Vágyakozás és enyhe félelem. A reményteljes várakozás elő fuvallatai. Edzői és családi zöldlámpát kaptam a Sárvár 12 órásra – sőt ha árnyalni szeretném a képet útlezárást és delegálást is. :)  Egyszerű oka, hogy a verseny előtti napon váltunk az állam számára is hivatalos családdá. Kinga Manka életünkbe érkezése kötelezett a céljaim és a személyiségjegyeim vizsgálatára és igazítására.

Ami ebből ide tartozik, hogy a magamra próbált ideális anyaképpel együtt sok minden ment a kukába. A futás afféle újra hasznosítható szelektív szemétbe került. Rakosgatod, sajnálod, jó lesz még valamire. Hajnalról hajnalra, ki-kimentem guberálni szeretett szemetem. Senki nem mondta, hogy nem tarthatom meg, vagy az éj leple alatt vállalhatom csak fel, vagy „a tűz fényénél” (lsd. „Tűzfény” c. film).A verseny előtt egy hónappal legalizált értékként került vissza a futás az életembe. Ennek hivatalos dokumentuma volt az Edzésterv, amit nagyállhatatosságú Attila edző bá’ az „új” helyzetünkre épített fel látva, hogy több mint szeretném, akarom. Látogatásakor egy bizonytalan anya voltam, távozásakor egy bizonyos futó – aki ékessége, hogy anya. Edzés, vitamin, sporttársak, lelki várrá épülés. (…és egy mellékesnek tűnő lelkesedés árnyékába taszított sarokprobléma.) Most hogy ismét becses helyet foglal el életemben a „drágaságom”, hagytam volna, hogy vezessen engem, de 6  nappal Sárvár előtt olyan fájdalmam volt, hogy 1,26 km edzés után hazasétáltam. Eljött az alázat és az imádkozás ideje – pontosabban már régen itt volt, csak mikor csöngetett néztem jobbra – senki, néztem balra – senki. Na, most mikor csengettek kénytelen voltam előre nézni, és ni, csak ott állt az alázat.Imádság, sós vizes áztatás, méhmérges krém, erős lelki koncepció sürgős kidolgozása. Erre volt egy hetem – az edzések hiányában sok időt spóroltam :) :(  

Logikailag irreleváns reménység, bizonyosan éreztem, úgy ahogy azt is, hogy sem nem érdemlem, sem nem birtokolom azt.Az említett lelki koncepcióm az lett, hogy Isten igéjén keresztül „behívom” a futásomban azokat, akik fontosak számomra, és azokat, akik szívesen jönnének egy ilyen furcsa, szokatlan útra velem.Hívásomra, kérésemre kevesen tudták megadni azt, ami iránti szükségem és vágyam fejeztem ki. Senkitől nem vártam, hogy megértse, mégis köszönök minden hozzám idézett jó szándékú gondolatot. Ez volt az, amit én tenni tudtam akkor ott ezért a versenyért. A téli alapozásból nagyszigorúságú Attila edző bá’nak köszönhetően volt még bennem, a frissítést be volt próbálva, s tudtam, hogy Attila irántunk való szeretetéből, rendíthetetlenségéből, profizmusából fakadóan MINDEN adott lesz, amit egy versenyző kívánhat, hogy semmi másra nem kelljen figyelnie, mint a saját hatékonyságára. Magánéletünk felelősségének rám eső részét teljes egészében vette át a Kedves. Segítsége kívülről alig látható, de azért hogy én VAGYOK lehessek a pályán, mindent fel kellett vállalnia ami feladatom az életünkben, s ezzel együtt, azt is ami az ő feladata. Buzdító, önzetlen közteher viselő volt, aki a pályán való nem csak futás, de a segítés élményét is adta cserébe azért, hogy én ott lehessek. Az hiszem Gáspár Danitól kapott idézetem róla szól: „Krisztus Jézusban csak a hit számít, mely a szeretet által tevékeny." A verseny előestéje a változás jegyében Kingus nyugtatásával, utolsó pillanatra maradt pakolással, Bálint sporttársi társaságában telt. :) Örülünk, hogy otthonunkban láthattunk, és köszönjük az utazás kényelmét és a társaságod.

Reggel a nemzeti melegítőt úgy vettem fel, mint anno a kisdobos övet. Éreztem, ha semmi más nincs rajtam, és a személyiségem itthon is felejtem, akkor is vagyok benne valaki! :) Húgom reggel felvettük – segítségül, hogy Kingusnak a lehető legkevesebb szükséget szenvedjen miattam. (Nem tudom, ez volt e a valódi ok, de én nagyon örültem, hogy velünk tart, és megoszthatom vele ezt az élményt – még ha egy gyerek is kellett hozzá, hogy ez bekövetkezzen ;) )

Érkezés. Fejem hűvös, szívem meleg. Vágy és realitás hatása mellé bekerült a nosztalgia – a vágy mellé, a „pro” oldalra természetesen. A külső körülményeket csak annyiban hagytam beszűrődni, amennyire a belsőnek építő volt. Nem a versenyen gondolkoztam. Istenről, magamról és a futásról. A lehetőségről. Nyugalmat éreztem, melyet a bizonyosság adott, hogy nekem most, itt ez a feladatom. A világ egyéb dolgait robotpilótához mégsem hasonlítható módon szeretetteljes emberek kezdték átvenni helyettem, hogy felszabadítsanak engem a futásra. Nagyszeretetű és tiszteletű Attila edző bá’ és felesége  Kinga már mindent elkészítettek, amire szükségünk lehet. Kedves és Moncsa Kingus törékeny figyelmét csalták a szép várhoz, a kellemes parkhoz – elkezdték magukévá tenni a teret, amit erre a 12, 24 órára olyan sokan éreztek életék eltulajdoníthatatlan részének.

Eldördült a rajt. Természetes volt. Nyugalmat és elégedettséget éreztem, melyben mint kísértés otthon volt a tompa sarok fájdalom. Megismerszik a Kísértő a bizonyosság melletti kellemetlenségből: Isten valami fontosat készített el, ami így nyugtalanítja Sátánt. „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (I.Móz.3:15) – a „fejre taposás” miatt még volt némi aggodalmam…Isten valamiért jónak látta, hogy a kapott Igék rendszerezésére és adagolására nem volt emberem. Édesanyámnak suttogtam el nélkülözésem, aki kihallotta belőle a jaj kiáltást, s Igeküldőket és jutatókat toborzott.A verseny előtti testi frissítésem jól sikerült. Megfelelő mennyiséget ettem tartalmas tésztájú süteményből és gyerek tápitalból; lelkileg pedig éhgyomorra nem volt Igém az induláshoz. Megkezdődött hát a lelki kenyér, azaz a tegnap esti „maradék” felhasználása: „erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen és Jézus felé ment.” (Mt. 14:29) Míg Jézuson tartom a szemem, addig biztosan nem süllyedek.

Az első 10 kör elteltét onnan vettem észre, hogy egyszer csak orrom alá dugta nagyszeretetű Attila edző bá’ a tésztát: - Tessék enni!  - a mezőny még „az erős kezdés” résznél tart, én pedig sétálva eszem. Mindegy, legalább egy piros bohóc orrot nem kellett felraknom. Csináltam volna, ha mondja…

2. óra kézbe kapott Igehely nélkül. Elkezdtem hát „használni” azokat, melyeket előre elolvashattam az üzenő falamon, vagy felismertem az igehely alapján :) Yu-val  futottunk  először, aki minden futók igehelyén keresztül tartott velem: ”Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége!  Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;  De a kik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” Yu személye hozzátartozója a sárvári 12/24 órás futásoknak. Nekem nem kell nélkülöznöm őt.

20 km. Sarkam jelez. Nem tudom, hogy pontosan mit, de most még maximum csak „kétségeskedhetek, de nem eshetek kétségbe”.  A rajtszámok színét már nézegetem, ellenfeleket nem. Itt még nincsenek is, csak futók. Jobb esetben a végén is csak „hősök”. Tomán Edinát kerestem a szememmel, cikkét olvastam előző este. Egy erős fejű, színes szívű embert mutatott, akit szívesen megismertem volna személyesen, vagy legalább a futás szemszögén keresztül. Zsoltit kerestem bátorító vállveregetésre, s Lubics Szilvi tempóját és arcát vizsgáltam volna – ritkán megyünk egy mezőnyben, de akkor sem vagyok általában a megfigyelés látószögében. :) Egy tempót mehettünk, mert mindegyikük helyett Kriszt találtam, aki verte a mezőnyre a köröket. Kivételes perspektíva lehetett az övé: belülről látta a versenyt, a tempó mégis átláthatóvá tett számára a mezőnyt és annak változásait. Lobbanékonysága vonta a futók figyelmét.

- Attila! IGÉÉÉT!

- Inni kérsz, most?

- Neeem! Móninak szólj, hogy hozzon Igét!

Móni reakcióidejét Ladányi Róberttel töltöttük el nagy melegben, fájó sarokkal:"Mindenre van erőm a krisztusban a ki engem megerősít." (Fil. 4:13)  A „mindenre” szót abban a pillanatban kicsit sokalltam, de hogy ebben az órában, Jézus és Róbert iránti tiszteletből a pályán maradok, ez belefért a kicsinyes világképembe. Tisztelettel és jó érzéssel „töltöttük” el az időt. Megbecsüléssel gondoltam a sok jó szóra, amit tőle és lányától Ladányi Timitől kaptunk az utóbbi időben. Lassultam, máris kicsúsztam a tervből, de nagyreménységű Attila edző bá’ csak mondta:

- Gyerünk, menjél! Te vagy a Makai Viktória! Keményen!

- Már az sem vagyok!

Laci határozott arckifejezésére a „Makai”-t tisztességből felvállaltam. „Viktória” – ez vicces. Na, hagyjuk. Móni meghozta az idealizált segítséget, az első igés cetilt Gáspár Benótól: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ézsa. 43:31) Megijedtem, s ez kijózanított. Hát, ezek szerint tényleg menni kell – ebben az órában. Nem lettem jobban, de tudtam, mit kell tennem. Tettem – jobb híjján…    

- Igééét!

Napsárga, napocska mintájú papírt kapok. Anyukámra gondolok. Ennyit vacakolt a kedvemért. Szebb, mint az előző. Talán ez a szép volt a prototípus, a többi pedig sietősen készült. Épp egy héttel a verseny után kaptam választ arra, amiről nem tudtam, hogy kérdés egy :

– Egy kedves 30 év körüli lány nyomta Fidó kezébe – hangzott szombaton éjfél előtt 5 perccel a telefonban, mikor húgomat hívtam, amiért Fidó szerint egy futó adta Móninak. Egy valaki tudhatja hogy is került kihez, őrá gondolok szeretettel!„Hasonlatos képen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek… Tudjuk pedig, hogy akik Istent szeretik, minden javukra van.” (Rm. 8:26, 28) Nagytapasztalatú Attila edző bá’ tökéletesen frissített. Maratonon túl és a gyomrom még mindig tart! :) Izomzatom erőteljes, meleget még épp viselem, gyomrom jó, sarokfájdalmam viszont már alig bírom, az egész bokámra kisugárzik - ez kezd szétzilálni fejben.

Rendelkezésemre állt egy felajánlott óra futás Krisztiánnal, a „levezető” körei. A csapatuk jól állt, ő jó formában. A pálya Maseratija volt. Tudtam erős Ige kell, ha visszalép a közös futástól, azt magától értetődő tényszerűséggel és őszinte jó kívánságokkal fogadjam és engedjem szélsebes útjára.A tőlem telhető legszeretetteljesebb tapintattal érdeklődtem hát meg tőle, hogy:

- MIKOOOR?

- (valami közlés időről és emberekről, amiből azt matekoztam ki) 7. órábanAddig van 2 és ½ óra. Gyors, rögtönzött terv az addig való pályán maradásért: ebben az órában még elmegyek ezzel az igehellyel, aztán jön a felező, aminek a „túl oldalán” iszom egy energiaitalt, ami kitart a 7. óráig… Agyon idealizált kicsinyesnek látszó célkitűzés. Pókfonálba kapaszkodtam izomból.  A sarkam bár ócska volt, az idő és az erőpróba is Toldi szerű volt – értsd: égett a napmelegtől a …, közben pedig reszkető kézzel tartottam a petrencét…

„Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, se arra, a ki álnok tanácsokat követ. Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!” (Zsolt. 37:7-8) Kingus nevében kaptam a zsoltárt, így hát igyekeztem megkötni konokságom, citromos vízzel savanyítani keserűségem. Az aszfalton ekkor kb. 55-ödszörre olvashattam: „Kinguciért”. Nagytalálékonyságú Attila edző bá’ mesterkedése állt a háttérben. Nyilván való volt, hogy ez nem lehet a feladás órája.

16 óraira betoltam egy ½ banánt egy „piros bikával”. A koffein kedvemre valóan használt engem. Tomival voltunk „együtt” ebben az órában. Irántam való szeretetében fürödtem, ami kinyittatta vele a Bibliát, s kereste meg szeretetnyelvem, talán nyelvünk… „Mindezekhez fölvevén a hitnek pajzsát, a mellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok” (Ef.6:16) Így, pajzsot markolva léptük át Tomival a felezőt.  

„A hetedik, te magad légy!” – avagy a verseny 7. órája. ÉN voltam. Kriszen volt a sor 3: akárhanyas iramával hamar beért. Mozgásra és hangulatra könnyed. Hagytam, hogy hatással legyen rám. Jól esett lábamnak a tempóváltás, lelkemnek a hangulatváltás. Bár segítőm alkalmazkodott, én összhangot éltem meg a közös futásban. Időtlen, külön egységben eltelt óra. Nem tudnám pontosan felidézni, miről beszélgettünk – agyi aktivitásom nem pörgött a maximumon, de lelkileg olyan aktív lettem, ami felülírta fizikai nehézségeim.  Körönként egy perccel jobb időket mentem ebben az órában. Hollywoody romantikus filmeken duzzasztott fantáziátok elébe szaladnék s mesélnék a futás kapcsolatokra gyakorolt tényszerű hatásáról és jellemfejlesztő hatásáról. Tapasztalatom szerint a szenvedély megélésének 3 legintenzívebb formája a futás, az imádkozás és a szexualitás. Ha bármely közösséget megosztja valakivel, maradandó hatásokra számíthat – lelki hatásra gondolok elsősorban :) :/ A futás a megismerés egy alternatív formája. Nem hírmorzsákon alapszik, mint a Blikk. Lelki folyamatok kendőzetlen hullámzása, hazudhatatlan életértékek tündöklése, legnemesebb tulajdonságok önkéntelen átélése: alázat, kiszolgáltatottságból fakadó nyitott szívűség. Mintha ilyenkor megnyílnának egymás felé a lelkek és módunkban állna rajzolni rá. Ha élményvéggel záródik is a lélek, mindig felismeri a lélek-rajzból a másik embert. Köszönöm Istennek a futás átélésében kapott, tűzben próbált barátságaim!  Példaképp olvassátok Kicsitől kapott sms-em a verseny ezen órájában:  

„Drága Barátném! Olyan szeretettel, odaadással, elkötelezettséggel, önzetlenséggel és bajtársiassággal állok lélekben most melletted, amint Hollandiában éreztem az utolsó körön. Vigyen utadon ez az egyszerű és őszinte barátság! Tiszta szívemből küldöm az erőt, számomra Te vagy a legjobb. :) Nyomassaaaaad! ;-)”

Mindig fel fogom ismerni, akár 6 órás országos bajnok, akár…Tisztelet felülírja a test indulatát – bármi nemű legyen az. Például a nagyszívű hadnagynőnek is van olyan figyelemre méltó megjelenése, mint Krisztiánnak, mégis mindeddig meg tudtunk állni a barátságban, s nem gondoltuk, hogy a szenvedély harmadik féle megélésével fokozzuk az eddig átélteket. ;)  Ha a gondolkodás gyökere tiszteletet szív fel, az őszinteséget virágzik és szeretetet gyümölcsözik.Kedves Pozsár Laci! Elfogadod e, hogy ezt a talán vitatható elméletű, de számomra kizárólag örömet hozó órát töltöttem el az általad küldött ige szellemében?„Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; a miképpen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled.” (Józs.1:5) Az idő és a kilométerek múlása okot adott a verseny állásának való tájékozódásra. Átvettem a vezetést. Erő volt bennem.Kedves, ábrándos Krisz! Köszönöm, hogy tudatosan bebuktál a velem való futásért egy Heinekent, tudom, károd enyhítésére kevés egy Heineken., s amúgy is többel tartozom, mint egy Heineken.  Megtalálom a közös értékmérőt! (+ egy Heineken ;) )  

A 8. órára halogattam a fájdalomcsillapító bevételének esetleges lehetőségét. Szükségtelen volt. „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn. 14:27) Köszönöm Andris. Majdnem olyan nagy öröm volt ez a „veled” töltött óra, mint a postás kör, amit veled futottam volna. Büszke vagyok rád azóta is, hogy leróttad! Kinga Manka pihenő idejében mellettem a Kedves. Hátér szerepe, ha nem is mindig együtt futás formájában van jelen, de kemény, aktív szerep. Közös életünk rám eső felelősség részét viszi titkolt kétségek közt, irántam való jóságból a vállán. Imádságban Isten előtt tart, szomjam enyhítésére jeget hoz messziről, jelenlétét biztosítja biztonságérzetemhez. Az élménycsinálásnak és a mi történelmünk írásának ezt az egymásra utaltabb útját járjuk. Kedves! Olyan szűk szívű, magam szerető vagyok, olyan ritkán adom magam szükségedért, s olyan magától értetődően fogadom el, amit kimunkálsz magadban megelégedésemért. Ma is az vagyok, aki minden nap hálát ad érted, s nevetlek, mint „segítő társam”, mert „hozzám illő” vagy! ;D Nem vagyok sok, de az mind tiéd. Köszönöm köreid, jelentőségük a fejemben gyökerezik, mely gyeplője zabolázatlanságomnak.Lados Noémire gondoltam. Aki a csendben tölti hétvégéjét. Kaptam belőle…  

Nagyfantáziájú Attila edző bá’ továbbra is mutattak köreim számára való értékét, s erősített hol táppal, hol szóval, s ha egyiknek sem volt ideje, egy-egy jégkockát nyomott a markomba. Maradék megfelelni vágyásom is levetkőzve tartottam kezemben, hűsítettem vele végig a testem, tettem mellem közé, majd szopogattam el. Anikó jókívánságaira gondoltam, s nekem szegezett kérdése fogalakoztatott:

- Hányas Isten lába?

- Anikó, ha a többi tulajdonságának megismerésére indít, mindenképp megtudom neked! :)  

9. óra morzsáit szedegetem : asszem ebben az órában Kedvessel keringőztünk, után Krisz  „kért fel” ismét. Gyerünk, ropjuk, kárba ne menjen a zene! Nyersebb, megmunkálatlanabb réteget látattam magamból. Kifejezéstelen voltam, nem beszéltem. Épp nem kiértékeltem, hanem éltem, amit most kiértékelek. Fülében dala szólt. Társasági hiányosságaim kiegészítése végett nem bántam – a suttyó!„Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.  A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül” (Jak. 1:3-5) S mint egy menyasszonytáncban köszönöm meg Ispinek és a már övéinek mondhatóknak, hogy ők is „csosszantottak” velem ebben az órában. Sarkam fájdalma érdektelenebbé válik, zavar erősödik a frissítés utáni indulás nehézségekor.  

„Ó a szárnyas idő, mint az álom, repül,

 Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.  

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?  

El ne késs, jaj vigyázz, mire eszmélsz: a van csak volt.” (református ének)  

Utolsó 3 óra kezdete. Moncsa és Kingus fel-feltűntek a pálya szélén. Akklimatizálódott a kiscsaj. Nem hiába, az én lányom! :D  Máró Csabi szerint hasonlít rám. Mindenki láthatja, egy vonásában sem – bár a metrón egy néni szerint olyan dús haja lesz, mint az édesanyjának. Abban maradtunk: Lehet… ;)

- Miben?- kérdezte nevetve a Kedves.

- Az alkatában. :D

Ezt még felemlegetjük párszor, Csabi!

Töredékesedett gondolataim zene vezetésére bíztam. A számok hangulatában a mindaddig arra a dallamra futott érzések összességét éltem. Nem tudtam, mennyit bír az aksi – a sajátomat sejtettem, a lejátszóé bizonytalanított. Másfél óra biztos – gondoltam – a többit már elbírom „tiszta” fejjel is.

Megtisztult a fejem a makacsságtól, függetlenedtem a környezettől, letettem terheim, Istennel maradtam. Felszabadultam a futásra. Megyek, ahová küld, csinálom, amit mond, leszek, akinek lát engem. Rend volt a fejemben és a szívemben. Nem én raktam. (Lehet, hogy az otthoni vasalatlan problémája is megoldódott...?)

Erőm volt, egy dolgom volt, hogy használjam. Éreztem a fizikai szükségeim, kielégítésük megelégített. Nagyfigyelmességű Attila edző bá’ val alig szavakból is kiváló összhangban voltunk. Mondtam, tudta, adta, bízott, tudtam, csináltam.    Az utolsó előtti órában - Kingus esti ellátása okán nem volt igém. Édesanyám igéjében éltem, melyet másnap este otthon a konyhában olvastam el. Konyhánkban fogott el a zokogás, ahogy a verseny alatt sem – pedig elég szentimentális p***a vagyok, olvashatjátok. A leghozzámszólóbb mondat volt ez. Pont tőle. Ahogy talán más magát valamire tartó ember, nem feltételezi, ahogy nem is túl „trendi”, hogy az édesanyjától várja, a legbelsőbb szükségének meglátását. Pláne én. Tudja, hogy egy meg nem értett gyermeknek tartottam magam viszonyunkban. Így misztifikálhattam magam az ő bölcsességéhez képest? Ó, én méltatlan kicsiség, hogy megadatott, hogy még mindkettőnk éltében tapasztalhassam, hogy mekkora nagyság és számomra milyen sokat jelentő személy az anyám. Imádtam a Nike „Just do it!” szlogenjét. Elbújhatnak a világi vackukkal:„Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (Ap. csel. 3:6)   Kedves, ahogy az előző órában megtisztelt jelenlétével, az utolsó órát is végig mellettem töltötte.Az utolsó műtétemből való ébredésre emlékeztetett a helyzet. (Nem nem az optimalizált mellkissebbítő műtétnél. Nem, nem akkor, mikor platinára cserélték a csontozatom. Ja, nem az, mikor az „Ötödik elem” című filmhez adtam a DNS-t, találgassatok tovább!) Ő volt az első és az egyetlen, akit magam mellett láttam és megtűrtem, mégis képtelen voltam vele „maradni” húzott akkor az álom, s ha úgy vesszük most is. :) Szégyelltem, hogy így lát, lelkileg „pucérseggűn” kiszolgáltatottan. Nem vehettem le a tekintetem Jézusról. Vízen jártam, távol a parttól. IGAZÁN ÉLTEM. Matevével és a kedvenc zsoltárával gondoltam. Tudtam, hogy a 23-as a jó pásztor, ha nem is volt meg fejben szó szerint. Vártam, hogy a verseny végén olvasva ízlelhessem. Úgy is volt. Már fent a szobában, magányomban – Bálint, Moncsa, Kingus álmát őrizve, s Zsoltinak, Attilának segítő Kedves tárva vagy húszszor elolvastam. Csillapíthatatlan szomjam csillapította:  

„Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.”  

Furcsa állapotban voltam! Ha valaki beordított volna:

- Rohadt narkós!  

Felelhettem volna rá:

- Tessék!

A rohadtat jobb híján tiszteletben tartja az ember, mint véleményt, de ami az átélt szenvedélyt illeti, meg kell adni…Figyelmem a külvilág felé szelektív. Endorfin befolyása, hasonló az alkoholéhoz: hangulat szerint szelektálsz az ingerekből. MINDEN bemegy, gyenge kontrollal érzéseidet vágysz érvényesíteni az ésszerűséggel szemben, DE A DÖNTÉS MEGTÖRTÉNIK!

A zene az mp4-ből nekem szól, a dal a chip kontrollnál hozzám szól.  Ne csak sejtsd, tudd, hogy a szívemben rátercelek, s verseny múltán is dúdolom…

Izzó volfrám szál vagyok a kegyelem üveg védelmében. Maximális kapacitással izzom, erdőt lobbantanék lángra. Köszönöm Istenem, hogy nem adsz oxigént lelkem pillanatnyi lángnyelvének felcsapásához. Köszönöm, hogy megtartasz a jóban, megtartasz önmagadban, megmaradhatok, önmagamnak.  

3 óra flash-flow tetőpontjáról tűzoltókürt szólít csillapodásra. Nemzeti melegítőben fűtöm gondolatim, fájdalom és fáradtság által hívatok vissza a valóságban. A 24 órásokra gondoltam. Messze még a valóság, számukra most kezd gyorsulni az önismereten túli zorba. Boldog újrakezdők ők. Mi pedig  az orgazmus okozta eufória és izom összehúzódások közepette éljük át éljük át a hálára kötelezettek békességét. Nagytiszteletű Attila edző bá’ közeledik. Büszke és elégedett. Ölelve vagyok, mint aki méltó rá, ahogy ő is, pont ezen okokból. :)

Masszázsnál élveztem az izmaim külső behatásra felszabadult játékát. Lábam, mint hangszer lett volna idegen kézben. Nem sajnáltam a „muzsikustól”.  

Reggel, avagy a skizofrén személyiségeim egymás karjába borulása. A gyengédséget tanuló anya és az életet tanuló ember – nem is hangzik olyan ellentmondásosnak. (Ba’meg, ha kiderül, hogy nincs skizoid személyiségjegyem, abban tuti meghasonlok!)

Félelmetes Szilvi embertelen teljesítménye! Tiszteletet parancsol. Megadom örömmel! GRATULÁLOK! Ahogy Edinának is 12 órás megnyert harcához. És persze a vereny legszimpatikusabb résztvevője Mozsik Józsinak a "hangulat-futónak" és Csehának a legállhatatosabb pályakoptatónak. Zsolti, megcsináltad, elvehetetlen országos bajnoki második helyezéssel. Nem volt sok kontaktunk a pályán, pedig egy fészekalja vagyunk vele nagylelkű Attila edző bá’ óvó szárnyai alatt. Az eredményhirdetésre várva tudtunk valódi figyelmet fordítani egymásra! Gratulálok szorgalmadhoz és állhatatosságodhoz várakozáson felüli teljesítményre tett képessé! Őszinte tisztelettel és elismeréssel gratulálok minden résztvevőnek - buzdítókat is beleértve!  

Vilkó igéjével állok dobogó legfelső fokára: „Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfija és betegség ismerője! Mint a ki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ésa. 53:3-5)

Ott a dicsőség helye. Tényleg érdekel?

- Hogyan lehet?

Akkor hidd el ha mondom:  

- Csak így!  

Gratulálok a „közösen” megtett 126.5 kilométer”ünk”höz mellyel ez időpontban az idei világranglista tetejéről nézhetünk körbe és köszönöm Neked, hogy különleges személyeddel általam vágyott ajándékként voltál velem Istenben 12 órásfutásomban.