Péntek este fél 10, sötét, szélfútta erőben sietősen sétáltatom a kutyákat. Gondolataim kontrolálható töredéke Kingus 2. születésnapja körül forog, melyet vasárnap ünnepelünk. Kész kell legyen ma minden, mert holnap a Balcsinál van jelenésünk. Kedves, barátja Illus első maratonján leszünk jelen – s persze meglapogatjuk a mi kis futócsaládunk, csapatunk különböző távokon induló tagjait. Az elfoglaltságok értékrendi sorrendisége miatt két napja nem jutottam ki futni.

Attila „edző bá”- t hívom a megszokottan szélsőséges időpontban:

-          … de biztosan a Honvéd fogja állni? Tudod mennyi a helyszíni nevezés?

S az effélén kezdődő mondatok szóösszetétele alapján gondolom tovább a szombati programom:

-          Szoktam én neked olyat mondani, hogy….? Kérdezd meg Lacit… Akkor kérdezed meg a …

-          El vagyunk-e kötelezve a támogatásért valamilyen időre?

S a hasonló kezdetű mondatok következtek:

-          Csak fuss szépen… Engedd el a lábaid! Ne törődj semmivel…

Nem vagyok egy maratoni futó. Ez a táv engem ultra futóként teljesítményre kötelez, de a mezőny erős, a szint magas, ezért nem érek el benne sikereket – többek közt ezért is választottam az ultrát. :) De, mivel mindenképp lemennénk, az edzéstervbe passzol a mennyiség, a két héttel ezelőtti 12 órás kipihenése utáni erő viszont bennem volt, anyagiak pedig sok lekésett nevezési határidő után, majd a külföldieknek kiszabott helyszíni díj kifizetésének lehetőséginek átgondolása után, erős nyomásra úgy döntöttem, futok holnap egy marcsit.

Tanulva a 12 órás előtti káoszból, már este fél 12-kor befontam a hajam. Óra nem kell – ha jó iramot mutat stresszel, ha lassú iramot mutat, bosszant à marad. Kaja: banán, tápitat és egy energia ital placebónak, elég. Zeném… kb. 3 órányi van feltöltve, az elég lesz – nem nagyképűzésből, hanem nem terveztem végig zenét hallgatni. :) Telefonom feltöm…

-          Miért nem viszed az mp3 lejátszót? Már megcsináltattam.

Meghallgatom, szól, elteszem, egyúttal azt a gatyát készítem ki, amelyen nincs telefontartó zseb – ollé, úgy is ezt van kedvem venni!

Reggel gyéren kajálok: másfél zabszelet + egy banán. Az autóút Kingus felkészítéséről szó: a nagy Balaton tóhoz megyünk… anya fut, apával bejátszol… lesz kacsa, hattyú – ezek az élmények megvannak még a drágámnak a Székesfehérvári tó melletti versenyről – lesz kő, bedobhatod a vízbe… apával mentek brümmbrümm autóval stb. Leérkezünk: hideg, szél, s a 4 napos versenyzés kellemes emlékei helyett, a tavalyi érzelmileg zilált időszak feladott versenye pörög előttem. (2012. márc. 17: Kingus örökbe fogadásának harmadik napja volt…)

Zoli, Dóri megérkeztek, Zoli startra kész, Dóri látszólag kész, hogy segítsen Lacinak Kingus gardírozásában. Kicsi (Gyebnár Évi) csörög, jönnek autóval, álljuk az út szélén s ölelkezzünk össze. Így lett, jó volt. Illus izgul, tudom, nem közvetíti, mert racionális. Rudival talán segíthetik egymást.

Későn neveztem, nem a tervezett időm szerint indítanak, spontán indulok. Előzök, előzök, előzök. Futok, hogy nem dideregjek, levegőm, lábam engedi. Az életösztönöm pedig mindig megvéd attól, hogy elfussam az elejét – de sajnos általában attól is, hogy a végét! :)

Szívom a levegőt, gyorsul a szívverésem, melegszenek át az izmaim, hajamba kap a szél. Keresem a képeket: pókember átválltozás, transformers robotból autó, farkasember, szupernagyi, gumimacik – nincs köztük a megfelelő. Úgy érzem, erősödik az életjelem és egyre inkább az vagyok, akit Isten nevén nevezett már fogantatása előtt – érzem az alkalmat, hogy itt vagizzak a Viktória névvel :), nem szándékozom. Szóval mindaz voltam, ami egyébként, csak most még sokkal jobban. A rajt listából, mint ismerős, s mint ellenfél Gulyás Kriszti neve köszönt rám – természetesen visszaköszöntem! ;)

Itt van, pályán, pár perccel előttem, elsők közt rajtolt. Mentem, éreztem, hogy jó az iram, hamar jöttek a frissítő pontok. Kedves emberek buzdításából tudom, nem sokan lehetnek előttem – percek kérdése a változás hamarosan jönniük kell a messzebbről, később rajtoltatott váltósoknak. Keresem a helyem a mezőnyben. Máskor nyüzsögnek az ismerősök, s most egyik arc sem színes nekem…

10 km körül csajt látok magam előtt. Cipőt igazgat, hajat igazít: ez szemüveg nélkül hátulról is megmondom: Gulyás Kriszti. Legjobb maratoni ideje van a szemem előtt – persze hogy megnéztem tegnap, miután befontam a hajam. Mit gondoltál?! Meg persze az én legjobbam is előttem volt. Na, de csak nyugalom, tisztelet, hideg fej. Maradok mögötte, hogy érezzem, milyen iramot megy.  Elhagyjuk az első váltópontot. Végre pár ismert arc! Szópacsik, kézpacsik, mindjárt otthonosabb a pálya! Laca apa húz el mellettünk, úri emberként néhány köbcenti levegőt bókokra pazarol. Kriszti mellé érek. Látom a mozgását, hallom a levegő vételét. Közös futásra hívom, hisz mindkettőnknek segítség. Szerettem volna megérteni, kicsit megismerni őt, beszélgetni vele, legalább az első rokonszenves gondolatig. Közös lendületet vártam az egymásmellettiségtől, de éreztem, kapaszkodik. Sokszor jónak mondotok. Hogy folytatódhat a történet? Buzdítom, kabátot terítek elé, szelt tartok, magnéziumot kínálok, ölelek? Nos, nem egy időjós vicc képét használva: képzeletben felálltam a képzeletbeli jeep-em tetejére, képzeletben megnyaltam a nem képzeletbeli jobb mutató ujjam, s átéltem, ahogy belekap a hajamba a nem képzeletbeli mutató ujjam képzeletbeli nyálát szárító győzelmi szél.

Nem vagyok versenyző típus, szívesebben mentem volna együtt, de nagyon királylányos érzés volt így. Féltáv körül voltam. Kicsi féle Petya (Pécsi Péter) buzdított, ahányszor látott. Jól esett tőle! Megvolt az első találkozás a családdal is: Kedves nyugodt, Mikka jól elvan, összebarátkozott Dórival :)

Erőveszteségem kerekítve nulla. Itt az első nagy emelkedő, oltsuk egy kis zenével! Ááááá! Nem szól ez a kis nyavalyás lejátszó, a kukába való mindenét! Így átbosszankodtam az egyik legvackabb szakaszt. Krisz húz el mellettem, jó az iram, hajrá – köszönettel tartozom neki a jó minőségű közös edzésekért. Pár kili múlva Steib Petya is háton veregethetett volna. Fantasztikus iram! Szemem telhetetlenül issza dinamikus mozgását! (Gratulálok tisztelettel a nyertes úrnak!) Utolsó tizennéhány kilométerre megkapom a telefonom, zenelejátszásra állítva. Kapát zsebbe be, kabát gyatyába gyömiszköl. Nem tetszettem magamnak, de legalább nem idegesített a lötyögése – és ugye mennyivel megnyerőbb egy minden öltözetét a gatyájába tűrő nő, ha békés, mint egy nett őrült. ;)

Egyre erőteljesebben éltem meg az erőm. Rokonlélek voltam Dzsinnel az Aladdinból. Így rémlik állapotjellemzése arról, mikor a palackban van:

-          „Most képzeld el egy ilyen HATALMAS, MONUMENTÁLIS, KOLOSSZÁLIS ERŐŐŐŐŐ, egy ilyen kicsi helyen.”

9-cel a vége előtt dobtam rá egy kis energia italt, s gondoltam meg is nyomom kicsit. Próbáltam, megy-e gyorsabban? És az volt az ijesztő tapasztalat, hogy ment! Ezen megütköztem, s kicsit kijózanított. Visszavettem, korai a sprint, kockázatos nagyképűzni. Nyugi Attila azért így is maradt egy jó lendület! Milyen más volt most a pálya, mint az átharcolt 4 naposokon! Mint mikor felnőtt néz a modellvasútra. Szaporán sorakoztak egymás után a frissítők, s a fogakat csattogtató dombok kedvesen húzták meg magukat az őket övező völgyecskék közt. A Tihanytól Füredig tartó vége láthatatlan utat pedig húzták alattam, mint az bevásárló központok mozgó járdáját – tudom, szerinted azt igazából nem „húzzák”, hanem fogaskerekek hajtják meg izé…, csak aztán nehogy kiderüljön, hogy ott a mozgó járda alatt MIB által regisztrált földön kívüliek húzzák, mert aztán nyerek tőled egy óriásrudit!

Az utolsó kilométereken a csapattársakra gondoltam. Zsolti szépen megy, egyenletes iramban, jó kis sorozatterhelés ez neki a VB-re. Kicsi vezet, s hacsak Istennek valami nagyon nyomós oka nincs az ellenkezőjére, meg is nyeri a négy napost. Illus – bár 40 km-nél a „mire van szükséged?” kérdésre azt az értékelést adta, hogy „egy pisztolyra”, kétségtelen volt, hogy teljesíti első maratonját. Zoli előttem van, ez jót jelent… Sokkal inkább lelkesített mindez, mint kötelezett. Imádom Attila „edző bá”-t, s imádtam, hogy nem volt itt. ;)

Az utolsó kilin Dóri várt, futó cuccban, mindenre elszánt arccal. Nevetve buzdított, óriási gesztusokkal, a hideg futkosott a hátamon – bár egy szót sem értettem belőle mit mond, mert csutkán szólt a zene a fülemben. Beértem, gratulálnak, persze pompás. De a megelégedés és a nyugalom néhány méterre volt a céltól. Kedves és Mikka fogadtak megszokott, állandó, biztonságot adó szeretettel. Örömmel láttam, hogy nem csak túlélték, hanem megélték a tőlem távol töltött időszakot. Hálát adok az örömöt találó képességükért, és  hogy meg tudnak elégedni, készségesek elégedettnek lenni – oh, szógordiuszi csomó!!!!! Ladányi Timi gratulációja tisztelt meg, lelkesen várom valamikori közös edzésünket!

Zoli 3. lett. Nagyon jól versenyzett! Óriás kupát kaptam – Kingus imádta tele rakni kaviccsal - jövő évi nevezéssel és egy ez évi közép vagy hosszú táv nevezéssel. Zoli és Évi is ezt nyerték… Megvan a vicc, mikor a skót kölyök csak úgy falja a csukamájolajat? Kérdezik az anyját:

-          Hogy csinálod?

-          Minden kanál után kap egy fontot.

-          S mit vesztek az összegyűjtött pénzből.

-          Egy újabb üveg csukamájolajat.

Szeressük, és becsüljük meg a „csukamájolajat”! :)

Summa: „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak és nem úgy, mint az embereknek.” (Kol. 3:23) Úgy legyen!