A tavalyi versenyszezont követően röpke pihenő után kezdtem meg a felkészülést a 2011-es évre. Merész terveket szövögettem, életem első 48 órására és az első Spartathlonomra készültem. Persze azért voltak más versenyek is. Az alapozó időszak nem tért el az eddigiektől Igaz sok tapasztalatom nem lehet, hiszen az ultrafutással mindössze 2009 óta foglalkozom. Alapjában a lelkiismeretesen elvégzett, kemény munkában hiszek. Ennek szellemében az első versenyig 3200 kilométert futottam. Majd jött a márciusi Balaton Szupermaraton.

Remek erőben éreztem magam, ez a verseny inkább a gyorsaságról szólt, így az abszolút hatodik helyezésemmel elégedett lehetek. Áprilisban következett a 24 órás OB Sárváron. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy elinduljak-e ezen a versenyen a balatonfüredi 48 órás közelsége miatt. Barátaim igyekeztek lebeszélni a 24 óráról, a 12 órát tartották volna szerencsésnek. Makacsságom döntött végül, és a 24-re neveztem. Az eredmény alapján jó döntés volt, de valószínű, hogy Füreden ez visszaütött. Szóval Sárvárnak úgy indultam neki, hogy legyen számomra egy könnyed örömfutás, ami 230 km-el párosul. Bíztam magamban, egy-két megingástól eltekintve úgy sikerült, ahogy elterveztem. Abszolút második hely, kategória győzelem, világranglista 40. korcsoport 9. helyezést ért az eredmény, Bizakodva várhattam a nagy versenyt. Májusig már visszafogottabban edzettem, tudtam, hogy muszáj rápihennem a versenyre. Végre eljött A VERSENY. Különös taktikával nem készültem, kigondoltam pár dolgot, „okosságot”, ami persze nem volt jó, nem úgy sikerült ahogy elterveztem. De ez betudható a tapasztalatlanságomnak. Azt mindenesetre megtanultam, hogy a 48 óra nem két 24 órás versenyből áll. Az első 24 remekül ment, élveztem a futást most is. Sajnos éjszaka elkövettem azt a hibát, hogy bementem ledőlni fél órára, ami persze a kis mosakodásból, felkelésből, támolygásból több lett. Ettől függetlenül jól sikerült, még egy esetleges országos csúcs is előrevetítette árnyékát. Sajnos ezzel a teherrel már nem bírtam megbírkózni, folyamatosan számolgattam a pályán, járt az agyam a taktikán. Megroppantam a lehetőségtől, fejben összezuhantam. Éjszaka megint bementem pihenni, bár akkor tudtam már, hogy a csúcs nem lesz meg, a tisztes helytállás maradt csak. Becsületből futottam, gyalogoltam de már nagyon vártam, hogy vége legyen. Végül 311 km lett a vége, ez az 5. helyezéshez volt elegendő, a világranglistán pedig megcsíptem az abszolút 21. helyet, kategóriámban pedig a 6.-at. Az eredmény számomra csalódás, a verseny viszont hatalmas élmény volt. Sokat tanultam belőle, levontam a tapasztalatokat. A következő verseny az UltraBalaton volt, 5 hétre Füred után.

Fontos verseny lett volna számomra Spárta miatt, no meg szerettem volna a 2009-es eredményemen javítani. Sajnos elkövettem azt a nagy hibát, hogy nem pihentem eleget, egy hét lazaság után újra kemény edzéseknek álltam neki. Ez megbosszulta magát, súlyos vádlisérülést szenvedtem. Kényszerpihenő, UB-re lepukkanva, elkeseredetten érkeztem. Ráadásul a sérülésemből sem épültem fel teljesen, így nem kockáztattam, 46 km után feladtam a versenyt. Nehéz szívvel hoztam meg a döntést, de úgy éreztem okosan döntöttem. Szerencsére remek természetgyógyászom összerakta a vádlimat, a sérülésről utólag tudtam meg, hogy „normális” esetben több éves  a felépülési ideje. Közben gőzerővel folyt a háttérben a nyári jótékonysági futás szervezése. Az idei évben a debreceni Angyalszív Down Alapítvánnyal közösen szerveztünk jótékonysági futást Székesfehérvárról – Debrecenbe,  a Fogyatékos Gyermekek Esélyegyenlőségéért. A szervezés során voltak buktatók, de úgy gondolom, hogy aki részt vett hatalmas élménnyel gazdagodhatott. Büszke vagyok rá, mert azonkívül, hogy valamennyire sikerült felhívnunk a figyelmet, a futás során nagyon sokan csatlakoztak be, jó páran életük első ultratávjukat teljesítették, barátságok, ismeretségek köttettek. Persze itt is van még tanulnivaló, főleg adománygyűjtés terén. Merész terveim vannak a jótékonysági futással kapcsolatban, de erről majd később.

És elkövetkezett végre az ősz versenye, Spartathlon. Önerőből nemigen jutottam volna el, ezért nagy köszönettel tartozom a szekszárdi Borvidék Félmaratonnak. Nagy segítség volt, ahogy a Nutrixxion támogatása is, aki a géleket adta a versenyhez. Athénba közel 6000 kilométerrel a lábamban érkeztem, úgy érzem a felkészülésem, az időzítésem remekül sikerült. Ilyen önbizalommal még nem álltam rajtvonalhoz, remek erőben éreztem magam, és ami fontos, fejben is erős voltam. 200 km-en keresztül élveztem a versenyt, számomra igazi örömfutás volt, vidámsággal, lazasággal körítve. Kisebb nehézségek persze adódtak, de azokat könnyedén győztem le. Az utolsó 46 km viszont megfogott, a kemény emelkedő, majd lejtő kiszívta az erőmet. De mivel tudtam, hogy semmi sem állíthat meg, éreztem az otthonról áradó szeretetet is, végül 31:55-el teljesítettem a versenyt. Röpke pihenő után folytattam az edzéseket, de ezek már nem a felkészülés jegyében zajlottak. Október 15-én egy újabb jótékonysági futás, ezúttal a Fehér Bot Világnapja alkalmából. Nem volt betervezve, valójában nem is az én ötletem volt, az utolsó pillanatban csöppentem bele. Végül egy remek hangulatú 6 órás , figyelemfelkeltő futás volt. December elején megkezdtem a felkészülést a jövő évi versenyekre, közben 18-án egy újabb jótékonysági futás, ezúttal a Hajléktalan Embertársainkért. Alig egy hónap alatt szerveztem le, itt Székesfehérvár önkormányzata is az ügy mellé állt. Nagyon sok adományt sikerült gyűjteni, a hat órás futás végig jó hangulatban zajlott, és ahogy nyáron, itt újabb két futó csatlakozott az ultrafutók táborához:).
Gyakorlatilag ennyi lenne a 2011-es évem.

Úgy érzem az idén voltak jó eredményeim, a 24 és 48 órás világranglistán is helyezett vagyok, teljesítettem Spartathlont, életemben először futottam 48 órás versenyen, 230 km fölé kerültem 24 óra alatt. Nagyon nehéz lenne döntenem, arról hogy melyikre vagyok a legbüszkébb. Mindegyiknek megvolt a maga szépsége, küzdelme. Nálam az idei jótékonysági futás viszi a prímet. Bizonyára sokan elcsodálkoznak, hogy előrébb helyezem Spártánál. Számomra nagy élmény volt, hogy remek embereket ismerhettem meg, mind sportolókat, mind civileket. Sokan álltak az ügy mellé, sokan csatlakoztak be a négy nap során. Sikerült embereket megmozgatni, barátságok alakultak ki, sikerült felhívni a figyelmet a fogyatékos gyerekekre. Nekem ez igazi siker.  

Jövőévi terveim: 2012-ben természetesen a füredi 48 órás a tavaszi nagy verseny, hol már tapasztaltabban és merész tervekkel állok rajthoz.
Az UltraBalaton nem maradhat ki, a nyár igazi nagy kihívása egy újabb jótékonysági futás lesz, ezúttal a Down-szindrómás gyermekekért futunk majd, újra az Angyalszív Down Alapítvánnyal közösen. A cél ezúttal Debrecenen keresztül az erdélyi Gyulafehérvár lesz. A cél nem véletlenül Gyulafehérvár, azon kívül hogy egy kicsit nemzetközivé tesszük, összekötjük egy testvérvárosi futással is. Bár a szervezés még gyerekcipőben jár, az ötletek már halmozódnak.
Az őszi verseny újra Spártáról fog szólni, oda is merész tervekkel utazom, már tudom, hogy hol, mi vár rám.
És van még egy tervem, bár ez helyi, székesfehérvári terv: szeretném városomat megmozgatni, megismertetni a futás szeretetével. Ennek szellemében hetente szervezek egy közösségi futást. Szerencsére az ötletet támogatja az önkormányzat, az Ironteam SE is segít a terv megvalósításában.
Tehát a jövő évemet erre a három eseményre alapozom, ezen kívül persze még tervezek versenyeket: debreceni Rotary Maraton, székesfehérvári 8 órás Ultramaraton, szekszárdi Borvidék Félmaraton, Sárvár 12 óra, bajai 6 órás OB, no meg ami még adódik..
Ezúton köszönöm mindenkinek a szurkolást, a segítséget, a szeretetet amit kaptam. Ezek számomra nem kis erőt adtak, a nehéz pillanatokban segítettek átlendülni.
Kívánok minden kedves sporttársamnak 2012-re sikeres felkészülést, eredményes versenyzést.