Általában az jellemző rám, hogy amiben szabadon dönthetek, abban kedvem szerint cselekszem. Ha elhatározok valamit, pl. a futást illetően, mikor, mennyit, hogyan fogok futni, azt a legritkább esetben sikerül betartanom. Általában többet futok, mint tervezem, ami nem mindig baj, de néha lehet, hogy nem okos döntés.
A héten viszont sikerült betartanom, amit elterveztem. Az első változat, hogy PH előtt 12+6+6 km-t fussak, nem volt túl jó ötlet, s erről Hauanita meg is győzött. (Köszi! :) ) Úgy határoztam, csak 2x futok, össz. 18km-t, így a vasárnapi 25-tel együtt is csak egy bő maratonnyi lesz a heti táv, amit bírni kell szépen az ízületeimnek. Gondoltam, most elkezdem végre az úszást is, amit régóta tervezek, és végre megvan hozzá a gyógyúszós papírom (egyébként napközben nem lehet bejutni az uszodába, este meg már a gyerekek miatt nem nagyon lenne alkalmam- meg így legalább ingyen van).
Ha már 2 futás: legyen hétfő és csütörtök. Erre szerdán a nyavalygásom hallatán Anita azt tanácsolta, menjek 1 kicsit futni. Nem sok választott el tőle :), de végülis nem mentem futni (pedig tényleg nagyon szép idő volt), helyette az eltervezett 1. úszást teljesítettem. Szerencsére csütörtökön is szép idő lett délelőtt, kellemes volt nagyon a futás. Egész jól ment, jó lenne, ha vasárnap is hasonló tempót bírnék! (Legalább a feléig, aztán meg csak picivel lassabbat..)
Az úszásra visszatérve: tényleg elérzékenyültem, hogy most már úszóedzést is beírhattam az edzésnaplómba. :) Ma megint megyek, a kisfiaméknak lesz usziórájuk, őt is megnézem legalább, hogyan ügyeskedik*. A tempóm persze nem valami fényes, 1km kb. 44 perc. (Az órámat nem mertem vízben kipróbálni, hátha mégsem elég vízálló -és különben sem olyan egyszerű úszás közben stoppert nyomkodni, mint futáskor-, a számolást meg folyton eltévesztettem, de kb. ennyi volt.)
Szóval jó lenne, ha megtanulnám végre a terveimet céltudatosan véghez vinni, nem csak mindig úgy tenni, ahogy a kedvem tartja; az élet más területein is, nemcsak a futásban. Hasznos lenne biztosan- ami a szívemhez közel áll, és tudok érte lelkesedni, az eddig is rendben volt, de vannak dolgok, amivel nem ilyen egyszerű a helyzet, ott jól jönne, ha következetesen végre is tudnám hajtani amit kigondolok..

*Szegény csemetém, azt hittem a vízben jobban megy neki a mozgás... De ott is eléggé lemaradt.  Keresztben kellett -csak lábtempóval- átúszni a túloldalra meg vissza a tanmedencében. A többiek már mind visszaértek, amikor ő csak a medence közepénél tartott. Majd megszakadt a szívem... :( Nem tudom, ő hogy értékeli a dolgot, mesélte is, hogy lemaradt, de nem éreztem panaszkodást a hangjában. Azért biztos nem boldog tőle, ha nem is viseli meg. (Remélem, nem veszi a lelkére úgy, mint én.)