Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 658 952 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

Bukta, azaz így buktam el a 48 órás versenyemet

pecsenye | 2013-05-15 14:09:47 | 16 hozzászólás

Pedig minden olyan jól indult. Az egyik fő versenyemnek tekintettem az idei évben, rengeteget agyaltam rajta az edzések során, tervezgettem a frissítéseket, a távokat, a tempókat. Egy vmit nem, a pihenőt. Úgy gondoltam, úgy éreztem, ha lefekszek, akkor annyi, elszáll minden tervem. Vmiért az ilyen hosszabb pihenőktől mindig tartottam. Az jár a fejemben, ha ledőlök fél órára, akkor bukok min. 3-4 kilit és kétséges számomra, h visszatudom-e hozni. Nem tudom, jó lenne egyszer kipróbálni, kár, h csak egy 48 órás van kis hazánkban. Nagyon sok mindent felépítettem erre a versenyre, nagyon akartam. Hogy ne stresszeljem túl magam, 3 tervet agyaltam ki: a minimum a csúcsom megdöntése, majd Kiss Zoli absz. csúcsa (382km-es csúcsa) és a nagy álom, a 400 km. Az elsőt reálisnak tekintettem, a második és a harmadik, ha nagy küzdelem árán is, de elérhető lett volna. És itt a volna, sajna. A külső körülményekre nem fogok semmit, mindenkinek ugyanúgy esett, ugyanúgy fújt éjszaka. A frissítőasztalon levő cuccok rendben voltak, jó volt a szakács is (Soós Peti), a saját frissítésem is úgy érzem nem volt rosszul megtervezve, hiszen eléhezésem talán nem is volt. A NUTREND teljesen jó volt, óránként ment gél v. vmi szilárd, 2 óránként amino, mg, sótabi, karnitin. Iso-t pedig folyamatosan kortyolgattam. Ráadásul remek segítőim voltak Edit és Norbi személyében. Első nap még Ágiék is besegítettek, így egész kis komoly team igyekezett a céljaim elérésében. Plusszban még Réthy Pali alapos és gondos kezei által kétszer is át lettem gyúrva. Péntek reggel időre lementünk, az adrenalin már a hegyekben volt. Rajtszám átvétel után még bevásároltam, olyan dolgokat amikre úgy éreztem még szükségem lehet. Segítőim is szép lassan megérkeztek, nagyon türelmetlenül vártam a rajtot. Nem indult neki nagy mezőny a versenynek, de ez nem is volt lényeg.

kep kep2

 

A tervem az volt, h az első 24 órát 225 km körül tudjam le, a maradék időben pedig a lehető legtöbbet gyűjtsem be. Az eddigi 48 órás versenyeimen (2x-er volt), mindig a második felét rontottam el, első alkalommal 120, második alkalommal 140-et mentem. Gondoltam a fejlődés ütemét nézve, min. 160 meglehet. Ezt (is) elszúrtam. Lelkes voltam, fogyasztottam a köröket rendesen, az első 12 órát gyakorlatilag holtpont nélkül. Közben ránk sötétedett, kettőig nem is volt semmi baj. Ott viszont elemi erővel tört rám az álmosság. Futás helyett poroszkáltam, szédelegtem. Koffein tabi nem segített, ahogy a kv sem. Fél 4 után viszont helyreálltam, számolgattam a fejemben, h milyen tempójú köröket kell mennem, h sikerüljön a 225. Úgy voltam vele, h nem dőlök a kardomba, ha pár kilivel elmaradok, az még behozható lett volna. Végül 222 lett, akkor úgy döntöttünk egy kicsit muszáj pihenni. No nem annyit mint tavaly, de így is ¾ óra lett a vége. Csak a pálya szélén feküdtem el.

a

aa

Majd muszáj volt továbbmenni, nem volt mese. Nagyon nehezen indultam neki, lassan lendültem vissza a futásba. De ment, ez a lényeg. Féltem a következő éjszakától, tudtam, h az lesz a mérföldkő. A terv szerint 300 kili után jött volna egy 20perces pihenő, ez vmikor éjfél után következett be. Lehet, h nem akkor kellett volna, pont egy kisebb lendületben voltam. Lassan elfogytak a futók a pályáról is, majd jött újra a 2 óra. Alámerültem, magába rántott a fáradtság, az álmosság. Egyre kevesebbet futottam teljes kört, futottam, gyalogoltam, majd csak gyalogoltam szédelegve, egyre reményveszetebben.

d as

 

Reggelre már minden erőm elszállt. Képtelen voltam egy lépést is tenni. Beszerettem volna menni, nem érdekelt már semmi. A szívem vitt előre, még mindig akartam a célomat, ami egyre távolodott. Aztán puff, muszáj volt bemenni. Remegtem, vacogtam, úgy éreztem, h a csontjaim is átfagytak. Gyakorlatilag széthullottam, mikor visszamentem még erőlködtem egy kicsit, majd úgy döntöttem vége. Mikor tavaly ősszel egy versenyen úgy éreztem, h elértem azt a bizonyos határt amit az ember szeret feszegetni, azt hittem nem lehet rosszabb. Tévedtem ez a versenyen közelebb kerültem a határhoz. Felmerült bennem, h okos dolog-e belehajszolni magam a csúcsdöntésbe, az egészségem kockáztatása révén. Nehéz döntést hoztam mikor úgy döntöttem h kb két és fél órával a vége előtt nem megyek tovább. Bementem a szobába, eldőltem mint egy zsák. Nem tudtam hol vagyok, mindig azt hajtogattam, h kinn nem is verseny van, hanem vmit gyűjtögetni kell. Néha úgy éreztem magam, mint januárban, mikor a mentőben tértem magamhoz: ürességet, zavartságot. Pedig 12 kili hiányzott volna a saját csúcsomhoz. De már nem érdekelt, a nagyobb cél nem jött össze. Ennyi volt. Az elmúlt napokban nagyon sokat gondolkoztam, h mi vezetett ide, a totális csődhöz. Az edzéseimen mindent megtettem, becsülettel felkészültem úgy érzem. Nem tudom, akik ott voltak, akik ismernek valszeg jobban tudják és talán sikerül megoldani a titkot. Nagyon szeretném, még nem tettem le az eredeti céltól. Vhogy a pihenést kell megoldanom, vmit kitalálni. Vagy nagyobb önbizalmat begyűjteni, bátrabbnak lenni. Vagy csak egyszerűen ne értékeljem ennyire túl magam? Végülis benne van a pakliban, h ennyit tudok és slussz. 

sa

Sok pihenő nincs, nyakamon az UB. Nagy reményeket nem fűzök hozzá, nem tudom mennyire tudok ilyen rövid alatt normálisan regenerálódni. Nekiindulok azzal a céllal, h körbeérjek, menetközben meg majd meglátom.
Nagyon köszönöm segítőimnek a türelmüket, a lelkesedésüket, a gratulációkat, a vigasztaló szavakat, a leszúrásokat (ezt jó értelembe kéretik venni). Nekem ez most sokat segít, h a kudarcomat feldolgozzam, h mehessek tovább azon úton, amit elterveztem.
Búcsúzóul engedjétek meg, h egy gratulációt beidézzek. Nem vagizásból teszem, hanem azért mert jó érzés és erőt adó az a sok szeretet amit kaptam tőletek.
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!
“Kedves Csaba! Ugyan egyszer már futottunk pár kört még a sportos csütörtök keretében a Halesz parkban, de gondolom millió emberrel találkozol, így nem biztos ,hogy emlékszel rám. A lényeg: Nagyon büszke vagyok rád, már régóta figyelgetem a szebbnél szebb eredményeidet, olvasgatom írásaidat a futásokról. Fantasztikus ember vagy! Gratulálok a hétvégi futásodhoz is, csak így tovább! Remélem sok szép eredménnyel gazdagodsz a továbbiakban is, én meg tovább ámulhatok és mesélhetem a barátaimnak (futóknak, nem futóknak), hogy hááát a Lajkó Csaba, láttátok már megint mit ment??? “

 

Frissítéseim

pecsenye | 2013-05-06 09:39:43 | 18 hozzászólás

Frissítéseim

Többen érdeklődtetek arról, hogy mivel frissítek, miket veszek be kis testembe az edzések, versenyek során. Gondoltam megosztom veletek, semmi titok nincs, WADA jöhet, vélemények jöhetnek. Előrebocsátom, nem kötelező megfogadni, tudom sokan műanyagnak tekintik ezeket a dolgokat, tudom sokan a savkáposzta, kolbász, szalonna, pacal kombóban hisznek. Szívük, joguk, biztos azzal is le lehet tolni ultratávú versenyeket, maratonokat, stb. Én nem merem megpróbálni, viszont a táplálékkiegészítőkben hiszek, segítenek a fáradtságérzet kitolásában, a savasodás ellen, az ásványianyag utánpótlásában, az eléhezés ellen. Miket is tartalmazhatnak a tápkiegek? A legismertebbek talán a különböző vitaminok de bevihetünk velük szervezetünk számára nem, vagy nehezen előállítható ám nélkülözhetetlen aminosavakat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, fehérjéket, minőségi szénhidrátokat, gyógynövények kivonatait, stb. Nem mondom, lehet, h van benne néminemű placebo is, de ha ez kell, legyen ez is. A lényeg, h hiszek bennük, fontosnak tartom őket. Természetesen ki kell emelni: ezek nem helyettesítik az edzéseket, a felkészüléseket. Ha nem edzel rendesen, szedhetsz bármit, akár egy tápkieg boltot is felvásárolhatsz, az eredményeid, a céljaid elérésében nem fognak segíteni. És természetesen nem helyettesítik az egészséges táplálkozást és nem is pótolják. Ahogy a nevükben is benne van és nyomatékosan kihangsúlyozom, leírom nagybetűkkel is: ezek táplálékKIEGÉSZÍTŐK, amik a napi hagyományos táplálkozásunk minőségi kiegészítésére szolgálnak!! Nem doppingok, nincsenek a tiltott szerek között, lehet őket bátran használni! A szpotban egy-két mondatban igyekszem összefoglalni a szerepüket, mire is jók. Ezt azért is tartom fontosnak, mert pl. a karnitint sokan összekötik a fogyókúra alapanyagával, pedig ez több annál.
No.. ennyi bölcsesség után, jöjjön a vallomás:
Egy kis töri előtte:
Száz kilós kis csemeteként is már próbálkoztam úgymond tápkiegekkel. Biztos emlékeztek ama szörnyű ízű kínai teára, aminek borzalmas az íze, viszont másnapra remek hashajtó hatása volt. Lusta manus révén, ezeket iszogattam. Aztán eluntam, a leadott két kiló helyett visszajött 5. Ennyit erről. Lapozzunk is. A konkrét fogyás ideje alatt multivitaminon kívül mást nem fogyasztottam, elég volt az étrendváltoztatás. Aztán jött a kis testépítő időszakom, ott kezdtem megismerkedni a tápkiegek fontosságával. No nem vittem túlzásba, fehérje, aminosav, néha egy kis izületvédő cucc, oszt jól van. Nem is neveztem a Mr. Olympiára, még natural kategóriába sem:) Az első futóversenyeimen sem vittem túlzásba, max. pár gél, de akkor már éreztem, h hiányzik ez, az. Csak nem tudtam, h mi. Eszembe jutott az első UB-m, vhol Siófok környékén betoltam két paradicsomot, jó sósat. Bazi jól esett, utólag tudtam meg, h remek lúgosító és sósan sópótló:) Szóval gyűjtöttem a tapasztalatokat, sokat beszélgettem nálam tapasztaltabbakkal, a lehetőségekhez képest próbáltam, igyekeztem sok mindent kipróbálni. Volt ami megmaradt, volt ami elmaradt. Ahogy sok mindent, ezt is tanulni, tapasztalni kell, óvatosan bánni a dolgokkal, hiszen jópár cuccban (ahogy az élet más területein is) van jócskán marketing is.
Úgy érzem az alapok már összeálltak, már csak a széles piaci palettán kellett megtalálnom a megfelelő ár/érték arányos termékeket. Hossza kutakodás, próbálkozás, összetétel összehasonlítgatások után született meg a végeredmény tavaly. És akkor jöjjön a felsorolás, antitápkiegesek itt be is fejezhetik a blog olvasását:)

kep1


Gél:

kep2 Nutrend Endurosnack. óránként viszem be, előnye, h nem tömény, nem túlzottan édes, nem kell rögtön meginni utána x deci vizet, ráadásul elég sok mindent pakoltak bele: szénhidrát (alap), amino, L-Alanin és L-Karnozin, Taurin és glicin is van benne.

Iso:

kep3 Nutrend Unisport. óránként iszok meg egy kulaccsal. Körpályás versenyeken nagyon jól használható, ha nem kevertél be előre. Pumpás kiszerelés, egy fél lityis kulacsba 2-3 adag és kész. Ha meg A-B-be futsz, akkor belehet gyűjteni rumaromás kis műanyag flakonokat és abba kiadagolni. Gazdaságos kiszerelés, 1literes, de kb. 60-70liter iso készíthető belőle. Egy darabig talán elég:)


Regenerálásra:

kep4

Nutrend Enduro Regener edzés, verseny után, CG előtt. ez egy regeneráló cucc, ásványianyagokkal, vitaminokkal.

 

Kaja, pia megvolt, jöhet a pár bűvös kapszula:

Sótabi:

kep5 sajnos kis hazánkban nincs nagy választék, konkrétan van a Schüssler féle só: Natrium chloratum, ill. a Penco-nak sókapszulája. ja, a Lenkeinek is van, de annak az a hátránya, h hamar szétporlad. Igaz a Schüssler só is, talán a Penco bírja a legtovább. Költségtakarékos lehet még a mekiből feltűnés nélkül lenyúlt kis zacskós só. de azt elég macerás benyelni.

 

Amino:

kep6

Nutrend Amino BCAA. No ezaz egyik bűvösnek tűnő cucc. Tényleg csak pár mondat kis barátunk Google nagyon sok találatot dob ki róla. Az izmot védi, segíti kitolni a fáradtságérzetet, gyorsítja a regenerációt, energizálja az izomzatot. Ebből edzés/verseny előtt veszek be 2 kapszulát, majd kétóránként egyet.

 

Magnézium:

kep7 Nutrend Magneslife. ez speciel nem kapszulás kiszerelés, kis tégelyes, 2-3óránként hörpintek egyet. Izomgörcsök megelőzésére és megszüntetésére. Napi használatra érdemesebb kapszulás kiszerelést választani.

 

L-Karnitin:

kep8

Nutrend Carnilife 1000, a bűvös cucc, fogynivágyók egyik kedvenc mágikus cucca. Benyelek két kapszulát, aztán leülök a tv elé, ölembe veszem a jó kis pacalpörköltet sok nokedlival, nasinak betolok 4-5 tortaszeletet, ha a büfi megvolt, akkor jöhet a chips és a kóla. Sajna sokan így gondolkoznak, aztán panaszkodnak, h márpedig eszem a karnitint, de nem fogyok.. Ne de ez a blog nem erről szól, vissza futáshoz:

karnitin: ez is egy aminosav származék,javítja a szervezet teljesítőképességét, csökkenti a kimerültséget, energiává alakítja a testben tárolt zsírokat, ergo növeli az energiaszintet. Verseny előtt egy kapszula, közben 2-3 óránként szintén egy.

 

Multivitamin:

kep8

tele van vele a piac, én vagy a Tested Nutrition Multivites-t, vagy a Mega Daily One Plus-t használom. 

Ide még mindenképp célszerű egy nagyobb dózisú (500, 1000mg-os) C-vitamint is beszerezni.

 

Izületvédelem:

kep9

Kúraszerűen az izületek védelmére is mehet vmi cucc, példának okáért jó a Nutrend Flexit Gelacoll is.

Minap hallottam egy érdekes megoldást, ez pedig a bolti zselatinnal kenegetni a térdet, majd kb. ¾ -ra rajta hagyni a trunyit.

 

És most úgy érzem joggal merül fel bennetekben a kérdés:

1. nehogy már csak ezeket egyem, ezeken éljek egy versenyen, nem igaz, h mással nem frissítek.
2. vmi huncutság van, miért pont csak a Nutrend cuccait ajánlom?

Mivel nincs titkolnivalóm, jöjjenek a válaszok:
1. Nemcsak ezeken élek.:) ez volt a tömör verzió:) A dolgos hétköznapokon mindenevő vagyok, igyekszem normális szénhidrátokat és fehérjéket bevinni. Bár enni nemigen szeretek (már), de tudom, h fontos. Szóval szénhidrát, fehérje, zöldség, gyümölcs, minden mennyiségben. Ezeket próbálom napi ötszöri étkezéssel elpusztítani, mellette 3-4 liter folyadék a minimum. Versenyeken más a helyzet. Szilárd kaját képtelen vagyok, vagy csak nagyon nehezen tudok begyűrni. Ha van az asztalon időnként banán, mazsola, tejberizs, esetleg vmi sós cucc. De ez édes kevés a teljesítéshez, marad a gél, az iso. Ja és nagy kedvenc a méz, a hideg dinnye, a CG, a paradicsom. A kóla vizezve jó (kevésbé savasít), max. a verseny vége fele töményen, de csak ha hideg:)

2. Semmi huncutság nincs: mint írtam sokat kerestem a megfelelő ár/érték arányú cuccot. Persze arra gondosan ügyelve, h ne a minőség rovására menjen. A gélek, isok többnyire azonos áron mennek, persze vannak itt is olcsóbb, vagy prémiumkategóriás árú termékek. A nagy keresgélés közepette tavaly unokaöcsém (egy kis laptop bütykölés után) meglepett egy kis csomag Nutrenddel. Utánanéztem a cégnek, testépítésben (már rossz nem lehet), triatlonban, kerékpárban, futásban ott vannak. Mivel mindegyik állóképességi sport, gondoltam egy próbát megér. Felkerestem a fehérvári Nutrend boltot (pont Spárta előtt), ahol a vezetője hallván, h mire kell, rögtön felajánlott egy Bónusz Őrűlet Vásárlói kártyát, amivel (sok minden más mellett) 15% kedvezménnyel vásárolhatok. A Sport8, a Nutrend magyarországi forgalmazója pedig a füredi 48órásra ajánlott fel egy komplett csomagot. Tehát elmondhatom, h találtam egy olyan táplálékkiegészítőket forgalmazó üzletet, ahol támogatnak, ráadásul a termékük is remekül bevált. És mivel bevált, így támogatástól függetlenül tudom ajánlani bárkinek.

Még egy gondolat: természetesen benne van a pakliban, h vkinek nem ez jön be. Nem vagyunk egyformák, szervezetünk nem egyformán reagál ezekre. Kísérletezzetek bátran, de egyet ne felejtsetek, ami a vesszőparipám és már leírtam az elején is: A felkészülést, az edzéseket, a munkát nem pótolja semmi!

2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)