Zoli múlt hét vége felé említette csak a rendezvényt, én meg majdnem meg is sértődtem, hogy miért is nem tudok róla. Amúgy nyilván azért, mert alapvetően a verseny célközönsége nem a futók, hanem az egyetemisták voltak, emiatt volt is bennem egy kis rossz szájíz, hiszen a dolgozó népek ilyenkor alszanak, én is csak azért vagyok fenemód szerencsés helyzetben, mert ma matekérettségi és délután tanítunk (11-ig nem is nagyon mehetek be). Viszont a nevezési díjunkat a Szegedi Gyermekklinika Alapítványának ajánlották fel, ez azért sokatt dobott azon, hogy kicsit mégis közelebb érezzem magamhoz a versenyt.

Ezzel együtt a dolog nem ment gördülékenyen. Először is nem volt teljesen konkrét, hogy akkor a 8-ára meghirdett verseny hétfőről-keddre vagy keddről-szerdára lesz, ezen sokat merengtünk, de végül az egyik szórólap alapján meggyőztük magunkat, hogy hétfőről keddre. Innentől kezdve volt, aki lemondta, sőt hétfő estére ketten maradtunk Zolival. Az egész napos eső miatt én is vacilláltam, de végül már délután elállt, és úgy tűnt, nincs utánpótlás. Mondjuk az túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Ezen felül Zoli is elkezdett vacillálni, de próbáltam hatni rá, hogy milyen egyedülálló lehetőség és milyen jó buli lesz, de értettem, hogy a család is fontos számára. Végül este 9-kor felhívott, hogy kiscsalád alszik, ő meg telve lelkesedéssel, fussunk!

Leraktuk a kocsit a Pláza parkolójában, 90-essel kimentünk a Vasútállomásra, neveztünk, majd... Majd elkezdett esni. Szabit, a Szegedi Futónagykövetet szúrtam ki, vele beszélgettünk pár szót, majd bemenekültünk a Vasútállomás épületébe és néztük, amint ömlik az eső. A verseny rajtja előtt 30 perccel. Hogy az élet még mókásabb legyen, egy náci külsejű vasútőr megpróbált kiterelgetni minket az állomás épületéből, ám végül a rendezők ezt megakadályozták, elviekben éjfélig maradhattunk. 

Szerencsére közben lassan csökkent az eső, ki lehetett menni, melegíteni, mozogni. A melegítést annyira nem vettük komolyan, pedig a vasárnapi versenyhez képest nem csupán napszak, hanem évszakváltás is történt, tőző nap és kánikula helyett ezúttal 15 fokos hűvös-párás idő várt ránk. De végül teljesen elállt az eső. 

Lassan eljött a rajt ideje, én meg egyrészről úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok, akkor pólót is szeretnék, bár azt csak az első 200 beérkezőnek adtak. Reméltem, hogy az egyetemisták nem tudnak futni, vagy ha mégis, gondjaik lesznek az erőbeosztással, aztán én csodálkoztam a legjobban, hogy ez nem így történt. Mivel a mezőny úgy lőtt ki, mintha egy 60m-es sprint során kellene világcsúcsot döntenie, én sem lazázhattam. Zoli, aki megígérte, hogy velem tart, - "Neeem, nem csak az első kanyarig, Anita, de most tényleg! Hidd el!" - már az első kanyarban sem volt mellettem, ment a tömeggel. Szabi ismét buzdított, én meg még az Aradi téren is elég beszédes voltam, úgyhogy úgy ítéltem meg, nem futom el nagyon, és reméltem, bírni fogom végig. Bírtam, ám nagyrészt az egyetemisták is, de minden egyes leelőzött emberkével közelebb kerültem a hőn áhított pólóhoz. Rá kellett azonban jönnöm, hogy a Kossuth Lajos sugárút nagyon hosszú és fenemód messze vannak egymástól a megállók, és bár haladtam, volt egy tempó, amit nem akartam túllépni, mert annyit már csak nem ér egy vacak póló. (Pedig nem is vacak, nagyon szép!) Aztán lassan elértünk a Károlyiig, itt elég paraszt leordibáló egyetemisták próbálták színesíteni élményeinket, de innen már nem volt sok. Bírtam, amikor Zoli megjegyezte, milyen váratlanul érte ez a plusz kunkor a végén, ő azt gondolta, a Károlyitól már csak úgy légvonalban közelítjük meg a Plázát. Hiába no, aki nem villamosozik :)) Az utolsó 500 m-en azzal próbáltam lekötni magamat, hogy az 5 perces tempó alapján kiszámolt 23 perces időből számolgattam a 4:50-es, majd a 4:40-es tempó idejét. Több időm nem volt, mert lassan beértem, és a végén még sprinteltem is, de szerencsémre nem is futottam gyorsabban, így a kikalkuláltak alapján máris tudtam, hogy a 21:26-os időm, az kábé 4:40 tempó :))

Bár legelső pillanatban a piros póló okozott fenenagy örömet, főleg, hogy S-es (de így is hosszú, de majd visszavarratok belőle). Lassan megtaláltuk egymást Szabival, Zolival, közben a pólón kívül RedBull-t osztogattak. Utólag esett le ma reggel, hogy vizet nem adtak. Mondjuk én nem voltam szomjas, de lehetett volna annyi eszem, hogy itthon igyak, de ezek szerint annyira nem kellett. A Plázában még eredményhirdetés és valami ajándéksorsolás várta a futókat, de arról már lebeszéltem Zolit, aki valami 19:16-ot futott, és joggal örült 4:10-es tempójának. :) De mivel nagyon klassz este volt, és jó buli, hogy így éjszaka futottunk, még azt is megbocsátom neki, hogy úgy ott hagyott az elején, hogy huss :))

Jó lenne ilyen éjszakai futósbulikat szervezni, ezt Szabival is beszéltük, - persze hétvégén - nekem valahogy jobban illeszkedne a bioritmusomba, mint a szombat reggel 9 órási futás. És a nap sem süt olyankor, és a forgalom is kicsi. Én élveztem! Remélem, lesz hasonló máskor is.

Nem írogatok mostanában: talán elmúlt az az időszakom, amikor minden edzésemet újra meg kell élnem. És talán az edzésnapló megjegyzés rovata is elég hosszú ahhoz, hogy kiírjam, ami ott-és-akkor foglalkoztat. 

Ma volt azonban egy nagyon klassz ötpróba futás, amit muszáj leírnom, hogy minden verseny előtt újraolvashassam, hogyan is kell(ene) ezt csinálni. Pedig semmi extra nem történt. Pusztán annyi, hogy bár csak huszonkevés fokokat ígértek, a napsütés miatt sokkal többnek érződött. Így lemondtam a hetek óta dédelgetett "de jó lenne ezt a 11-et 5 percesben lenyomni" tervemről. A meleg miatt tartottam is a dologtól, a verseny rajtjára már-már elértem a "mindegy már, csak legyen vége" szintig, aztán, mikor elindultunk, csak megpróbálkoztam belőni azt a határt, amely már nem laza tempó, mégse pusztulok meg tőle. Teljesen érzésre mentem, bár megpróbáltam "csalni", és belemértem volna egy km-be a töltésen, ahol voltak km-kövek, de a méréshez szükséges pont egy km-rel távolabbit nem találtam, így ezután már végképp nem érdekelt, mit mutat az óra. Mentem tovább közepes tempóban.
Szeretem a meleget. Sokkal jobban, mint a hideget, de tisztelem is kellőképpen: ha nem muszáj, nem megyek ki tűző napra futni, inkább az esti órákat választom, és nagyon komolyan veszem a frissítést, és a hűtést. Még a legrövidebb távon is. 
A versenyt végig bírtam ebben a tempóban. A körök nem voltak végeláthatatlanul hosszúak, mint vártam, és én sem lettem egy rosszabbul, mint általában, amikor idő előtt elsavasodok. Úgy éreztem, nem terhelem túlzottan a szervezetemet, ettől sokkal jobban éreztem magamat, mint sok esetben egy-egy versenyen, őszintén tudtam mosolyogni, és szívvel-lélekkel jól éreztem magam. Tűző napon, szembeszélben, és utólag már tudom, hogy 5 perces tempóban nyomtam. Még hajrázni is bírtam, és meglepett, hogy 3. nőként értem célba a 11 km-s távon. Persze tudom, ez nem hihetetlen tehetségemnek köszönhető, hanem annak, hogy a profik nyilván a Borvidék félmaratonon nyomták, vagy más távon (Arev 5,5km, Lilla 22km), vagy babakocsival nyomultak (Márti). 

Aztán a siker és az ezzel járó jó érzések hatására átcikkázott a fejemen, hogy ha így heti 3 edzés és sokszor alig heti 30 km mellett ilyen jól ment, akkor nem kellene nekiállni edzeni, hogy még jobb legyek?? De aztán nagyon gyorsan végigpörgettem magamban, hogy az nem nekem való. Én nem tudok kimenni, ha "nincs kedvem". Ha fáradt vagyok, ha csak éppen beleférne, ha túl meleg van, vagy túl hideg, netán esik az eső. (Durva ám nekem besakkozni, hogy egyáltalán eddzek :D) És nem szeretem túl sokszor erőn felül hajtani magam. Mert bár alapvetően nem nagyon érdekel, hogy milyen veszedelmesen magas pulzussal futok, ha ehhez rossz érzés is társul, akkor megjelennek előttem azok a hírek, amikor profi vagy amatőr sportolók haltak meg kedvenc sportjuk űzése során vagy után. 

Úgyhogy nekem így jó. Hogy bár keveset futok, de amikor kinn vagyok, akkor jól érzem magam. Hogy bár nem módszeresen és tervszerűen edzek gyorsakat, de néha jól esik kicsit pörögni. Hogy bár - mások szemében talán - nevetségesen keveset edzek, mégis a befektetett edzésmennyiséghez képest tökjókat futok. Tudom, ez alkati kérdés, de ezért sem teszek semmit, sőt próbálok tenni ellene. 
De az ellen nem szeretnék tenni, hogy jól érzem magam a bőrömben futásilag. És ez olyan jó! :)