Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 923 875 km-t sportoltatok
"Ne engedd, hogy amit nem vagy képes megtenni, befolyásolja azt, amit képes vagy véghezvinni."

24 órás Ultafutó Világ- és Euróbajnokság - Brive 2010.

pecsenye | 2010-05-20 13:23:59 | 18 hozzászólás


Ez is megvolt. Egy hatalmas élménnyel gazdagodhattam újra. Eljutottam egy Világbajnokságra, amire álmomban sem gondoltam. Amióta elkezdtem az ultrafutással foglalkozni nagyon felpörögtek az események. Olyan versenyekre juthattam el, amikről csak álmodoztam. Az első még tudatos választás volt (UB), az utána levők a versenyszellem miatt, majd jött egy nagy álom a BéBu, és most a VB. Mióta meghívást kaptam, csak ez járt szinte a fejemben, erre készültem, ennek rendeltem mindent alá. Készültem becsülettel, nagyon meg akartam felelni az általam felállított célnak. Aztán jött Sárvár, a sajnálatos csonthártyagyulladással. Megijedtem, de bíztam magamban, hogy helyrejön, a sok biztatás plussz erőt is adott. Az indulás előtti hétvégén már rövid futásokat is csináltam, ezek már fájdalommentesek voltak, így bizakodva vártam a versenyt. A biztonság kedvéért, no meg a gyógymasszőr tanácsára azért a káposztalevél pakolás maradt a lábon. Az utolsó hét nemcsak a felépülésről szólt, pakolásról, egyeztetésről, vásárlásokról, ergo minden olyan izgalmakról ami ilyenkor "szokásos".
Az indulás hétfő reggel történt, a Mogyis busz érkezett Németh Zoli vezetésével, benne a csapat nagy része: Mónika, Szilvi, Sanya, Józsi. Én Edittel, Évivel, Isvánnal Fehérváron csatlakoztam be. Csomagok bepakolása, egy gyors vásárlás még, aztán neki indultunk a hosszú útnak. Ausztrián, Németországban átrobogtunk, bár néha vmiért szerettünk volna Svájcba elkanyarodni:). GPS-t persze senki sem hozott, így egy kútnál térképvásárlás, Évit és Istvánt pedig kineveztük egy MIOxxxxxxx-nek, az IGO hangja pedig Évi volt. Remekül navigáltak, én meg csak irigykedtem: Ha csak egy kicsit tudnék én így, akkor szegény Editnek nem kellene a Kis-Balatont is megkerülnie. No de ez majd egy másik történet lesz:) Nagy nehezen megtaláltuk Strasbourg határában a F1-nek csúfolt hotelt, ahol az utazás fáradalmait pihentük ki, egy gyors vacsi után. Másnap korán kelés és mivel a szállodától nem kaptunk reggelit, indultunk is a végcél felé. Brive-ig még egy kis kavarodás, de újratervezés után estére örömmel találtuk meg kicsiny szállásunkat. A Hotel Premiere Classe már barátságosabb volt, kis szobák, de legalább volt mosdó és zuhanyzó. Igaz második emeleti, ami igazándiból a verseny után volt érdekes. Itt találkoztunk a csapat többi tagjával: Anitával, Tamással, Ákossal, Ervinnel és a Zahorán családdal: Edittel, Jánossal, Ádámmal. A szállás a város szélén volt, az étkezés a város sportcsarnokában, ahova busszal jutottunk el. Érdekes volt, mert ahány sofőr, annyiféle útvonalat ismertünk meg a hét során. Szóval kipakolás, irány a busz, majd vacsi. Az étkezésről annyit, hogy a franciák igen kitettek magukért, rendkívül változatos, bő volt, igyekeztek kerülni a francia szélsőséges ételeket:). Vacsi után megkaptuk a nemzeti szerelést, szabadidőruha, trikó, nadrág. Majd beleugrottunk a futószerkóba és a csapat elment egyet döcögni, nyugodtan, beszélgetősen. A reggeli a szállóban volt, úgyhogy nyugodtan pihenhettünk. Majd Edittel nekiindultunk egy ksi kocogásnak, hogy megpróbáljuk bekaribrálni footpodját. Mert mindent az uccsó pillanatra kell hagyni:) Persze nem sikerült. Úgy terveztük, hogy a délelőtt folyamán megnézzük a várost, de annyira esett az eső, hogy inkább pihiztünk. Ebéd után kis szieszta, majd gyülekező az ünnepélyes megnyitóra. Nagyon szépen megszervezték, a város egy teréről vonultunk fel a verseny színhelyére, egy parkba. Pontosabban egy csarnokba. Vacsi után újra futószerkóba öltöztünk, újra egy próbálkozás a kalibrálásra. És persze újra nem sikerült. A feszültség egyre jobban fokozódott a verseny előtt, nem a legmélyebb álmomat produkáltam. A reggel már csupa stressz volt, kaja alig ment le a torkomon. Összeraktuk  a frissíteni valókat, ruhákat, bepakoltunk. Szinte éreztem, h sápadt vagyok az izgalomtól, emelkedett az adrenalin rendesen:) A rajt meglepetésemre nem a parkban volt, hanem a belvárosban. Remek ötlet volt szó se róla. Sok sikert kívántunk egymásnak, egy közös Ria-Ria-Hungária buzdítás is megremegtette a levegőt. Majd elindultunk. Igyekeztem nem elrohanni az elejét, de nem kezdtem lassan szerintem. A pályáról pár szót: említettem, hogy a verseny egy parkban volt. A verseny előtti napon még nem volt véglegesen kijelölve (gondolom az eső miatt), így a pontos távot sem tudtul. Fele aszfalt volt, másik fele salak. Voltak benne enyhe, sunyi emelkedők, ahol emelkedő ott lejtő, éles kanyarok, majd egy hosszú emelkedő, ami egy idő után már nem esett jól. Főleg lefele. Maga az elrendezés remek volt, jól belátható volt, a társakat nemcsak akkor láthattuk, ha utolértük, vagy utolértek, hanem szemből is. A végén egy hosszú csarnokba futottunk be, ott sátrak voltak felállítva az egyéni frissítéseknek, segítőknek. A csarnokból kijövet volt a központi frissítés gazdagon megterítve és a chipszőnyeg. Akkor a központi frissítésről is, ha már szóba hoztam: tényleg volt ott minden mi szem szájnak ingere. Édes, sós, savanyú, szilárd, folyékony. Bár a meleg kaja nem volt egy sárvári színvonalú. Na nem a krumplis tésztás, vagy a gulyás levest hiányolom. De valami hasonló tartalmas belefért volna. Ami volt az tészta és rizs egy kis marékkal, max egy kis ketchuppal. És akkor újra a verseny: mentem rendesen, a lábam is rendben volt, magával ragadott a hangulat. Japán gyerekkel kerülgettük egymást, hihetetlen hogy futnak. Egyenletesen, szinte leengedett kezekkel, fapofával. És ez a rezzenéstelen arc megvolt egész végig. Már amikor láttam őket. De a többi futó sem volt semmi. Scott ment mint a golyó, a francia csaj Cecilie, Sylvie, az olasz Monica, a magyar lányok: Edit, Szilvi, Évi, Móni, fantasztikusan mentek. A férfiakat fel sem sorolom, elég az, hogy az első 51 kétszázhúsz kili felett teljesített köztük Cserpák Józsival. Nem volt egy mazsola mezőny. És igen, büszkeséggel töltött el, hogy ebben a mezőnyben futhatok. Igyekeztem a frissítésre is odafigyelni, Zolikáék remek partnerek voltak. AZ 50. kör után kicsúsztam a 7percen belüli körökből, de abszolút nem tartottam vészesnek. Természetesnek vettem, fáradtam, ahogy más is. A lábam még bírta, bár néha jelezte, hogy ott van. Stresszeltem is miatta rendesen. Aztán elkezdte:( Először csak apránként, azt még sikerült kiiktatni fejben. Aztán időnként penge effektus, ekkor egy cataflam ficcent be. Aztán hol fájt, hol nem. Attól függött a pálya melyik szakaszán, melyik talaján voltam. A sík salak, az tetszett neki. Kár, hogy a helybenfutást nem mérték. Átváltottam volna:) A káposzta pakolás kezdett idegesíteni, az egyik kör után le is kaptam. Meglepődtem, mi volt alatta, duzzanatra, lila foltra nem számítottam. Eltökélt voltam, nem akartam kiszállni. Tisztában voltam a következményekkel, de nem érdekelt. Következő cataflam is befigyelt, majd a következő. Aztán a 102. körben szinte összecsuklottam. Akkor döbbentem rá: kész, ennyi. Oda a tervek, az álmok. Lerogytam a padkára, a sírás kerülgetett. Francia rendező odaugrott, mutattam neki a lábam. Ő erre hordágyat mutogatott, hogy rendeljen-e. A "mercy" már ment, kértem, hogy segítsen felállni. Elkezdtem bicegve sétálni, a magyar társak aggódva érdeklődtek irántam. Intettem, hogy "semmi baj", menjenek csak. Úgy döntöttem, vhogy bebicegek, aztán Zoliékkal egyeztetek. Cataflammal már nem akartam szórakozni, hátha van valami jó ötlet. Sajnos csak az maradt: szálljak ki:( A fájdalom győzőtt az akaraterő felett.. Pedig nagyon szerettem volna menni tovább. Egy darabig szurkoltam, fájó szívvel néztem a futókat, ugyanakkor boldogan szurkoltam a társaknak. Aztán nem bírtam továbbnézni. István besegített az autóba, egy kis magányra vágytam. Teljesen összezuhantam. Öt körül visszamásztam a sátorba, próbáltam segíteni a többieknek. Jött Ervin, hogy Sanya nagyon eléhezett, kellene neki egy kis kaja. Elbicegtem a pörköltjével, közben beszélgettünk. Nagy fájdalmakkal küzdött Ő is, gyalogolt már csak. Mire visszaértem a sátorba, döntöttem: gyalogolni még úgy-ahogy én is tudok. Chipet visszacsatoltam, rajtszámot újra felvettem. Nagyon nehéz volt elindulni a lábaim tiltakoztak 1000-el. Nem nagy szavaknak szánom amit most írok. Nem is a magyarságtudat tömjénezésének. De egy érdekes érzés kerített hatalmába: Rajtam volt a melegítő, rajta a címer. És tudtam, hogy képviselek egy országot, ezért vagyok itt..Csodálatos érzés volt. Van nekem pólóm, rajta magyar címerrel (még BéBu-ra készült) de az más. Szóval úgy döntöttem, lesz ami lesz, végigmegyek vhogy. Zahorán Jani jött oda hozzám, megpróbált lebeszélni a folytatásról, féltett nagyon. Szép volt tőle, meg is hatódtam, de akkor már döntöttem. Megpróbáltam futómozdulatokat is tenni, közben a "csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok"  című dal járt a fejemben. De sikerült. Biztos nagyon fura lehetett kívülről, de ment. Közben felkaptam az mp3-as lejátszót is, Lukácsékkal együtt énekeltem. Nem zavart ha hülyének néztek:) Szépen gyülekezett a város lakossága a pálya környékére, szurkoltak, tapsoltak lelkesen. Közben megbeszéltem Edittel, hogy az uccsó fél órát együtt futjuk, együtt fejezzük be a versenyt. Hiszen együtt készültünk rá, együtt gyűrtük a kiliket, motiváltuk egymást. Ez így kerek. Az utolsó két kört egy kicsit megnyomtuk, szép kerek legyen a végeredmény. Aztán vége. Vége lett ennek a csodálatos versenynek ahol a magyar futók remekül szerepeltek, hősiesen küzdöttek. A nagy gratulációk után összepakoltunk, majd vissza a szállásra. Pancs, pihi, majd irány vissza a csarnokba, eredményhirdetésre, ebédre. Majd Éviékkel shoppingoltunk egyet a decathlonban és a intersportban. Ahelyett, h pihentünk volna. No mindegy, átmozgattunk. Másnap korán terveztük az indulást, de előtte beugrottunk még souvenírt és kaját venni egy közeli bevásárlóközpontba. Zoli bevállalta az egyhuzambavezetést, így csak akkor álltunk meg, ha valaki már nagyon nyüszögött holmi pipilés miatt:) Szerettük volna még meglepni a 48 órás versenyzőket, de mire odaértünk már üres volt a pálya. Utólag tudtuk meg, hogy a 30. órában lefújták. Így hasítottunk tovább, bele a viharos kis hazánkba. Szerencsésen hazaértünk, egy hatalmas élménnyel gazdagodva.
Végezetül még annyit: páran már megkérdezték: megérte-e visszaállni, hogy kockáztattam egy súlyosabb sérülést. azt mondom, igen. lásd amit írtam az érzésről a melegítőről, azt az ünneplést, ami volt a verseny végén kár lett volna kihagyni, talán sose bocsátottam volna meg magamnak. Még ha csak egy töredékéért is dolgoztam meg.
Köszönöm mindenkinek a lelkes szurkolást, a bíztatást, a lelki támogatást. Igazán megható volt volt visszaolvasni, néha még a gombóc is megakadt a torkomon..
Most pihi, hiszen mi mást tehetnék, magamban elemzem a tapasztalatokat, tervezgetem a jövőt. Remélem mielőbb visszatérhetek az aszfaltra, élvezhetem újra a futást. Az részemről már eldöntött tény: bármennyire is fog hiányozni, nem fogom erőltetni. Addig nem húzok cipőt, míg teljesen fájdalommentes nem leszek. 

 


 

 

18 hozzászólás

Németh Zoli 5329 napja
Németh Zoli képe

Szép volt Csabi! Egy kis türelem és gyüjtheted tovább a kilcsiket.

Mielőbbi felépülést kívánok!

TiGör 5329 napja
TiGör képe

Köszi a beszámolót Pecsenye! Bölcs, hogy addig nem futsz, amíg fájdalommentes nem leszel. Nekem még a 100km-es VB-n mondta Robi, hogy ha rövid futásoknál (10-20km) nem fáj, az még sajnos nem biztos, hogy teljes gyógyulás. Mert 100km-en vagy a felett bizony minden rejtett dolog a felszínre jön, ami még nem teljesen gyógyult..

Ezért azt javaslom neked, hogy ha már látszólag tünetmentes is leszel, akkor se kapkodd el a hosszú futásokat, hanem kezd 10-20km-erekkel, és csak óvatosan növeld figyelve, hogy még mindig nem jelez-e sehol semmi.

Én legalábbis tavaly emiatt sem futottam az év második felében 100km közelit.

Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok, és fantasztikus volt "látni", ahogy a végén visszaálltál. Talán nem ártottál a lábadnak jobban a visszaállással. Én nagyon büszkén láttam, hogy hát igen, ez a pecsenye nem semmi... ;)

runner42 5329 napja
runner42 képe

Gratulálok mégegyszer! Kockázatos volt visszaállni, de megértelek ;)

Wojtek63 5329 napja
Wojtek63 képe

Nagy szíved van Csabikám!!! Gyógyulj mihamarabb, de légy türelmes!

pen 5329 napja
pen képe

Az a címeres pólós rész tetszett nagyon. Bár az eszemmel még mindig nem értem, hogyan állhattál vissza ilyen sérülten, ezt a beszámolót elolvasva a szívemmel talán már egy kicsit igen. 


Gyógyulj meg gyorsan!

andre1965 5329 napja
andre1965 képe

Szép volt Pecsenye!!!

Hatalmas kalaplengetéses gratula és minden elismerésem a kitartásodért. No de ezzel senkit nem leptél meg, tudta mindenki az edzésonline-ról (és bővebben is) hogy hatalmas szíved és akaraterőd van.

Sok türelmet és mielőbbi gyógyulást kívánok, hadd zöldüljön mielőbb az edzésnaplód

tardigrada 5329 napja
tardigrada képe

Hát Pecsenye, az a visszaállás ...Óriás lettél, és példakép! Bár minden magyar sportoló így gondolkozna!

plekoklári 5329 napja
plekoklári képe

Szép volt!

Mielőbbi gyógyulást kívánok Neked!

:)

prókátor 5329 napja
prókátor képe

Szép volt Csaba! Jobbulást !

VéZsé 5329 napja
VéZsé képe

Gratulálok a helytállásért,-kicsit megkönnyeztem a beszámolódat- sokat lehet belőle tanulni!Gyorsan gyógyulj meg!!

dildi 5329 napja
dildi képe

Nagy kűzdelem volt Pecsenye, gratulálok! Már nagyon vártam a beszámolód, és nagy élmény volt olvasni! Bíztam a közös befutótokban és addig nem nyugszom, míg nem lesz olyan képem:D:D

mjoci 5329 napja
mjoci képe

Őrültséget csináltál elöször azzal, hogy még nem tökéletes lábbal is bevállaltad a versenyt. Utánna meg azért, mert sérülten visszaálltál. Bár ahogy magamat ismerem, elööbb visznek le hordágyon a pályáról mintsem feladjam.
Jobbulást barátom. 

Bozót 5329 napja
Bozót képe

Szép volt! Gyors gyógyulást!

 

(Teljesen megértem a címeres-mez sztorit. Sosem tartottam magam nagy patriótának, de még elképzelni is lúdbőrös, hogy egy világméretű eseményen képviselhetem az országot :) Deszépislenne :)

csetbalu 5329 napja
csetbalu képe

Köszönjük ismét:) mindent. az élményt, amit nyújtottatok. a teljesítményt, amivel ösztönzést adtok sokunknak. azt a hihetetlen nemistudommit... kitartást-emberi nagyságot-erőt... szóval mindazt, amit akkor reggel éreztünk, amikor megláttuk, hogy a neved mellett újra gyűlnek a körök. a befutóra már tudtuk, hogy Edittel kell, hogy átrobogjatok, lúdbőrös érzés volt még belegondolni is, hogy micsoda fantasztikus pillanat lehetett...
csodás volt (még így neten is) titeket végigkövetni, a közeljövőben jó pihenést, gyógyulást...

és felkészülést a Mr. Olimpiára....:) csak hogy érezzék a vasak is a törődést.
aztán remélem hamarosan itt-ott az aszfalton is...:)

Gida 5329 napja
Gida képe

Szép lehetett, és kár hogy a VB elött fájdult meg a lábad. Szerintem 200-íg elmentél volna. Na gyógyúlj meg, de fogadd meg arev tanácsait! Ha minden oks, akkor szépen fokozatosan emelve a km adagot.

Gandi 5329 napja
Gandi képe

Köszi Pecsenye a beszámolót és gratulálok a futásodhoz, kitartásodhoz! Borzasztó érzés, amikor egy sérülés akadályozza az embert a folytatásban. Én ilyen miatt az első fájdalmas pillanatban kiálltam Drummondville-ben három évvel ezelőtt. Elmaradt az a fantasztikus érzés, ami az ilyen versenyek utolsó óráját körüllengi, amiről te nem akartál lemaradni. Azt tudom írni, amit Attila is, megértem, de nagyot kockáztattál, és súlyos következményei is lehettek volna. Nekem három évvel ezelőtt csak az járt az eszembe, hogy nem akarok sérülést, én tudni akarok futni holnapután. Mondhatnánk azt is, hogy fontosabb volt az egyéni érdekem, mint az, hogy nemzeti mez van rajtam. De nem bántam meg az akkori döntésemet utólag, mert következmények nélkül megúsztam. Reméljük, hogy Te hamar helyrejössz. Lesz verseny jövőre is, és szerintem az egészséget muszáj, hogy mindennél fontosabbra tartsuk...

Eperszem 5328 napja
Eperszem képe

Nagyon szép volt Pecsenye, meg is könnyeztem a beszámolód, és igen a szívemmel absz. értelek, de az eszemmel nem, de sokszor győz a szív az ész felett... Gyors gyógyulást neked!

kipage 5328 napja
kipage képe

Szép menet volt Pecsenye!!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (2 bejegyzés)
2015-04 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (2 bejegyzés)
2014-05 hó (2 bejegyzés)
2014-04 hó (2 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (1 bejegyzés)
2013-12 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (3 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (2 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (3 bejegyzés)
2010-04 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (4 bejegyzés)
2010-01 hó (4 bejegyzés)
2009-12 hó (3 bejegyzés)
2009-11 hó (5 bejegyzés)
2009-08 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)