Télen, mikor a “versenynaptáramat” állítottam össze, a kisbéri versenyt erősen kérdőjelesen írtam be. Nincs nagyon bonyolult oka, “egyszerűen” teljes erővel a füredi versenyre koncentráltam. Aztán ahogy közeledett a verseny napja, úgy motoszkált bennem egyre több hangya. A rajtlistát böngészve is egyre nagyobb kihívásnak éreztem, éreztem magamban annyi erőt, h az élmezőnyt megszorongassam. No meg az egyik egyesületem, az EMU szervezte, ergo úgy éreztem, h betyárbecsületből is ott a helyem. Így aztán leadtam a nevezést, közben a verseny Országos Bajnoksággá lépett elő. Az utolsó héten már konkrétan a versenyen jártak a gondolataimban, álmaim nagy részében is előjött.. Pénteken összeraktam a szokásos kokszaimat, géljeimet, a kulacsokat megtöltöttem. Mivel nem tudtam még, h hány réteg ruhát vegyek fel, így a kelleténél egy kicsit több szerelést raktam oda. Bár, pár dolog adott volt: Blue Dream az fix volt, ahogy Varga Ági által kézzel festett matyóhímzéses pólóm is tutti volt. A tett helyszínére Nádasdi Zsolti szállított  le, az út során Edittel egyeztettük le a frissítés mikéntjét. Mivel egy kör 16km-es volt kellett egy kicsit variálni, de megoldottuk. Persze tudtam, h ha nagy baj van a 4 km-ként kirakott frissítőasztalról és visszatudom magam hozni az életbe eléhezés, szomjúság esetén. De bíztam benne, hogy nem lesz rá szükség, sok időt töltöttem volna ott, a bőség zavarával küszködve.

A rajt előtti készülődés a “szokásos”. Üdvözlés, pacsizás, örömködés, izgatottság, készülődés. Az adrenalin a hegyekben, egyre feszültebb a hangulatom. A szerelés végülis eldöntettet, térdnadrág, kesztyű, +1 vékony hosszúújjú póló a cipő és a póló mellé. Sajnáltam, h Steib Peti és Hajdúska Balázs végül nem jött, jó lett volna “meccselni” velük. Nagy taktikát nem terveztem, a saját tempómat szerettem volna menni, bízva abban, h Bogár Janit egy kicsit megszorongatom vele. A rajt úgy indult, ahogy szinte gondoltam. Jani ellépett, meglepetésre (számomra) egy ifjú titán tartotta vele a lépést (Kovács Zsolt), majd egy darabig Pula Tomival futottam együtt, majd ő is felzárkózott Janiékhoz. Tisztes távolból figyeltem őket, közben az esélyeket latolgattam.

Zsoltot nem ismertem, de éreztem, h elfogja futni az elejét. Tomi tavaly nagyon jót ment, úgy éreztem, vele nagy csatát fogok vívni. No persze ott voltak a többiek is, akiket esélyesnek gondoltam a dobogóra.

Igyekeztem figyelni a futásomra is, mostanság elég csámpásra vettem a figurát, aminek a belső bokám itta meg a levét. Magyarul véresre rúgdostam mindkettőt. A verseny során igyekeztem ezt elkerülni, több, kevesebb sikerrel, ha mégis lerúgtam magam, akkor egy dühös káromkodás, és sziszegés kíséretében igyekeztem korrigálni.

Az első kört (16,6km egy kör), 1:15:25-ben sikerült teljesíteni, ami azért erősnek tűnt első gondolatra. Számomra. A pályáról tudni kell, h jó kis huplis, Bakonysárkány fele hátszelünk volt, fordulás után viszont tisztességes pofaszelet kaptunk. Én úgy tapasztaltam, h amit adott a hátszél, azt a pofaszél duplán visszavette. No ennek a szellemében futkároztunk, fel alá. A második kör viszonylag csendben ment le, a 4km-nél levő állomáson Végh Atti ökörködésein vigyorogtam, Kiss Zoli szurkolása mindig dobott rajtam. Ahogy anyósfalván Soós Petiék lelkesítése is jól esett, Kisbéren pedig Zsolti, Zoli, Edit, Jenő és a többiek tolták hangos szóval a “hajrá”-t.  A második kör végére Janiék egy kissé megléptek, viszont úgy láttam, Tomi leszakadna tőlük. Ettől persze nem gyorsítottam, de vhol elkapott az érzés, h megcsípem a kör végére. Közben kezdtem éhes lenni egyre jobban, Edittől a következő körre dupla gélt rendeltem. A maratoni időmön kissé meglepődtem, 3:10 körül lett, gondoltam, h lassítani kellene, de vhogy nem ment. Persze, azért kezdtem fáradni, féltávnál 3:49 mutatott a stopper. Kifutva a harmadik körből, Kisbérről kiérve meglepve láttam, h Zsolt sétál, elég erősen. Felkúsztam a második helyre, amit tudtam, h azért nem egyszerű móka lesz megtartani. Jani és köztem váltakozott a távolság, volt 3 perc is, volt 9 perc is. De a nagy átlag végül 5-6 perc lett. Kíváncsi voltam a 6 órás részidőmre is (hmmm.. érdekes, röpke pályafutásom során hatórás versenyen még nem is indultam:D), meglepve vettem észre, h 76kili meg egy pici. Egy gyors számolásba kezdtem elvileg meg lehetett volna a 8 órás idő.

Elvileg, mert egyre jobban éreztem a fáradtságot. Az utolsó kör már egy kínlódás volt, vánszorgás. A térdem is egyre jobban fájt, pedig azt hittem, h 2 két kíméletes üzemmód után rendbe jön. Editék kijöttek az utolsó körre, nógattak, győzködtek, h higyjek magamban, meglehet. Hit.. Élénken tiltakoztam akkor, azóta többször átgondoltam. A 12 órást is és 100 km-est is. Ahogy fehérváron egy kis plussz hiányzott a 140-hez, ugyanolyan kicsi hiányzott volna Kisbéren a 8 órához is. Pedig azt a “kicsit” vhogy össze kell szednem májusra, ha a tervemet el akarom érni. Szóval vissza a versenyhez.

Befutó, örömködés, és bár a 8 óra nem lett meg, de a 8:44-es egyéni csúcshoz képest javítottam (8:10:57), és talán Janinak is okoztam pár kellemetlen percet a verseny során. Apropó Jani. A cél után beszélgettünk, sajnálkoztam, h nem lett meg a 8 óra. Az alábbi párbeszéd zajlott le:

“Jani: - Mennyi is az egyénid?

Én: - 8:44

Jani: a betyárját, mit reklamálsz, nekem 6:31 és most 8:04-et mentem. “

Az eredményhírdetésig bőven volt idő, egylazító masszás után, jó sokat beszélgettem a többiekkel, heverésztünk, pótoltuk a kalóriákat.

Az eredményhírdetés után siettünk haza, hiszen másnap Tóparty Futóparty várt ránk, amire hagyományosan úgy kocogtunk le. Bár bevallom míg odaértünk bele kellett sétálnom a 19 kilibe. :) Aztán a tókerülésre összeszedtem magam, amiben nagy szerepet játszott a remek társaság, posztizolival, matevevel, csetbaluval, vézsével, tézével,mrfucival bolyozva, míg az út során sporikkal ökörködve. A nap beszámolóját tz “tollából olvashatjátok:) LINK