Na, én is túl vagyok az utolsó 2006-os futásomon, úgyhogy én is megemlékeznék az idei évről.

Először jöjjenek a számok:
A lefutott össztáv: 2507 km
Ezt összesen 225 futásból abszolváltam, és kb. 236 órát töltöttem futással.
Átlagos edzéstáv 10,65km, idő 1:02:57, tempó 5:39.

És akkor szavakban is:
Nagy lendülettel kezdtem az évet, mert tavalyról egy "lyukas" táv maradt, a maraton, amiben nem sikerült naaagy egyéni csúcsot futnom, és ettől hiányérzetem volt. Így az év első 4 hónapja erre épült.
Az volt az elmélet, hogy meg kell növelnem a lefutott km-ek számát, így eljutottam olykor 70-80km-es hetekhez, végükön 25-35 km-es hosszú futásokkal. Megpróbáltam ehhez hozzáigazítani az iramot is, várhatóan nem sikerült hibátlanul, nem mindig sikerült belőnöm, hogy mit bírok el. :)
Ennek ellenére tavasszal minden távon jöttek az eredmények. A Pécs-Harkányon több, mint 8 perccel futottam jobbat, mint a korábbi legjobbam, majd váratlanul futottam egy tökjó félmaratonnak induló 20,5km-t, ha megvan a táv, egyéni csúcs lett volna (ha hozzáadom arányosan a megfelelő időt is...), a Vivicittának nevezett városligeti 10,5km első 10-én szintén egyéni csúcsot futottam, majd jött a maraton. Nem volt egyszerű, és nagy küzdés volt, de ott is javítottam 5 percet. Viszont cserébe azt mondtam, hogy egy darabig nem erőltetem a küzdős futásokat. Azért egy 5 kilis PB még becsúszott májusban a Cora futáson.

Úgyhogy ha csak az eredményeket nézem, nem mondhatom, hogy rossz évem volt.
De nem csak az volt a fontos idén. A tavaly BBp-n összeállt csapat nagy része -kiegészülve 1-2 új emberrel- továbbra is tartotta a kapcsolatot, és sok-sok csapatedzést szerveztünk, a versenyek nagy részére közösen utaztunk. Az év legszebb emlékeiként őrzöm a két mátrai csapatedzést (egyszer februárban futottunk 34km-t, majd május elején a srácok 33, én 22k körül), a Pécs-Harkány körüli hangulatot. A linzi, velencei kirándulást, vagy akár a Bükki Hegyimaraton előtti kalandokat is. Vagy csak az itthoni algyői futásokat, a kis helyi versenyeket, vagy az 50-es OB-t, ahol igazán Csapat voltunk.
Az év második fele inkább az örömfutásokról szólt, de feljutottam futva a Kékesre, jókat sztorizgattam Gyuroval több versenyen is, elhozhattam Szegedre az osztályomat egy futóversenyre. Bár kicsit visszavettem a km-ekből és a tempóból is, nem volt olyan hetem idén, amikor 2-nél kevesebbszer futottam volna, és olyan sérülésem se, ami komolyan akadályozta volna a futást.

Az örömfutásokat is nagyon élveztem, ezáltal másképp lehet megélni a történéseket, de időközben -köszönhetően pl. a novemberi naagy pihenőnek- motivációm újra az egekben. Jövőre az biztos, hogy első félévben nem futok maratont, inkább a rövidebb távokra koncentrálok, az év fő célja egy félmaratoni egyéni csúcs volna, de nagy valószínűséggel a srácok rábeszélnek még egy őszi olasz maratonra. Aztán meg majd meglátjuk. :)

Kívánok mindenkinek jövőre is km-ekben gazdag, sérülésmentes, boldog új esztendőt, sok-sok örömfutással!!

... avagy mért bírom még mindig szerte-széjjel futni magam???

Pedig egész jól indult. Ma nem is volt olyan hideg, mint tegnap. Megaztán a két hosszúujjúban is egészen jól tudtam mozogni. És még a 4:38-4:40 körüli első 2 kilit se éreztem veszélyesnek. És még 12 percnél sem akartam kiszállni...
De ahogy közeledtem a 3,5 km-hez, kezdett olyan furcsa lenni. És, amikor már az egész fejem lüktetett, megálltam, és kinyomtam a gombot. Pihentem egy picit, aztán sokkal óvatosabban továbbindultam, és még a legvégére bírtam is újra gyorsítani, de így is 23:50 lett a vége. A múltkori 23:45-tel szemben.

Persze nem vártam én csodát, és az idővel is kiegyeznék, de bosszant, hogy még mindig így bele tudok rohanni. Sose szoktam túlfutni magamat, és így utólag filózok is, hogy bírtam-e volna "rendesen" végigfutni, de akkor sem szeretnék soha, de soha kockáztatni egy rosszullétet, ájulást, vagy akármit. Mert én ugye nem azért futok... Nincs az a PB, amiért megérje...
Aztán hazakocogtam, a comjaim elfáradtak, mint állat, és a hazaút sem esett annyira jól, de azóta pihentem, és egyáltalán: köszönöm, jól vagyok :))

De alapvetően az alapozás első 4 hete (bezárólag a holnapi futással) szerintem teljesen rendben lezajlott. A 6 percen kívüli tempókból visszatértem a jóleső 5:40-ekhez, elkezdtem nyújtani a napi, heti futások hosszát, összkm-számát, itt-ott az iramba is bele-beleerősítgettem. Úgyhogy egyelőre folytatom azt, amit terveztem: hogy a következő 3 hétben a km-szám már nem sokkal emelkedik (52-55km környéke), és minden héten 1-1 edzés kicsit gyorsabb lesz. Viszont a 3 hét múlvára tervezett erőfelmérőt kihagyom, futok helyette 5 kilin át valami "fegyelmezett" 5 perces tempót. Aztán majd 6 hét múlva, talán már csak látszik majd valami fejlődés...

Aztán meg holnap, az utolsó futás után, összedobok valami évértékelés-félét.

Már múlt hét óta tervezgettük ezt a közös futást. Valahogy azt érzem, az utóbbi időben (mióta egyszer otthagytak egyedül -illetve más nézőpont szerint én hagytam ott őket :), mert "csak" 13 km-t futottam, ők meg többet...) újra fontos lett a csapategység, és amikor vannak közös futások, sokkal kevésbé az egyéni érdekek dominálnak, és sokkal inkább az, hogy együtt legyünk, és jól érezzük magunkat. És ez jó. Így mindenki alkalmazkodik, de talán kezelhető mértékben. (vagy mindenki hozzám alkalmazkodik? :))

Szóval a kezdés a szokásos: 9 óra, Kavics. Gabó előzőleg lemondta, mert voltak még elmaradásai a költözködés miatt. Megaztán bringás kísérő sem lett, így kulacsövet húztam, és teletöltöttem mindet jóóó meleg teával (ami féltávnál már ICE Tee volt, mert tudtam Bi sose hoz frissítőt, így már eleve készültem neki is, amit jól tettem, mert még el se indultunk, amikor Bi már rájárt :) Aztán cukorkaosztással folytattam. Majd elindultunk. V42 rögtön hátrament, mondván, ma ő lesz leghátul. Ígérte már ezt máskor is, úgyhogy nem dőltem be neki :))), de ma végig betartotta, meglepetésemre. Tökjó volt. Aztán valaki kitalálta, hogy látogassuk meg Gabót, hátha a karácsonyfa vásárlás előtt még otthon találjuk. Gabóék Szőregre költöztek. Az a világ vége. Szóval a Világvége táblánál az ember leül, lógatja a lábát a semmibe, majd még fut egy kicsit, na és ott laknak Gabóék. Vagyis 40 és fél perc alatt értünk oda (kb. 7km, az a belvárostól ölég messze van...) És csöngettünk. És azért kíváncsi lennék mit gondolt Gabó, hogy ott álltunk, mind: mi öten. Szétnéztünk a kertben, megállapítottuk, hogy jó nagy, gyereknevelésre biztos alkalmasabb, mint a panellakás. Pici Luca integett az ablakból, majd lassan tovaindultunk.
Erre szemből fújt a szél. Robi közölte, hogy egy kicsit kapcsoljunk már rá, csak a fűtés miatt, mire 3 perc múlva Bi megkérdezte, hogy miért fokozom a tempót :) NA, most találja ki az ember, mi kell a férfiaknak. ;) Aztán volt még 2 tápéi terv a hovatovább kérdésére, mikor kb. 12 km-nél V42 kitalálta, hogy menjünk be a Kálváriai Plusig (3km), majd onnan a Nagykörúton haza (5km). Duzzogtam egy kicsit a forgalom meg a tempó miatt, mire megszületett a kompromisszum: arra megyünk, de lassítunk. (ja, hogy az uccsó 5km 26 percen belüli volt?? :) Egy darabig valóban lassabban is mentünk, és az is tény, hogy a Plustól valóban fokozódott a tempó, de aztán már azértis nem akartam rinyálni, mert tudtam, hogy nemsoká hazaérünk, és azért elég sokat alkalmazkodtak a srácok hozzám is.

Mindezek közben persze jó volt a hangulat. Mentek a szokásos beszólogatások, zrikálások, jó kis beszélgetések, bár tény, hogy nem mindig voltam kommunkatív, a vége felé főleg :)))
De aztán egyszercsak visszaértünk a Csillag térre, saccra 20 kili, 1:54 környéki nettó idő, sokboldog karácsony, aztán Zoli meg Robi még elmentek egy Tápé körre.

Ahhoz képest, hogy valamikor január második hetére terveztem az első 20-ast, egész jól állok. Ahhoz képest is, hogy 3 nap egymás után futottam, bár tény, hogy fáradtkásak voltak ma kissé a lábaim. De a lényeg, hogy tökjó volt, és amúgyis, jövő hét pihi hét :)))

Kellemes karácsonyt minden bekukkantónak!! :)

Amatőr most így mondaná:
Hétfőn rögtön vezetéssel indítottam, és még esőben is kimentem futni a srácokkal. Az ellen nem nézte jó szemmel az ezen való felbuzdulásomat és önbizalamamat, ezért kedden dupla támadást indított egy kritikus szülő meg némi szakadó eső képében. Szerdán az internet-felügyelet támadott, így az ellenség átvette a vezetést.
Tegnap végre a sarkamra álltam, és kiegyenlítettem egy 10 kilis körúti futkározás erejéig. Nem tudom, miért vannak bekattanva az emberek, de már az első 500m-en megkaptam a havi adag beszólásomat. A Nagykörúton még bevásárlási lehetőségem is nyílt volna a Lidl-ben (ki kér egy kis átcimkézett müzliszeletet??? :), majd a Media Marktban (de aztán nem, mert "Hülye azért nem vagyok!"), majd a TESCO-ban, hisz a legkisebb is számít, kis kitérővel meglehetett volna a Pláza is, de végül a Kálvária sugárúti Plusnál fordultam vissza. A TESCO-Plus szakaszon iramjátékoztam: tényleg játék volt, fél perc gyors, egy perc lassú, jólesően, nem erőlködve, mégis 5:30-on belüli átlaggal.
Ma a tanári karácsonyról léptem le az elsők közt, mert ezer dolgom is van még, de nyilván az volt az első, hogy fussak egyet: világosban indultam(!!!), és még fok is volt 4 is. Szépen lazán szaladgáltam, átvéve a vezetést a nemfutás ördögétől.

Holnap pedig remélhetően a megsemmisítő rúgás is meglesz majd, mert valszeg az utolsó éves Naaaagy Karácsonyi Közös futás a csapattal, megyünk ki a töltésre vagy pedig a MOL-útra, Algyőig :)) (22-24km)

Most viszont még utoljára bevetem magam a forgatagba! (mennyivel is jobban hangzik, minthogy elvonszolom magam a TeSCOig :)))

Érdekes, hogy ma fel sem merült bennem komolyabban, hogy nem mennék futni az eső miatt. Még akkor se, amikor V42 közölte, hogy ő mégse jön biztosra, és még akkorse, amikor 10 perccel indulás előtt Zoli is felhívott demoralizálni, hogy V42 biztos nem jön. Ő is vacillált, és a hangján éreztem, hogy nagyon nem akaródzik neki. Robi viszont határozottan azt mondta, ő fut, ha esik, ha szakad. Pedig csak szemerkélt. Így aztán Zolit is rábeszéltem :)

Kikocogtunk az Árvizi emlékműig, kerülgettük a tócsákat, és csak egyszer trappoltam bele hatalmasat, rögtön a 2-3. km magasságában. Ez nem sokat javított a komfortérzetemen... Aztán az Árvizinél Robi alternatív útvonalat javasolt, hogy fussunk el az Oskola utcán a Dóm mellett. Így megtekintettük a Dóm téri kirakodót, persze csak oldalról, megemlékeztünk a forralt boros frissítőállomásokról. Hiába no, ha mások az Europarkba járnak esténként, ennyi nekünk is jár ;)
Aztán a Tisza-part végig, majd le Tápéra. Beszélgetve, nem olyan tötymörgősen, de nem rohanva. Jólesően. Jó hír, hogy nem az eső esett jól, az már tán el is állt eddigre, hanem a futás. :) Majd végig azon a tápéi hosszú úton, amelynek vége felé Robi újabb alternatív útvonalat javasolt: a hírhedt Göndör sort. Világítás alig, igaz forgalom is, de ettől még nem tudom, mi vonzza oda a srácot, olyan sötét egy kihalt utca. De hát nekem csak mennem kell a pasik után ;)
De aztán visszaértünk a Csillag térre, és mikor már lassan elindultunk haza, kiderült, hogy Robi rátesz még egy kicsit. Kíváncsi vagyok Zoli merre vette az irányt... :)

Én hazafelé, és örültem, hogy ezt az edzést sem hagytam ki. Mert futni jó :)))

Hetekkel ezelőtt lefixáltuk a Szegedi Szekciós fényképnézegetős-kajálós összejövetelt 16-ára. Emiatt volt úgy, hogy nem tudok felmenni az FB-évzáróra, de végül "kapóra jött" Bi esküvői meghívója, ami miatt toltuk az időpontot egy nappal közös megegyezéssel.
Az, hogy NI lemondta a héten, nem lepett meg, mert ő egyrészt mert nem szegedi, a közös edzésekben sem tud részt venni, de egyáltalán: hiába volt tavaly BBp-csapattag, és jött futni Firenzébe is, idén gyakorlatilag csak a Zoliék Nászfutására jött át meg az olasz maratonra tartott velünk. Most se ért rá... A többiek úgy volt, igen.

Így aztán szombaton Zilaci segítségével jutottam el Budapestre, ezúton is ismét köszönet. Élveztem a társaságát, a beszélgetést, és annyira jó volt egy megerősítés, hogy amit gondolok a futásról, a motivációról, az edzésmódszerekről, azt nem egyedül gondolom így. Hogy lehet cél és érték egy rövidebb verseny, hogy nem veszélyesek a gyors edzések, és talán nem haszontalanok, hogy fontos a társaság, a közös edzések, és van élet még pulzusmérő nélkül is :) Hogy benéztünk a Decathlonba, az külön karácsonyi ajándék volt, hisz imádom a sportboltokat :) És ha már ott voltam, vettem egy Kalenji pólót 1700-ért, gyerekméretben (és Zilaci ki se röhögött :), meg néhány pár Kalenji zoknival is megleptem magam.
Fenn Pesten mentünk egy kört a belvárosban, hogy lássuk, mi az, ami nincs itt nekünk vidéken, de nem is hiányzik: a rohanás, a tömegnyomor. Brrr. Azért a Westendbe beugrottunk, mert elárultam, hogy ott egyetlen kedvencem van, a "Niagara" vízesés :)))

Az FB évzáró a "Futóbolondok SE" éves közgyűlésével kezdődött, amit olyan formálisnak, és elkapkodottnak éreztem. Mintha tavaly nagyobb lelkesedést éreztem ezügyben. Mindegy. Nem akarok olyan dolgot kritizálni, amit nemcsakhogy nem tudnék jobban csinálni, de egyáltalán nem is szívesen foglalkoznék ilyesmivel.
Előtte ajándékosztás volt a tagoknak, tök dizájnos kis futókesztyű, kellemes meglepetés volt, örültem neki.
Utána viszont amőba-bajnokság. A tavalyelőtti csocsó- és tavalyi pingpong után nem tetszett, hogy idén "szellemi" vetélkedő van, az meg csak ott tudatosult, hogy mivel a meccseket párhuzamosan játsszák, így ez elég sok embert "kivont a forgalomból", velük nem sokat lehetett beszélgetni. Kár, mert sokakkal ritkán találkozok.
Azért a többiekkel tudtam pár szót ejteni, ami azért jó volt.
Bár megtudtam, hogy állítólag sérülésveszélyesen edzek, csak mert nem vagyok hajlandó pulzuskontrollal bazi lassan edzeni, hogy kialakuljon a lábamban a hajszálerezettség, és így ne is nagyon várjam eredményeim javulását. Hát, ez van. De nekem az edzések akkorsem elsősorban arról szólnak, hogy minél profibban eddzek, hanem, hogy jól érezzem magam a hétköznapok zsongásában, és ez többnyire működik...
Aztán 10 körül indultunk haza, és fél éjfélre itthon is voltam.

Izgatottan vártam a mai találkozót is a Szekcióval, ahova Zilacit is meghívtuk (és aztán nagyon sajnáltuk, hogy nem tudott eljönni mégse :( ), hisz azért mégiscsak ez az a szűkebb társaság, akikkel edzek. Akikkel egyre több a közös élmény, stb. 3-tól "lehetett" érkezni, amit én kicsit lazábban vettem, és galádul fél 4-kor érkeztem meg. De aztán kiderült, hogy még csak nem is utolsóként, hisz Gabó és Bi családja is csak utánam érkezett. Ez nekem nem okozott gondot, de mint kiderült V42-nek igen. Mert neki amúgyis jól keresztbeszerveztünk ezzel a mára átpakolással, amiről egyikünk se tudott... Kár :(
Azért viszont az is kiderült, hogy nemhiába izzadtam a konyhában egész délelőtt, mert a szupertömény csokis sütim osztatlan sikert aratott, de ahogy elnéztem a többi finomság is, pl. Anikó utánozhatatlan sajtos stanglija és Ari -ezúttal nem otthonfelejtett- rántott husija  (merhogy mikor Olaszországba mentünk ősszel, épp ezen finomság maradt ki Bi csomagjából, amit Zoli azóta is emleget ;)
Lassacskán elkezdtünk képeket nézegetni. Én vittem pár CD-t, meg még gyorsan néhány képet Pen-Drive-ra is mentettem, biztos, ami biztos. Jól jöttek. Végignézegettük a Pécs-Harkány, a Kecskeméti félmaraton, a linzi és olasz maraton meg az 50-es OB képeit is. Ez utóbbit kétszer is, mert Gabóék nem voltak ott az első vetítésen, V42 pedig már menni készült, én pedig meglepetést tartogattam. A furcsán szervezett 50-es OB után, ahol a teljesítő Zoliéknak se egy oklevél, se egy érem, de a szervezőktől talán egy kézfogás se járt, én kitaláltam, hogy készíttetetek Zolinak és Gabónak a két 50-es teljesítőjének illetve a kis V42-Junior Andrisnak első 10km-e alkalmából egy-egy érmet. Ezeket adtam át most, és úgy éreztem, meghatódtak kicsit a srácok. Jó volt.
Majd elment V42, mondván, egyedül vannak otthon a gyerekek, hisz felesége ügyel, ők tegnapra tervezték a jövetelt... Ekkor tudtam meg, hogy V42 képeket se hozott :((
Aztán Bi megkérte Zolit, még a múltkor, hogy mutasson pár erősítő gyakorlatot fiának, Barnusnak, meg annak barátjának Tominak. Azt azért nem gondoltam, hogy órák hosszat tart az esemény. Egy darabig lekötöttem magam a Gabó gyerekekkel, főleg nagy kedvencemmel, Lucával, aki egy igazán kiegyensúlyozott, örökmosoly, csodaszép kislány, de ebben azért én hamar elfáradtam.
Ekkor Bi-ék is menni készültek, de még Zoli megmutatta a gyerekeknek a boxzsákját is, ami szintén nem 2 perc volt. Mire feljött, elfáradtak a Hgabo gyerekek is, így szépen lassan elfogytunk.
4-en maradtunk: vendéglátóink Zoli és Anikó, illetve Robi és én. Mi még jókat beszélgettünk a futásról, az éves élményekről (hja, amikor még utól bírtam érni őket :)) és kitartóan pusztítottuk a maradék kaját. Persze lassacskán mi is eljöttünk Robival, de előtte lefixáltuk a holnap esti futást: a penzum valszeg egy 11 km-es 5:40 körüli tempójú Árvizi emlékmű+Tápéi kanyar kör volna... 

Aszondja, szombaton nem hajnalban futna, hanem úgy 6-7 óra körül. Ááááá. Még jó, hogy a többiekkel egy fél 10-10-es találka volt megbeszélve, ami végül 9-re módosult.
Robi, Zoli már vártak rám, ezúttal én érkeztem utolsónak. Elindultunk Bi felé a nagykörúton, fejben már készülődve a holnapi Naaaagy-Kajálós-Fényképnézegetős Bulira. Ők még nem tudják, de meglepetéssel is készülök. De ez még titok ;) Meg sütivel is :))
Aztán jött szembe Bi, kezdődött a szokásos játék: az úgycsinálunk-mintha-visszafordulnánk, majd a kergetőzés, meg egymásnak örülés. Nevetés. Klassz pillanatok ezek, ezért még a jó meleg odúból is jó kidugni az orromat :)

Aztán kimetünk a töltésre, majd be a Göndör sorra. Srácok járnak néha erre futni, bizarr egy környék volt az eleje, bár olyankor idáig nem jönnek el. A töltés oldalában egy szakaszon olyan részen mentünk, ahol a szűk ösvény mellett jobbról-balról szeméthegyek. Aztán később egy fabudi láttán közölte Zoli, hogy itt van toi-toi, és hogy lehetne itt maratont rendezni. Na, innen a mai bejegyzés címe. Aztán végül ez egy hosszú, egyenes utca volt, frissen aszfaltozva, és innen rámentünk ellenkező irányban egy másik útra, amely éppilyen hosszú volt, és egyenes viszont éppoly forgalmatlan, csöndes is. Mindenközben köd volt, és nyomott, nyálkás idő, épp ilyenkor van a legnagyobb szükség a társaságra futás közben. A hangulat persze jó is volt!! Aztán visszaértünk a villamos-végállomáshoz, és elindultunk, hogy hazakísérjük Bi-t, aki egy órát tervezett, de ekkor már túl voltunk azon. A közelükbe érve mutatott egy kiserdőt benne egy 600m-es kis körrel, ide jár állítólag "titokban" :) edzeni. Majd lassan már én is közeledtem a magam számára mára kigondolt másfél óra- 100 perc periódushoz, így hazafelé vettük az irányt. A srácok ezúttal nem hagytak magamra, a Csillag térig kísértek, majd elindultak még egy Árvizi emlékmű oda-visszára.

Ez is egy klassz futás volt :)

Azt találtam ki az idénre (na, nem nagy feltalálás), hogy már az alapozós monoton edzéseimbe is csempészek egy kis iramjátékot. Több edzéstervben láttam ilyet (vagy hasonlót), meg számomra hiteles szakemberek is írták, hogy ez nem haszontalan. Mellesleg ez minden kötelezettség, és főleg erőlködés nélkül megy. Ezek elég rövid szakaszok ahhoz, hogy élvezzem a sebességet, de el se fáradjak, le se sérüljek tőle.

Meséltem is kedden a srácoknak, hogy a hétfői edzésbe is tettem 4×3 villanyoszlop gyorsat:
-Te így megbízol a Démászban, hogy egyenletes távolságba teszik a villanyoszlopokat?
-Ááá, végülis az alapozásnak még csak abban a szakaszában vagyok, amikor ez még nem befolyásolja jelentősen az edzéseim hatékonyságát :)

Valahogy durcás voltam a keddi futás óta, úgyhogy úgy döntöttem, egy kicsit megint visszabújok a csigaházba, és csak magamra számítok. Próbáltam így ma kicsit hamarabb is menni, ami nem biztos, hogy hasznos volt, mert nagyon nagy volt a forgalom :( Mindenesetre próbáltam végre valamiféle nagyon lazánál gyorsabb tempót imitálni, és most össze is jött, bár tény, hogy így beöltözve nem volt könnyű. De valahogy az, hogy kicsit ide koncentráltam, és hogy most jól is ment, meg hogy így jól áll a motivációm, kicsit kitisztultak a fejemből a gondok, és előtérbe kerültek a pozitív gondolatok.

Most ott tartok, hogy lehet írok egy "B" verziójú edzéstervet, és elmegyek január elején a Híd túl messze van túra 30-asára (ami szerintem az új cél helyszín és módosított útvonal miatt egy kicsit rövidebb is lesz, és évek óta filózok rajta, és sose jött még össze). Úgyhogy a hétvégi hosszúkat -óvatosan- elkezdem nyújtani, hogy ott se fáradjak el irreálisan. Fog ez menni :)

... jellemezte a mai futásomat.

HGabóval próbáltunk egyeztetni, de aztán ő fél 6 körül rámcsörgött, hogy neki ma nem fog össezjönni, ezer dolga van. Így aztán -ha már egyedül- próbáltam minél hamarabb elindulni.
November első hete óta most volt az első hideg. Leszállt a köd, és bele kellett burkolóznom a meleg Polar felsőmbe is, hogy ne fázzak, és egyetlen dolog motivált: a futás utáni forró fürdő :)
Azt gondoltam mára, hogy ez most nem egy amolyan tötymörgős tempó lesz, hanem amolyan "normál futás", és ehhez 5:40-es tempót gondoltam optimálisnak. És mentem is, nem is olyan lassan, de jólesően könnyedén, mégis érezvén, hogy igenis haladok, már-már közepes tempóban. Na, ez volt az 5:50. De a visszaútig tartottam ezt az egyenletes tempót, és ettőlis gyorsan jól éreztem magam, cseppet se fáztam.
A visszaútra találtam ki, hogy beleszaladok olyan 4×3 villanyoszlopnyi gyorsat, hogy felrázzam magam kicsit, és mert amúgy szeretem ezeket a 100 m-es sprinteket, fokozókat. És így tettem. Csak úgy szárnyaltam hazafelé könnyeden és rugalmasan, és máris sajnáltam, hogy vége a mai edzésnek.
Holnapra egy lassú 10-es a terv, kicsit későbbi kezdéssel...

Az úgy volt, hogy Zoli majd a Balla Zolival fut egy erősebbet, émmeg egyedül egy visszafelé-Tiszapart-kört, jólesően lazán, hisz már rég futottam 10-nél hosszabbat.

Aztán csörög a telefonom: Zoli. Még nem mond semmit, mire megfejtem: másik Zoli lemondta. Megamúgyis késésben van a saját fél 10-es tervéhez képest, viszont szívesen jönne velem 10-kor. Akármilyen lassan. Sőt. Időközben beszervezi a farizom-problémákkal küszködő, futni csak nagyon nehézkesen bíró Bi-t is. Elékocogunk, a tempó már itt is bőven 6-percesen kívüli, beszélgetős. Tervzegetjük a jövő hétvégét. Várjuk ám nagyon a naaagy beszélgetős-fényképnézegetős-kajálós délutánt! 
Aztán beszáll Bi, a tempó még inkább mérséklődik, de ez így mindenkinek jó. Megtaláljuk az új görkori pályát, felmegyünk a töltésre, megbeszéljük, hogy a dec. 30-i futásnak nincs valóságalapja. Kocorászunk a töltésen, és közben szívjuk magunkba a ragyogó napsütés és csodaszép idő minden energiáját. Bi meg aszondja, baromi hálás, hogy kirángattuk a barlangjából, mert egyébként otthon nyalogatná a sebeit. Kifutunk a töltésen a SZEOL-pályáig, a Tiszaparton még az új-híd előtt be egy kisutcába, amin kijutunk a Szillérire, és nemsoká itthon is vagyok. Nagyon jó volt srácok, köszönöm szépen!! 

Este már elveszett egyszer ez a bejegyzés, de most kaptam fél óra pluszt, úgyhogy újra próbálkozom.

"Akkor este kavics, fél nyolc?"
Ennyi volt a levél információtartalma. Valahogy mindenkinek jó volt, nem kellett közelíteni az álláspontokat, mint máskor...

Fél nyolckor azonban a 184-es pulzus sem volt elég ahhoz, hogy Zoli előtt érkezzem. Mert mindig Zoli szokott utoljára, most meg nem sikerült beelőzni :)
Egy laza 7 kilit futottunk a Csillagtér-Újhíd-Liget-Régihíd-Tiszapart-Csillagtér útvonalon, amit szoktunk mostanában néha. Olyan 5:40 körüli tempót mentünk, V42-nek nagyon nem ment könnyen, mindig előreszaladt. Bakker, én is küzdöttem, baromira belassít a sok lassú futás, most meg alig bírtam folyamatosan csacsogni :o)

Pedig ez egy csacsogós futás volt. Folyamatosan váltakoztak a beszélgetőtársak, szóba került sokminden. Nyilván a futás is, több fronton. Pl. felmerült egy dec. 30-i hegyi edzés lehetősége. Mondjuk eszembe jutott, hogy az nekem pihihét, dehát, ha most menne a csapat, és nekem úgyis szünetem van, csak nem maradhatok ki belőle. Meg hát egy laza 15-ös hegyi edzés még belefér a pihenőhét kereteibe, ugye???
A másik, ami felmerült: Davos. A svájci Alpokban van nyaranta egy futóverseny, aminek több távja között 21 és 28 km-es is van. Idén felmerült, hogy megyünk, aztán V42 munkája közbeszólt, így elmaradt. Már megszerveztem a programomat arra a hétvégére, amikor kiderült, hogy mégis mehetnénk, de akkor már nem akartam lemondani a családi szegedi hétvégéről meg a nehezen megszerzett szabadtéri jegyekről. Megemlítettem, hogy jövőre megpróbálhatnánk újra eljutni oda. V42 támogatta az ötletet, persze a munkája bármikor közbeszólhat, de azért hátha nem. Amíg meg ez kiderül, olyanjó is ábrándozni egy kellemes futásról a svájci Alpokban, meg arról a sok-sok svájci tejcsokiról, amit ott beszereznék :)))

Ááááá. Ma besokalltam.

Na, nem az alapozástól, az már gáz lenne önmagában, de a pulzusmérőmön már megint kiakadtam. Igazából nem is tudom, hogy bennem van a hiba, vagy benne.
Úgy kezdődött, hogy ma egyedül mentem. Mert V42 Pesten van, mert Zoliék már megint iramot futottak, Hgabo hajnalban mazózott, Bi meg le van sérülve :(
De hát épp ezek a magányos futások alkalmasak arra, hogy bazilassan fussak, pulzuskontrollal. Az, hogy pillanatokon belül 170 fölött voltak az értékek, OK. Lassítok. A Tisza-partra kifelé 220 már gondolom nem bpm volt, hanem volt, a trolivezetékekben. Szuper. De a pulzusom az istennek nem akart 170 alá látogatni, pedig már majdnem sétáltam, és már nem élveztem a futást. Amúgyis hűvös volt, és fújt a szél, de a széldzsekimben meg melegem is volt, és úgy egyáltalán nem éreztem, hogy harmónikusan, lazán és kiegyensúlyozottan futok. Nem vagyok én szokva a 6:30-hoz, gondoltam, de kitartottam. Az Árvizi mlékműig. Aztán mentem, ahogy jól esett, gondolom én 6 perc körül. Ez már úgy jobb volt a lelkemnek. A végén az uccsó kilin, még beleszaladtam 3×2 lámpaoszlopnyi fokozót, hogy kirángassam magam az egyhangúságból, ennyivel úgysem okozok kárt magamnak alapon. A végén az óra 173-at mutatott átlagként, fene se tudja, higgyem-e vagy se.

Szóval pulzuskontrollal csak akkor érdemes edzeni, ha van az embernek egy RENDES pulzusmérője, ami megbízható. Az enyém nem az. 
a) Vagy veszek majd januárban egy olcsóbb fajtát (nem Polar, ugye...) vagy hagyom a francba az egészet. Addig meg rajtam lesz a pulzusmérő, megnézem a végén mit mutat, de közben úgy futok, ahogy jólesik.

Harmónikusan, lazán és kiegyensúlyozottan, miközben nem a számokra koncentrálok, hanem befelé vagy kifelé.

Valahogy kimaradtak mostanában a közös futások. Kevesebbet is futottam novemberben, meg lassan is, meg a srácok mindig épp más napokon futottak, mint én, mellesleg a Robi-Zoli páros meg egyre nagyobb rendszerességgel csinál iramfutást, amibe nyilván esélytelen becsatlakozni. Közben meg az terjedt el, hogy én bojkottálom a közös futásokat. Pedig csak pihentem.

De ma úgy alakult, hogy V42-Gábor megígérte a lassú tempót, meg nem is akartam sokat futni, csak egy Tápéi kanyart (6 kili), úgyhogy becsatlakoztam. Új futótárssal ismerkedtem, egy fiatal srác ő is, nevezzük Balázsnak. Állítólag még nem futott félmaratonnál hosszabbat, de mikor elváltunk, épp 8,5-nél tartott, és épp elindult a srácokkal a Szeged körre, mire hazaér, tuti túlesik a tűzkeresztségen :o) Végülis Robi még nem egész egy hete ismert bennünket, amikor egyszercsak azt vette észre, hogy élete első 34 kilijét futja, azt is rögtön hegyen. Hja, a régi szép idők, amikor még utól bírtam érni :)

Szóval ma csak olyan szép lazán, tervezgetős-cseverészős tempóban 170-180 közötti pulzuson. Jó volt újra társaságban, már hiányzott. Azt hiszem, amíg van lehetőségem társasági élményre, soha nem fogok pulzuskontrollal futni. Mert társaságban nem lehet, egyedül meg meghalok a monotóniától, ha megpróbálom 160-165 között tartani az értékeket. Persze heti 1-2-szer majd törekszem erre is. Szóval elkezdtem alapozni. Hurrá :)

No, az van, hogy azt találtam ki, hogy az alapozás folyamán olyan 3-4 hetente egyszer futok egy 5 km-es "erőfelmérést". Ez a mai a kezdeti állapot.

Eredetileg ez még nem volt betervezve, de már annyira kellett a változatosság a 6:15 tempójú laza futások után, hogy ez jó indoknak tűnt. Persze a futás 2. km-ében már nem annyira :), de ne szaladjunk ennyire előre.

Tegnap egyébiránt kondizni voltam, az egészen jól ment, de tudom, hogy még így is nevetséges súlyokkal bohóckodom, de azért jó a tudat, hogy ez is több, mint a semmi. Viszont frankón izomlázam van, de ez csak jó hír, hisz azt jelenti, vannak izmaim :))

Szóval ma délután, még a szép napsütésben nekiindultam a ligetnek. Kikocogtam szép békésen, és uzsgyi. Hogy az első 200m mennyire jól esett!! :-)))) Csak úgy szaladtam, mint akit most engedtek ki a ketrecből, és élveztem a gyorsaságot. 4:48 körül érkeztem az első kilihez, próbáltam kicsit gyorsítani. Először úgy másfél km-nél ötlött eszembe, hogy lehet, hogy elég lett volna az erőfelmérést nem 5 km-re, hanem Cooperre kitalálni, az mégiscsak 12 perc. De ezen a ponton még meggyőztem magam, hogy hiszen én hosszútávfutó vagyok, vagy mi :) Aztán 2 km-nél az jutott eszembe, hogy végülis résztávozhatnék is, hisz egy 9:30-as 2 kili nem is olyan rossz idő. Innen igazából küzdöttem. Végig egyenletesen futottam, de számtalanszor meg kellett győznöm magam, hogy neeem, nem fogok idő előtt megállni. Végülis 23:46 lett az 5 kili vége, és amennyire néztem, egészen egyenletesen futottam.

Ha csak az időt nézem, akkor azt kell mondanom, ez nemcsakhogy nagyjából jó, de igazából egy hónap nagyon kevés laza edzés mellett ez egy határozottan jó eredmény nekem. Mégsem vagyok maradéktalanul elégedett, mert nagyon kellett fejben küzdenem, és ez nagyon nehezen ment. A célom az, hogy ezt a tempót kicsit több, mint 4-szer ekkora időn keresztül tartsam, és ez most kicsit esélytelennek látszik, de hát addig azért van 4-5 hónapom, ami alatt elkezd tavaszodni, csinálok sok-sok edzést, éa talán fejben is újra hozzáerősödök újra a küzdős futásokhoz. (nem, még nincs konrét verseny, ami cél, talán az áprilisi Debrecen marathon az, amennyiben van féltávja...)

Hétfőtől pedig jöhet az óvatos, de módszeres alapozás :)