Ott hagytam abba, hogy szombaton érkezett Anna a Flektor tapasszal, amiről egy ismerős azt mondta, hogy tegyek rá 2-szer, az majd lehúzza. És így is történt. A lábfejem már vasárnap estére normálisnak túnt, gyakorlatilag mezítláb már nem is sántítottam (!!), és bár cipőt húzni még nem vágytam, de optimistán néztem a hét elébe. Azért vasárnap este még fekete nadálytő krémmel kentem be a még fájós lilás kisujjamat, plusz borogatást tettem rá.

Mire hétfőn úgy ébredtem, mint akinek a lábán nem csak a fotel, de az úthenger is átment.
A helyzet ugyan csak kicsit tűnt rosszabbnak, mint péntek reggel, ami csak azért volt aggasztó, mert akkor volt a legrosszabb. Gyors' tettem újabb flektort, de már csak a kisujjamra, majd bebicegtem valahogy, bár a buszon egy Panadollal próbáltam tartani magamban a lelket. Ehhez képest minden, de minden egyes lépés fájt, és már-már sajnáltak a gyerekek, amikor órán egy-egy alkalommal felszisszentem. Mondom, már-már :) Fél 12-ig bírtam, amikoris egyik óra után, mint a fuldokló vetettem rá magam még egy szem Panadolra, és élénken eszembe jutott Nóri levele, amelyben jelezte, hogy van egy _jóképű_ traumatológus ismerőse. Szinte meginogtam, hogy tényleg kéne, hogy lássa a lábam.
Aztán valahogy elmúlt. Pedig 7. órában még helyettesítettem is, hát mikor máskor, mint amikor a legszarabbul vagyok? De hazafelé már megint gyalogoltam azt a 2 buszmegállót, és estére úgy elmúlt az egész, hogy már nem is sántítottam. Persze ne feledjük, a Flektor tapasz simogatta a lábam...

Keddtől folytatódott a hullámvasút. A helyzet valamelyest javult aznapra, de szerdán valami megint nem stimmelt, de szerencsére az aznapi fájdalom már bőven nem emlékeztetett a korábbiakra. Mégis, szerda délutánra megint meg volt duzzadva a lábfejem, nem győztem borogatni, meg jegelni. Viszont már két napja lejöttem a Panadolról, úgyhogy azért sikerélményem is volt. :) Aztán a sorminta folytatódott: a csütörtök jobb volt, ma meg megint rosszabb, de igazából olyan a feeling, mint egy monoton növekvő lineáris függvény és egy szinusz-görbe keresztezése. :D

A fájdalom elmúlása azonban újabb nehézségekkel állított szembe. Minél kevésbé fájt a lábam, annál többet gondoltam arra, hogy milyen sz*r nekem, hogy nem futhatok. A feszültség nő, meg a türelmetlenség is, "szerencsére" azért egy-egy hirtelen mozdulat helyretesz, meg persze a tudat, hogy mi van, ha csak a Flektortól nem fáj a lábam. Mindenesetre minimum 4, de lehet, hogy 6 hetet is ki kell hagynom futásilag. A jó hír, hogy ebből 1-en már túl vagyok.

Mindenesetre a jövő heti célok kettősek: lejönni a Flektor tapaszról is + bírni felvenni cipőt. Ha cipőben is tudnék fájdalommentesen járni, akkor úgy érezném, visszakaptam az életem. :) Aztán már csak a frissen szerzett megfázásomnak kellene elmúlni (az is mikor, ha nem a csodagyönyörű áprilisban?), és talán már ennyire sem panaszkodnék. De én még félek, hosszú napok állnak előttem. Szerencsére első körben legalább hétvégiek :)