... avagy érik a munka gyümölcse :-)

Azért a hét nem úgy alakult, mint terveztem. A hétfői brutál szél és sípcsontfájás (de mér, ha nem pszichés alapon???) miatt elmaradt a futás, bár a lelkemnek nagyon kellett volna. Így a fullzsúfolt keddi napomba megpróbáltam belesűríteni egy kb. 5km-s lnedületesebb jellegű futást, de aztán rájöttem, hogy stopper sincs nálam, így aztán egy mindegymácsakfussunkvégre alapú suli-TESCO oda-vissza jött össze. Fejben jó volt.
Aztán tegnap már megint szél volt, és a motivációs görbém sem a tetőfokot hágta, főleg mert közben szerdán a gépteremből bámultam ácsingózva az igazi csalógató tavaszi délutánt. Így aztán a sors kegyetlen büntetéseként fogtam fel, hogy csütörtökön fújt a szél, és így nem sokáig tartottam fel a srácokat szötymörgésemmel. Mondjuk épp a szembeszél idején fordultam vissza, Robi irigykedett is, hogy majd másfél méteres léptekkel érek haza :-)
De amikor hallottam, hogy ma megint szélmentes jó idő lesz, körvonalazódott az ötlet. Mivel a hetemnek már úgyis mindegy, a jövő heti pihenőnek nem lenne értelme, nevezzük ezt a mostanit annak (monnyuk, ha összejön a vasárnapi futás, az nem épp pihenős lesz, de ha már rákényszerítettek, menni kell :-), viszont a múlt hét meg kemény volt, a múltkor esedékes erőfelmérést extra fáradtságra meg holmi félévzárásra hivatkozva elhalasztottam, most itt volt az alkalom, hogy 5 hét után megint megnézzem: hol tartok???

Ma még világosban indultam. Póló + egy hosszú, és még majdnem napsütés fél 5 körül. Szuper volt :-) Kikocorásztam, a hídról lefelé pedig beletettem 3×2 villanyoszlop gyorsat, aztán kiértem a ligetbe. Parajelenségeim támadtak... Nem mertem az istennek se belerohanni. Annak ellenére kezdtem egy biztonsági 4:50-nel, hogy amikor kiértem a ligetbe, megcsapott a friss föld és a tavasz illata, és elkezdtek pörögni a lábaim. A 4:50-es kör után egy 4:40 majd egy 4:45 körüli jött. 3km: 14:16 Konstatáltam magamban, hogy ebből már nem lesz hőn áhított 23:30, meg azt is felelevenítettem, hogy első alkalommal 3,5 előtt már nagyon ki akartam szállni, 5 hete pedig majdnem ki is szédültem a pályáról. Most azonban rágyorsítottam, és vártam a hatást. De nem fájt. Szúrt az oldalam, mint állat, szuszogtam, mint gőzmozdony, de azért jól elvoltam. Koncentráltam befelé, koncentráltam a küzdésre, és hogy sötétedik, biztos akaratlanul is lassabban megyek, és próbáltam pörgetni. Az uccsó kili előtt direkt nem néztem meg az órámat, hogy ne számoljak, viszont újból belegyorsítottam, és mentem, mint állat. Érzésre. Persze ezzel a sebességgel meg nem bírtam végig, de újra és újra megpróbáltam bele-belegyorsítani. Az utolsó szakaszon már olyan érzésem volt, mint múlt héten a futópadon a 14km/h-s szakaszon, és csak mentem és mentem, és vége: 23:21 (9:05-ös uccsó 2k???) Huh. Lihegtem egy két-három percet, majd könnyedén hazakocogtam.

Jó volt. Jó, mert kaptam egy csomó pozitív visszajelzést:
1. Végig bírtam futni. Tudom, ennyi tapasztalattal 5k nem lehet gond, de az első két alkalommal nem ment (könnyen)
2. Tudtam gyorsulni!!
3. Javítottam 25-30 másodpercet az előző két futáshoz képest, és bár az egyéni csúcsomtól (22:30) messze vagyok, viszont még csak február legeleje van, nekem ezen a ponton ez szép eredmény.
4. Nem fájt. És újra éreztem azt a fajta pozitív küzdést, amit még szívesen csinálok. És hogy ment a koncentráció.

Tegnap még a napokban végérvényesen széthullott edzéstervem helyett is csináltam másikat. Érdekes dolgokat találtam ki, és hát kíváncsi vagyok össze fog-e jönni végre. De most megint egy kicsit optimista vagyok :-)