Honnan is kezdjem:

Talán a nagy fogyás volt a vízválasztó. Gondok akkor még nem voltak, vagyis nem tudtam róla. 2009-ben miután megnyertem az Edzesonline pályázatát, egy terheléses vizsgálatot, ott derült ki egy apró hiba: az érfalaim merevek, ezáltal rugalmatlanok voltak. Nem részletezem, a hiba leírását, mindössze annyit: ennek köszönhetően az érfalak nem tudtak alaphelyzetben megfelelő mennyiségű oxigént szállítani, méreganyagok lassabban ürülnek ki, etc, ezáltal megnőtt a sérülés veszélye. Írhatnék jó pár dolgot, de mindenkinek jó barátja a Google. Nekem csak egy mondat, cseng sokszor vissza a fülembe. Petrekanits Máté remek sportorvos mondta a vizsgálat után: a futásnak köszönhetem szinte, h még élek. De nem akarom agyon dramatizálni a dolgot. Gyógymód egyszerű: nyújtás, szauna, masszírozás. Igyekeztem betartani az utasításokat, időnként kontrollra mentem, többnyire javuló eredményekkel. A 2009-es UB óta gyakorlatilag úgy futkározom, h a vádlim szinte folyamatosan fájt. Nyüszögéseimről, panaszkodásaimról igazándiból mateve az, aki tudna mesélni. Volt olyan versenyem, h a végén félrevonultam egy kicsit pityeregni. Aztán jött ama bizonyos VB (h én miért emlegetem állandóan), ahol sokan furin néztek rám a káposztával megborogatott lábamra. Akkor már hosszú unszolás után Simonné Panni természetgyógyászhoz jártam, aki a csonthártyámat és a vádlimat kezdte el kezelni. A kezelés elsősorban mélymasszásból állt, áll kéthetente. A feszítő, égető érzés a vádliban elkezdett csökkenni, de tudtam, h ez egy hosszú folyamat lesz. De jó érzés volt, h már sikerült jó pár edzést fájdalommentesen letudni. 2011 nagyon jól indult, 4napos, Sárvár, még a 48 órás is. Bizakodtam az UB előtt, végre mertem nagyot tervezni. A 48órás után egy hét pihenőt letudva újra edzésbe álltam. Testem, lelkem, fejem úgy érezte, hogy minden rendben, nyugodtan álljak neki újra a futásoknak. Itt-ott néha fájt, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Majd jött a 7végi hosszú, ahol is egy nagyon éles nyilallást éreztem a bal vádlimban. De erről már írtam az előző blogomban. Jött a kényszerpihenő, a napok meg csak fogytak. 2 hét után már szinte menni is tudtam fájdalom nélkül, mikor egy rossz lépés a lépcsőn, és kezdődött minden elölről. Panni kitartóan masszírozott, segített, én kitartóan kapartam a falat és anyáztam a kezelés során. Közben sok baráttól kaptam a lelki biztatást, ami bizony nagyon jól jött. A masszírozások közötti időszakban ment a nyújtás és a krémezés (fekete nadálytő, amino-erg, vadgesztenye krém, lóbalzsam, Perskindol). Vicces volt, mert néha a lábam már nem bírta, bírja beinni a sok krémet.

No de mi a jelenlegi sérülésem, mi az ami immár ötödik hete akadályoz a futásban?

A lényege a dolgoknak, h a vádliizom rostjaiban csomók keletkeztek, amit trigger pontoknak is neveznek. A trigger pontokról egy remek cikket lehet olvasni a http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_59_lha_627_trigger_pont_terapia.php oldalon. Sajna ezek a csomók nagyon nehezen múlnak el. A vasárnapi masszás után megbeszéltem Pannival az elkövetkezendő hetet: soksok kenés, nyújtás, szerdán egy próbafutás. Ha ott nem fáj, megpróbálhatom az UB-t. De csak szigorúan visszafogottan, óvatosan. Semmi kockáztatás, érjek körbe, felkészülés jelleggel.

Szóval ez van, remélem találkozunk szombaton.