig meg is maradt a táj havasnak, s ahogyan a hegyről ereszkedtünk lefelé, úgy barnult vissza késő őszbe. Még Csóványos előtt, a Szabó-köveknél "kellemes" nyugati szél vágott az arcunkba, kissé zsibbasztó élményként. Itt azért a fagypont alatti hőmérséklettel ötvözve igencsak barátságtalan arcát mutatta a Börzsöny. A kilátóba felkapaszkodtunk, de fél perc elég volt fönt a szélből. A lefele ösvényen kissé meglódult a társaság, hogy aztán gyorsan fel is kapaszkodjunk a Magosfára. Itt nem volt már hó, de a szél fütyült rendesen. Ilyenkor örül igazán az ember, hogy ott a feje a fülei közt.

A Fekete-völgyi patakátkelés is izgalmas volt (bármennyire is drukkoltunk egymásnak, végül egyikünk sem esett bele), s az itteni ellenőrző pont után következett a következő emelkedős rész, melyben a Salgóvár (701 m) és a Magyar-hegy (702 m) is benne foglaltatik. Alapjában vidám volt a társaság, sokat ugrattuk egymást és jó néhány embert, akikkel útközben találkoztunk. Mivel a fekete-völgyi pecsételésnél azt mondták, hogy a meleg tea csak a Magyar-völgyben vár minket, mi logikusan minden domb és hegy tetején kerestük a frissítőt. Így tettünk a következő ellenőrző ponton, Salgóvárnál is, ahol a személyzet készségesen útbaigazított bennünket, hogy a patak melletti pontnál tényleg ott vár minket a Kánaán. Itt már jó páran kezdtünk zöldülni, ezért előkerültek az elsősegély ételek is. A pontőrök kutyája ismét igazolta azt a természettudományos megfigyelésemet, hogy az ebek nem szeretik a fügét…

Kis lejtőt követve érkeztünk a Magyar hegyre, majd ezután hosszú és lendületes ereszkedést végén értünk a Magyar-völgybe, ahol fantasztikus teával és puha vajas kenyérrel kényeztettek minket. Természetesen a jókedvünk itt is megvolt, így megkérdeztem a pecsétőrtől, messze van-e még a Magyar-völgy. Először csak nézett rám, de aztán ő is és a társa is elkezdett nevetni…

Miután jól feltankoltunk teából és kenyérből és csokiból, szép egyenletesen elindultunk a szép egyenletesen emelkedő szekérúton. Aztán egyre csak emelkedett, emelkedett… A vörös kereszt jelzés (melyet szerintem nem véletlenül választottak erre az emelkedőre!) felvitt minket az égbe, aztán egyszer csak ott találtuk magunkat a Nagy-Hideg-hegyen ismét. A bélyegzés után egy kis pihenőt követve elkezdtük a hosszú ereszkedést Királyrétre, egy kis közbülső megállóval a taxi turistaháznál. A csapat ekkorra már négy főre olvadt, három sorstársam nagyon belelendült a futásba, így nekem is szednem kellett a lábam, hogy tudjak velük maradni. Nem mondom, a végén jólesett beérkezni a turistaszállóba. Jó túra volt, szép tájakkal, az ellátás is megfelelt nekem. És eddig még nem volt vulkános kitűzőm J

Amikor az ember naplót kezd írni, valamiféle összegzési céllal teszi azt. Egy "normális" naplóban gondolatokat, eseményeket ír le, melyek ritkán egzaktak, és inkább a szubjektív -az egyén által megélt- valóságot tükrözik.

Az edzésnapló annyiban más, hogy abban teljesen egzaktnak tűnő részletek is helyt kapnak (megtett táv, időeredmény, átlagpulzus stb.). Ezeket még összegezni is lehet, hogy a végén szép statisztikákat is tudjunk gyártani az adott adathalmazból (melynek hasznosságát nem vonom kétségbe). Viszont a sportolás/mozgás közbeni élmények, érzések megint csak kimutathatatlanok, legfeljebb keresgéljük a legmegfelelőbb szavakat, kifejezéseket a lehető legpontosabb visszatükrözésre. Én is megkísérlem az általam tapasztaltakat a lehető legjobban visszaadni, de még így is azt mondom: leírni, elolvasni lehet ugyan, de az IGAZI dolog átélni... Erre buzdítalak Téged is, kedves Olvasó!

Remélem, adódik olyan alkalom, hogy bejegyzésem nyomán kapsz egy kis ráadás ösztönzést, mely átsegít azon a bizonyos legnehezebb távon, amíg a szobából eljutsz lakásod köszöbéig, és át is léped azt!