10 nap után is ülepítetlenül: „áldott kudarc” – ez esett velem.
Kingus családunkba érkezése miatt kimaradt a tavaszi 100-as VB. A nemzeti melegítőm az óta nyughatatlankodott a szekrényben, mintha nem tudná, hogy örök második helye van életemben a család mögött. A katowicei 24 órás VB nem egy tervezett, de egy nem kihagyható verseny lehetőségeként köszönt be az életünkbe. Visszaköszöntem, mint tapasztalatlan Vuk, aki Karak intésére szorul: „világító szemmel”.
- Nem tehetek róla, akkor is világít, ha nem akarom, hogy világítson. – magyarázkodott Vuk.
- …le kell hunynod a szemed, ha kimeregeted, azt mindenki észreveszi.” – tette egyértelművé Karak.
Okos asszonynak legyen – bár élesített, de – muzeális értékű fegyvere a szeme villanása……talán egyszer az lehetek, de most „mindenki észrevette”… Edzésterv épült rá, családi utazásra kezdődött takarékoskodás.
A bennem felszívódó nyár végi edzések, vitaminok erőnlétet és lelkesedést építettek bennem. Attila „felkészültség mérője” 80 %-ot mutatott.
Ujj Zoli halálhíre megrázott. Körülményeiben és váratlanságában éltem meg tragikusságát.Az akadozó szervezést fejetlenség váltotta fel. A nehézségek és a gyász hatására megkezdődött az e-mailes levlistán a csapatépülés. Emberi érzésekkel teli emberek, ember feletti küzdelem előtt – kívánom, hogy megízleljétek: esszenciális zamat.
A tavalyi winschoteni 100-as VB nemzeti mez nélküli világégése után Attila ígérte, hogy legközelebb ez nem fordulhat elő. Forrófejű ígérete, hű szava tartása rengeteg utána járásra kötelezte őt; s a helyzetre való tekintettel nem egy nemzeti mez felkutatására indult, hanem egy 11 fős válogatott teljes felruházására: nemzeti melegítő, nemzeti technikai futóruházat. Köszönet Attila hiteles személyének és az őt ismerő MASZ-nak a kölcsön ruházatért, s a segítségért, hogy az Adidas ruharaktáron keresztül melegítőkhöz is hozzá segítették Attilát és így a válogatott csapatot is.A csapat fele személyautóval, önköltségen utazott kis, a másik fele Mogyi-s kisbusszal. a+b+b, c+c+c azaz 120+90+90 + 60+60+60 +120X2 – a két csapat után = 720 euro támogatás az IAU részéről 11 + 1 csapatvezető szállásának költségeit fedezte és a fél csapat utazásának üzemanyagának költségét – s talán a melegítők tisztításáét, ugyan is a mi mosógépünket érte a megtiszteltetés, hogy a nagy történelmű nemzeti mezek pöröghettek benne… Sok a rizsa és az okfejtés, vissza a tiszta szó, a probléma megoldás és a 24 órás VB futásának világába.
Rajt előtti percek. A verseny körüli feszültségek pályára hívnak! Erősödik a vágyakozásom…
A rajtpisztoly kaput nyit a másik világba, illetve ennek a világnak egy belsőbb, felsőbb bugyrába. Mint ahogy írva van Isten országáról:
„Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lk. 17:21)
Ez nekem az ultrafutás. Személyes együtt lét Istennel – talán azért, mert csak ilyenkor figyelek rá igazán. :)
Első órák elteltek a pálya (1,556 km) bámulásával, ízlelgetésével, nemzetek forgatagában való gyönyörködéssel és azzal, hogy ugrált a tekintetem egyik színes mezről a másikra. A pálya a várt félelmeimnek megfelelően lankás, s várakozáson felül (50%) térköves; az idő hűvösebb fülledtebb a tervezettnél, nagyon ideális. A nemzeti tophoz kicsit hűvös, de ez hogy úgy mondjam a viselet szempontjából részletkérdés. :)
A tökéletes frissítés mellé, melyet Attila tartott kézben, elkértem Noémitől az első falat „lelki táplálékot”, egy „bíztatót”, ahogy ő hívja:
„ A szeretet nem cselekszik éktelenül.”
Nemes gondolat, így képzeltem a szeretetről való gondolkozást futás közben: megszépíti és nemessé tesz a futás a gondolatokat, az ige pedig a futást. …de csak felkavarta az iszapot. Igeízlelgetés: Hm. Az ékességet gondolatilag nehezen választottam el az ékszertől, ill. megvilágosodott, hogy amit gyermekként – ne szépítsük: mindeddig – „éGtelen haragra gerjedt” hallottam ki mesékből, az a harag valójában „éKtelen” lehet. Na, de nem ezért olvastok most, nem igaz? :) A szeretet ékessége a cselekedet. Ezért sosem észrevétlen és legrútabb formája az, ha nincs.
Hosszú futásaimnak vannak bizonyos alapjai, mint a háromlábú szék ülőkéjének is.
*Az egyik, hogy az első 6 órában észre sem szabad vennem, hogy futok. Ez viszonylag hamar megdőlt, mert egy marcsi után éreztem, hogy nincs rendben a térdszalagom. Noémitől sürgősen igét kértem:
„A szeretet nem irigykedik.”
- De hát én csak annyit szeretnék, hogy ne fájjon, ez nem irigység. A világ relatív, minden viszonyítás kérdése. Ha nem hasítottak volna el mellettem a versenytársak az általam is tudott tempóban, valószínűleg nem zavart volna, hogy meg-meg kell állnom, kinyújtani a térdem. Az emberi elégedetlenség az Isten által létrehozott egyensúly megbontásának a vágya.
„Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javukra van…” Az ennek ellenére való elégedetlenség kukába való hitről tesz bizonyságot. Hitet kellet hát kérnem, mint „Ákos”-nak. :)
Ez hozta magával a második kis szabályom gáncsát, miszerint:
*Nem szedek gyógyszert! Ha nagyon fáj, a verseny felén túl esetlegesen, ha van mit menteni vele. A hatodik órában anyagot kértem a dílertől, azaz Attilát ebbe a nem túl edzői helyzetbe hoztam: szerezzen fájdalom csillapítót lehetőle AZONNAL – mert én ugye nem hozok :/ Kaptam, ettem, s a 2 szem kb. 2 órára szerethetővé tudta tenni a futásban töltött létet.
Mikkamakka délutáni alvása után estére kihozta apukáját szurkolni a Slaski Parkba. Másfél éves szókincsével annyit tudott mondani, amit minden edzés alkalmával is próbál egyértelművé tenni számunkra, mint véleményét minderről:
- Nem.
Jó volt látni őket. Istentől kapott ajándékaim ők. Jelenlétük a tudatomat porolta le: kegyelem alatt vagyok, s fájdalmak közt is kiváltságos – Jézus váltsága által.
9. óra Elment a nap, elmentek ők is, elment a fájdalomcsillapító hatása is.Ismét állapot módosítóért kuncsorogtam. Kaptam is valami „szerzeményt”, aminek egy órát vártam a hatására, de semmi. Attilát kértem, hogy „olyan kéket” hozzon, de leállított:- Most más ne vegyél be semmit!„Szárazon maradás” ellen a Szeretet himnuszának sorait kaptam egyenként kérésemre – mint olvashattátok - és Noémi által a barátoktól gyűjtött kedves, vicces idézeteket. –- Jöhet a következő.
- Baráti, vagy bibliai?
- Minden!
„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet…”
Hát, ha megmarad, hát megmarad, abból főzünk, ami van, lássuk, ezekből mi van… Idézetek közül Rékáét kaptam, de most nem röhögtem. Rékára gondoltam, hogy rég táboroztattunk együtt – na, akkor röhögtem :) - és arra hogy két és félszer annyi idő alatt úszom át az öblöt, mint ő és hogy milyen bátor dolog, mikor lejön edzeni a Stadionba, és végig csinál egy futó edzést.
- Fáj, nem lesz így jó, kérem a zeném!
*Hopp! Fel is rúgtam a kis sámlim 3. lábát. A zenét ugyan is az időtlen, múlhatatlan éjszakai órákon használom.10 óra 20 perc telt el, 100 km ment le. A térdem fáj, kilátás alig mérhető, kerekítve nulla, és az összes eszközöm és segítségem elhasználtam.Enyhe emelkedőn is nyilallt a térdem, így a hullámos pályán egyre kevesebbet tudtam futni. Az UB óta Attila gyalogolni tanít – bár úgy jöttünk, itt nem lesz rá szükség – a legvégső esetekre. Hát itten vagyon: 11 óra után a lassabb tempóra való tekintettel átöltöztem, Attila felé is próbáltam egyértelművé tenni, hogy itt a vég, bevágtam még egy adag Noémi specialitása halas tésztát, s desszertként 2 bika erős fájdalom csillapítót, s gyalog indultam tovább.
Félidő sincs. Kilátástalanság. Úgy éreztem el vagyok veszve. Senki nem tud megtalálni én sem magam. Senki nem tudja megérteni, hogy fáj, hogy minden lépéssel harcolok, és hogy az idő messzesége végtelennek látszik én pedig itt vagyok, megállva a MOST-ban, ahol egy küzdelmes lépés időegysége annyira jelentéktelen, hogy nem is mérhető. Jó volt egy-egy csapattárssal találkozni – azokkal, akik még kiláttak magukból s a látóterükben képesek voltak köszönteni engem, ezt utólag mindenkinek köszönöm. Minden szavatok, itthon tartott kicsit a valóságban, ahol az idő múlása állandó, s a jó-rossz körforgása reményt adó.
Kordonon túl Bérces Edit és Bogár Jani. Értékelésem szerint mindhárman a kordon rossz oldalán álltunk…
Vaczkó Zsolti jutott eszembe. Mi lehetett a 12 órás OB-n otthon? Ki tudott-e törni? Sajnáltam, hogy nem itt küzd, tudom hősiesen tette volna. 211 megtett kilométerével, az ezüstérmes 24 órás országos bajnokként nem kapott meghívást erre a világbajnokságra. Itt lenne a helye!
Noémi mécsessel szegélyezi a pályát – akár a 30. mesebeli születésnapomon, mikor közös táboroztatásunkkor: az általa rakott mécslángos úton lépkedhettem bizonytalanul a balatoni lak kertjéből ez engem sötétben, rajzaikkal és tortával váró gyerekek és felnőttek közé…
Attila minden körben próbálta a frissítőtáska és gazdag lelke tartalmának legértékesebb darabjaival tartani lelkem, míg meg nem jön az általa várt törvényszerű csoda, mikor „megindulok”. Körről körre vezette, ha MOST elindulnék, MÉG hogyan végezhetnék. Vágyától dimenziókra éreztem magam, még inkább bezárva a fájdalmam megkötözöttségébe. Éreztem még az erőm az elindulásra, amit 4-5 körönként újra és újra megpróbáltam kötelesség szerűen, de más reményt keresve.Kouros verte rám a köröket. Hihetetlen, de jó illatú. Ennél jobb férfi illatot még nem éreztem. Noéminek meséltem pár történelmi szót a tagról.
- Tudnád, hogy ordít a segítőivel.
Nézőpontok, dezodorok, ruhák, státuszok – nem az önkifejezés segítői általában…
A világ kicsi lett – tőlem aztán „játszhatott” – alig számított „valami”: Isten, aki a kezében tartott, szövetségesem az örök életre és Laci, akinek a kezére adott erre az életre. Vágytam Kingus jelenlétére is, ahogy a Kedves oltalmazó karjából rám néz huncutul s megszólít:
- Nyanya!
vagy összevonja egyenes kis szemöldökét, s fejcsóválva mondja:
- Nem. Nem. – ahogy annyiszor hallatta már egyszavas véleményét stadioni edzéseink során is. :D
Sok embert szeretetek, érzelmileg erősen kötődöm, van, akiért rajongok… most az ábrándjaimból is kirekesztettem őket. Istennel voltam, csak ő értett, s tudtam róla, olyan helyzetbe enged, amiben megállok – még ha nem is tudom miért… Vártam a reggelt. Kit érdekelt már a verseny? A reggelt vártam, a Kedvest és azt a szeretett megszokott életet, melyben biztosnak láttam megszokott, elfogadott státuszom. Feleség, anya, kutya gazdi, keresztény, nő, s mindaz, ami vagyok – nagyjából a futón kívül vagyok. :)
„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.” – jött cetlin. Nos, ezért annyit tudtam tenni, hogy meg sem próbáltam az angyalok nyelvén szólni, s a maradék önfegyelmemből inkább az emberekén sem.
Teltek az órák – Kouros még mindig tökéletes illatú - szedtem a fájdalomcsillapítókat 2-3 óránként tökéletesen hasztalanul – majdnem, mert annyi hatást azért ki bírtak fejteni, hogy kényszeres álmosság jött rám, mint műtét előtt maszkkal az arcomon. A depohoz érve 2 perc alatt belezuhantam valamiféle alvásszerű állapotba, amiből – Attila szerint 10 perc múlva eszméltem. Itt nincs helyem. Pályára: „áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell”. (Nagyra becsült okvetetlenkedők! Ne bíráljatok döntésem! Képességeim és legjobb tudásom szerint cselekedtem meggyőződéssel élve az Istentől és jog által kapott szabad döntési lehetőségemmel. Hitem és a nemzeti melegítő viselete kötelezett, csak annyit tettem, amennyit bírtam, de annyit mindenféle képen.)
Cetli, indulás.
„(A szeretet) mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” S a baráti „bátorító” Julcsitól: Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!”
A két üzenet komponenseként ezt mondanám: Köszönöm Uram, hogy hullámzik…
140 km kb. reggel 6-ra kipipálva – ez azért jelentett minimális célt, mert ha ezt a távot nem teljesíti egy női versenyző MINDEN költséget vissza kell térítenie az UMSz-nek – tehát az egy éjszaka szállás díját. :) Mások a "dupló legójukkal" palotákat, házakat „építettek”, az enyém pedig egy duplóval elkezdett félkész építmény, aminek a felső sorait kisméretű legóval építették tovább.Michaela Dimitriadu versenyzett 9 rajtszámmal. Gyönyörűen futott. Dinamikus, erős ftásában látszott eleinte az egyenletességre törekvő, fojtás, majd az erő felszabadulása.Magasztos látvány! Kouros a 4. váltás ruhájában, és még mindig illatos. Osztottam szoroztam: 6 óra van hátra, ez + 20 km-t jelenthet, ha addig tudok gyalogolni. Senki nem tudja ott megmondani, mi a jó megoldás, te sem tudod, aki most talán azt hiszed. Ki tudhatná, mennyit tudok, mennyire fáj, mivel mit kockáztatok – testet-lelket, terhességet, becsületet, semmit… - Isten tudja, aki elhívott a világbajnokságra és megengedte a fájdalmat.
Noémi „HAJRÁ MAGYAROK!” „Hajrá Viki!”-s lepedőket készített, lobogtatott és rögzített a pálya jól látható fordulójához. Zenehallgatás céljából telefonom kértem, zugban a Kedvest hívtam. Engem ismerő, Istenre figyelő ember. Tudtam, hogy nem tanácsolja, hogy száljak ki. Azt hiszem nyugalomért és elfogadásért hívtam, nem buzdításért.
- Hogyan ismersz te engem? Megéri ez nekem? – kérdeztem
- Tudod, az egészséged mikor kockáztatod… – mondta pro
… de hosszúnak tűnik az idő tétlenül fázni a pálya mellett, míg oda érünk Mikkával autóval. – kontra :)
Felszínes ember azt gondolhatná, a családban én vagyok a lelki ember és a hangadó – ja, a hangot adó az tényleg. :)
Így egyre kisebb legó kockákkal építettem kulipintyóm a dupló-panelek rengetegében. Akkor „kizárásos alapon”, utólag „egyértelmű”.
„A szeretet hosszútűrő.” – állta a következő cetlimen. Még jó, hogy a Szeretet himnuszát hoztam, hogy nemes érzésekről gondolkodjak, most pedig mint pókfonálra fűzöm rá cselekedetim törékeny gyöngyszemeit. Mellé Zsuzsi buzdítását olvastam. Szavai, idézetei mindig annyira nekem szólnak, mintha a saját szemembe nézetne bele velem. Meghatott – mint máskor is minden alkalommal. Szűkült kicsit a légcsövem keresztmetszete, de ez először semmilyen veszélyt nem jelentett a tempóra nézve. :)
Urbán Ákos szavai jutottak eszembe, saját előadásában:
„Mikor mi fiatalok voltunk, kemények voltunk. Ha a nadrágomba nyúltam, és találtam valamit, az kötelezett engem valamire. … Ha egy versenyt nem csinált végig az ember nem volt se tisztesség, se nő, se pénz, semmi!"
Nos, nem nyúltam a nadrágomba, de emlékezetből tudom, hogy ami ott van azért az sem semmi. S, ha nem semmi, akkor valami. A nőtől és a pénztől eltekintek. ;) Na, sétáljunk még pár kört.
A reggel az esélytelenek állandósult fájdalmával és kicsire vágyók reményével telt. Magam és Attila szórakoztatására alternatív konklúziót kerestem:
- Attila! Végül is szint időn belül vagyok, és még pályán.
Válaszul talán bíztatott, de semmi féle képen sem nevetett. Itt-ott leskelődd a pályán, hátha valahol látja, hogy jobb a lépésem, s buzdítani tud. Buzdított, de a lépésem nem volt jobb, s az idő múlásával a fájdalom nőtt, a lépés asszimetrikussá vált. Innentől veszélyes a pályán. Nem rendeltetésszerűen kezdtem izmokat és ízületeket használni.
Már csak két óra volt hátra. Kockázat felmérés: kiegészítő edzések és a kihasználatlan erőlétem okán elbírhatják a tagok a felemás szokatlan terhelést. Kaját szépen visszavettük, vitaminról leálltunk. A frissítés így nem volt olyan hangsúlyos, de attól még 100%-os volt. Megettem a kb. 7. adag tonhalas tésztám.
„De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.” – ez valóban igen „rész szerint valóra” sikeredet…
Bátorításként Anikó szavait olvashattam a másik cetlin. Szavai egy meg nem értő sorstárs megértő, bíztató szavai.
Megjött a családom, kisütött a nap. Az átszenvedett órák civillé tettek a pályán. Feleség voltam és anya és kutya gazdi, és gyerekszerető. Futó kevésbé, de magyar, Viki és az Isten gyermeke, megelégedéssel.Az utolsó körök végtelennek tűntek. Lépteim úgy éreztem, mint a balesetem után a járás újra tanulásánál. Fél pályánál jártam, mikor lefújták – Bélával lehetett volna közös célfotónk, de örökítetett meg – majd legközelebb. ;D
Attila ott volt. Nem kívántam a szemébe nézni. A rám szánt idejét gondolatat, terveinek romjainak eltakarítását láttam, családjára gondoltam, akiktől az időt és a költséget fordította javamra, ami ha nem hasztalan, de felszín alatt maradt. Ha a Kedves és Mikkamakka nem vártak volna a célban biztos kértem volna egy fél órát, arra hivatkozva, hogy most nem tudok már vissza is menni.
A csapat abból a szempontból jól szerepelt, hogy senki nem szállt ki, nem adta fel. Örülök, hogy megismerhettem Béla jóra vágyó oldalát. Gratulálok Ferinek, Évinek, hogy csecsemős anyaként ideje korán rajthoz állva futó minőségben, hideg fejjel helyt tudott állni, Anitának, hogy sérülés fájdalmával, párhuzamos közdelemmel elérte kvalifikációs célját, Ákosnak, hogy pihenés után fel tudott állni, el tudott indulni és meg tudott újulni, Zolinak állhatatosságáért, Móninak futása egyenletességéért, komolyan vételéért. Ervin, örülök, hogy személyes élményt is csatolhatok a kedves sorok keltette jó benyomás mellé. Anitám! Őszinte örömöm voltál a pályán minden találkozásunk alkalmával. Az első VB-m érzéseit hoztad felém – és az elsőt sosem felejti el az ember. ;) Zsoltnak köszönöm minden higgadt, nyugalmat árasztó természetes szavát. Zsófi! Tudtam, néhányan tudták, most többen megtudják és még sokan meg fogják tudni: nagyon jó vagy. Szép munka, gratulálok. Tiszteletem és elismerésem a csapattársaknak a VB-n elért női csapat 9. és férfi csapat 14. helyért is.
Most „újrakezdő” vagyok. 500 méter a mértékegység. Tudom, ha a kilométer feléig nem fáj, el tudok menni a végéig, amit megköszönök, és hamarjában belelépek az következőbe, mielőtt a térdem fájni kezdene. Egy számjegyűeket futok. Hálás vagyok minden kilométerért, amit meg tudok tenni, vagyis amit pluszként tudok tenni egy futásmentes naphoz. Talán „rangon aluli”, de nagy belső erőt ad, ha az embert néha visszateszik a kiindulási pontra. Ismertheted a „társasjáték” útvesztőit, lehet rutinod az út bejárásában, lehet tapasztalatod, hogyan juss el a „célig”, de újra el kell indulni – ha játszani szeretnél. :) Szeretek játszani. ;)
Köszönöm Attilának mindere elszánstságát. Attila! Nem tudom, a te nézőpontodból látszott e, de volt itt egy fal 11 óránál. A'sszem, átmentem rajta. ;) Köszönöm Noéminek, a több, mint segítő, több, mint bringás kísérő, több, mint edzőtárs és több mint kollégának a bajtársias barátságát! Köszönöm a családomnak..., hogy te vagy az Makai László :) és azt hogy "segítő társam vagy, hozzám illő" -fhuhh, hogy fogom ezt viszonozni mindenkor! Köszönöm mindazoknak, akik velem együtt keresték és találták meg az áldást ebben a ketté tört versenyben. Köszönöm, ha nem a valótlant, hanem a láthatatlant láttad meg benne. Mosolyommal és Vuk tanulatlan szemvillanásával köszönöm RÁM figyelésed.
„Sokan mondják az én lelkem felől: Nincs számára segítség Istennél. De te, oh Uram! paizsom vagy nékem, dicsőségem, az, a ki felmagasztalja az én fejemet.” (Zsoltár 3:4)
Ámen
24 órás VB véghez vitele, véghez nem vitten, avagy „hoztam is meg nem is” esete
6 hozzászólás
Gratulálok Viki a küzdelemért,megharcoltál minden méterért !!Ahogy Attila szokta mondani Együtt sírunk, együtt nevetünk !!
Hát Viki! Jó írás, mint mindig teljesen átjött. Mások vagyunk, én valószínüleg a fájdalom kezdete és az elviselhetőság határáig mentem volna. Ki az az Attila?
Először is, köszönöm hogy végig olvastátok ipari mennyiségű élményem.
Szasza! Márton Attila ultratávgyalogló volt, kisgyermekkorom idején ment nagyokat, s később kezdett ultrát futni. Morzsák róla: http://www.megszallottak.hu/tagok/marton
Hivatalosan nem edző ő, ahogy én sem vagyok hivatásos futó, mégis egy edző-futó összeállás vagyunk második éve. Közös munkánk nem volt túl gyümölcsöző az évben - részben az örökbe fogadás bonyodalmai miatt - de sok öröm és izzadság övezi a közös munkát, megelégedésünkre. :)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (1 bejegyzés)
Hú, ezt most nekem is nagyon el kellett olvasni, de jó volt!
Köszi, hogy leírtad.