Valamikor 2004-ben futottam ezen a versenyen, amikor még váltogatták az útirányt, és akkor Bátaszékről futottunk Bonyhádra. Már akkor éreztem, hogy egyszer nagyon szeretném én ezt a versenyt visszafelé irányban futni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú idő (8 és fél év!) eltelik, mire újra ott leszek. Tavasszal a Pécs-Harkány szokta nyitni az évet régebben, és a két verseny stílusa nagyon hasonló, ráadásul nagyon közel is vannak egymáshoz időben, sokáig talán ezért maradt ki. Aztán vagy a srácok nem mentek, vagy nekem nem volt kedvem. De most nyáron, amikor valami kedvemre való versenyt keresgéltem, nagyon örültem, hogy Gábor megtalálta.

Annak különösen, hogy a verseny a láthatóan nagyon lelkes Made In Run szervező csapatához került, akik a Borvidék Félmaratont is pillanatok alatt felvirágoztatták. Ezen a Bonyhád-Bátaszéken ugyan nagyon kevesen indultunk: 109 egyéni és 11 csapat jött talán össze, de nekem épp ez tetszett, épp ez jelentette az optimális alternatívát a NIKE félmaraton immáron tízezres tömegével szemben. És az útvonal, amely nem egy nagyvároson belül haladt, hanem két kisebb város között, dimben-dombon.

Elkezdtem készülni a versenyre, de ez nem ment zökkenőmentesen. Persze már a felkészülés elején tudtam, hogy mindössze az a célom, hogy jólesően fussak egyet a csodaszép őszben, és mindegy, hol áll meg az óra, csak ne szenvedjek. Otthon a pályán kezdtem el rendszeresíteni a futásokat, ott legalább kedvem volt néha gyorsabbat is futni. Persze tudtam, nem a gyorsítással kellene kezdeni, de örültem, hogy újra futok, és mindösszesen 7 hetem volt a felkészülésre, amely alatt nem is lett volna egyszerű egy logikusan felépített, betartható edzésprogramot kitalálni (de a kitalálás ment volna, a betartás nem). Így is sok futás kimaradt, hiszen az utolsó otthon töltött hetem alatt sok egyéb programunk halmozódott fel, ami hátráltatta a futást, amikor visszajöttem, 40 fokok fogadtak, amely szintén nem volt túl motiváléó, aztán elkezdődött a meló, ami szintén sok egyéb programmal jár ilyenkor szeptemberben, ráadásul a munkakezdéssel járó napi 5-6 órányi folyamatos állás sokat kiszív a lábam erejéből ilyenkor. Persze előbb-utóbb ezt is mindig megszokom, nyilván. Mindenesetre, amikor visszajöttem, elkezdtem növelni a távokat is.

Szóval azért futogattam. Sokat futottunk Nórival, aki végül a versenyre is eljött. Vele, Gáborral, Robival és Ferivel indultunk tegnap fél 7 körül Bonyhádra. A rajtban régi Futóbolod ismerősömmel, Snecivel találkoztam, jó volt újra látni :) A rajtra a reggeli csípős hideg is enyhült, simán lehetett rövidben futni, sütött a nap, de nem volt túl meleg. Pont jó volt. 
A futás is. Bár nem néztem előtte szinttérképet - legyen meglepetés - de odaúton felkészültünk, hogy az elején, majd 10 km-nél lesz egy-egy komolyabb emelkedő, amúgy teljesen jól futható a terep. Ez így is volt. A két emelkedőért megküzdöttünk, de a több mögöttünk álló Kékes-csúcsfutásra gondolva annak ellenére sem okozott gondot, hogy itthon olykor még a töltésre is felsétáltunk Nórival ;) Hogy azon kívül milyen tempóban haladtunk, azt pedig nehéz volt megítélni, mert 4:30-tól 6:30-ig mértem én mindent a kirakott km-táblák alapján, Nóri GPS-es programja viszont durván túlmérte a távot, a végefelé már több, mint 1 km-rel is. Ráadásul a végén, amikor már beértünk Bátaszékre, a 20-as tábla után váratlanul a 22-es, majd 23-as következett, aminek hatására elhittem, hogy az első 20 kili túl lett mérve, pedig nem, viszont így a 23-as tábla után a várható 6-800 méter helyett még 1600-1800 métert kellett megtenni, ami nagyon rosszul esett. Ráadásul Nóri is elhúzott mellőlem, így egyedül is maradtam...
Azért egyszercsak mégis célba értem. :) 2:13:45 alatt, kb. 5:39-es átlagtempóval.

Mivel azonban Bonyhádra csak az eredményhirdetés után szállították a futókat, ott maradtunk az eredményhirdetésen, és kiderült, hogy a korcsoportokban két helyezést is elhoztunk. Gábor a 40-esek között lett 3., én pedig a harmincasok között 2. :O
Eredménylista

Ezután azért jól esett nosztalgiázni a régi szép időkön, amikor még többet edzettem, és megérdemeltebben érhettem volna el jobb eredményeket, de olyanokból nem túl gyakran csurrant-cseppent. 
És kicsit megmotivált ez az eredmény, és lehet, hogy tavasszal nekivágok valami rendes felkészülésnek valami izgi versenyre. Egyelőre még nagy kérdés számomra, hogy mi legyen ez, mert azért abban nagyon biztos vagyok, hogy nem vágyom arra, hogy a nagyon-minuszokban, nagy havakban én kimenjek futni. Szintén nem vágyom több tízezres tömegekre, magas nevezési díjakra, de a májustól lehetséges kánikulás futásokra sem. Szóval nem egyszerű az én igényeimnek megfelelni, de mint a fenti példa mutatja, nem lehetetlen. :o) Mindenesetre most kedvem támadt visszahozni magam az 5 perces tempójú félmaraton szintjére. Ez van. És még az is lehet, hogy elmúlik. De az is, hogy nem...