Hűűű, annyira belepunnyadtam itt a pihihétbe, hogy majdnem elfeledkeztem arról, hogy blogírási kötelezettségeim vannak, nehogy itt cserben hagyjam népes rajong olvasótáboromat. Na, de most gyorsan. Még szerencse, hogy nem volt túl mozgalmas ez a hét. Már úgy értem sportolásilag.

Az eredeti tervek szerint 3 futás lett volna, kedd-szerda-csütörtökön, de aztán a B terv szerint a szerdai kiesett, mert programom adódott. Mivel pihihét, ezért nem is görcsöltem rá, hogy meglegyen a három futás és bevallom, a lelkemnek jól is esett itt a hét második felében, hogy kicsit pihentethetem a futást, mert így holnap nagyobb lelkesedéssel állok a folytatás elé.

Mind a keddi, mind a csütörtöki futás, Árvizi-emlékmű oda-vissza lett Zolival, de a keddi alkalommal nem engedtem a kísértésnek, csak lazázni voltam hajlandó a múlt szombati leghosszabb-hosszú után. Így kellemes, beszélgetős futás lett belőle, meg összefutottunk ismerősökkel, megálltunk beszélgetni, belefértek ilyen kis kilengések. Mondjuk ilyenek - nekem - máskor is. Megenné a fene az egészet, ha nem. Nem vagyok én profi, hogy ilyenen kelljen görcsölnöm.
Szerdán hamarabb hazaértem, mint terveztem, de nem akartam végül mégsem futni, viszont súlyzóztam egyet, - itthon úgysem fogok a szünetben - legalább legyen valami mozgás.
Csütörtökön futottam még egyet, ebben volt olyan 1300 méternyi 2 villanyoszlop gyors + 3 laza iramjátékozás. Jó volt, többre nem vágytam.

A hétvége másról szólt. Leginkább a családról, sokat voltunk együtt, megjártuk a temetőket, emlékeztünk, nosztalgiáztunk, születésnapot ünnepeltünk, színházaztunk (na, mondjuk azt éppen ki lehetett volna hagyni: nem pontosan értettem, hogy a Képzelt riportnak a számait vajon miért kellett újrahangszerelni? Az eredeti verzió talán nem volt elég jó a rendezőnek???), volt palacsintázás, közös kajálások, nagy beszélgetések, lazulások is. Rengeteg lelki töltődés, erre is szükség van.

A következő két hétben a hosszabb futások megtartása mellett törekszek arra, hogy minél több gyorsabb szakasz is legyen a futásaimban. Fokozók, résztávok, iramjátékok, versenytempó gyakorlása a terv, nyilván saját fejem után, mert nyilván a hosszútávú állóképességemet kellene még fejleszteni. Persze valószínűleg az alapállóképességemen is lenne mit csiszolni, de a verseny 3 hét múlva zajlik, a táv magabiztosan megvan, jöhet a gyorsítás. Nem szenvedve, csak élvezetesen, aztán a versenyen is annyit veszek ki belőle, amennyi jár és annyinak fogok örülni :)

Mérföldkő volt ez a hét a felkészülés során, mert nagyjából ez volt A Kemény Hét. Aki most belenézett az edzésnaplómba és ennek köszönhetően félrenyelte a kávéját vagy leköpte a billentyűzetét, attól ezúton kérek elnézést, de ez van. Nekem mostanság ez a 38 km nem kevés. Még úgyse, hogy mindösszesen háromszor vágtam érte magam futócuccba.

Pláne, hogy az esős évszak csak nem tágít, ráadásul az időjárás jelentés a legritkább esetben sincs köszönő viszonyban az időjárással, de azért hoztam a tervet, sőt túl is teljesítettem némileg.
A két hétközi futás például - döbbenetes módon - nem 7-7, hanem 8-8 km lett (remélem, mindenki érzi Az Áldozatot!!), ráadásul az egyik ebből egyedül. Na, ez a nemsemmi.

Kedden Zoli még napközben megcsörgetett, hogy tájékoztasson, bármennyire is szeretne velem futni, de Sokkal Fontosabb Dolga van. Ne firtassuk :) Ennek hatására, amikor aznap hazaértem, azonnal elindultam futni, még mielőtt itt felejtettem volna magam a gép előtt és besötétedett volna. Mondjuk a nap így sem sütött, a harmadik hete tartó szinte állandó borulatban pedig nem voltam túl motivált, de A Verseny miatt most megcsináltam ezt az edzést is - amúgy sokkal simábban, mint a két héttel ezelőtt péntekit. Egy sima kis Holt-Maros kört futottam, kellemes-jólesően, tényleg már csak a napsütés hiányzott hozzá. Sőt, olyan kis hatékony voltam, hogy hazafelé úton még fodrászhoz is bejelentkeztem szünet utánra.

Szerdán már tudtunk együtt futni Zolival, sőt az is én voltam, aki kitalálta, hogy menjünk ki a Ligetbe és fussunk 3 kört versenytempóban. Már úgy értem, az enyémben :D Mondjuk ebből nem szokott konfliktus lenni. Pláne, hogy vázoltam, hogy én ezt a tempót 5:20-30 környékében gondolom, és 5:31 lett az első kör. Erre nagyon gyorsan össze kellett szednem magam és - Zoli utasítására - 5:20-at futni. Jól van, hadd szóljon, lett is 5:17 a következő kör. A harmadik pedig, amikor már futótársam is saját iramában suhant, 5:13. Ebben a körben olyan durva gondolataim támadtak, hogy ez a tempó nem is olyan vállalhatatlan és ha 5:15-ön belül nem is, de 5:20-ban elindulhatnék azon a félmaratonon. Aztán - ha még 15km magasságában is úgy kívánom (na, ettől nem tartok!), legfeljebb gyorsítok.

Nyilván ezek után csütörtökön nem állt szándékomban futni, bár az volt az alapvetés, hogy eleve kedd-szerdára szerveztem a két hétközi futást, mert csütörtökön egy másik futótársunk Rióba vezető kerékpáros kalandjainak képes élménybeszámolóját tekintettük meg. Arról most ne is beszéljünk, hogy a beígért eső helyett, milyen csodálatos futóidő lett volna azon a délután, lényeg, hogy a beszámoló élvezetes volt és jó volt látni BI-t, akinek útja két társával bővelkedett ugyan kalandokban, de azért semmi rossz nem érte őket és épségben hazértek.

A szombati hosszú futásra már régen készültem lélekben, leginkább, mert ez volt az októberi állóképességfejlesztés csúcspontja. Mint a korábbi példák mutatják, egyedül is képes vagyok abszolválni ezeket, mégis örültem, amikor meg tudtunk egyezni Zolival (Z: - Anita, neked mi a legkorábbi időpont, amikor hajlandó vagy elindulni?, A: - 10 óra jó?, Z: - Nem lehetne kicsit korábban?, A: - Fél 10?). Na, hát nem vagyok az a kifejezett reggeli futó, na. A társaság amiatt is jól jött, hogy ne legyek bezárva a városba. Most ugyanis a Mol-Kört választottuk, ami a Mol magánútjain vezet, ahol minimális a forgalom, mégis igényes aszfaltúton futhat az ember a természet közelében. Imádom az algyői hosszú egyeneseket, a végeláthatatlan pusztát. Alföldi lány vagyok még mindig, szívvel, lélekkel.
Szombaton reggel elvonultak a péntek esti esőfelhők és csodaszép napsütés várt ránk. De tényleg olyan üdítő volt !! Jó volt a futás is, csak kifelé éreztem féltávhoz közeledve, hogy de hosszú lesz ugyanez hazafelé. Pedig érdekes módon pont hazafelé volt könnyebb fejben, ahogyan egyre fogytak a hosszú egyenesek. Csak Zoli zuhant meg egy kicsit úgy 18-nál, mertmivel ő 2 nappal előtte vért adott, lehetett némi oxigénhiánya a végére. De nagyon szétesett fejben, így aztán az utolsó 4 és fél km részemről azzal telt, hogy tartsam benne a lelket, így saját "nyomorúságomról" ez frankón elvonta a figyelmet. Ahhoz képest, hogy már féltáv előtt éreztem, hogy fáradnak a lábaim, nekem a vége simán ment. Ráadásul az össztáv 22,5 km lett a cetlimre szeptember végén felírt "18-20km"-hez képest. Hogy a szombat délutánt leginkább azzal töltöttem, hogy döglöttem, hogy próbáljam kipihenni eme jeles eseményt, azt jobb lenne, ha sötét homály borítaná. Na, ilyenkor jó, ha az embernek nincs komoly rajongó olvasótábora.

Beszéltünk arról tegnap, hogy jó lenne ma elmenni úszni is, ez minden héten felvetődik, de Zolit nyilván elnyeli a család, és nekem sem szokott beleférni időben. Ma eleve csak dél és 3 között lehetett normálisan úszni, amúgy egész nap vízilabda edzések voltak, szóval már szinte le is mondtam a dologról, de amikor elkezdtem súlyzózni, Zoli felhívott, hogy belefér végül az úszás, menjünk. Úgyhogy mentünk. Mondjuk nem volt kihúzva, csak 3 sáv, de nem zavartattuk magunkat, úsztunk arrébb kötelek nélkül. Nagyon élveztem :) Továbbra is működik, hogy ha az "újfajta" technikával úszok mellben (ti. teszek bele siklós szakaszt, ahogyan azt a gyerekeknek tanítják), akkor gyorsabban haladok. A gyorssal nyűglődtem, keresem az optimális levegővételi számot, de nem boldogulok. A 3-as levegő túl kapkodós, a páros levegőket nem szereem, mert nem akarok egy oldalas lenni, az 5-ös meg kevés. Ha azt veszem, hogy régen a 3-as levegőt sem bírtam, akkor lehet, ezen a vonalon kellene továbbmenni. Azt most megint borítsa sötét homály, hogy annyira gyatra lehet a gyors technikám, hogy gyorsabban úszok mellben, mint gyorsban. De legalább haladok. Lassan, de biztosan és az, hogy két (három a háttal, de az még lassabb és még fárasztóbb, úgyhogy ritkán szoktam) úszásnemet tudok, az feldobja az úszós keresztedzéseket.

Szóval jó hét volt ez, főleg a hétvége ezzel a hosszú futás+erősítés+úszás kombóval. Elégedett vagyok, meg leginkább jól érzem magam, de érzem, hogy lesz itt még izomláz - ami a lábamban nem lett, de felsőtestre lehet, nem úszom meg ezt a mai duplázást. Sebaj :)
A jövő hét pihihét és ezt most nagyon komolyan be is fogom tartani. Leginkább azért, mert a programjaim okán futásból valószínűleg amúgyis csak két darab lesz, és nem kizárt, hogy erősítés is csak őszi szünet után várható (de azért hátha szerda este ráveszem magam), úszás pedig a szünetben.
Ami pedig a közeledő félmaratont illeti, a táv megvan, a tempó megvan, már csak össze kellene rakni. Bár csodát tenni nem lehet a maradék 3 és fél hétben, de azért lesz még pár jó edzésem, bízom benne!

Ellentétben a TV2-vel én a kis olvasottság okán sem szűntetem meg a műsort, akarom mondani a hihhetetlneül izgalmas felkészülési naplót, hanem inkább szeretettel üdvözlöm mind az EGY KÉT HÁROM olvasómat, és a többieket is, akik amúgy olvasnak, csak nem vallják be. Helló! A jó hír, hogy a héten sem estem ki a versenyből, nem kerültem veszélyzónába és szerencsére a bulvárlapok címlapjára sem.

Cserében viszont - majdnem hibátlanul - abszolváltam a hetet.

Az ősz nem tágít, és mielőtt bárki azt mondaná, hogy ez az idő ilyenkor így van rendjén, hozzátenném, valamelyik nap végigfutottam az edzésnaplómat és az elmúlt 5 évben nem volt ilyen hideg+esős ősz.
Mindenesetre a héten legalább nem kerültek veszélybe a futások, mondjuk kedden reggel erre nem fogadtam volna nagyobb tételben. Aztán elállt az eső és nem csak, hogy kimentünk futni, de még gyorsabb szakaszokra is rávett Zoli, bár még ezzel együtt is kívül voltunk a 6-os átlagon. Ez meg azért lehetett, mert oké, lazán futottunk nagyrészt, de tényleg igaz, hogy este, sötétben akaratlanul is lassabban fut az ember. És eljött a hétközbeni sötétben futások ideje is sajnos. :/
Csütörtökön már határozottabb voltam, nem akartam belegyorsítani, vágytam rá, hogy legyen egy sima laza futásom.

A legjobban mégis a tegnapi hosszú futást élveztem, pedig azt most is egyedül csináltam. Kimentem Szőregre, ott az egyik utcán el, egy másikon vissza, szóval ott volt egy kis kör benne, amúgy meg oda-vissza hosszú egyenes. De nagyon jól esett, fejben jobb volt, mint a körözgetés, szóval ilyesmit tervezek jövő hétre is. Kellemesebb volt az idő, mint hétközben, bár nem sütött a nap és közelített az eső, de hazaértem még előtte. Devalahogy tök jól telt az idő, a tempóm pedig a hosszú táv ellenére is 6 percen belüli volt. Oké, most nem csacsogtam végig. Mondjuk vicces volt, hogy egy helyen megláttam három gyereket játszani, akik közül az egyik bringával volt és utánam jött egy darabon. A 10-11 éves forma fiúcska megkérdezte, hogy mennyit futok, és hogy voltam-e a Pick futáson. Tisztára olyan feeling volt, mintha valami profi futó lennék, akivel edzés közben riportot készítenek :D 
A futást olyan szempontból is sikeresnek ítéltem meg, hogy nem lett utána izomlázam. Oké, ma nem indultam volna el futni, ez ténykérdés, és fáradtnak fáradtak voltak a lábaim, de ha azt nézem, mennyit futottam az utóbbi időszakban (és mennyit nem), akkor a felkészülésem tök optimális, ha nem vagyok tőle dögfáradt és motiválatlan. Jó, hát arra ügyeltem, hogy túl hosszú ne legyen a felkészülési időszakom, nehogy megunjam :) És Ti se az idióta blogjaimat. ;)

Van még egy szempontom, amivel jól állok, ez pedig a testsúlyom. Korábban az volt az egyik indokom, amiért abbahagytam a félmaratonnál hosszabb távok futogatását, hogy egy-egy hosszabb futás után nekem minden dekáért meg kellett harcolni, hogy visszaszedjem. Most ősz elején magamra szedtem jó 1,5-2 kilót, ami biztos sokaknak kevésnek tűnik, de én még sosem voltam annyi kiló, mint most. Tartottam tőle, hogy ha visszaállok a heti három futásra, illetve elkezdek hosszabb távokat futni, akkor megint elenyészik ez a frissen szerzett pluszsúly, de ez nem így történik. Úgy tűnik, tartom a felszedett súlyt, sőt még bírok rászedni. Nyilván ez azzal van összefüggésben, hogy kicsit lazább a melófaktor idén körülöttem, nyugodtabb vagyok, így jobban, többet tudok enni. Igazából csak egy-egy plusz nasit (tízórait, uzsonnát) iktatok be gyakrabban, mint korábban, de úgy tűnik, ez elég, de kell is. Ellentétes irányú súly"problémáimmal" most örülök ennek a változásnak. És ki kell ábrándítanom mindenkit, aki úgy véli, a sport maga elég lehet a fogyáshoz, mert nem. Ahhoz a kajában is változtatni kell, de ebben már nem én adok tanácsot, az hótziher. :) Ahhoz másik blogot kell olvasni.

Amiért nem teljesen vagyok elégedett a héttel az az, hogy hetek óta tervezem, hogy vissza kéne térni az uszodába megint, de valahogy nem visz rá a lélek és/vagy időm nincs rá. A súlyzózást ma megcsináltam legalább (de illett volna hét közepén is valamikor), de kéne úszni is. Talán majd jövő héten !
Ha kíváncsiak vagytok, vajon elmentem-e jövő héten úszni, illetve hogy sikerült az állóképességfejlesztő-programom következő mérföldköve, keressétek a blogomat jövő vasárnap este is. Döbbenetes izgalmakkal várok mindenkit akkor is :-D

A (sport)reality műfaj kedvelőinek :)
Azon filóztam, hogy ezt vagy az előzőt tekintsem első hétnek, hiszen már múlt héten is megvolt a három futás (sőt, zsinórban ez tán a harmadik ebben a kategóriában, szóval úgy tűnik, visszatért az ősz és visszavették a futások az úszás helyét), de igazából mindegy is. 

Beneveztem a héten a mórahalmi félmaratonra, azt hiszem, ez volt az egyik legmeghatározóbb pillanat, átutaltam a zsét, és ez nem csak a visszaigazolást hozta meg, hanem a motivációmat is.
Másrészről viszont időjárásilag a hét nem volt a barátom. Az ősz nem csupán kopogtatott, hanem ajtóstul tört ránk, hét közepe óta fűteni kell és több nap is szakadt az eső. 
A másik nehezítő tényező az volt, hogy az előzetes elképzelések ellenére a három futásból kettőt is egyedül kellett megcsinálnom, és bár a hétvégire így is készültem, a kieső középső az rosszul érintett kissé.

Szerdán még összejött a közös futás Zolival, bár furcsa volt a hosszúujjú, meg nadrág, de kellett. Elszaladtunk az Árvizi emlékműig, majd elkanyarodtunk a Dóm tér felé, meg néztük, hogy lehet tájfutó rendezvényt szervezni egy nagyváros belvárosába. Oké, parkos környék volt, de egy ilyenre akkor is a külsőbb részek lennének alkalmasak, de mindegy. 7,5 km lett, laza beszélgetősen, jólesően, megbeszélve a másnapi futást.
Másnap persze szakadt, ahogyan azt előre jelezték, bár délutánra elállt, nekem egyetlen porcikám se kívánta, hogy kimásszak a meleg szobából. Végül Zoli azzal hívott, hogy neki is máshogy alakul az estéje és egyébként is újból elkezdett esni. Éééés megint megbeszéltük a másnapi közös futást.
A péntek nekem jutalom nap, pihi és lazulás a végigmelózott hét után, saját ajándékom magamnak. Aznap nincs futás se, csak nagyon indokolt esetben. Na, ez az volt, de a napsütés és a beszélgetős futás ígérete elvakított. Amikor végül egyik sem jött össze, a futókedvem a kívánatos küszöb alá csökkent. Kétszer kötöttem ki a cipőmet - ááá, egy kihagyott edzés nem számít - de végül rájöttem, hogy azért találtam ki az egész állóképességfejlesztős hónapot, meg aztán a maratont, hogy ezekből kilépjek kicsit. Mert újabban már a három futás sem jött össze és ez egyre rendszeresebb lett. Aztán mindkétszer visszakötöttem a cipőfűzőmet és a második után - bár nem túl őszinte lelkesedéssel - de kimentem kocogni kicsit. Persze futás közben megjött a kedvem és az aztán bőszen veregettem a vállamat, mekkora király vagyok, de azért na. Nem vagyok elszállva magamtól. De megcsináltam és a még hátralévő hat hét alatt meg is fogom csinálni, amit elhatározok. És azért az nem olyan sok.

A hétvégi hosszú már könnyedebben ment, fizikailag kevésbé volt kimerítő, mint fejben - ez utóbbihoz vissza kell szokni, hogy a nem olyan soknak tűnő szabadidőből másfél-két órát ne sajnáljak erre áldozni. De ilyesmit meg tényleg olyan rég csináltam, hogy van hozzá kedvem. És a tegnapi 13 km sima ügy volt.

Ezen felül abszolváltam két súlyzózást is, szóval összeségében rendben volt ez a hét. Ezúttal ismét nagyon elszánt vagyok súlyzózásilag, keveseket csinálok, de abból hátha nem marad majd el az a heti 1-2.

Most már csak azt nem találtam ki, miket fussak hét közben. De azt hiszem, nem is feltétlenül fogom. Valszeg maradnak ezek a 7-8 km-ek, azzal a különbséggel, hogy a novemberi utolsó három hétben már egy-két feladatosabb edzés is lesz köztük, addig meg csak lazán. De jó lesz ez, így aztán még az is felmerült bennem, hogy tavasszal egy hosszabb ilyen blokkot és egy komolyabb időcélú 10 km-s versenyt lehetne beiktatni. Bízom az idén már megvalósult Szegedi Félmaraton folytatásában, csak most több időm lenne kezdeni, hamarabb nekifognék és céltudatosabb lennék. Meglátjuk, egyelőre nézzük meg, mire leszek képes november közepén.

De jó rég blogoltam :) Mondjuk semmi olyan nem történt körültöttem, amiről érdemes volna írni, hacsak az nem, hogyan találtam rá a mellúszás helyes(ebb) technikájára, eme élemedett koromban, miután ezt az úszásnemet idestova 30 éve űzöm. Vagy valami olyasmi. De ha nagyon nagy lenne az érdeklődés, esetleg még írhatok is róla, de ettől nem tartok :D

Mivel nem volt magam előtt titok, hogy kissé jobban visszavettem a futásból, mint szokásom volt, kitaláltam, hogy állóképesség fejlesztő projektbe kezdek. Még jó, mert ma - futás előtt, mikor megnéztem az edzésnaplómat, - tudatosult csak bennem, hogy bizony idestova május óta nem futok (rendszeresen) hétvégén. Sőt a heti három futás is a legritkább esetben bírt összejönni, de remek önigazolási stratégiáim vannak, ebbe viszont ne menjünk bele, mert akkor továbbra sem lesz futás !

Azt gondoltam ki, hogy ezen a hétvégén 10 km-ről indulva, minden hétvégén 2-3 km-rel növelve a távot hónap végére 18-20 km lefutásáig is eljuthatnék. Amatőr biztosan csóválja a fejét, hogy az edzéseim során a fokozatosságot és a rendszerességet tűztem ki célul, de én már csak ilyen kicsinyes vagyok. :) 

Tegnap Zoli azzal hívott, hogy milyen frankón teljesített az iparági versenyen és közben utalt rá, hogy novemberben lesz a közelben egy félmaratoni verseny. Gondoltam, ha hónap végére összeszedek egy kis állóképességet, az ne vesszem már kárba. Amikor utánanéztem a versenynek, és láttam, hogy 10,5-ös táv is van és erre mégsem remegett meg a lelkem, akkor már tudtam, én bizony félmaratont fogok futni. Már ha addig le nem beszélem magam valamivel. Mondjuk az 5000-es nevezési díj, amelyhez 2000-ért lehet pólót szerezni, hát nem túl csalogató és hát volt egy tavalyi nem túl élménygazdag versenyem, de azt azért póbálom elfeledni. Remélhetőleg itt megfelelőek lesznek az útviszonyok és a tavalyival ellentétben most még csak hazudnom sem kell, amikor aláírom, hogy a versenyre edzésekkel készültem. Jó, tavaly is, csak legfeljebb nem eléggel...

Most az van, hogy a hétvégéket kitaláltam: ma már meg is volt egy napsütéses 10-es, amitől már úgy elfáradtam, hogy érzem, lesznek itt még kihívások a következő 3 hétvégén. Jövő hétvégén jöhetne egy 12-13 km-s táv, két hét múlva egy 15-16, három hét múlva pedig egy 18-20k körüli. Azután hazautazom és hétvégén családozás lesz, és bár törekszem majd a hétközbeni három futásra, de azon a hétvégén pihenek. Ha már otthon leszek egy hétig november első hetében, a következő hosszút csinálhatnám úgy, hogy kikocogok a sóstói tóhoz meg haza, ez is kb 17-8 km, viszont szeretem azt a terepet, szóval ez elég motiváló. November második hetében egy 14-15 km-s edzésre gondoltam, aminek a középső 4-5 km-e mehetne versenytempó környékén vagy akár kicsit belül is, tekintve, hogy a versenycél nem is túl acélos.

Szóval a hétvégék megvannak, a hétköznapokból pedig egy vagy jó esetben két futás is lemegy Zolival, és ha így van, akkor nem lógom el. De azt még át kellene gondolni, bár a következő négy hétben, ha csak lazáznánk, az is jó lenne, de szeretünk pici iramváltásokat beletenn a futásokbai, szóval lehet, az is lesz. Az utolsó 3 hétben pedig - megfelelően alkalmas időjárás esetén - tényleg lehetne picit gyorsítózni.

Nagyon sokat nem kell gyorsítani, mert a cél - mint írtam, nem acélos: jó volna 2 órán belül célbaérni és mivel mostanság 6 percen belül igen ritkán kerülök, azért ez nem trivialitás. Persze nem mondom, hogy vágyálmaimban nem szerepel 1:50 környéki cél, de ez annyira titkos, hogy magamnak is igyekszem nem elárulni :D Mindenesetre nem fogom tépni magam érte, következésképp nem török majd ki zokogógörcsben a verseny céljában, ha nem sikerül. 

Tavasszal viszont, ha lenne megint ilyen jellegű helyi rendezvény, ismét egy 10km-es versenyre szeretnék felkészülni és most úgy érzem, hogy hosszú évek versenykihagyásai után tök jó lenne egy-egy tavaszi és őszi versenycélt találni, ami feldobja kicsit az edzéseimet. A nyarat meg a telet úgyis jobban ellógom, mint fénykoromban és még csak nem is bánom. Nekem most így jó.
Meg persze úgy, hogy igyekszem néhány keresztedzést is teljesíteni: néha súlyzózni és/vagy úszni. Nyugodtabb időszak van most az életemben, remélhetőleg belefér.

Néha meg majd jelentkezem, hogy hogy haladok a november 19. felé, bár napi reality-t nem ígérek :D