Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 924 516 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

Bénaságom története, avagy hogy ne pihenjünk rá egy versenyre

pecsenye | 2011-05-26 13:18:28 | 27 hozzászólás

Na szóval: Volt ugye egy Balatonfüredi 48 órás versenyem. Szépen kipihentem magam egy hét alatt, majd úgy döntöttem folytatom a felkészülést, hiszen úgy éreztem minden klappol. Futkároztam vidáman, pénteken elmentem kedves természetgyógyászomhoz, masszőrömhöz Pannikához, aki mélymasszázsos módszerével szépen széttrancsírozta a csomókat a vádlimban. Ezzel semmi gond nem is volt, ez kellett, és jó volt. Szombaton Vérteskozmán volt MATASZOS buli, Természetesen Edittel úgy gondoltuk, h kikocogunk. Jó idő volt, jól elbeszélgettünk, vidámak voltunk. Gánt környékén egyre jobban elkezdtem érezni a vádlim, jókedv adios, szinte vánszorogtam. Edit nógatására felhívtam Pannit, h mi a fene lehet ez. Mikor megtudta, h éppen futok, barátságosan közölte, h nem vagyok normális.  Ugyanis pihentetni kellett volna 1-2 napot. Aztán megegyeztünk, h én nem kérdeztem, ő meg nem mondta:D Vérteskozmán jól elvoltunk, fájdalom lecsendesedett, így megbeszéltem Edittel, h visszafele is kocogjunk haza. Jó volt, megérte. Gondoltam pár nap és futhatok újra, de ahogy múlt a vádlifájdalom, úgy erősödött egy másik, ami nagyobb riadalmat okozott: bal achilles. ami két éve már megvillantotta magát. Akkor egy jó hónapig tartott a villogása. Egy "kicsit" megzuhantam, hiszen a terveim szerint még két hétig full terhelést irányoztam magamnak elő. Nos, ez ugrott.. Elvagyok kissé keseredve, de szerencsére van aki tartsa bennem a lelket. Így már lassan kezdem úgy felfogni, h ez nem más mint rápihenés az UB-re (csak pozitívan. ugye Edit?:D), h ott aztán pihenten, kiéhezve szaggassam fel az aszfaltot. Rettegjen mindenki:D:D Addig is is kenegetem, nyújtom, intézem elmaradt dolgaimat, irigykedve nézegetem az edzesonline-t. Pénteken Panni, majd kitalálunk valami okosat. Úgy látszik ha magamtól nem vagyok képes normálisan pihenni, akkor majd megoldja más. 2 éve ugye achilles elvtárs, tavaly csontgyuszi kartárs, most újra achilles tesó. A vádlimról nem írok, az más téma. Talán majd máskor. 

Szóval: mindenkinek jó edzéseket, mozogjatok sokat, kívánok sok endorfin bombát. Mert az élet szép..

27 hozzászólás

mateve 4958 napja
mateve képe

Bizony: CSAK POZITÍVAN kiccsákó!!!!!

runing 4958 napja
runing képe

"ez nem más mint rápihenés az UB  ra  AHOL OTT LESZEL  , és tényleg nézd így : OTT lehetsz !!!!!!!!!!!!!!és ez nem kevés.!!!!!!!!!!!Az eddigi munka nem fog kárba veszni, hinned kell benne, Benned.

empirke 4958 napja
empirke képe

Megdöbbentően hasonlóak a kínjaim, de persze én jóval kevesebb terheléssel tudtam előidézni :-(((

Ez az achilles fájás nagy büntetés. Én meg ráadásul nem is kenhetem :-(

Az UB-re meggyógyulunk, mert muszáj! Hajrá Pecsenye!!!

Gandi 4958 napja
Gandi képe

Az edzésmunka már úgyis benned van, úgyhogy tényleg nem más ez egy hosszabb rápihenésnél. Használd ki a sok-sok nyújtással (ha azt lehet), és a vitaminraktáraid feltöltögetésével... Szaunázz néha, relaxálj, meglátod, ér annyit - vagy talán még többet is - mintha még keményen tolnád két hétig.

hajrá!

stojesz 4958 napja
stojesz képe

Gyógyulj meg Pecsenye! Addig meg nyomasd Kowát, majd az rendbe tesz :)

zoles73 4958 napja
zoles73 képe

BRRRRRRR :(((((.

Esetleg addig egy kis keresztedzés előételnek ami nem ront:Úszás, kondizás, bringa vagy egyéb (sakk, balett????).....

pecsenye 4958 napja
pecsenye képe

hááát én a fedettpályás ultratávolbanézés VB-re neveztem be:D

Bozót 4958 napja
Bozót képe

Jó rápihenést! Vigyázz magadra!

RunKa 4958 napja
RunKa képe

Ó, hát ezért a bicó :((( Sebaj drága, csak pozitívan, mire kell, addigra pont okés minden, eke éles lesz, és szánthatod az aszfaltot :)

Sneci-ke 4958 napja
Sneci-ke képe

Jobbulást az achillesnek (most már én is értem a bicajt)

plekoklári 4958 napja
plekoklári képe

Ó !

Pihenj, gyógyulj, és meglesz a gyümölcse!!!

A "krémed" nagyon jó, sokat használ! Köszönöm!!!

ORBEA ORCA 4958 napja
ORBEA ORCA képe

Annyira edzett vagy,hogy ez a pár hét kihagyás,pihenés nem fog hatalmas forma esést okozni.

A legfontosabb,hogy a sérülésed rendbe jöjjön,mert ha ráterhelsz könnyen akár hosszú kihagyás is lehet a vége.

Kitartás!

Majd futnak a főfőnök helyett a harcos futótársak:-)

Böki 4958 napja
Böki képe

Az én kedvenc, nem normális barátom!

Ki a búbánatos franc mondta neked, hogy egy hét alatt ki lehet pihenni egy 48 órást?

Add meg az elérhetőségét, hadd beszéljek vele! :o) De nem baj, legalább most pihensz, mert muszáj!

 

mateve 4957 napja
mateve képe

jajjj Böki....saját magától volt ennyi esze....nem ismered még?????? én hiába mondtam neki, hogy ne "arcoskodjon"... :)))

gyaloggalopp 4957 napja
gyaloggalopp képe

Pecsenye, ez nem bénaság. Én ugyanezt tettem volna, kipróbálom, ha jól esik, futok, ha nem esik jól, pihenek még. Megtettem Sárvár után is, jól esett, mentem, bedurrant a térdem-vádlim. De nálad sem indokolta semmi - legalábbis érzésre -, hogy tovább tétlenkedj - aztán lehet, hogy most csak az egyik béna bujtogatja a másikat, nem tudom. Mindenesetre sajnálom, hogy nem okés a lábad, a tétlenségnél rosszabb nincsen, de az achillesnél tényleg nem tudsz mást csinálni. Óvatosan nyújtogasd és kenegesd. Én Aminoerget szoktam néha használni, a vádlimban hónapok óta levő fájásra jó. Talán achillesre is...  Aztán rendbejössz, ebben biztos vagyok, s szaggatjuk a Balaton körüli bringautat, meglátod! A többiek csak a port látják, amit a cipőddel vertél fel előttük. :-)

TiGör 4957 napja
TiGör képe

Ezeknél a mélymasszázsos kínzásoknál tényleg az a helyzet, hogy utána 1-2 napig nem szabad futni, mert annyira szét van gyúrva az ember. Még Szegeden volt benne részem. Azóta kerülöm az ilyet. ;)

Én igazából (tudod sok ember sokféle tanácsot tud adni kéretlenül) azt nem értem nálad, hogy vagy egyáltalán nem futsz egy hétig, aztán meg zúzol egy 170kilis hetet. Szóval hogy nincs nagyon átmenet. Miért nem csinálsz néha olyat, hogy könnyű, rövid futásokkal pihened ki magad (akár 2-3 hétig, heti 60-70-80 kilikkel). Ennek az az előnye, hogy megvan a napi betevő nyalókád, és mégis kipihened magad a végére. :) 

Uff. Szóltam.

mateve 4957 napja
mateve képe

hoppácska!!!! köszi Vera, hogy ezt leírtad, mert így talán pecsenye barátunk is rájön, hogy ez nem csak az én mániám, amit állandóan hajtogatok neki...

Böki 4957 napja
Böki képe

Na, Vera leírta a tutit, tessék megfogadni a jövőre nézve! Nagy igazság...

gyaloggalopp 4957 napja
gyaloggalopp képe

Ekkora hülyeséget, hogy átmenet, meg ilyesmi... Ez a Vera biztos nem futott még egy métert sem sose, azért beszél ilyeneket.  :-D

 

pecsenye 4957 napja
pecsenye képe

nézzétek meg mateve edzésnaplóját.. vajon miről beszél a csajszi? átmenet? jó ötletnek tűnik, majd egyszer kipróbálom..

mateve 4957 napja
mateve képe

megnézheted nyugodtan pl. a sárvár  utáni heteket.... és engem el is kerülnek a sérülések, ha ez eddig nem tűnt volna fel neked... öcsisajt :D:D:D

gyaloggalopp 4957 napja
gyaloggalopp képe

Mateve edzésnaplóját nem merem megnézni, mert elszégyellem magam, látva az én és az ő heti adagját. Nála az átmenet amúgy is csak azt jelenti, hogy futás közben átmenet A-ból B-be. :-D

 

Nézzük pl. sárvár után a heteket. Én két hétig a futásra nem is gondoltam, ő meg már futkosott vígan. Te is. Nem tudom, miből vagytok ti összerakva, de hogy nem egészen emberből, az tuti. Neked az achillesed meg még szerintem garanciális, csak még nem jöttél rá, hogy pontosan melyik részét kellene megjavítani, de aztán mindketten megállíthatatlanok lesztek, vagy már vagytok is. Én csak irigykedni tudok még avval együtt is, hogy te most épp fájsz.

miki 4957 napja
miki képe

Ja, van pár ember, akinek én sem nézem az edzéseit, mert befrusztrálódok és el a akarom tüzelni a futócipőimet. Teljesség igénye nélkül, mateve, galopp, pecsenye ...

faxau 4957 napja
faxau képe

Egyrész jobbulást, másrészt megnyugtat a tudat, hogy a földet mégsem szállta meg egy idegen civilizáció, akinek néhány tagja kis hazánkban rója kilométereit:)

De tényleg jobbulást!!

runner42 4957 napja
runner42 képe

Jobbulást kívánok itt is! Aztán majd nézem a porfelhőt mögöttetek ;)

Iljusin 4956 napja
Iljusin képe

Először is gratula a 48 óráért....másodszor igaza van Mikinek, már Én sem merem nézni a naplótokat:-) A sérülés miatt ne aggódj, a szervezeted akart pihizni egy kicsit....Minden okés lesz az UB-re:-) Hajrá!

dildi 4956 napja
dildi képe

Azt szokták mondani, hogy mindennek oka van, ami történik velünk!! Ennek is meg van az oka, csak jól nézz a dolgok mélyére:)))))) és még 1 okosság: ha nem lehet úgy ahogy akarod, akkor akard úgy ahogy lehet:))))) befogtam!!!!!!!!!!!! :))))))

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)