Amikor elmúlnak a naaagy első futások (első 10 kili, első félmaraton, első maraton), majd lelassul kissé az ember fejlődése, egyre nehezebb amolyan kerek értékelést írni.

Pedig nem volt ez rossz év.
Egy évvel ezelőtt nagyon nagy motivációval kezdtem az alapozásba, és mivel az enyhe tél engedte, nagyon hamar elkezdtem gyorsítani. Hosszúkat kevesebbet futottam, mint korábban, de azért klassz volt a HTMV (optimális időjárási körülmények közötti) 32 km-e, és a rá egy hétre következő közös hegyi csapatfutás is.
Aztán, ahogy kitavaszodott, egyre jobban mentek a gyors futások, április elején majdnem, nyár közepén viszont meg is döntöttem 5 kilis egyéni csúcsomat (22:31 -> 22:17). Nagyot futottam a Vivicittán (54:50), és nagyon jól éreztem magam a tavaszvégi-koranyári kis helyi versenyeken, 5-próbákon.
Idén valahogy kevesebb lett a nagy csapatfutások-utazások száma (egyre inkább szórnak az igények, és V42 sérülései is közbeszóltak), de a Kékes csúcsfutás idén is nagyon hangulatos volt!! Főleg a befutó Lupussal és Imaroval.
A nyár nagyon meleg lett, én meg hiába szeretem a meleget, a hosszú futásokra nagyon nehezen indultam el, így sok kimaradt. Igaz, valamivel többet úsztam, mint az előző években, de khm, még ez is édes-kevés. Aztán hogy-hogynem, a NIKE-n szárnyakat kaptam, és végre futottam egy olyan félmaratoni időt (1:38:50), amire azt hiszem, sokáig büszke leszek. Aztán futottam egy laza 3:56-os maratont, száguldoztam még egyet a női futógálán, és lassan végetért az év.

Az év során 2381,6 km-t futottam, ez valamivel kevesebb, mint az előző két évi, de most ennyi esett jól.

Azt nem tudom, hogyan tovább. Talán csinálok most egy "céltalan" szezont, most valahogy a futásnak úgyis az a fő szerepe nálam, hogy kicsit kizökkentsen a szürke hétköznapokból. Kb egy hónapja alapozgatok, a decemberem a hideg és szürke idő ellenére 220 km felett volt, most csak lazán esik jól, de alig várom a tavaszt, hogy végre megint 2 réteggel lazábban és pörgősebb lábakkal lehessen futni. Hogy újra süssön a nap :)

Kívánok mindenkinek sikeres, boldog futóévet, sok-sok km-rel és sérülésektől betegségektől mentesen!!

A héten szólt Zoli, hogy lesz egy ilyen, kinn Szeged szélén, Kecskés-telepen, hogy ő menne. Osztottam, szoroztam, és azt ókumláltam ki, hogyha kikocognék, meg vissza is (nincs közel), akkor akár hétvégi hosszúnak is beillik, mégha 3 részletben is futom. A csapat aztán lemorzsolódott, csak Zolival mentünk, de nem bántam meg.

A kikocogás még sima ügy volt, de nagyon kiábrándító, hogy még mindig vannak olyan területek, amelyek nincsenek jégmentesítve. Járdák... Szóval nem mindenütt volt futható.
Kinn nevezés után sorra jöttek a régi és új ismerősök, ismerős arcok, akiket sok-sok helyi versenyen látni, vagy edzés során futunk össze. Meg jólesett a kis melegedés is, kegyetlen hideg van még mindig odakinn.

Fél 11-kor aztán elindult az 5,4km-es futam. Kis utcákon keresztül kiértünk az országútra, és ott a bringaúton futottunk el Szeged-Szentmihályig, meg vissza. Mondjuk tök vicces volt, hogy előzőleg fogalmam nem volt az útvonalról, de azt sejtettem, hogy nem én fogok elöl futni :o), így mehetek a többiek után.
Az eleje kegyetlen volt. Azok a kis utcák, amíg elértünk az országútig, jegesek voltak, szinte futhatatlanok. Le is mondtam a jólesős futásról, amikor végre kiértünk arra a bringaútra, és lehetett nyomni :) Itt hirtelen leelőztem pár embert, főként azokat, akik jégen magabiztosabbak voltak és/vagy nem jól mérték fel az erejüket, mert én éreztem, hogy még mindig nem futok nagyon erősen. De nem is volt az cél. Így sok rétegbe felöltözködve, fázva futni nem a kedvencem, alig várom a kitavaszodás utáni versenyeket :) De mindegy, mert ekkor legalább a terep futható volt, és élveztem a futást. Hamarosan jöttek az első emberek, nemsokára persze Zoli, aztán láttam, hogy Kriszta is előttem van. Nagyon sokat fejlődött a csaj tavaly óta, amikor is egy 2:03-as félmaratonnal indított, idén kb 20 percet faragott azon is. Most is amolyan ide-nekem-az-oroszlánt-is hozzáállással indult :), és ez érződött a futásán!
Én részemről 13:22-es idővel fordultam (jó-jó, gondoltam, ez már jó lesz a 27 perces célhoz!!), és próbáltam egy Napraforgós kabátú pasastól nem lemaradni, nehogy elkavarjak ott a kecskés-telepi kis utcákon. Bár Zoli ígérte, hogy ha kell, tűvé teszi értem az egész környéket, de na, mégse volt nálam két napi hideg élemem. Így aztán futottam szépen, bár erősen, de még mindig jólesően, persze a fazonról szépen lassan és határozottan lemaradtam. Mindenestre a kis utcákon is mindig volt valaki látótávolságban, így hamarosan beértem a célba 25:53-as idővel! Kaptam érmet (az első 50-nek járt, bár én inkább a gyerekeknek adtam volna), bent pedig meleg tea, meg forralt bor várt. Meg persze ismét beszélgetések, meg Zoli szervezkedte nagyon a Los Angeles-maratonját, meg fényképezkedések, meg eredményhirdetés, melyen - mily váratlan fordulata életünknek, kiderült, hogy a férfi és a női mezőnyben is a megszokott H. illetve B. ikerpárok foglalták el az első 2-2 helyet.

Aztán nagynehezen elindultunk hazafelé, na ez már elég nyűgös volt, mert én belőttem, hogy épphogy el fogok tudni menni a boltba, meg már fáradtkás is voltam, meg harmadjára kiindulni a hidegbe, brrr, már nem volt mókás. :) Azért lassacskán hazaértünk.

Én meg ezzel teljesítettem az idei utolsó futásomat, szóval lehet összegezni. Szóval megírom majd azt is valszeg holnap :)

Hja, nem jó ám, ha az ember lányára rászabadul egy nagyhalom szabadidő, mert akkor gondolkodik.

Meg fut is persze, magamhoz, meg a saját lógós szüneti/téli hozzáállásomhoz képest - az előző pihenősebb hét után - hihhetetlen lelkesedéssel vetettem magam az edzésekbe még karácsonytájt is. Mondjuk az út vacak volt, meg jeges, az idő meg szürke, tehát gyakorlatilag "csak" lazákat tudtam úgy istenigazából futni, de azok legalább jól estek. Bár kedden a 10 kilibe próbáltam csempészni egy szakaszt, amely egy hajszállal gyorsabb lett (hehe, így jött ki az 5:50-es átlagtempó), majd szerdán kiballagtam a pályára, ami tök jég volt, de akkor meg már annyira vágytam egy kis suhanásra, hogy minden egyes 400m-ből egy-egy hosszú egyenest "megfutottam". Márpedig 15 kör volt az "adag" a pályán, és ezek átlaga 5:30-ra jött ki, tehát itt sem kell őrült rohanásra gondolni, csak egy kis koncentrálós közepes tempóra. Az érzés megvolt, és az a lényeg :o) Meg, hogy nem törtem össze magam.
Sőt. Az összetörés még aznap este sem sikerült, pedig korcsolyázós keresztedzést tartottam, mindkét (tökügyes) tesóm társaságában. Jó volt. Főleg, mert ritkán megyünk így hármasban valahová. Korcsolyázni se tudok jobban, mint gyorsúszni, dehát gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Már akár 1m távolságra is el merek menni a palánktól :-) Sőt, néha elhiszem, hogy tudok korcsolyázni, és amíg eszembe nem jut, hogy mégse, addig egész jól megy :-)
Mára meg közös futást beszéltünk meg Fjocyval, és lett belőle közel egy órácska pulzuskontrollos, laza-beszélgetős, erdőfutás, meg én még haza is döcögtem. Jó volt így nem egyedül, beszélgetve gyorsan eltelt az idő is.
Lesz még egy hosszabb futásom is a hétvégén, bár az amolyan kikocogós, szilveszteri-versenyzős, hazakocogós lesz, de sok kicsi sokra megy.

Csak azt filóztam, nem tudom most már, hogy mi a francér' futok ilyen lelkesen. Nincs cél.
Nem megyek maratonozni, és bevallom, a 2 órán belüli 25 kili sem motivál igazán. Meg persze a kéthete folyamatosan tartó szürke, ködös, csúszós idő se, és nagyon várom a frissidő illatot, a napsütést, a madárcsicsergést, a suhanós futásokat.

De szívesen futok most így is. Csak úgy lassacskán. Mert jól esik. És talán ez a lényeg.

Írt pár sornyi kritikát Obor a mai edzésemre, arra szeretnék itt reagálni.
Először oda írtam pesrze, csak kicsit hosszú lett, meg aztán van benne sokminden, ami nem baj, ha itt van:

Obor:
Nézem az edzésnaplódat, s végül is úgy látom,h sztem jól csinálod. Valami kis rendszeresség is felismerhető, a tempót egy kicsit gyorsnak tartom. Egy picit a hétköznapi távokon is emelhetnél, de valszeg ez időhiány. Szép munka!!!! (ha ez a dicséret jelent valamit, egy műkedvelőtől:-))))

Gyors a tempó??? Hisz alig futok 6-percesben. A srácok gyakorlatilag ma is otthagytak (jó, Zoli velem maradt)
Amúgymeg ez most amolyan pihi utáni első 4 hét volt, szerintem távban is elég.

Ha futnék maratont, valszeg emelném a hétköznapi távokat. De hidegben, sötétben és valóban bejátszik az időhiány is, egyszerűen kívánni se kívánok többet.
De amúgy is azt tapasztalom, hogy nekem a heti határaim olyan 65-70 kilinél vannak. Tudok én többet, hogyne. CSak az már nyögvenyelős. Nyűgös és sérülésveszélyes.

Tudom, hogy a világ az ultrafutás felé halad, de én a héten beszéltem le magam végleg a tavaszi maratonról is. És a hétvégi hosszúkkal is csínján fogok bánni, hisz akkor akaratlanul elveszt az ember 1,5-2 kilót a legfrankóbb frissítés ellenére is, és nekem azt harc visszahízni. Márpedig most szeretnék felszedni pár kilót. Nem mindenáron, de legalább gátolni nem akarom magam benne.

Szóval míg a világ az ultrafutás felé halad, én maradok a 10-20 kiliknél, már jövő héttől megpróbálok -óvatosan- gyorsítgani, és várom a tavaszi madárcsicsergést :) És közben tudom: belőlem sosem lesz Hős.
De nem is az a cél: csak feldobni az egyhangú hétköznapokat, mozogni, sportolni és jól érezni magam. Ehhez nekem meg ennyi elég. A többi már sok lenne.

Amúgy pedig köszönöm. :)

Nagyjából ezek a hét jelszavai. Nameg a hideg, hideg és hideg.

Mondjuk a héten csak rövideket futok, egy-két Árvizi oda-vissza meg nem a világ vége.
Tegnap kifejezetten élveztem a futást pedig fokból csak -6 volt, és széjjelfagyott a fejem. Az a pillanat azonban, amikor rájöttem, hogy nem az itthoni lakáskulcs van nálam, nem kicsit volt izzasztó, még jó, hogy tesó nem érezte úgy, móhogy le kell lépnie. Volt kedves, és beengedett.

És bár jól tűrtem a hideget, hazudik, aki nem állítja, hogy jólesne ilyenkor egy rövidgatya-pólós pörgősebb futás. Szóval mára csak beterveztem a kondi-termet, megrohamoztam a futópadot, beállítottam 10 km/h-ra, és csak 600 m-ek után állítottam át a sebességet. Első két alkalommal 12-re, majd kétszer 13-ra, aztán a következő 2×200m 14km/h-val következett, végül egy 15-ös 200. Azmár 4 perces ám. De iszonyúan élveztem. Hogy szabadon mozgok, hogy izzadok, meg hogy nem fagy szét a fejem. Ja, meg csúszkálni se csúszkáltam, mint napok óta a Stefánia mentén. Szóval jó volt.
Kondiztam is kicsit, csak pár gyakorlatot, talán több, mint semmi.

Holnap a mozgás max karácsonyi bevásárlás formájában fog megjelenni, aztán szombaton Antenna-futás, majd kora-délután Csapat-pizzázás. :))

Akkor kezdett esni, amikor felkeltem. És ilyenkor decemberben nagyon szeretem a havat. Sokat ad a karácsonyi hngulathoz.
Természetesen megint Antenna-futás volt, mint már hetek óta minden szombaton 10-kor: találkozó az Antennánál. Az innen 2 kili laza kocogás, így 3/4 10-kor szokott a csapat nagy része a Kavicsnál gyülekezni.
Miután a múlt heti futás eső miatt elmaradt, és nem esett jól vasárnap egyedül futni, ma semmiképp nem akartam lemondani. De más se tett ilyet.

Az ötlet akkor jutott eszembe, amikor megláttam Zolit. Már akkor tudnom kellett volna, amikor nem késett, hogy ez ma egy különleges futás lesz :o) Nagyjából egyszerre futottak be Krisztával, és miután Zolit egy hógolyóval vártam, kisebb hócsatába fajult a helyzet. Robi járt a "legrosszabul", mert most ő érkezett ultolsónak, és rá már 3-an vadásztunk: fedezékből, a Kavics mögül.
Így indult. Mikor az Antennától nem messze Bi is bekapcsolódott, újabb hócsatába fordult a dolog. Aztán kimentünk a töltésre. Dejó volt, ma jól futható volt. Ropogott a hó a lábunk alatt, nem csúszott, valami hihetetlen jól esett a futás. Beszélgettünk, Kriszta mindenáron a Los Angeles maratonra akart rábeszélni minket. Tényleg nagyon aranyos volt, és igaza van: egyszer élünk, de na: csak a repjegy kb. kéthavi fizetésem. Végigkocogtunk a Körtöltésen a Tisza-felé, lementünk a töltésre, onnan pedig a Mol-útra. Dübörögtek a poénok, nagyon jól éreztük magunkat. Ment az egymás zrikálása, miközben kényelmes tempóban haladtunk. Még a szembeszél se zavart, pedig a fülemben hallottam az Omega (? ugye?) Léna című számát. Aztán mikor lefordultunk balra, már csak a fél arcunkat érte a szél, de sebaj, az érzéketlenné fagyott egy idő után. A szemöldökünkről sem egyszer vakartuk le a jeget. Tettünk egy nagyobb Mol-kört, és hó egyre csak esett. Kis szemekben, de megállíthatatlanul. Autós csak olykor jött ezen a magánúton, és csak néhány szakasz volt nehezebben futható. Azon baromiritka alkalmak közé tartozott ez a mai, amikor nem számoltam a perceket, a km-eket, nem érdekelt hol járunk, mennyi az idő, csak az, hogy kinn vagyok a friss levegőn, jóbarátokkal, és mozgunk és jó a hangulat. Persze jót tett a lelkemnek a tegnapi kihagyás is, így nem voltam fáradt, és most se nagyon vagyok. Pedig nem pont úgy lépdeltünk mint máskor, meg néha befigyelt a Kudlik Júlia féle Deltás ember is, immáron Zolival kettesben csináltuk :))
Lassan visszakanyarodtunk Tápé felé, és fellángolt a csaták csatája. Csak kicsit néztek hülyének minket, hogy 5 felnőtt ember egymást kergeti, és hógolyózza meg folyton. Ennek persze véresen komoly edzéselméleti jelentősége volt, mert ahhoz, hogy hógolyógyúrás után utolérd a kiszemelt áldozatot, futni kellett ám kemény tempóban, de ez sem volt akadály :) Aztán eljutottunk a Göndör sorra, még majdnem hazakísértük Krisztát, lassan elértük a CSillag teret. A srácok ekkor már begyorsultak, én elpilledtem, és közel 2 és fél óra friss levegő és kb. 24 kili futás után úgy döntöttem, ennyi elég is :)

Így van most 60 km-em, és holnap valszeg lenézek konditerembe, még talán egy 4 kilit hozzáteszek, kis beleszaladásokkal. Aztán a jövő hét pihi, meg karácsonyi hangulat, és remélem, téli szünetben úszni is lesz alkalmam mondjuk úgy kétszer is.

Szóval csinálgatom. Kemény hét rulez, de nyilván nem karácsony előtti hajtásban. Pedig úúúgy, de úgy elterveztem, hogy majd, majd most, letudok minden sportot: 5 futást, egy úszást meg egy kondit szombatig, és majd aztán belevetem magam a forgatagba. De...

Az eddigieket szépen megcsináltam. A mennyiség OK (nekem), a minőséget meg nem most kell produkálni. Szóval nyűglődök itt 6percesekben, meg kicsit kívül, de így legalább maga a mozgás jól esik.
Tegnap estére egy közös csapatfutást is összeszerveztünk, egy 15 kilis Szőreg odavisszát, odafelé 3-an, vissza 4-en voltunk. Jó volt, jó volt, csak éreztem a srácokon, hogy szenvednek a 6perceseimtől. Meg aztán jót vigyorogtak azon, hogy én 4 kilós súlyzókkal "játszok" a konditeremben, meg 15-20 kilóval hátizmozok. Pedig azt meg sem említettem, hogy 4×15 felüléstől 5 napig volt izomlázam. De szerintem ez a kevéske is látszik rajtam, legalábbis én látom. És az jó.

Aztán a mai úszás elmaradt. Tegnap reggel már úgy értem be suliba, hogy láttam, hogy a duplalyukas-óráim egyikén helyettesítenem kell, aztán ma kiderült, hogy mindkettőn. Szóval úszás elnapolva. De mikorra is???
Azért persze futni kimentem. Óóó, igen. Ültem a buszon, és özönlött be a napfény, és igen, tudtam, hogy hamar fogok indulni, hogy még érjen belőle valami. Mdorogival utaztam (ő is van ide regisztrálva, csak épp nem jut ideje futni, és most egy városban tanítunk mindketten, csak másik suliban), és épp elbóbiskoltam, mikor felkelt, hogy milyen szép az ég alja. A felhők alatt. Amik épp Szegedet borították el. A sötét felhőktől aztán és a korai sötétedés miatt olyan mindjárt-viha-lesz hangulat lett, és már-már elment a kedvem a futástól. Aztán a "robotpilóta" csak kivitt, és ledöcögtem a mai 11 kilis távot.

Aztán most úgy érzem, hogy holnap nem a futás meg a kondi lesz az első. Hazajövök, ledobom a táskám, és bevetem magam a városba, azon belül is a könyvesboltba. Karácsonyi-vásárlás feelinget akarok.
Szombaton remélhetőleg lesz közös futás, jó lenne egy 20-nál hosszabb kocogás, vasárnap meg még lemehetek a konditerembe, esetleg úszni. Majdmeglátjuk.

Továbbá. Azt hiszem, mégse megyek Piacenzába. Vagy itt még a Trasimenus tó volt műsoron?? Mindegy, megváltozott, lassan nevezni kéne, de én most nem érzek magamban erőt, hogy orvosi papírt szerezzek. Meg amúgyis. Nekem március elején nagyon korán van egy maratonhoz. Talán inkább futni kéne egy 2 órán belüli Pécs-Harkányt...

Hát, elkezdtem. Ez már biztos.

Főleg, mert az első két hét, ha kisebb improvizációs elemekkel is, de sikeresen végrehajtódott.
Mégis azt vettem észre, hogy decemberben még nem blogoltam, pedig tessék, 10-e van.

Talán mert valamiért nem az igazi. Nem tudom. Futok én, futok, de ez így napenergia nélkül nem egyszerű. Az napkollektoraim kezdenek lemerülni, ezzel párhuzamosan a lelkesedésfaktorom is. Az edzésszámaimhoz képest nem olyan sok a csapatfutás, és hideg van, és sötét és ködös, nyirkos. Pedig, mikor elindulok már jó, és talán ez az egy, ami kivisz. Meg az, hogy tudom: így tavasszal tökjól fog menni.
Ez a hét még kemény lesz az első pihis előtt: 5 futás, 60+kili (nekem ez sok, kéretik nem kinevetni), meg úszás+kondi. (más heteken felváltva csinálom a kettőt, ez a rendszer egész jól működik pár hete)

Csak úgy hiányzik az az annyira-vágyok-ki-a-napsütésre érzés. Ugye lesz majd olyan is, "nemsokára"???