Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 924 494 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

12 órás Országos Bajnokság, Balatonalmádi

pecsenye | 2010-09-13 13:44:12 | 16 hozzászólás



12 órás Országos Bajnokság, Balatonalmádi.
Hamar elszállt az az egy év, mikor 2009-ben kezdő ultrafutónként rajthoz állhatam Balatonalmádiban az OB-n. Az idei év ráadásul igencsak megtépázta kicsiny önbizalmamat a balul sikerült VB miatt, nomeg kevés versenyen szerepeltem az idén. Nagy várakozással tekintettem a szombati kihívás elé. Szerettem volna egy számomra bűvös számot megfutni, és a tavalyi eredmény is kötelezett valamennyire. Bár az előnevezéseket böngészve márcsak az a bizonyos 130-as lebegett a szemem előtt, a címvédés csak  nagyon távoli remény lett.
Péntek délután mateve meglepett egy fejkendővel, azt ígérte ez plussz erőt fog adni:) Aztán nekiálltam elpakolni, többször átnéztem mindent, nehogy valami elmaradjon. Lista papíron, leltár - OK. 
Szombaton kora hajnalban indultunk VízFutárral, és Judittal a tett színhelyére. A mezőny szépen gyülekezett, jó volt üdvözölni a sok kedves barátot. Nagy sajnálattal vettem észre, h Bogár Jani végül nem jött el, nagyon szerettem volna pár kört futni vele, számomra egy élmény a futása. A taktikámat nem építettem nagyon fel, arra igyekeztem nagyon figyelni, h ne fussam el az elejét, próbáljak egy saját tempót menni, függetlenül másoktól. 
7-kor nekilódult a mezőny, páran "rendesen" bekezdtek, Gyalog is úgy láttam nekilódult, de okosan visszavett. Az első órákban sok minden nem történt, Fidóval, VéZsé-vel futottam, időnként beszélgetve. Igyekeztem a frissítésre odafigyelni, az eléhezéstől való félelmem időnként rámtört, viszont enni nem tudtam. Németh Zolika az önkéntes segítő ott volt minden kör végén, leste minden kívánságom, folyamatosan tájékoztatott az állásról. Nagyon hálás vagyok neki, hihetetlen ez a pali. Délelőtt lejött Edit is szurkolni egyet, meg is örültem neki, úgy rugdosott tovább, h fussak tovább. Egy kis időre kaptunk egy kis esőt is, üdítőnek remek volt, bár utána féltem, h kisüt a nap, aztán a meleg párás levegő hazavág egy csomó remek eredményt. Szerencsére nem így történt. Ármin az erős kezdés után kiszállt, Közben Feri, Gyalog rámvert egy kört, gondoltam szépen vagyunk.. Aztán Feri az erős kezdéstől belassult egy kicsit, Bélának elkezdett szúrni az oldal, így szép lassan visszavettem a köröket. Innen nagyon sokáig felváltva vezettünk, gyakorlatilag minimális, 1-2 perces különbségek voltak. (ha jól emléxem:D) A helyezések közti váltások szinte - Forma 1-es szóval - a depóban történtek. Egyre éhesebb lettem, gondoltam most megeszem amit még a héten kitaláltam: előre elkészített kínai zacsis leves. az a sok tésztás..:) két kanál lecsúszott, egyszerűen nem ment a kaja. Mentem tovább, az erővel nem volt gond, ami viszont elkezdett aggasztani, ami még soha nem fordult velem elő: elkezdett görcsbe rándulni a vádlim..Azaz elkezdte húzni, de szerencsére a teljes görcs nem következett be. Megállás, feszítés, Zolika tömte belém a magnéziumot. Ennyi mg-t egyszerre még nem toltam be egy napon. Nem tom h valójában segített-e (én nem nagyon hiszek benne), de pszichésen biztos. Sajnos aztán a verseny során ez többször előfordult, volt h már a combom is rakoncátlankodott. De túléltem ha nem volt gond, akkor tudtam menni rendesen újra. Közben Ágiék is megjöttek, nagyon sokat segítettek ők is. Egyszer úgy éreztem lement a cukrom, Plekóban kellett megkapaszkodnom, h talpon maradjak. Olyan érzés fogott el, mint Érden a jótékonysági futáson: Se kép, se hang, csak üresség. Érdekes volt, de nem szeretném már többször átélni. Közben elkezdett esni, amit én valójában szeretek. Imádok esőben futni, energiát, erőt ad. Mondjuk, mikor már a járdán bokáig érő vizbe csobbantunk folyamatosan már nem volt olyan nagy élmény, de hát ez van (volt). Futni jöttünk nem nyafogni:) Egyre jobban közeledtünk a végéhez, már számolgattam, mennyi kell még a 130-hoz, beleférek-e az időbe. Aztán mivel nemigen tudtam már számolgatni az állapotomban Zolikáék segítettek ki.:) Sokáig nem foglalkoztam a helyezéssel de ahogy közeledett a vége, kezdtem érezni, hogy a második helyezés megcsíphető. Béla nagyon meglépett, körelőnnyel nyomta a tempót, mögöttem a srácok megkezdték a felzárkózást, Kiss Zsolt egyre jobban jött fel.. Ez ritmusváltásra kényszerített, a görcsingerek is kezdtek muladozni, így nekiduráltam magam. Aztán felkaptam a babzsákot, az uccsó körben még Süni próbált egy sprintet kivágatni velem, de nem volt rá ingerem valamiért:) Dudaszó, vége, 132,5, második hely. Végre, sikerélmény. Ölelkezés, gratulációk, pro-kontra, majd elbattyogtam átöltözni. Nos, nem öt percig tartott.. Jöhetett az eredményhirdetés, boldogan álltam fel a dobogó második fokára. Béla ma (is) verhetetlen volt. Nagyon szép eredmények születtek, gratulálok mindenkinek, jó volt versenyezni. Hazafele már nagyon mardosott az éhség, Ágiékkal megálltunk egy pizzériánál, igaz mikor meg előttem volt alig tudtam legyűrni. Gondolom a magnézium szétmarhatta egy kicsit a szájpadlásom, mert nyelni alig tudtam. Hazafele még beugrottunk a természet- gyógytornászhoz, egy kicsit rendbe rakta az izmokat. 
A teljesítményemről: Összességében azt hiszem elégedett lehetek, voltak menet közben gödrök (szerencsére nem sok), egy-két ájulás közeli állapot :(, no meg a többször hangoztatott görcsközeli fájdalmak. Ettől függetlenül nagyon élveztem a futást, jól éreztem magam, talán egypár hisztit, és alibi depót kellett volna hanyagolnom.
A versenyről annyit: véleményem szerint remek volt a szervezés, a frissítés nagyon jó volt (ejj az a dinnye, az nagy király ötlet, jobb mint egy izó..:D), a hangulat, a szurkolótábor, a futók fantasztikusak voltak. Köszi mindenkinek, mindent.
Vasárnap még volt egy jelenésem Pók Janó (Ajanó) immár 5 éve megrendezésre kerülő Tó-körére voltam hivatalos. Nem volt kötelező, de eddig mindig ott voltam, most sem hagyhattam ki. Kipróbáltuk a leendő új nyomvanalat (nekem speckó nemnagyon tetszett, mégha többnyire autómentes is volt). Szép nyugiban körbevánszorogtam a tavat, mateve pedig türelmesen, kísért végig. Ennyi volt a hétvége, röviden, tömören, most egy kis pihi, aztán jöhetnek az újabb feladatok.

Hamar elszállt az az egy év, mikor 2009-ben kezdő ultrafutónként rajthoz állhatam Balatonalmádiban az OB-n. Az idei év ráadásul igencsak megtépázta kicsiny önbizalmamat a balul sikerült VB miatt, nomeg kevés versenyen szerepeltem az idén. 

Nagy várakozással tekintettem a szombati kihívás elé. Szerettem volna egy számomra bűvös számot megfutni, és a tavalyi eredmény is kötelezett valamennyire. Bár az előnevezéseket böngészve márcsak az a bizonyos 130-as lebegett a szemem előtt, a címvédés csak  nagyon távoli remény lett.

Péntek délután mateve meglepett egy fejkendővel, azt ígérte ez plussz erőt fog adni:) Aztán nekiálltam elpakolni, többször átnéztem mindent, nehogy valami elmaradjon. Lista papíron, leltár - OK. Szombaton kora hajnalban indultunk VízFutárral, és Judittal a tett színhelyére. A mezőny szépen gyülekezett, jó volt üdvözölni a sok kedves barátot. Nagy sajnálattal vettem észre, h Bogár Jani végül nem jött el, nagyon szerettem volna pár kört futni vele, számomra egy élmény a futása. A taktikámat nem építettem nagyon fel, arra igyekeztem nagyon figyelni, h ne fussam el az elejét, próbáljak egy saját tempót menni, függetlenül másoktól. 7-kor nekilódult a mezőny, páran "rendesen" bekezdtek, Gyalog is úgy láttam nekilódult, de okosan visszavett. Az első órákban sok minden nem történt, Fidóval, VéZsé-vel futottam, időnként beszélgetve. Igyekeztem a frissítésre odafigyelni, az eléhezéstől való félelmem időnként rámtört, viszont enni nem tudtam. Németh Zolika az önkéntes segítő ott volt minden kör végén, leste minden kívánságom, folyamatosan tájékoztatott az állásról. Nagyon hálás vagyok neki, hihetetlen ez a pali. Délelőtt lejött Edit is szurkolni egyet, meg is örültem neki, úgy rugdosott tovább, h fussak, ne örömködjek. Egy kis időre kaptunk egy kis esőt is, üdítőnek remek volt, bár utána féltem, h kisüt a nap, aztán a meleg párás levegő hazavág egy csomó remek eredményt. Szerencsére nem így történt. Ármin az erős kezdés után kiszállt, Közben Feri, Gyalog rámvert egy kört, gondoltam szépen vagyunk.. Aztán Feri az erős kezdéstől belassult egy kicsit, Bélának elkezdett szúrni az oldala, így szép lassan visszavettem a köröket. Innen nagyon sokáig felváltva vezettünk, gyakorlatilag minimális, 1-2 perces különbségek voltak. (ha jól emléxem:D) A helyezések közti váltások szinte - Forma 1-es szóval - a depóban történtek. Egyre éhesebb lettem, gondoltam most megeszem amit még a héten kitaláltam: előre elkészített kínai zacsis leves. az a sok tésztás..:) két kanál lecsúszott, egyszerűen nem ment a kaja. Mentem tovább, az erővel nem volt gond, ami viszont elkezdett aggasztani, ami még soha nem fordult velem elő: elkezdett görcsbe rándulni a vádlim..Azaz elkezdte húzni, de szerencsére a teljes görcs nem következett be. Megállás, feszítés, Zolika tömte belém a magnéziumot. Ennyi mg-t egyszerre még nem toltam be egy napon. Nem tom h valójában segített-e (én nem nagyon hiszek benne), de pszichésen biztos. Sajnos aztán a verseny során ez többször előfordult, volt h már a combom is rakoncátlankodott. De túléltem ha nem volt gond, akkor tudtam menni rendesen újra. Közben Ágiék is megjöttek, nagyon sokat segítettek ők is. Egyszer úgy éreztem lement a cukrom, Plekóban kellett megkapaszkodnom, h talpon maradjak. Olyan érzés fogott el, mint Érden a jótékonysági futáson: Se kép, se hang, csak üresség. Érdekes volt, de nem szeretném már többször átélni. Közben elkezdett esni, amit én valójában szeretek. Imádok esőben futni, energiát, erőt ad. Mondjuk, mikor már a járdán bokáig érő vizbe csobbantunk folyamatosan már nem volt olyan nagy élmény, de hát ez van (volt). Futni jöttünk nem nyafogni:) Egyre jobban közeledtünk a végéhez, már számolgattam, mennyi kell még a 130-hoz, beleférek-e az időbe. Aztán mivel nemigen tudtam már számolgatni az állapotomban, így Zolikáék segítettek ki.:) Sokáig nem foglalkoztam a helyezéssel de ahogy közeledett a vége, kezdtem érezni, hogy a második helyezés megcsíphető. Béla nagyon meglépett, körelőnnyel nyomta a tempót, mögöttem a srácok megkezdték a felzárkózást, Kiss Zsolt egyre jobban jött fel.. Ez ritmusváltásra kényszerített, a görcsingerek is kezdtek muladozni, így nekiduráltam magam. Aztán felkaptam a babzsákot, az uccsó körben még Süni próbált egy sprintet kivágatni velem, de nem volt rá ingerem valamiért:) Dudaszó, vége, 132,5, második hely. Végre, sikerélmény. Ölelkezés, gratulációk, pro-kontra, majd elbattyogtam átöltözni. Nos, nem öt percig tartott.. Jöhetett az eredményhirdetés, boldogan álltam fel a dobogó második fokára. Béla ma (is) verhetetlen volt. Nagyon szép eredmények születtek, gratulálok mindenkinek, jó volt versenyezni. Hazafele már nagyon mardosott az éhség, Ágiékkal megálltunk egy pizzériánál, igaz mikor meg előttem volt alig tudtam legyűrni. Gondolom a magnézium szétmarhatta egy kicsit a szájpadlásom, mert nyelni alig tudtam. Még beugrottunk a természet- gyógytornászhoz, egy kicsit rendbe rakta az "izmaimat".

A teljesítményemről: Összességében azt hiszem elégedett lehetek, voltak menet közben gödrök (szerencsére nem sok), egy-két ájulás közeli állapot :(, no meg a többször hangoztatott görcsközeli fájdalmak. Ettől függetlenül nagyon élveztem a futást, jól éreztem magam, talán egypár hisztit, és alibi depót kellett volna hanyagolnom. Meg kellene tanulnom normálisan frissíteni, nem ösztönszerűen, hanem tudatosan. 

A versenyről: véleményem szerint remek volt a szervezés, a frissítés nagyon jó volt (ejj az a dinnye, az nagy király ötlet, jobb mint egy izó..:D), a hangulat, a szurkolótábor, a futók fantasztikusak voltak. Köszi mindenkinek, mindent.

Vasárnap még volt egy jelenésem Pók Janó (Ajanó) immár 5 éve megrendezésre kerülő Tó-körére voltam hivatalos. Nem volt kötelező, de eddig mindig ott voltam, most sem hagyhattam ki. Kipróbáltuk a leendő új nyomvonalat (nekem speckó nemnagyon tetszett, mégha többnyire autómentes is volt). Szép nyugiban körbevánszorogtam a tavat, mateve pedig türelmesen, kísért végig. Ennyi volt a hétvége, röviden, tömören, most egy kis pihi, aztán jöhetnek az újabb feladatok.

16 hozzászólás

TiGör 5213 napja
TiGör képe

Köszi pecsenye a beszámolódat, mindig jó tudni, hogy belül hogyan élted meg, amit én kívülről láttam néha. Láttam, mikor a depóban próbáltál kajálni, láttam, mikor megálltál a görcs miatt, és jelezted, hogy már tele vagy magnéziummal, és persze láttam azt is, hogy mindezek ellenére, mellett milyen szép egyenletesen mész! Bölcsen kezdtél, és elérted a célod, gratulálok!! Kíváncsi vagyok, mik lesznek az újabb feladatok számodra!? :)

Gida 5213 napja
Gida képe

Gratulálok még 1x!!
Hány km-volt egy kör ha szabad kérdezni!

Bozót 5213 napja
Bozót képe

Gratula!  Nem semmi tempót mentetek ott az élbolyban!  És mit hallok, ellested a titkos szerünket Sünivel (kínai leves) ?! :))

pleko 5213 napja
pleko képe

Gratulálok Csabi!

Hát rendesen rám ijesztettél, amikor egy-két másodpercre elszállt belőled az erő, és ha nem támaszkodsz rám talán el is essel.. De hál istennek gyorsan összekaptad magad utána, és semmi sem állíthatott meg....

Lubics Szilvia 5213 napja
Lubics Szilvia képe

Gratulálok ! Nagyon szép menet volt!

Shrek 5213 napja
Shrek képe

Gratulálok pecsenye! A teljesitmény sportértékéből semmit nem von le a második hely. Ez akkor is nagyszerű! Az meg hogy vasárnap még megfejelted 28-cal ... Nem is találok szavakat. Minden elimerésem a tied!

ultrafuto 5213 napja
ultrafuto képe

1762,1 m volt egy kör

Gida 5213 napja
Gida képe

ultrafuto! Köszi!

andre1965 5213 napja
andre1965 képe

Gratulálok Pecsenye!

De hogy ki venne rá, hogy 132 km után másnap még 28-at fussak?? Nem semmi vagy, az biztos :)))

dildi 5213 napja
dildi képe

Az eléhezés ismerős, a többi nem:)) Sajnos nekem ez nagy probléma minden versenyen, nem tudom, hogy lehetne megoldani. Ha Neked sikerül, szólj:)) Gratulálok a teljesítményedért és a 2. helyezésért, viszont azért a tókörért nem dícsérlek meg!!! Nem olyan régen volt ám az a VB és a sérülésed, Teeeee!!!! Vigyázz magadra:))

HarcsaBarna 5213 napja
HarcsaBarna képe

Gratulálok! Nagyon szép volt!

yoyo 5213 napja
yoyo képe

De jó pecsenyeee-Nagyon Gratulálok !

Azért komoly tempót mentetek ám,nem csoda,hogy rángatott az az izom .Alaposan munkára lett fogva ;) Örülök,hogy ennek ellenére,és hogy kicsit eléheztél ilyen szép táv jött össze. 

Jó pihenést,a következő feladatig .

Kínai mű kaja nyami nyami,,éljenek az E betűk,meg az adalékok :))))

 

gyaloggalopp 5212 napja
gyaloggalopp képe

"Futni jöttünk nem nyafogni" - nohát ezt meg is kaptam tőled a versenyen. Gratulálok megint, itt is, hihetetlenül szépen, egyenletesen mentél. Mondhatsz bármit, hogy mi bajod volt: kívülről semmi nem látszott, csak a vigyor az arcodon. És az ilyesmik feledtetik az esőt meg a többi rosszat, nem igaz?

Nyúl 5212 napja
Nyúl képe

Óriási gratulálás Csabi! Én még mindig az ach.problémáidnál tartottam, de ezek szerint már nem aktuális, hál'Istennek. Kár, hogy nem szurkolhattam, de majd legközelebb és akkor viszem Kisnyulat is. Épp a nagyon zörgős, mindent-ütögetős-zajcsinálós korszakában van. Imádni fog majd kerepelni :-)

monique 5212 napja
monique képe

ez vmi földöntúli dolog, a másnapi 28km-re célzok! meg hát a 12 órás tempó is földöntúli, gratula! (de engem tényleg az nyűgöz le legjobban h lenyomtál még 28-at.)

stojesz 5211 napja
stojesz képe

Őszintén gratulálok és köszönöm a részletes beszámolót!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)