Bízva a mágikus kéthetes szuperkompenzációban, idei második hosszú futásként jött Sárvár. Jött volna különben is, ha jól számolom, nyolcadik alkalommal indulok valamelyik távon, és a másodikon szurkolóként voltam ott. A mostani a 10 rendezés, egyben 24 órás OB.

Most edzésnek szántam, úgy látszik, még mindig hiszek a mesékben, hogy létezik olyan 24 órás, ami nem rágja meg és köpi ki az embert darabokban :-)

Hát, ma minden volt. Drámai küzdelem a helyezésekért és a pályacsúcsokért, elképesztően jeges éjszaka, egész éjszakás holtpont, majd, mikor már minden eldőlt, másfél órás beszélgetős séta a végén.

Úgy terveztem, kocogok MAF pulzuson, míg úgy nem érzem, jólesne már egy kis séta. Ez 2 óra 45 percnél bekövetkezett. Innentől estig tervszerű futás gyaloglás, kb. kétszer 200 méter gyaloglással kilométerenként. Így különösebb erőlködés nélkül pont elértem a 100 kilométert 12 óra alatt.

Addigra már nagyon hideg lett, átöltöztem és közben teljesen lefagytam. Megkezdődött egy reggelig tartó holtpont. Nem volt kedvem gyalogolni, futni meg nem tudtam, így valami vicces kutyaügetéssel haladtam. Ezzel elégedett voltam jópár órán át, mert az árnyékom úgy nézett ki, mintha futnék. Köridőket nem néztem, és nagyon sokára, majdnem reggelre jöttem rá, hogy 10-11 perces kilométerekkel haladok, és az eltelt időhöz képest sehol sem vagyok. Ekkor sétára váltottam, ami még lassúbb és energiatakarékosabb volt, a teljes téli futócucc ellenére csonttá fagytam. Néha megpróbáltam futni, de nem sikerült. 

Persze másoknak sem volt fenékig tejfel az élete. Az első órákban hatperces körüli tempóval korosztályos 10. voltam, és még a kutyaügetéssel is feljöttem a harmadik helyre, két körre a másodiktól. Az első hely már elérhetetlen volt.

Felkelt a nap, de csak még álmosabb és energiahiányosabb lettem. Esélyem se volt gyorsítani. Végül, gondoltam, most már úgyis mindegy, kipróbáltam a mágikus alow féle hétperces alvást, gyenge képességeim folytán 10 percre bővítve. Szerencsére volt a kocsiban egy hatalmas, nagyon vastag pléd, így nem fagytam le. Aztán elindultam, fél kört sétáltam, majd, mikor az egyik olasz versenyző futásra váltott előttem, mentem vele, és hirtelen rádöbbentem, hogy simán elemelkedek a talajtól, nem fáj, nem küzdős. Másfél kört mentünk talán hatharmincban, mikor leállt, én meg továbbmentem. Négy óra volt még hátra. Utolért galopp a szokásos 5:20-30-as ezreivel, és mentem vele, minden gond és küzdés nélkül, vgy 10 kilométert. Persze mindjárt feljöttem a második helyre.

Ekkor úgy éreztem nem kell továbbmenni, a helyezésem nem lesz már jobb, az egyéni csúcsra már nincs esély, és az utolsó másfél órában kedélyesen sétálgattam negyedórás köröket, beszélgetve. És nem csak én voltam így, Talán egy kezemen meg tudom számolni hányan nyomták keményen végig. Más években ez nem így volt, az utolsó órában még a holtak is fel szoktak támadni. Galopp és Pecsenye persze mentek, Galopp szenzációs pályacsúccsal nyert. Arev is, annak ellenére, hogy több órát sétált a végén. Felnőtt itt az edzésonline-on egy fantasztikus ultrafutó generáció, mind a fiúknál, mind a lányoknál. Remélem ők is írnak majd a saját szemszögükből.

Amúgy 175 lett a vége. Azt hiszem, nem voltam nagyon rossz formában, csak este 10-kor kellett volna megcsinálnom a tízperces alvást, nem reggel :-) Most két hét regeneráló edzés, aztán jöhet a célverseny.