Nem voltak túl bíztatóak a jelek: izgultam, de rettenetesen. Egy héten át minden éjjel a kassai futással álmodtam, sajnos nem éppen a legjobb értelemben véve. Szenvedtem, ziháltam, feladtam, 5 kört futottam, stb...nem sikerült sokat pihennem, s napközben is fárasztottam az agyamat a maratoni útvonal térképével... Ami ugyebár kell, hiszen jó ha ismeri az ember a pályát. Tavaly már futottam ott egy kört, így nagy ismeretlenség nem várt. Tudtam hol lesznek frissítő állomások, hol van kanyar, hol van unalmas rész és hol lesznek a várva-várt szurkolók, de azért nyomtam az agyamba a térképet...

Nagyon jól esett, hogy a Budapesti Marathonon beálltam egy kicsit kocogni a végére, így ízelítőt kaphattam az "uccsó" kilóméterek fásultságából, kimerülésekből és lelki tusákból (Juhászka, Pirgelman, Hauanita, KoviBali, Évi és Csabif). Ezekből, belőletek igyekeztem erőt nyerni, elraktározni az én 36. kilométeremhez. Akkor ott majd előveszem és majd ott futtok Ti is velem egy kilit, milyen jó lesz... :-)

Kedden még edzettünk egy "normálisat" a Normafán, csütörtökön a Gesztenyés kertbe mentem átmozgatni egy 20 percesre. Pénteken pedig lenéztem korfball edzésre is, gondoltam beállok majd a lazább gyakorlatokhoz, azzal nem terhelem meg magam...Tévedtem: húzódás. A bal combom olyan szépen meghúzódott, hogy csak na. El-kán-picsorodva hazabicegtem, és nagy kérdőjelekkel a fejembe lefeküdtem aludni. Ami persze újfent nem sikerült, mert a másnapi utazási izgalom már elöntötte az agytekervényeimet, így csak forgolódtam, mert álmomban futottam, de szenvedve, nehezen....

Kassa

Szombat reggel gyorsan bepakoltam mindent, és most az egyszer sikerült egy kis hátizsákba, eddig mindig csak nagyban tudtam elképzelni, hogy valahova elutazzak...ezekszerint sikerül ez kicsiben is. :-)
Izgi! Állok a moltfelvásárolnikívánó benzinkútnál, várok Zitára és Zolira(+autó). Lassan, lassacs-kán befutnak. Kocsibabepakol, feltankol, boltba túrórudi vétel, majd betömése szánkba. Ééééés induláááás! Bepakoltam minden jóval, ami egy utazáshoz kell: István, a király és a nagy tuti-úti kedvenc: A Peti. Máté Péter. :-) Lehet, hogy hülyén hangzik, de ezeknélkül nem szeretek messzire autókázni, valahogy hozzánőttek már a fílinghez.

Repesztünk az emháromason. Reggeli pára kúszik fel a dombok között. Kisüt a Nap. Gyönyörű, őszi színekben pompázó táj mellett visz az utunk. Muszáj menni? Álljunk meg sétálni ott a mezőn, ott az erdő mellet! Nem, nem lehet, megyünk Kassára marathonozni.

Határállomás...még nem schengeni, így papirok kellenek. Átjutunk - még szép. Hamarosan Kassa, ideje volt: negyed tizenegy. Kori már itt van (ő vonattal jött). Ismerős házak között mentünk a Főtér közelébe, s ott egy nagy parkolóban hagytuk az autót. Már javábban ácsolták a lelátókat, a pódium kész volt, marathoni kapu már állott, s a színpadon egész nap műsor volt. Marathoni tudnivalók és koncertek váltották egymást. Megleltük Korit, majd pénzváltás reményében a Főtér hosszanti átszelésére vállalkoztunk. Tavaly már sikerült bejárni a belvárost, de azért újra megállapítottuk, Kassára mindig jó visszajönni, mert gyönyörű. A Dóm felett (A főtér Észak-Déli tájolású, a marathoni rajt-cél a tér déli végében van) van egy zenélő szökőkút, amelynek vizét éjjel különböző színekben világítják meg. Van egy harang-fa, ahol minden órában egy világslágert kongatnak el, 11-órakor ez a Beatles Yesterday-je volt. Sorban jön: a Színház, és a Hernád. Ez utóbbiról: valamikor a Hernád eredetileg a várost itt szelte ketté, majd kiljebb tessékelték, és a nyomvonalán egy kis csatornát alakítottak ki, kis hidakkal. Állandóan víz folyik benne, egy Hernád szobor tulajdonképpen.
Séta közben egyszercsak megjelent egy rendőrautó, mögötte 10-15 kocogóval, rajtszámmal. Ez biztos olyan reggeli futás lehetett, de kevesen voltak, de mi nem olvastuk, hogy lenne ilyen, így csak tippeltünk. Aztán későbben jött újabb három futó, de immár fáklyával és kisérte őkett egy lábbal hajtott (nem láncos, pedálos) fa lóalakú kerékpáron ülő (régen futógépnek titulálták) korabeli kosztümbe beöltözött ipse. Vitték a lángot, hogy meggyújtsák a marathoni szobornál lévő nagy fáklyát (vagy mécsest, vagy mit), hogy ezzel is kezdetét vegye hivatalosan is a Marathon Hétvége Kassán.

Pénzváltás után visszamentünk a versenyközponthoz, ami egy nagyon izgalmas helyen van: föld alatt. A Dómtól délre található a várostörténeti múzeum, amely a föld alatt megbúvó római kori falmaradványokat stílszerűen a föld alatt mutatja be. Itt átvettük a rajtcsomagot, rajtszámot, pólót, csippet. A rajtcsomag tartalmazott - bsi figyelem - egy háromnapos tömegközlekedési bérletet is, a "hagyományos" dolgok mellett.

Autóba ülve megkerestük a szállót (Hotel Kohal), ahová ugyan elküldtük a foglalást e-mailon, de nem kaptunk visszajelzést. Mindegy, tavaly bőven volt hely, idén is talán lesz. Ez egy nagyon diákszállás, turistaosztály, de nekünk nagyon megfelelt, mert úgyis csak aludni jártunk oda, na meg a tésztaparti is ott volt szombat este...tavaly...most az üres parkoló felkeltette gyanúnkat, hogy valami nem stimmelhet. Eh, a szálló zárva volt felújítás miatt. így vissza kocsiba, vissza a városba. A főtértől nem messze, a marathoni útvonal mellett végül is a Hotel Akadémia épületében szálltunk meg. Két csillagos, 1600 skk volt egy kétágyas szoba reggelivel. De még milyen szobák! Kellemesen csalódtunk, remek volt! Kémyelmes nagy ágyak, nagy szobában, szuper!!!! Lecuccoltunk, majd mentünk megünnepelni, hogy itt járunk ismét. Koccintottunk egy pár becherrel, és folytattuk tovább a városnézést. Megnéztük a marathoni szobrot, és közben arra gondoltunk, milyen jó lesz majd holnap délután itt fényképezkedni az éremmel... :-)

Estére hazaértünk majd éppen készülődtünk a tésztapartira, amikor meglepődve olvastuk, hogy az biza már 3 órakor megkezdődött. Húúú, gyors rohanás hogy le ne késsük - de még bőven időben voltunk. (Tavaly a Hotel Kohal éttermébe volt 6-kor, egyszerre engedték be a futókat, így mindenki ott zsúfolódott) A versenyközpont mellett egy kisebb étterem udvarán volt idén a Laska Buli. Nagyon finom tészták voltak. Nyam nyam. Olaszos paradicsomos és gombás volt. De micsoda adaggal! Eddigi legjobb tészta a tésztapartikon...

Este még egy kis séta a belvárosban (már csukott szemmel is ismerjük lassan), majd fekvés aluszkálni...

A Nagy Nap

Olyan jót aludtam, mint még talán soha, s csak a szomszéd szobába éjjel érkező két nő szlovák csacsogása tudott egy icipicit felébreszteni, de szerencsére hamar lefeküdtek, vagy engem nyomott el az álom - ez már nem fog kiderülni.
Reggel aztán az ablak kinyitása utána gyorsan be is kellett csukni. Oka: hideg. Brrrr......ilyen hideg van??? Tegnap fújt a szél, akkor oké, de ma? Amikor marathont kell futni és én csak rövid cuccot hoztam...és felhősödik is? Na ne máááá brühühüüü. "Bosszúból" jól bereggeliztem, majd visszafeküdtem az ágyikóba. Hidegbe nem akarództam futni, s különben az időjósok is azt írták, hogy kellemes 17 fok lesz, felhőátvonulásokkal. :-(

9-re jött Juti a szállodához (ózdiak hozták), s csatlakozott immáron versenylázban álló társaságunkhoz. Felöltözés, kis nyújtás a szobában, majd elkocogtunk a rajthoz. Ott nyújtás még kis kocogással, majd ismerkedés az Ózdi Teknőcökkel. Eljött a rajt pillanata, és mindenféle nagy csinadratta nélkül (Péter Attila ide nagyon kéne), de sok-sok-sok-sok néző tapsától és hajrázásától buzdítva vágtott neki a futósereg a fél- vagy egész marathonnak. (A futók előtt rajtoltak el egy perccel a görkorisok- nekik 20 km a táv, s utánunk volt egy 7 kilométeres minimarathon is) A főtér megtelt szurkolókkal, de ez jellemző volt mindenhol. Már a felvezető cikkben is kitértünk a kassai buzdításra, ami tényleg példaértékű és szenzációs.

Az elején s tulajdonképen 15 km-ig egyben van a futótömeg, legalábbis amíg az 1500 félmaratonista is ott van az 500 maratonistával (bár idén, mitnha többen lettünk volna). Nem terveztem különösebbet, 4 órán belül szerettem volna beérni. Betervezve a Nagy Lassulást, 1:45-ös félmaratont akartam futni, aztán meg a végét meglátjuk... Mentem a tempómat (10 kilinél 48:30), és élveztem a futást. Frissítő állomásoknál nagyon finom édeskés-savanykás izoitalt adtak szűk szájú piros palackokban, így nagyon könnyű volt inni belőle - s vizet. Szilárd kaja, gyümölcs nem volt, és nem is lesz az első körben. Ez talán a legrosszabb ezen a versenyen. Mi azért készültünk s szőlőcukrot azért vettünk magunkhoz, de mint később kiderült - nekem az vajmi kevés.
Futottunk, futottunk, néha láttuk egymást, szurkoltunk egymásnak, s élveztük a versenyt.

A szurkolók, és mégegyszer a szurkolók...valahogy nem lehet tőlük betelni, annyira jól csinálják. Mamák lógnak fent az ablakokban, ülnek az erkélyen, s onnan tapsolnak neked, gyerekek hada áll az út mellett, s szerintem azon versenyeznek ki mennyi pacsit tud "begyűjteni". Apró csemeték kezében ott a zászló, lengetik és elpirulva fordulnak el amikor integetsz nekik. Tolókocsisok az út mentén és szurkolnak, hajtanak...ők is itt lennének, de....és erőt adnak, nagy erőt. Kedvencem: utca két oldalán kocsma, mindkét helyen az asztalokat-padokat kipakolták az út szélire. Isszák a sörüket és közben szurkolnak úgy, ahogy kell... felejthetetlen pillanatok. el is repült 17 kilométer, amikor már ritkult mellettem a futótársaság, s egy meglettebb úrral kerültünk egymás mellé. Én nem szóltam hozzá, ő sem hozzám. Tempónk megegyezett, így együtt futottunk. Ő ki-kibeszélt, persze szlovákul. Kérdezett engem, amikor már a főtérre érkezünk, válaszoltam neki magyarul. Nem érti. Angolul. Érti, de nem beszéli. Én meg szlovákul nem. Nem is fontos, úgy is tudunk egy közös nyelvet, hiszen miről beszélhetne 2 ismeretlen futó, mint a tempóról, az idő tervről és a helyszínről? Én angolul, ő szlovákul. Vicces volt, de megértettük egymást. (időközben elhagytuk a féltávot: 1:44:06)
Aztán lemaradtam tőle, mert eléheztem...lassultam és vártam már a frisstőállomást. Banán, citrom, keksz és kockacukor volt a szilárd táplálék. Bizony bizony az éhséggel nem tudtam mit kezdeni, így volt, hogy már 32-nél belesétáltam egy kicsit, pedig nem is görcsöltem....bár amíg tudtam, futottam. Na meg a sóhiány és a szél. Az első körben kisütött a nap és csodálatos 20 fokos idő volt, míg a másodikra beborult és leesett jelentősen a hőmérséklet, s voltak olyan szeles részek, ahol nagyon fáztam. 36-nál jelentkezett az első görcs, de nem volt vészes. A kicsapódó só viszont hiányzott belőlem, s kívántam nagyon. 37. kilinél megálltam (márhogy sétálásból megállásnak lehet nevezni a leállást) a frissítőállomásnál, s mivel borzasztóan ki voltam, jól bekajáltam. Tudom, ez nem lett volna szabad, de korgott a gyomrom emberesen és kolbászról, szalonnáról halucináltam. :-) Itt volt egy kilós só is kibontva, így megkostoltam a sós citromot és a sós banánt is. Nem ajánlom senkinek abszolút nem volt finom, sőt, iszonyatosan rossz volt....öblítés, mosakodás, majd tovább indultam. Kis kocogás, és újra séta....Egyszer csak megüti a fülem: hop-hop Krisztián, hop-hop Krisztián (és így tovább). A kocsmás helyhez közelítettem s már 50 méterről rajtszámot leolvasva beazonosítottak, szurkoltak. (volt egy füzet, amiben a rajtlistákat nyilvánossá tették, így több helyen név szerint szurkoltak, ami egy vadidegen embertől ez csodálatos érzéssel tölt el) Szóval a sörfogyasztók csak nyomták a rigmust, én meg beadtam a derekam és elkezdtem kocogni. Volt ám hurrá hangulat, mintha a Kassa nyerte volna meg a focibajnokságot, én persze elbújtam volna szégyenembe - mert nem futottam - de nem tudtam, így maradt a pirulással egybekötött köszönés. :-)

Aztán görcsökkel küszködve eljutottam 38-ig. Itt pedig csoda történt. Vagy lehet, hogy csak a sunyi emelkedő vége volt, vagy hatott a bekajálás - de elmúltak a görcsök és 39 után már gyorsultam is. Megjött a kedvem, s láttam tisztán 4 órán belül leszek. Felszabadultam kezdtem el ismét szaladni, s előztem vissza az embereket. A főtér tele volt még, s szurkoltak. Ott a színház, már közeleg...itt is van. Óh, már a Dómot is elhagytam, s már a zöld befutó szőnyeget tapostam, s fülig érő szájjal fogadom a népes tribünök hurrázását. Megvan! Éljen! 3:57:26

Alaposan elfáradtam.... Átvettem az érmet és be is álltam a jó meleg teáért (csapoltak sört is), majd megvártuk egymást és elindultunk a szállodába vissza. Ahonnan tulajdonképen ki kellett volna jelentkeznünk délig, de 3-ig adtak egy szobát 160 koronáért. Rendesek. Letusolás, majd vissza a városba: finom vacsora, kinek sztrapacska, kinek knédli, kinek szalmakrumpli. Vacsora után fotózás a marathon szobornál. Tavaly irigykedve fényképeztem Zitáékat itt, most egy kicsit büszkén álltam ott az online-s polómban (ez itt a nyal...reklám helye:), miközben ott lógott az érem a nyakamon.

Fekete leves

Lassan hazaindulunk, immáron Juti is jött velünk Pestre. Feldobódva, meg talán a borovichka hatására örömittasan kerestük meg a kocsit. Aztán mint derültégből villámcsapás ért minket: kirámolták. Fényes nappal, forgalmas parkolóban. A csomagtartóból eltulajdonították a sporttáskáinkat. Egy pillanat alatt elmúlt a jókedv. 158. Ez a rendőrség hívószáma. Rendőr ki, mi be, s 3 óra múlva indultunk csak haza ideiglenes igazolásokkal. Addigra már túl tettük magunkat a nehezén, viccelődtünk, de a nyom az megmaradt bennünk....

Utólag

Bár a vége nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna - de jövőre nagyon szívesen visszajövök. Futásilag jobban tetszik, mint a pesti marathon, s óóóriási élmény itt futni. Mindenkinek ajánlom ezt a versenyt, megéri hogy kipróbáld! Akkor jövőre jössz Te is?

Jah, és ez volt a második marathonom...még 98-at kell futnom. :-)

képek