Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 284 061 km-t sportoltatok
2013 - Ironman 5.0
félmaraton helyett
pirgelman | 2006-11-19 15:54:34 | 1 hozzászólás
Idén nem volt egyetlen verseny sem, amin az óra fontos lett volna. Tavasszal Nagyatádra készültem (ahol elsőbálozóként szintén nem volt semmilyen időcélom), így a versenyeken edzés jelleggel vettem részt, ősszel meg a barátaimat kísértem első nagy futásaikon. Pár hónapja még úgy terveztem, a mai félmaraton lesz az idei nagy szüret, a nyári alap + az őszi edzések gyümölcseinek learatása, 1:32-es félmaratoni csúcsom történelemmé alakítása, stb.

Kis hibája az elképzelésnek, hogy nem voltak őszi edzések. Egyszerűen nem volt kedvem, és nem erőltettem. Gyakran elterveztem egy reggeli futást vagy úszást, majd a legnagyobb nyugalommal lenyomtam az ébresztőórát. Mivel nem igazán éreztem miatta bűntudatot, nem erőlködtem. Ennek következtében októberben szinte az egyetlen futásom a maraton volt. így voltam a mai versennyel is, még tegnap este sem tudtam, hogy részt veszek-e (persze csak szórakozásból, jó időre esélyem sem lett volna). Nem állítottam be az órát, gondoltam, ha időben felkelek, és kedvem is lesz, felülök a siófoki vonatra. Időm szűken ugyan, de lett volna, kedvem kicsit kevesebb. Inkább elmentem a szigetre futni, meg gondolkodni.

Kb hat éve kezdtem futni, az elején persze gyorsan jöttek az eredmények, aztán egyre lassabban. A lassulás érthető, nagyrészt a rendszertelen edzéseknek, a hónapos kihagyásoknak köszönhető. Nagyjából elértem azt a szintet, amit a rendszertelen, olykor igen ritkán végzett edzéseimmel el lehetett, sőt, még egy ironman is kijött belőle. Idénre végre azt is megtanultam, hogy a versenyeken sem muszáj szörnyethalni, lehet szórakozva, dumálgatva is futni, örülni a hangulatnak, nem csak a jó időeredménynek.

Szóval végülis akár örülhetnék is, de mégis ott van bennem valahol, hogy ez pazarlás, minden évben van pár nekifutás, amikor formába kerülök (kicsit talán jobba is, mint amilyenben előzőleg voltam), aztán meg jön pár hét, egy-két hónap kihagyás, 1-2 kiló felszedése, aztán kezdhetem újra az egészet, a megálmodott célok meg esnek a kútba. Szóval kéne egy év legalább, amikor megpróbálok kicsit türelmesebb lenni, meg kitartóbb, meg rendszeresebb, meg alaposabb, meg... Amikor az ősznek tényleg egy év alapos munkája után nézek elébe, és vár a szüret. Na most megpróbalom, s meglátjuk, akarom-e eléggé. 278 nap, 14 óra, 1 perc, 5 mp az első vizsgáig :-)

1 hozzászólás

sepi 6404 napja
sepi képe
Atyavilág, mintha magamat olvasnám az edzéskimaradásokat illetően. Én is küzdök némi motivációhiánnyal és lassan hétvégi sportolóvá degradálom le magam, ami ellen tennem kellene azért.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2007-08 hó (1 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-02 hó (2 bejegyzés)
2006-12 hó (1 bejegyzés)
2006-11 hó (3 bejegyzés)
2006-09 hó (1 bejegyzés)