Ma a kisebbik fiam íjászversenyre ment Paks közelében Cseresznyésbe. A lányokkal más programunk volt, így egy ismerősünk kivitte kocsival. Miután végeztünk, kérdeztem a lányokat, lenne-e kedvük elmenni- igen, de csak ha bicajjal mehetnek. Jobb is, mintha taxival kellett volna, nekünk ui. autónk nincs..
Kicsit félve indultam el velük, ennyit még sosem bicajoztak, forgalomban meg egyáltalán nem szoktunk menni. Igaz sok autó erre sem járt, főleg odafelé, így nagy gondunk nem volt. Az emelkedőkhöz sincsenek szokva, így a kevésbé lankás részeken tolták a bicajt, néha én is, hogy ne kelljen várni őket. Igazán meredek emelkedő nem volt, szerencsére.
Ahogy előre sejtettem, 3/4 óra alatt odaértünk (a távot nem tudom pontosan, ideje lesz lemérni valahogy végre).  Ott játszottunk, amíg vártuk a tesót, aztán vele is voltunk kicsit, és kb. 2.5 óra után hazaindultunk. Kicsit ideges lettem, mikor Kira lányom azt mondta, ha nem veheti le a sisakot, akkor ott marad az erdőben :), de aztán szerencsére ő is jött tovább. Mindent összevetve jól sikerült az első bicajos kirándulásunk, talán ezután bátrabban indulok neki- eddig nem mertem kimenni a városból velük egyedül. De ezmost jóó volt, akácosok, bodzák között!