Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 774 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja

Úton a félmaraton felé - pihihét

Hauanita | 2016-10-30 22:21:36 | 3 hozzászólás

Hűűű, annyira belepunnyadtam itt a pihihétbe, hogy majdnem elfeledkeztem arról, hogy blogírási kötelezettségeim vannak, nehogy itt cserben hagyjam népes rajong olvasótáboromat. Na, de most gyorsan. Még szerencse, hogy nem volt túl mozgalmas ez a hét. Már úgy értem sportolásilag.

 

Az eredeti tervek szerint 3 futás lett volna, kedd-szerda-csütörtökön, de aztán a B terv szerint a szerdai kiesett, mert programom adódott. Mivel pihihét, ezért nem is görcsöltem rá, hogy meglegyen a három futás és bevallom, a lelkemnek jól is esett itt a hét második felében, hogy kicsit pihentethetem a futást, mert így holnap nagyobb lelkesedéssel állok a folytatás elé.

Mind a keddi, mind a csütörtöki futás, Árvizi-emlékmű oda-vissza lett Zolival, de a keddi alkalommal nem engedtem a kísértésnek, csak lazázni voltam hajlandó a múlt szombati leghosszabb-hosszú után. Így kellemes, beszélgetős futás lett belőle, meg összefutottunk ismerősökkel, megálltunk beszélgetni, belefértek ilyen kis kilengések. Mondjuk ilyenek - nekem - máskor is. Megenné a fene az egészet, ha nem. Nem vagyok én profi, hogy ilyenen kelljen görcsölnöm.
Szerdán hamarabb hazaértem, mint terveztem, de nem akartam végül mégsem futni, viszont súlyzóztam egyet, - itthon úgysem fogok a szünetben - legalább legyen valami mozgás.
Csütörtökön futottam még egyet, ebben volt olyan 1300 méternyi 2 villanyoszlop gyors + 3 laza iramjátékozás. Jó volt, többre nem vágytam.

 

A hétvége másról szólt. Leginkább a családról, sokat voltunk együtt, megjártuk a temetőket, emlékeztünk, nosztalgiáztunk, születésnapot ünnepeltünk, színházaztunk (na, mondjuk azt éppen ki lehetett volna hagyni: nem pontosan értettem, hogy a Képzelt riportnak a számait vajon miért kellett újrahangszerelni? Az eredeti verzió talán nem volt elég jó a rendezőnek???), volt palacsintázás, közös kajálások, nagy beszélgetések, lazulások is. Rengeteg lelki töltődés, erre is szükség van.

 

A következő két hétben a hosszabb futások megtartása mellett törekszek arra, hogy minél több gyorsabb szakasz is legyen a futásaimban. Fokozók, résztávok, iramjátékok, versenytempó gyakorlása a terv, nyilván saját fejem után, mert nyilván a hosszútávú állóképességemet kellene még fejleszteni. Persze valószínűleg az alapállóképességemen is lenne mit csiszolni, de a verseny 3 hét múlva zajlik, a táv magabiztosan megvan, jöhet a gyorsítás. Nem szenvedve, csak élvezetesen, aztán a versenyen is annyit veszek ki belőle, amennyi jár és annyinak fogok örülni :)

3 hozzászólás

holovacz 2974 napja
holovacz képe

Na, nekem ezt a pihenőhetesdit kellene megtanulnom. De igyekszem. :)

Hauanita 2974 napja
Hauanita képe

Hát igen, én ilyen lustább/kényelmesebb fajta vagyok, az is benne van. Van, amikor a borongós őszi-téli-koratavaszi napokon képes vagyok bekuckózni magam és csak ritkábban megyek ki. Vagy nyáron, amikor túl meleg van, inkább úszok. 

 

De amúgy én szeretem ezeket a ciklikusan felépülő edzésmódszereket. Van benne rendszer. Az erős hetek kihívást jelentenek, a lazábbak meg feltöltenek. De nagyon komolyan venni szerintem csak akkor érdemes, ha valaki valamiféle szilárd elhatározással készül valamire és/vagy profi. De mi amatőrök, akik csak a futás szeretetéért csináljuk ezt az egészet, igenis alakíthatjuk a futást saját képünkre. Nekem így jó, ha néha lazábban veszem, Neked meg úgy, ha akkor mész ki futni, amikor csak teheted. Mindaddig, amíg nem sérülünk bele, és jól érezzük magunkat, szerintem nincsen ezzel baj :)

holovacz 2974 napja
holovacz képe

Így van, én most már inkább az ösztöneimre hallgatok, azok nem hiszem, hogy becsapnak. :)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)