Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 796 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja

Ancsi tervez, fotel végez

Hauanita | 2013-04-13 16:25:09 | 21 hozzászólás

Úgy vélem, az élet igazságtalan.

 

Mert én végigfutottam a telet. Jó, nem akarok álszent lenni, tudom, hogy heti 2-3 futás, 25-30 km/hét, az nem sok, de nekem arra jó/elég volt, hogy rendszeresen mozogjak, levegőzzek. Persze ebben Nórinak is fontos szerepe volt, mert sok beszélgetőset futottunk, és kialakult egy rendszer, amiben sokat számíthattunk egymás társaságára és így könnyebb volt elindulni is.
De akkor is. A legundokabb időkben is kinn voltam olykor, hóban, szélben, hidegben, és úgy vártam, számítottam arra, hogy majd jön a tavasz, és nem csak a mozgás öröme és a társaság hajt majd ki, hanem a simogató napsütés, a balzsamos tavasz!

 

És el is jött! Szerdán már a térdnadrágban futhattam, és hetekre előre 18-20 fokos, napocskás-felhőcskés időt ígért az Időkép.
Csütörtökön meg is írtam Nórinak az sms-t, hogy 6-kor megyek a szokásos találkahelyre, és futunk! Ez történt úgy 16:13-kor. Majd leszedtem a megszáradt zoknikat a szárítóról, lendületesen átlebbentem a szobába, majd összeakadtam a fotellel. Mindezt úgy 16:15-kor. Kislábujj/bal lábfej széle kontra fotel lába frontális ütközés történt - természetesen - a másik fél hibájából. Én nem ittam semmit, eskü, egyetlen dolog doppingolt a tavasz, talán azért léptem túl a megengedett sebességet, de nekem teljes meggyőződésem, hogy a fotel támadt: orvul.

Igazából akkor még fel sem merült bennem, hogy aznap ne mehetnék ki futni: gondoltam bosszantó, de elmúlik. Amikor nem tudtam ráállni, na az már sokkolt. A lábujjaim mozogtak, de mintha valami más lenne a lábam egy része helyén, ami keményen hasogatott. Azonnal jegeltem, és amikor megjött a tanítványom, belső talpélen már járni is bírtam. Súlyos kínok közepette, 6méter/perc sebességgel. Csak az óra után hívtam fel Nórit, hogy mégis lemondjam a futást, kicsit bánatosan nézegettem kifelé, hogy nekem most ott kéne futni kinn, nem pedig itt szívni benn!

 

Ekkor még azt reméltem - naívan -, hogy oké, majd elmúlik. De a helyzet nem javult rohamosan a következő órákban sem, és rájöttem - rövid úton - hogy nem tudok felvenni cipőt. Isteni szerencse, hogy kitavaszodott, mert ha ez március utolsó hetében történik, 10 centi hóban, miben mentem volna dolgozni?? Így még a szandál nem volt olyan vállalhatatlan. Sőt, ma már szoknyát is vettem hozzá, bár a reggeli zuhé nem volt túl meggyőző.
Ráadásul logisztikailag is szervezni kellett, mert én gyalog szoktam kiballagni a 2 buszmegállónyira lévő távolsági buszhoz, majd odaát elballagok a pékségbe, és úgy be a melóba. Normális esetben ez nem probléma. Na, tegnap az volt.
De legalább lábra tudtam állni !! Környezetemben a vélemények erősen szórtak a "mutasd meg orvosnak" és az "úgysem tudnak vele mit kezdeni", aztán ez utóbbi (és a fokozott orvosfóbiám) meggyőzött, hogy a melóban a helyem, nem a baleseti várójában. Ráadásul 2 végzős órám volt, ami érettségi előtt 3 héttel nem elhanyagolható. Szóval dolgoztam. A gyerekek csalódottan örömmel vették tudomásul, hogy tanárnő ma nem megy körbe, hogy megnézze, kinek van leckéje, és számtceh órán is súlyos indoknak kellett lenni, hogy odamenjek valakihez, - pláne a terem végében! - bár addigra már egyre virgoncabb voltam. Mondjuk dolgozott bennem a fájdalomcsillapító, így aztán nem éreztem a fájdalmat, következésképpen nem is szereztem be az erősebb fajtából, gondoltam, jó lesz az nekem, ha beveszek 1 panadolt, ha nagyon kell.

 

Délután megnéztem itthon, hogy néz ki: a duzzanat csökkent, ám a színe lilára váltott, és elég horrorisztikusan nézett ki, én meg nem jól viselem a horrort. Főleg, ha hozzám tartozik. Ez a lila kisujj, plusz lábfejrészlet nem a szomszéd nénié volt, akárhogyan is néztem. Innentől kezdve egy darabig megint nem tudtam ráállni. Erre a lilára?? Ne már. 
Szerencsére Tesóm barátnője, Anna megszánt egy kis Fekete nadálytő krémmel, amivel jó vastagon bekentem, majd jeges borogatás vissza, majd kb 2 óra múlva, amikor Tesómat is meg akartam rémiszteni a látvánnyal, a lilaság jó része elmúlt. Meg is kérdezte, mit rinyálok, nincs ennek semmi baja, pedig előző este még ő kardoskodott legelszántabban amellett, hogy nézessem meg.

 

Ma reggel úgy keltem, hogy rá tudok állni a teljes talpamra. Aztán hamar elmúlt az érzés, főleg, hogy valami kattog benne (ami nem fáj, csak zavaró, de ha letört valami se tudnak mit kezdeni vele, többnyire meg mellé van rögzítve a mellette lévő ujjam mellé, ezt is tippként kaptam!) Mindazonáltal a szandál elég komfortosnak tűnt, úgyhogy ma is elindultam. Jaaa, hogy ma szombat van? Segáz, mi ma épp a töri érettségi napját dolgoztuk le, úgyhogy ennyit arról, hogy lehetett volna két napom pihentetni. Szóval elindultam dolgozni, ott tartottunk. Megnyomom a gombot a liften, semmi. Még egyszer, semmi. Ezen a ponton anyázni támadt kedvem, majd nekiindultam a lépcsőknek, emlékezvén tegnapról, hogy lefelé jobban fáj. Amúgy nem is volt komoly gond, simán jöttem lefelé, nem csak egyik, hanem mindkét lábamra képes voltam érkezni. Igen ám, de gyalog gondoltam megtenni azt a km-t a buszig, és erőst késésben voltam, így haladnom kellett. Úgyhogy haladtam. És fájt. Hogy pihentetni kéne? Hát, felejtős. 
Mindenesetre elértem a buszt. Hősiességemet egy szem Panadollal jutalmaztam, és bár nem tudom, ez hatott-e, de megint komolyabb nehézségek nélkül végigcsináltam a délelőttöt, pedig még a pékségbe is elsántikáltam előtte. 

 

A délutáni gálaműsort viszont inkább kihagytam, valamennyit tényleg pihenjen. Mert a javulás üteme olyan, hogy még 48 órával az eset után is bicegek, és mezítláb még nem esik jól teli talpon járni. Mondjuk úgy tűnik, a történetben szerepet fog még játszani egy-két flektor tapasz, és hétfőn talán már újra képes leszek... ha futni nem is, de cipőt felvenni. A tapasztaltabbak azt mondják, az első 3-4 nap a legkeményebb, de utána is eltart 3-4 hétig egy ilyen. Szóval egy darabig nem futok. :-( Pedig most már úgy mennék.
Nyilván a fentiek folyományaként a jövő vasárnapi Vivicitta is felejtős, pedig kifejezetten örömmel mentem volna a versenyre, és még akkor sem kellett hazudnom, amikor aláírtam, hogy a versenyre edzésekkel készültem. De majd legközelebb. A versenyek jönnek-mennek, lábamból viszont nincs több, úgyhogy igyekszek türelmesen kivárni, amíg rendesen helyrejön. 

 

Nektek pedig jó futást, és amikor kicsit nyűgösek vagytok, jusson eszetekbe, hogy milyen szeremcsések is vagytok, hogy futhattok !! :)

21 hozzászólás

holovacz 4271 napja
holovacz képe

Mielőbbi gyógyulást kívánok, gondolj arra, semmi sem történik ok nélkül, talán Neked most valamiért nem szabad futnod, és ezt csak így tudták 'odafönt' elintézni... :) 

alouette 4271 napja
alouette képe

mielőbbi jobbulást Neked!...nem lehet hogy eltört az a kisujj?...bár a lényegen nem változtat az sem ha tudod mi a baj, attól még ugyanúgy fáj :(

Hauanita 4271 napja
Hauanita képe

Köszi mindkettőtöknek.
Alouette! Valóban, nem tudom, hogy törött, repedt, vagy "csak" zúzódott-e, de mindenki azt mondja, hogy másnap sem tudtam volna még ráállni, ha törve lenne. Plusz nem tudnának vele csinálni semmit, max rögzíteni a másikhoz, de napközben most is úgy van. Illetve vadul próbálkozom, hogy lenne a legoptimálisabb. De lassan letelik a kritikus első pár nap, aztán meg majd csak alakul... Kivárom. Mást úgyse tehetek :/

Haanchee 4271 napja
Haanchee képe

Huhh, ez nagy pech, sajnálom, hogy ez történt. :( Remélem hamar rendbejössz! Az odaragasztást javasolni tudom, mi anno a kéz ujjaival csináltuk ezt, amikor kézilabdázás közben történt egy-két baleset,így rögzítettük is a sérült ujjat. Persze arra nem kellett ráállni...

AAni 4271 napja
AAni képe

Ú, ez tényleg bosszantó! Jobbulást!!!

Briel 4271 napja
Briel képe

Ó, ez tényleg nagy pech, sajnálom! Majd ha elkezdesz futni, lehet, hogy akkor is érdemes lesz így ragasztással rögzíteni. Már nem emlékszem ki volt, de mintha tavaly valaki így futott volna törött lábujjal.

Gyors gyógyulást!

monique 4271 napja
monique képe

ez rém bosszantó lehet! esetleg amit Briel javasol, nem segíthet abban h hamarabb elkezdhesd a futást..?

az utolsó sorod nagyon találó! majd gondolok erre :))

Hauanita 4271 napja
Hauanita képe

Ööö, nagyon gáz, ha azt mondom, hogy fel sem merül bennem, hogy futni kezdjek, amíg a sérülés nem múlik el teljesen? Mondom: szeretek én futni, de érne ez annyit? Amíg fáj, neadjisten törött, neki kellene kezdenem? :O
Lehet, hogy ellenkező esetben nem vagyok igazi futó, de én soáig szeretnék ilyen "nemigazi" ;) futó lenni, úgyhogy inkább kivárom, hogy teljesen rendbejöjjön.

 

Móni: az utolsó sorom azért nekem is sokszor eszembe jut. Tudom, hogy patetikus, de igenis becsüljünk meg minden pillanatot, amikor egészségesek vagyunk, mert ez egy nagyon törékeny, de nagyon csodálatos dolog. Ezért mondom annyiszor, hogy vigyázzunk magunkra. :) És most ezt nem a lábam miatt mondom, tudom, majd helyrejön, hanem úgy nagy általánosságban !

torolt_13650 4271 napja
torolt_13650 képe

Mielőbbi gyógyulást!!! 

Bozót 4271 napja
Bozót képe

Gyors gyógyulás!

 

A lábujj nem ügy, pár napig tényleg eléggé fáj, de hamar javul (viszont hetekig tarthat amig totál helyrejön, ez igaz). A lábfejed macerásabb, bár ha rá tudsz állni, bizonyára nincs törés legalább. 

monique 4270 napja
monique képe

Anita: hát, problémás lábujjal még esetleg lehet futni következmények nélkül, persze gondolom ez a konkrét esettől függ... persze a lábfejed passz... azért orvoshoz elmehetnél vele, szerintem. ha már fontos az egészség és a magunkra vigyázás :) (amivel amúgy egyetértek persze)

monique 4270 napja
monique képe

ja, amúgy nem mondtam h gáz ha nem akarsz futni így :) nincs ennek köze az "igazi futó" fogalmához!!

mjoci 4270 napja
mjoci képe

Gyors gyógyulást.

Hauanita 4270 napja
Hauanita képe

Lehet, hogy a lábujj nem ügy, de az fáj és még így három nap után is nagyon. Megduzzadva már nincs, a flektor éjszaka a lábfejemről leszedte a lilulást is, de amíg a lábujjam effektíve minden lépésre nyilall, és amíg járni sem tudok fájdalommentesen, addig nem merül fel opcióként a futás. 
Ráadásul tegnap-tegnapelőtt a melós szakaszt még fájdalomcsillapítóval nyomtam, úgyhogy előbb arról kéne lejönni :P

De ma pihen + flektor, aztán megnézem, holnap hogy áll. Egyelőre járni szeretnék rajta fájdalom nélkül, mert az sokat dobna a hétköznapjaim hatékonyságán :)

Briel 4270 napja
Briel képe

Jaj, dehogy gondoltam, hogy attól lennél futó, hogy így is futsz! Nem, nem, nem... Csak meséltem, hogy más is kínlódott ezzel. Esetleg gyógyulás után újrakezdésnél jöhet jól egy ilyen. Viszont ha a duzzadás lement, az már az első jó jel!

AgnesD 4270 napja
AgnesD képe

Ancsi: Mi az a flektor? (itt lenne egy pironkodó smiley beszúrva)

Hauanita 4270 napja
Hauanita képe

Ágnes, egy ilyen tapasz, aminek gyalladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása van: http://www.egeszsegkalauz.hu/keresok/gyogyszer/flector-140-mg-gyogyszeres-tapasz-5280.html :)

AgnesD 4270 napja
AgnesD képe

Köszi, jó ezt tudni!

Bozót 4270 napja
Bozót képe

Úgy értettem, hogy "nem ügy", hogy nincs vele különösebb teendő, doki se csinálna vele semmit és ssok kockázata sincs, csak fáj :)  

Csandy 4270 napja
Csandy képe

szia....szerintem akire Briel utalt az én voltam...szinte ugyanígy történt a balesetem, csak az ajtófélfa volt a ludas...ráadásul másodszorra ismételtem az esetet....mivel az elsőnél látott orvos, így tudtam, ismét törésem vant....nem akarok jósolgatni, de szerintem tipikus kislábbujj törésed van....lehet tényleg orvoshz kellene menned....én vagyok olyan fakír, hogy magam raktam helyre leukoplaszttal rögzítettem úgy hogy az ujjat az egész talpon áttekerve rögzítettem fixen...és így futottam félmaratont 5 nappal később, és másnap egy újabbat...jó ezt nem mondom, hogy követendő példa:))....kb 5 hét macera volt, rendszeres átkötésekkel...de mivel írtam, másodszorra jártam így, tudtam mit és hogyan kell csinálni...viszont azért is kéne megnézetned, mert tudok olyan futóról, akinek nem rakták helyre rendesen és azóta gondjai vannak vele...tehát egy röntgen nem ártana....én versenyeztem 5 hétig így is, igaz algoflex fortéval...és csak csendben jegyzem meg, akkor futottam a PB félmaratonomat, lehet ez így egyfajta doppingszer?....jobbulást és ha van konkrét kérdésed ebben a témában, szívesen segítek :)

gabocz 4252 napja
gabocz képe

Hát ez nagyon úgy hangzik, mint amikor futás közben eltaknyoltam, és eltörtem a jobb kezem gyűrűsujját. Gipsz lett a vége és 6 hét teljes futásmentesség (ugyanilyen meleg május-június volt, és elég volt a gipszet elviselni, nemhogy fussak vele). Egyetértek Csandyval, én is törésnek gondolom, és bár sokat nem csinálnak vele, azért sztem jobb (lett volna) orvossal rögzíttetni. Most már persze lehet, hogy mindegy, de pl. ha én nem gipszeltetem be a kezem, akkor megműtötték volna, ami legalább hat hónap lábadozás. Mindenesetre jobbulást és sztem jól teszed, hogy nem futsz!

Amúgy az, hogy nem fáj, nem jelenti azt, hogy nem törött. Nekem az ujjam másnap már nem fájt, sőt kissé mozgatni is tudtam, de attól még törött volt. Az első 2 percben iszonyatosan fájt, aztán már csak dagadt volt és véraláfutásos.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)