Na, hát leírom ezt a 4 napot, ahogyan én láttam, átéltem.

Az előzményekről annyit, hogy mint az edzésnaplómból is látható, december, január nem a futásról szólt nálam. A kutyás élettel ismerkedtem, ráadásul két menhelyről elhozott kutyával. Elég nagy változást hoztak az életembe, elkezdtem megtanulni áldozatot hozni, felelősséget vállalni, lemondani. A kutyák sokminden nemesre megtanítják az embert. :) Erről a témáról kb naphosszat tudnék beszélni, de most itt nem ez a cél.

A december tehát még főleg a pihenésről szólt, tavaly évvégén úgyis besokalltam a futástól, így nem ártott ez a váltás, hogy másra koncentráltam. Januárra viszont megjött volna már a kedvem, viszont időm az nem volt. A kutyasuli keresztbevágta a hétvégéket, így hosszú futásra nem volt lehetőségem. Akkora áldozatot meg azért nem hoztam, hogy hajnalban keljek, vagy éjszakáig fussak... Annyira azért nem vagyok elvetemült. :)

Februárban viszont kezdtem megijedni. Nemsokára itt a BSZ, és én kb el is felejtettem, hogyan kell hosszút futni.. A reggeli kutyás futások zöme is inkább amolyan futkározós szabadidőtöltés volt, mint edzés. Pláne, hogy még karácsonykor Keszthelyen hagytam a futóórámat, így legtöbbször fogalmam sem volt, hogy mennyit futottam. 

Igyekeztem elhatározni, hogy februárban legyenek 100 feletti heteim, és hétvégente valami hosszabb, ha csak két részletben is. Na ez nagyjából sikerült is, itt már motíváltabb voltam, mert egyre közeledett a verseny. Néztem is az erős női mezőnyt, és bosszankodtam, hogy csak most tértem észhez, mert izgalmas versenyre volt kilátás. A februári YT-re végül el tudtam menni, mert addigra vége lett a kutyasulinak, így legalább le tudtam csekkolni, hogy tudok-e még 50-et futni. Tehát egyfajta felmérőnek szántam ezt a futást, így nem lazáztam, lendületesen futottam. 4:07 lett az időm, ezzel elégedett voltam. Persze másnap nem kívántam volna mégegyet...

Mindenesetre március elején már nem gyűjtögethettem. Még Zsófival futottunk egy 30-ast, aztán lazább hetek. Igaz, tavaly így a végén jobban visszavettem, de akkor volt mit kipihenni. :)

Mindenesetre elérkezett a verseny napja, és mivel egy nagy kérdőjel volt a felkészültségem, nagyon taktikát sem tudtam kitalálni magamnak. Kezdjek óvatosan, jólesően? Próbáljak menni Bense Krisztivel? Ezeken vacilláltam, aztán a rajt után eldőlt a dolog, mivel kb 100m-re láttam Kriszti alakját, és nem tudtam megállni, hogy amíg bírom, ne kövessem. A meglepetés inkább az volt, hogy bár nehezen, de bírtam követni. Valahogy tavaly azt tapasztaltam, hogy hiába futom ki magam egyik nap, a másikra valahogy sikerül összeszednem magam. Így eldöntöttem, hogy nem tartalékolok, ott a délután a feltöltődésre. Szóval hiába is mondjátok, ez a négy nap nekem most nem mosolygós futás volt. Láttam is a képeimet, hát inkább nem nézem meg mégegyszer.. ;)

Kb 20km környékén megközelítettem Krisztit kb 30m-re, és akkor látom, hogy lila ruhában mögötte fut Rácz Adél. Amindenit - gondoltam - igen erősen futnak. Mondanom sem kell, hogy 4:40-4:50-es tempóban nyomtuk. Félmaratonom 1:40-en belül lett. Pluszban idén kísérőm sem volt, így megálltam minden frissítőnél. És még így is azt éreztem, hogy keveset iszom. Mondjuk az időjárás ennek most kedvezett, melegben nehezebb lett volna.

Kb 20 után előztem meg valahol Adélt, utána Krisztit. Úgy gondoltam, első vagyok. Megtudtam a rajtnál, hogy Kis Zita sajnos elesett, így nem tudott indulni. De aztán a következő váltónál meghallottam, hogy következő egyéni nő vagyok, tehát nem első helyen futok. :) Magamban örültem, hogy akkor Zita mégiscsak itt van, csak nem láttam a rajtnál, illetve nem igaz, amit hallottam. De a célban kiderült, hogy az infó igaz volt, csak épp van egy meglepetés emberünk, Gulyás Kriszti személyében. 

A táv második fele amúgy fokozatosan lassuló lett, de 5 perc fölé nem mentem, csak a frissítések kilómétereiben. Igazán elégedetten zártam az első napot, hiszen 3:47:47-et mentem, ami tavalyhoz képest 8 perc javulás. Igaz, akkor az első két napon náthával küzdöttem.

A gyúró szobában megtudtam, hogy egy győri lány a favorit, este utána is néztem kicsit, és láttam, hogy 1:26-os félmaratonja van. Na mondom, én ma kifutottam magam, ennél gyorsabb tempóra nem leszek képes, szóval ha az állóképessége megvan, akkor nem fogok azon erőlködni, hogy vele menjek. Inkább Adélt tűztem ki célszemélynek, mivel utánam 2 perccel ért célba, és jó formában volt. Tudtam, hogy ő biztosan végig fogja bírni a 4 napot.

A második napi taktika tehát az volt, hogy kellemesen kezdek, aztán ha Adél megelőz, akkor megpróbálom látótávolságon belül követni. Gulyás Kriszti aznap igencsak nekivetkőzött, pedig hideg szél fújt, és napközben még csökkent a hőmérséklet. 

Az eleje úgy ment, ahogy sejtettem, Kriszti elviharzott, Adél meg hamarosan megelőzött. Afene mondom, akkor ma is nyomni kell. Nem volt könnyű Adélt követni, volt, hogy igencsak eltávolodtam tőle. Aztán azért 20km körül megint közelebb kerültem hozzá. Igaz, ehhez az is hozzásegített, hogy 1-2x megállt bokrot látogatni. Mondjuk én meg a frissítéseknél maradtam le mindig jobban. Ma a félmaraton 1:42 volt, szóval rohanás... 21-22 környékén Adél mellé értem, és váltottunk néhány szót. Elmondta, hogy tavaly neki az ironman volt a fő célja, idén jobban a futásra koncentrál, és hogy a 6 óráson is találkozni fogunk. :) Meg elmesélte, hogy azért neki sem fenékig tejfel a felkészülés, sokminden hátráltatja. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mindig csak a jéghegy csúcsa, amit egy-egy emberből látunk. Emiatt sosem szabad elhamarkodott véleményt mondani senkiről.

Aztán valahogy akkor éppen jól ment, Adél meg inkább Steve-et bevárta, én meg a távolban megláttam Gulyás Kriszti feltűnő alakját, így elhatároztam, hogy akkor már megpróbálom befogni. Hát ez nem volt könnyű menet. :) Igaz hamar utolértem, kb 25 környékén, de ekkor úgy nekiiramodott, hogy kb mire kettőt pislantottam, már 100m-re előttem volt. Jól van mondom, van itt erő! :) Aztán szép lassan ismét csökkent a különbség, majd hátranézés, és ismét vágta. A frissítőkön meg alapból lemaradtam, hiszen én ittam-ettem, Kriszti meg csak futott tovább. Egy idő után úgy éreztem magam, mint aki őzet üldöz. Mikor közel értem mindig volt benne még puskapor, és megindult. Ez ment 42-ig, akkor melléértem, bemutatkoztunk, majd elengedett. Az utolsó 10km-en kapott tőlem 20 percet, ami nem azért volt, mert hirtelen 3 percesekben kezdtem el futni... Mindenesetre iszonyatosan kifutottam magam, a szigligeti emelkedőn már alig bírtam felcammogni. Ezt szégyennek éltem meg, hiszen nekem az emelkedők a barátaim!

Mindenesetre megint épphogy lecsúszott az első célban kapott tea, már jött is Adél. Na mondom, Adél továbbra is erős, az előnyöm meg nem sok. Viszont legalább jól kifutottam magam. Mi lesz itt holnap? A 4:20:40-es célídőm 16 perccel jobb a tavalyinál..

A gyúrás viszont irdatlan jó volt minden nap, és ment az ökörködés. Szinte ez a legjobb része a BSZ-nek, a Balaton látványa után. :)

Gulyás Krisztivel megbeszéltem, hogy másnap felöltözik rendesen, mert tiszta fehér volt a szája, teljesen kihűlt a teste. 

A harmadik nap "csak" Adélra figyeltem. Ki voltam fáradva, szóval mikor épp kicsit lassított (na nem volt ám nagy belassulás, már annak is örülhettem, ha épp nem 4:45-ös ezret futott, hanem csupán 4:50-eset), én is lassítottam. Próbáltam nem zavarni, persze bizonyára tudta, hogy követem, de sose futottam mögötte. Mondjuk erre esélyem sem volt, mert 30-50-100m-ekre mindig le voltam maradva. Csak nem akartam szem elől téveszteni. Erősnek éreztem a tempót, nem voltam benne biztos, hogy nem fogok leszakadni. Megint 1:41 körül volt a félmaraton.

37 környékén értem úgy mellé, hogy akár beszélgethettünk volna, de valahogy úgy lett, hogy előreküldött, én meg mentem. Innen tipli volt, és a vége már igazán jól esett. De a cél előtt ez nem nagy szám..

Az időm megint igencsak jó lett, 3:30, ami a tavalyihoz 6 perc javítás, pedig akkor is jó időt mentem, mert Vikivel és Bense Krisztivel meccseltünk.

Jólvan mondom, tudjuk le azt a holnapot, a taktikám nem fog változni. Ezek szerint mégiscsak erős vagyok, hiába a kevés edzés, Valaki erőt öntött belém. Vasárnap tehát szörnyű álmosan elrajtoltunk, és mentem megint Adélékkal. De 10km-nél Adél kiment bokrozni, én meg elől találtam magam. Hát - gondoltam - mivel utolsó nap, úgy dukál, hogy én menjek elől, aztán ha megpurcanok, majd megpróbálok ismét kapaszkodni. Meg is purcantam kb 20-40 között, de nem olyan nagyon látványosan. Adél nem jött, én meg egy kikunyerált víztől felélénkültem, és onnan megint jobban ment. Persze nézegettem az órám, hogy ha már előző három nap olyan jól ment, jó lenne ma is jobbat menni a tavalyi időmnél. Az viszont elég jóra sikeredett, és veszni láttam, szóval most ez hajtott. :)

Az ultolsó 3kili a parton írtó jó volt. Az uccsó kilim 4:24-es lett. :) A képeimet meg nem akarom többet látni, mert borzalmasan nézek ki rajtuk. Némelyiken mintha 70éves lennék, némelyiken meg mintha valami lelenc tejbetök. Mindegy, ez van, fel kell vállalnom magam. Azért legközelebb nem hagyom kibontva a hajam, ha fejpántba futok. Az arcommal viszont nem tudok mit kezdeni. ;)

Minden jó, ha vége jó, 1 percet ezen a szakaszon is sikerült javítani, teljes a boldogság (amíg haza nem mentem, és meg nem tudtam, hogy vadállatot dédelgetek a keblemen, kis édes Pimpa kutyám kegyetlenül lefojtott egy macskát.. :( ).

Köszönöm a töménytelen mennyiségű szurkolást, nagy erőt adott, amire most igazán szükségem is volt! Jó volt ismét veletek!