Jó régen versenyeztem..:) Konkrétan még Tatán az Optivita Kupa 4. állomásán. Azóta csendben készülgettem, a sérülésemet próbáltam rendbe tenni, több, kevesebb sikerrel. Így talán nem meglepő, h már nagyon vártam az 5. állomást, Pesten. Ezúttal a 6 órásra neveztem, hiszen ez a versenyszám hiányzott a kupasorozatból. Mint mindig, most is tervezgettem. Alsó hangon 70kili környékén, felső hangon 75 volt a terv. Azt tudtam, - és ahogy Attilával megbeszéltük - hogy nem vadulok, igyekszek egy nyugodt tempót már az elején felvenni. 6 órás versenyszám.. Hmmm.. Számomra nehéz hova tenni.. Itt nemigen van lazsálás, menni kell, tolni kell neki, szó se róla. Utoljára egy éve futottam ilyet, nem a szívem csücske, ráadásul keserves fájdalom emléke kísért.
Ennek ellenére nagyon izgultam, a rajt előtt félre is vonultam, egy kis motivációszenét hallgatni.
“Mindig szemben a széllel
Őrült büszkeséggel,
De akkor mondd mit érzel,
Ha a célodhoz nem érsz el?” (Depresszió - Szembe a széllel)
Elindult a mezőny. Néztem sűrűn az órát, igyekeztem a taktikát betartani. Nem foglalkoztam vele, h Bálint, Csabi, Peti elrongyolt. Azért tudtam, h messze a vége még. Pár kör után kezdett tetszeni a pálya is, nem volt nehéz, bár hiányzott a megszokott tavacska. Érdekes volt az idő, nagy meleg nem volt, de pára volt rendesen, szakadt a futók többségéről a víz rendesen. A folyadékpótlásra nagyon figyeltem, szinte folyamatosan ittam, kb óránként próbáltam enni is. Ha éppen nem, akkor Ági tolta elém a tányért, bontotta a gélt, adta a sótabit. Morcos voltam, nem éreztem a szokásos örömet, vidámságot. Inkább magamba fordultam, néha ránéztem a kijelzőre, h állok. Egy röpke technikai után Balázs is megelőzött. No akkor rögtön bevágtam a durcit, egy kicsit tempósabbra váltottam. Az eredménye meg is lett, a második órában egy kis időre beköszöntött az endorfin, boldogan engedtem útjára, hagytam, h szétáradjon a testemben.
“Menj,küzdj az álmodért,
Minden vágyadért,mi benned él.
Győztes lesz a harc,
Ha nincs több hátraarc,
Végül majd tiéd,miért szívből küzdenél.” (Hooligans - Küzd az álmodért)
Ahogy áradt szét, gondolataim is elkezdtek másfele kalandozni. Egy másik időpontban, más helyen futottam, hegyeken fel, hegyeken le. Aztán lassan visszatértem a valóságba, elkezdtem figyelni az előttem futókra. Meglepődve hallottam, h Bálint kiszállt, nem örültem, h így kerültem a negyedik helyre. Aztán Csabit is egyre többet láttam sétálni, sajnáltam h nem úgy alakult a versenye. Márcsak Balázs és Peti volt előttem, az eredményjelzőn is láttam a nevüket. Ági kínált közben jó kis levessel, de erre most nem volt idő. Elkapott a vadászösztön, éreztem, h Peti megfogható. A negyedik óra végén, ahogy mindig szoktam, odamentem gratulálni a teljesítőknek. Számomra ez evidens, h elismerjem a teljesítményüket és akár egy pacsi, akár egy “gratu” szócska kijár mindenkinek. Közben Petit utolértem, még mentem pár gyors kört, és… És beütött a krach.. Jött egy gödör, visszatért a sérülés. Felelőtlen voltam, nem lett volna szabad, nem lett volna kockáztatni. Attila rögtön szólt is, ha úgy érzem, szálljak ki, De éreztem, h ezt még kezelni tudom. És nem, nem tudtam volna kiszállni. Az ultra erről (is) szól. Legyőzni önmagunkat, testünk jelzéseit. Persze az észszerű határokon belül.
“Csak szívj! Szenvedj, ha élsz, küzdj,
hogyha fáj, harcolj, ha félsz!
Jól tudod mit ér el, aki letérdel,
és imát morzsol a kezével.
Ide más kell, ésszel, meg erővel.” (Road - Ne mond..)
Mentem tovább, egy óra múlva éreztem, láttam a gödör szélét is. Balázst is megelőztem, láttam a mozgásán, h elfáradt Ő is. Átvettem az első helyet, márcsak arra figyeltem, h meg is tartsam. A 75 kili terv maradt, ezt már a negyedik óra után éreztem. Zolival megbeszéltem, h az utolsó kört Andrissal futom. Így az utolsó előttit még megtoltam, majd átvettem a “kormányt” és Andrissal megkezdtük az utolsó kört. Jó fej a srác, kis transformerét pisztollyá alakította és megállapodtunk, h az összes pasit leszedjük és a csajokon ketten osztozunk.. :D A chipszőnyegen óvatosan áttoltam, ne zökkenjen nagyot és megszólalt a kürt. Vége lett a versenynek, meglett az első hely, nem lett meg a 75, lett helyette 70, 700. Közben megtudtam, h Anita is megnyerte, ráadásul PB-vel. :) Így az öröm még nagyobb lett. A szervezők megint kitettek magukért, fejedelmi ebédet tálaltak a futóknak és kisérőiknek. Az eredményhirdetés után Füci jóvoltából hamar hazaértünk, amit nem bántam, hiszen másnap még egy edzés várt rám.
“A Föld mint egy album
Az albumban fényképek az emberek
A képekre Isten azt írta, hogy:"Csak örömmel nézheted"
A Föld csak egy album
Az albumban fényképek az emberek
A képeket nézve megérted, hogy
A haragra fakul és a mosolytól lesz színesebb
A haragtól kopik és a mosolytól fényesebb! “ (Kowalsky meg a Vega - Mosolydal)
(fotók: Lesi Tamás, IronTeam SE)
Vasárnapi etap:
"Szóval kelj fel és csináld tovább
Ne érdekeljen, hogy más mit mond rád
Kelj fel és csináld tovább
Ne érdekeljen, hogy más mit mond rád
Ne érdekeljen, hogy más mit mond rád
Soha ne érdekeljen, hogy más mit mond rád!" (Fish! - Kelj fel!)
Mint írtam vasárnap egy 50 kilis etap volt előírva. Először egy Zámoly-Gánt-Csákvár-Lovasberény körre gondoltam, aztán reggelre úgy döntöttem, h egy kevésbé szintes utat teszek meg. Így Lovasberény-Nadap-Velencei tó északi part kör lett a nyertes. Persze nemcsak én szívtam, hiszen Anita bringával kísért és gondolom 60 kili után az sem volt könnyű. Nagyon fáradtan futottam, szinte aludtam futás közben :) Ráadásul Nadapon a kocsma utolsó nap volt nyitva, se kávé gép, se csapolt sör..:) A fene.. No meg kezdtem éhes lenni, és ugye abban az időszakban sütnek, főznek a serény háziasszonyok. Húsleves, rántott hús, sütemény illata keveredett az utcában.. Ááááá.. nem is lettem kívánós, mint egy pár hónapos kismama. Sukorón a Zsuzsiban azért befigyelt a csapolt sör, Anitától kaptam egy korty kávét is..:) Nem mondom, h fittebben, de azért néha-néha feltámadva sikerült gyorsabban is futnom. Az edzés a tervezettnél később fejeződött be, de összességében jó volt, igaz este nem kellett ringatni. Ezzel a hosszúfutások lezárultak, könnyű futások maradtak, kezdődhet, folytatódhat a lelki, mentális felkészülés!
Gratulalok Csabi! Koszi, hogy megosztottad az elmenyt!