Ott tartottam, hogy véget ért a tizenkét órások versenye. Miközben mindenkinek gratuláltam, gyors leltárt készítettem. Az egyik lábujjamon éreztem egy nagy vízhólyagot, de nem foglalkoztam vele. Lábfájásaim nem voltak, és mióta csak forró teába mártogatott kekszet fogyasztottam a mosógép is lenyugodott. Nagyon motivált voltam. Előttem az éjszaka, amit nagyon szeretek, annak ellenére, hogy nem voltak jó tapasztalataim. (UB) Lassan elcsendesedett a futókör. Egy gyors telefon haza, hogy jól vagyok, és hogy ne aggódjanak. Ezután már tényleg magára maradt az ember. Szeretem a monotóniát, el tudok gondolatban kalandozni, miközben gépiesen rovom a köröket. De valahogy nagyon lassan gyűltek a körök: 110, 120, 130, 140, 150. Talán itt éreztem először, hogy meglehet a kitűzött 180 kili, de nagyon lassan teltek az órák. Befelé fordulva zombiztam a köreimet, amikor egyszer csak – én meg nem mondom mikor - elhúzott mellettem egy Angyal. Gondoltam itt a vég, de aztán jobban figyeltem, és nem is kellett sokáig várnom, hogy kiderüljön az a bizonyos angyal nem más volt mint Lubics Szilvi! Egy körön kaptam kettőt. Lejött gyakorolni az éjszakai futást a VB előtt, nem semmi!! Innen is egy nagy HAJRÁ MAGYAROK!!! Fáradtságot egyáltalán nem éreztem. De jellemző a szellemi leépülésre, hogy valamikor kettő körül próbáltam a telefonom rádiós részét lehalkítani, és már majdnem földhöz vágtam az egészet, amikor rájöttem, hogy azért nem halkul, mert a hangerőszabályzásnál a Max.gombot nyomom. Most kell megemlítenem, a saját kocsi hiányát. Sok mindenre szükségem lett volna (étel ital,egyebek) - ami tavaly rendelkezésemre állt - most hiányt szenvedtem benne. Szégyelltem magam amiért kérnem kellett, ahelyett hogy én adnék másoknak. Sokan segítettek (Attilát, Kingát már említettem) és itt kell szóljak CSŐRE ERNŐ áldásos tevékenységéről. Ellátott minden jóval, (sör, cola). Biztatott engem minden körben. (Engem, aki nem is tudom mit keres itt.) Ő aki már letett egy s mást a futás asztalára! KÖSZÖNÖM! Közben már ki is világosodott. Amitől a leginkább tartottam, hogy izomgörcseim lesznek, hál Istenek nem voltak. Nagyon jó állapotban ért a reggel. Végig egyenletesen futottam (7-8 perces kilik), nem sétáltam, csak a frissítő pontoknál. De mindig rá tudtam venni magam a futásra. (A séta nagyon fájt.) Gyűltek a szurkolók a pálya szélén, és a kívülálló civilek is szurkoltak. Egy nagy Hajrá!-t egy idős biciklis nénitől is kaptam. Jellemző erre a városra, hogy itt a "kívülállók" is tudják, miről van szó, és ezt sajnos máshol nem nagyon tapasztaltam. (pl: "Csunyovóban biztos nem") KÖSZÖNJÜK SÁRVÁR! Szóval gyűltek a szurkolók, és valahogy úgy éreztem, hogy nekem is drukkolnak, hogy nekem is szól a taps! A kitűzött célt teljesítettem, és még volt bőven időm, hogy túlszárnyaljam azt. Az utolsó körökben már tényleg öröm volt a futás, bár akkor még nem is tudtam, hogy mennyire az lesz! Történt ugyanis, hogy az utolsó előtti körömhöz érve, ránézve a verseny órájára, megállapítottam, hogy van még hat percem, és ebből még egy teljes kör is lehet. Mindenki biztatott, hogy próbáljam meg. Na gyerünk! Elkezdtem "vágtatni", bár nem nagyon hittem benne, hogy végig érhetek. 7-8 perces kilik után valahogy nem akartak elindulni a lábaim, de hát jutok, ameddig jutok. Vártam a szirénát (ezzel jelzik a verseny végét), de csak a gyönyörű harangjátékot lehetett hallani. Befordultam a pálya azon részére, ahol már a célegyenes van - kb150méter - és ekkor meghallottam drukkolást, sok-sok ember kiabálva, tapsolva, buzdított, és itt már tényleg futottam. Pláne mikor megláttam a nagy órán a számot: 23:59:45. Lehetett még vagy ötven méter hátra, és akkor beleadtam mindent, sikerülnie kell!!! A célkapunál felnéztem az órára: 23:59:57 : 58 : 59 , és abban a pillanatban megszólalt a chipszőnyeg hangja. SIKERÜLT! Igen körbefutottam!!! Felemeltem a kezem az ég felé, és megköszöntem Istennek, hogy megajándékozott ezzel a pillanattal. A szeretteimre gondoltam, azokra akik már nem lehetnek velem, és azokra akikkel még remélem nagyon sokáig együtt lehetek. Kicsit bepárásodott minden. (Konkrétan sírtam mint egy gyerek.) Mindenki együtt örült velem, és sokan gratuláltak. Ezúton is KÖSZÖNÖM NEKTEK! Az utolsó kör 5:50 lett. A verseny után voltak "problémáim", de az eredmény hirdetésnél már minden rendben volt. Ahogy álltam a dobogó harmadik fokán, visszagondoltam a tavalyi versenyre, ahol még nagyon magányosan ácsorogtam a dobogó mellett. (4. voltam) Most pedig néztem a sok ismerőst,  hogy ide tartozom, itt a helyem. ÖRÜLÖK, HOGY VELETEK ÉLHETTEM ÁT EZT A VERSENYT! Összegezve: ez a verseny talán közelebb hozta az UB-t, de messzebb vitte Spártát, amit jövőre terveztem. (Van még idő.) Ja, a számok: 187kör = 192.7 km. Abszolút 6. hely. Korcsop. (-39) 3.hely. Még a végén szeretném megköszönni Gyuláéknak a csodálatos szervezést, az önkéntes segítőknek a saját szabadidejükben végzett áldozatos munkát, hogy nekünk "csak"a futással kellett foglalkozni. A végén az eredményhirdetésnél az ajándékok, az érmek, a kupák mind már "csak" hab volt a tortán! Jövőre veletek ugyanitt (remélem). KÖSZÖNJÜK!!!! Befejezésül pedig hadd hívjam segítségül Fábri Sándort, aki, amikor az utazási élménybeszámolóit félbe hagyva, hirtelen el kell köszönnie, mert lejárt a műsoridő, frappánsan csak ennyit mond : És akkor megérkeztünk Pestre.