Régebbi posztjaimban már írtam, hogy az eddigi versenyeim nem úgy alakultak, ahogy terveztem őket. Ezek eredménye egyrészt oda vezetett, h kezdtem elveszteni az önbizalmam, másrészt azért egy dac is kezdett kialakulni bennem. Az, hogy a versenyen majd melyik énem bújik elő, arra bizony sokat kellett várni. Előre megsúgom: mindkettő ott volt.
Edittel már Sárvár után nekiálltunk tervezni: kaja, ital, tápkiegek, kapszulák, mikor, milyen sűrűséggel, ruha, hűtés, melegedés, pihenés, stb. Jó kis lista készült a végére, aminek az lett az eredménye, h a kocsiba alig tudtuk betuszkolni a cuccot.

Füreden hamar lejelentkeztem, lepakoltunk, zászlót felraktuk, majd még egy gyors vásárlás kajaügyileg. Tudvalevő volt, h a szervezők igen kitesznek magukért, a versenyzők királyi ellátásban részesülnek, de az embernek vannak bónái.
Visszaérvén már nemigen lehetett hozzám szólni, eléggé magasan volt az adrenalin, nagyon izgultam. Délben aztán végre elindították a kicsiny mezőnyt.
A taktikám nem volt bonyolult: tanulva a tavalyiból és az idei versenyekből igyekeztem a pulzust alacsonyan tartani, nyugis tempóban futni. 200 kili körüli távot szerettem volna az első 24 órában, tudtam h a második fele igen nehéz lesz. Alvás abszolút nem volt tervben, a célom eléréséhez az nem volt engedélyezett.

Persze megint nagyon meleg volt, mateve hűtött ezerrel, ellesve Szilvi módszerét vizes sál folyamatosan a nyakamban volt. Egy idő után már úgy néztem ki, mint egy ázott ürge, de nem zavart, nem foglalkoztam vele. Haladtam rendesen a tempó tökéletes volt, rengeteget ittam, igyekeztem enni. Sótabik óránként mentek, víz, malto, hypotóniás ital, X-Oxygen a savasodás ellen. Ezek nagyon fontosak voltak. A Nutrixxion gél az első 24 órára volt betervezve, az energia is adott volt. A 12 óra elég hamar elment közel 120 kili teljesítéssel. Volt pár megborulás, de a hisztitől még messze voltam.. Asszem:) Éjfélkor egy gyors átöltözés, krémezés az érzékeny testrészekre aztán mentem is tovább..Hajnalban kezdtem egy kicsit lassulni, éreztem, h fáradok. Nem volt vele gond, ahogy a holtpontot is sikerült egész jól lekezelni. Korán reggel előbújtak a hatnaposok is, felélénkült a pálya, akkor már könnyebb volt futni is. Megjött Pali is, h egy kicsit átgyúrjon, majd megérkezett nejem, anyukám, Ági egy kis szurkolásra. A tervezett 24 órás távot sikerült teljesíteni, 215 lett a vége. No nem gyújtottam örömtüzeket miatta, de egy kis megkönnyebülést azért éreztem. De tudtam, h a kemény dió most következik igazán.

Igyekeztem gyorsan megebédelni, Pali gyorsan legyúrt, de hova tűnt egy óra??? Észre sem vettem, és el is illant. Ezért nagyon mérges voltam, bosszankodtam miatta. Ráadásul pont akkor voltam egy mély gödörben, bántott, h anyukám pont így látja pici fiacskáját. Nagyon aggódott szegény, nem is maradtak sokáig. Mentem tovább, illetve mentem volna, de csak vergődés volt. Kitört rajtam a fáradtság, az alváshiány. Egyre sűrűbben néztem rá az Angyalszív Down Alapítvány zászlójára. Eszembe jutott az a levél, amit elindulásom előtt írtam nekik. Az Ő küzdelmük nagyobb mint az enyém.. Én bármikor kiszállhatok, leállhatok. Ők nem tehetik meg, nekik kell a kitartás. És ha ránéztem a zászlóra ez mindig eszembe jutott.. Éreztem, muszáj eldőlnöm egy kicsit, legalább egy kis relaxra. Segítőm először élénken tiltakozott, rugdalt volna tovább, szerencsére Kiss Zolival sikerült meggyőzni. Így kaptam röpke 10 percet, ami mentálisan sokat segített. Újra erőre kaptam, vittek újra a lábaim. Igyekeztem nem számolgatni, persze ezt nagyon nehéz volt megállni. Fülledt meleg volt, a nap tűzött, égetett ezerrel, közeledett a beígért vihar. A szervezők egyenként közölték a versenyzőkkel, h mi várható, ráadásul felhívták a figyelmet, h ha nagyon durva lesz a helyzet, felfüggesztik a versenyt. Eluralkodott rajtam a pánik: na ne máá..erre készültem ősz óta, annyira de annyira akartam elérni a céljaimat, nehogy már egy nyamvadt vihar húzza keresztül a számításaimat, a terveimet. Szóval egy kis lelki megborulás, ráadásul a kaja is egyre nehezebben ment. Edit már kombinálta, a gélt keverte a tejberizsbe, meg mit tom még hova, néha úgy erőltette belém. Sokszor rám tört az éhség, de képtelen voltam befogadni a kaját. Így néha inkább elfutottam, majd a következő körben megjegyzéssel. Megjött Norbi is bringával egy kicsit szurkolni, tök jó, h ilyen barátai vannak az embernek. Röpke beszélgetés, egy kis csesztetés. Maradtam volna még dumcsizni, de hát ugye nagyon ment az idő. Terveztem/terveztük a hátralévő időt, merre, mennyit. Nagyon vágytam egy kis éjszakai alvásra, 20-30 percért könyörögtem. Aztán abban maradtunk, ha hajnali kettőig összejön a 300, akkor kapok fél órát.. A hajcsár..:) A terv jó volt, motivált, aztán ¾ 10 magasságban orvosi tanácsra újra befeküdtem egy kis masszásra. Eléggé szarul nézhettem ki:) Nem emlékszem konkrétan, h hogyan, miért, Edit majd biztosan megírja. Szóval előre hoztuk a fél óra pihenőt, így a hajnali kettő már ugrott is. Közben megjött a vihar, szerencsére nem függesztették fel a versenyt. Durva, nagyon durva volt ez a vihar. Az egyik egyenesben alig lehetett haladni, olyan pofaszél volt. A másikban meg olyan hátszél, h dobált mint egy rongybabát. Ráadásul durván esett az eső is. Végülis elvoltam, szeretem a szélsőséges időjárást. A pályán csak a nagyon hülyék maradtak kinn, ez a “remek” idő eltartott vagy fél háromig. Ja a 36. órámat 283-al teljesítettem, ami némi riadalmat okozott nálam. A vihar után még csendesen szemerkélt az eső, akkor jött talán az első igazi hiszti, a legnagyobb megborulásom a verseny alatt..Asszem a viharral való küzdelem leszívott teljesen, csak támolyogtam a pályán, szinte nem tudtam hol vagyok, nem tudtam milyen versenyen vagyok, hallucináltam.:) Éreztem, h muszáj befeküdni egy kicsit, csak egy tíz percre. Kiss Zolival egyeztettem, támogatta az ötletemet. Bevánszorogtam a faházba, kértem Editet, h negyedóra múlva szóljon. Nem tudtam aludni, állandóan éreztem a kényszert, h nem szabad feküdnöm, menni kell. Tíz perc múlva újra kinn voltam a pályán, rám tört a sírás (na jó nevezzük hisztinek), zokogva kőröztem a pályán. Zoli belémtuszkolt egy nagy adag kávét, magamba erőltettem egy koffeinkapszulát, Nagy Kriszta öntötte belém a lelket. Nagyon elvoltam keseredve, úgy éreztem tovaszálltak az álmok..Próbáltam futni, nagyon nehezen ment, csak vergődtem.. Aztán visszatért egy kis erő, újra számolgattam, bár bizonytalan voltam, de kezdtem újra hinni. Az eső elállt, megjött az étvágyam, kezdett újra benépesedni a pálya. “Pechemre” Panferik is előbújt így már ketten csesztettek a célkapu környékén. Egy idő után már inkább elfutottam tőlük, csak hagyjanak békén. Újra rámtört a sírhatnék, zokogva futottam, magamban hajtogattam, h akarom, nagyon akarom a tervezett kiliket. Páran furcsán néztek rám: csak azt látják, hallják, h egy bőgőmasina elfut mellettük, és magában dödög. Hajtott a dac, de ugyanakkor úgy éreztem, hogy a határaimat átléptem. Fájt mindenem, fizikailag, lelkileg, mindenhogy. Egy pillanatra meg is rogytam, gyorsan belémtoltak egy flector italt, aztán tovább lökdöstek. Én meg csak mentem, vánszorgtam. Egyre többet gyalogoltam bele, nagyon távolinak tűnt a vége, a teljesítés meg mégjobban.. És egyszercsak jött egy pillanat: beszóltak, még pár kör, és megvan Fendrik Laci csúcsa..A megkönnyebülés édes érzete áradt szét bennem, hirtelen előtört valami erő, az endorfin édes fröccse szétrobbantott. Szóltak, h márcsak két kör, a tábla már ott várt. Lement a két kör, lassítottam, erre közölték, h mégegy kör, elszámolták. Halk káromkodás, rohantam tovább. Majd egy nagy ünneplés, a megkönnyebülés, az öröm.. A barátaim akik ott voltak, szurkoltak.. Nagy tisztelettel húztam át Laci nevét, írtam oda az enyémet:) Még volt idő, de már nem akartam erőltetni. Még a verseny előtt abban maradtunk, ha megvan amiért jöttem, akkor Hawaii, heverészés. De úgy éreztem, h nem szabad. Meg kell adni a tiszteletet, az alázatot a versenynek, a sporttársaimnak. Sportszerűtlen és méltatlan lett volna, ha kiállok a pályáról. Sipiék bíztattak, h meglehet a 360, egy darabig még kedvem is volt hozzá. Kőröztem tovább, minden körben megsimogattam a táblát. Ő már az enyém volt:) Aztán megláttam Toncsit. Lefékeztem mellette, beszélgettünk egy kicsit. Gondoltam továbbindulok, de a lábak megmakacsolták magukat. Beálltak, lemerevedtek. Így gyalogoltam, örömködtünk, eljött az utolsó pár perc. Stílszerűen a táblához érve letettem a sörösdobozt, ott vártam meg a verseny végét jelző dudaszót. Katitól egy röpke regeneráló gyúrást kaptam, és jótanácsokat, h mit csináljak ha lefeküdtem pihenni. Végre zuhany, forró zuhany, tusfürdő. Két nap után isteni érzés volt. Lefeküdtem, lábam felpocoltam, próbáltam aludni egy kicsit az eredményhirdetésig. Nemigen tudtam. Dupla takaró alatt rázott a hideg, a lábaim nagyon fájtak. Nem volt értelme tovább feküdni, ráadásul eluralkodott rajtam az éhség. Gandi volt olyan aranyos, elvitt minket egy pizzériába, jól belakmároztunk. Jöhetett az Ünnepély, boldogan vettem át a kupát és az érmet. Majd érzékeny búcsú a barátoktól, a pályától, integettem a 6naposoknak, irány haza. Otthon újra egy nagy kajálás, egy kis élménybeszámoló és jöhetett a jóllakott napközis effektus.. Pár órát aludtam, majd újra hangos jajgatás, lábfájdalmak. Ez így ment több napon, éjszakén keresztül. Hogy megérte? Most már azt mondom, igen. Felejthetetlen élményben volt részem. Nagy csata volt, önmagammal, az időjárással, a távval, az idővel.

képek a versenyről, mert matevenek még erre is maradt energiája:): képek

Nagy köszönettel tartozom sok embernek: a családomnak, matevenek a segítségért, a hajcsárkodásért, minden barátomnak, akik szeretetükkel, szurkolásukkal támogattak.
KÖSZÖNÖM!!!

és most akkor nézzük a további terveket: pihenő, pihenő hátán. Majd lassan fokozatosan visszatérni az életbe. Jöhet az UltraBalaton, ahol most nem tervezek PB-t, egy örömfutást tervezek, vigyorgósat, táncolósat, vidámkodóst.. Olyan pecsenyéset:)
Utána jöhet a NAGY FUTÁS, a “Futunk, hogy segíthessünk” Gyulafehérvárra. 8nap 600kili a Down-Szindrómás Gyermekekért..
Majd szeptemberben mégegy örömfutás, egy búcsúfutás, ahol reményeim szerint, ahogy a Borvidéken, most is feltöltöm magam a csapategységgel, a barátok energiáival az év második célversenye előtt,Pakson az Atomfutáson.
És szeptember végén pedig..