Vártam ezt a versenyt, bár igazándiból egy állomásnak tekintettem Almádi előtt. Tavaly 5:10-et mentem ezen a versenyen, más célom nem is volt, csak a PB javítása..Úgy gondoltam, ha öt órán belül lefutom, akkor vállon veregetem magam.
Sajnos a rajtszámfelvétel nem úgy alakult ahogy elterveztük, pedig hetekkel ezelőtt kértük a szervezőket, h sok embert állítsanak be a regisztrációnál.. Ezt elbukták elég csúnyán, így a rajt jócskán csúszott. Mint egy hisztis kisgyerek, már elkezdtem szerveződni, ha 9-ig nem rajtolunk, páran nekiindulunk futni - versenyen kívül. De nagy nehezen összegyűltünk a rajtnál, egy utolsó biztatás a futótársaknak és elstartoltunk.
A taktikám az volt, h az első kört megnyomom tisztességgel, a másodikban lesz ami lesz, ahogy bírom. Sukorónál utolértem Lengyel Tibit, aki sokat segített a tempójával, húzott rendesen magával. Így sikerült egy 2:04 körüli első kört produkálni, ami egy kicsit azért megijesztett az erőssége miatt.
Szerettem volna egy kis szénhidrátot magamhoz venni, szinte éreztem a kóla ízét a számban, h milyen jó lesz a frissítőnél. Nem ragozom, tudjuk mindannyian a frissítőállomások tartalmát..
Elhagytam Velencét, éreztem, h nemcsak a dombok magasodnak előttem, hanem vkik egy egy falat is felhúztak..Előttem észrevettem egy futót (utólag tudtam meg, Skyfox volt), de messze volt.. Közben ketten is felbukkantak a hátam mögött. Ledöbbentem: ennyire lelassultam, v ennyire gyorsult a mezőny? Éreztem, h a vésztartalékot be kell vetni, így futás közben már elkezdtem tolni a gélt, majd az első csapnál leöblítettem egy jó nagy adag hideg vízzel. Akkor ittam utoljára igazi jó hideg vizet:) Mentem tovább, a frissítésnek ára volt, a két mögöttem jövő remek futó elhúzott mellettem. Küszködtem a holtponttal, Gél éreztem feldobott egy kicsit, Skyfoxal váltottunk pár szót, erő kezdett visszatérni. Egyhangú trappolás, az achilles kezdett aggasztani, de valójában kezdtem élvezni a futást. Mint az első körben. Rákanyarodtunk a bekötő útra.. Szénhidrát továbbra sem, kezdtem eléhezni. A természet megérezte a gondjaimat, egyből gyomorra küldött pár bogarat, h necsak a szénhidrát, hanem a fehérjeforrás is meglegyen. Nemigazán voltam hálás érte:) Egy kicsit utolértem a megelőzőimet, dumálgattunk, jött egy frissítőállomás, ők előbb végeztek el is húztak. Pedig csak egy szelet barackot ettem. Negyven kilinél meglepődtem az időeredményen, 3:02 volt. Számolgattam ez bizony egy maratoni pb is lehetne..Végre egyenesbe értem, agárdi út következett.. Hosszú, egyhangú.. Hátranéztem, látom ám jön egy srác mint a golyó. Éreztem, h nem tudom sokáig tartani.. Félre is álltam egy rövid technikaira, hadd menjen.Mindenki egyre távolodott, beletörődtem, gondoltam semmi baj, PB biztos meglesz. Gárdony környéke feldobott (:D), éreztem, láttam, h az egyik előttem levő lassul. Asszem rajtam meg akkor jött elő a 7végi hosszúfutások eredménye, szinte éreztem ahogy a testemben szétárad az erő..Felgyorsítottam, hamar megelőztem.. Toltam neki, akkor már tudtam, h még az egyik srácot megfogom..Sikerült is, a harmadikat úgy láttam esélyem sincs. De a lábaim egyre jobban pörögtek, és megint elfogott az érzés, h előttem bizony lassul a futókolléga..Egy kicsit beleerősítettem, prósza-szerencse, gondoltam..Elmentem mellette, egy kis ijedtség jött, h fogom-e bírni ezt a tempót. De végül nem volt gond, ahogy megláttam a kaput, még finiseltem is egy kicsit. Szeretem a befutókat.. A futóbarátok kedvessége, szurkolása, az cél utáni gratulációk, nagyon feldobják az embert. Közben megtudtam, h második lettem.. Igyekeztem visszafogni magam, de ahogy elindultam a kocsi fele átöltözni, körbenéztem és egy nagyot öklöztem a levegőbe.. Második helyezés, 4:12-vel, egy órát javítva a tavalyi eredményen.. yesss.. Gyors átöltözés, majd nekiindultam visszafele futni, h bíztassam a többieket. Rövid időn belül találkoztam mateve-vel is, akkor megfordultam visszafutottam vele a célig. Csupa mosoly volt ez a csaj végig, mint aki nem is 2kört ment:) Hiába, no.. együtt edzünk:)
Az eredményhírdetést megvártuk, mert érdemes volt megvárni. Közben jókat dumáltunk, volt időnk bőven..
Összegezve a mai tanulságokat: a befektetett munka ma is meghozta a gyümölcsét. Két 200kilis futás, egy 54kilis tempós futás után sikerült bebizonyítanom valamennyire magamnak (és remélem másnak is), h érdemes és kell sokat, és sok hosszút futni. Igaz idő, nagyon sok idő is kell hozzá..Vajon mikor lesz a bőröndöm az ajtó előtt, mikor egyszer hazamegyek egy futás után? na jó ez vicc volt:D
Jöhet Almádi. A céljaim már megvannak (120-125kilivel elégedett leszek), de addig még edzek párat..
Tanulság: ami a gyos futónak nem jár:sok hídeg víz,és sok meleg étel! UB