Majdnem elszúrtam. Ugyanúgy, mint pár éve, amikor úgy vártam, hogy mikor jön már a nyár, és nem terveztem bele semmit. Illetve amikor Davosról volt szó, akkor épp nem volt pénzem, és inkább lemondtam róla. Akkor még nem is sajnáltam, hiszen tavaly is lemondtam róla, és helyette olyat edzőtáboroztam, amit szerintem még sokáig nem fogok elfelejteni. A maga egyszerűségében adott olyan sokat, amiből egész évben sokat merítettem. De most az meg nem alakult. És egyáltalán. Most, hogy néha máson is van erőm agyalni, mint érettségi dolgozatokon, szervezési feladatokon, jutott el a tudatomig, hogy valszeg nem megyek semerre a nyáron. Max Tesóhoz az ország túlvégére, de hát az csak egy hétvége lesz.

Pedig Davos-ba eljutni régi álmom. A friss levegő, a magas hegyek, és a krémes tejcsokik országa mindig izgatta a fantáziámat. A héten aztán eszembe is jutott, hogy rákérdezek, nincs-e véletlenül még hely a Davosra tartó autóban. Aztán V42 ma megelőzött, és nem kellett sokat győzködnie, hogy utazzak Davosba. :))) Váááá, utazok Davosba!!!

A szállásárakat már körvonalazták a mai futás során a srácok, azonban azt mondták, hogy a nevezési díjakat csak a főoldalon lévő videó megtekintése után szemrevételezzem. Addigra úgyis el leszek veszve. Bennük meg egy jós veszett el. Íme a videó:

Azt is mondták, hogy ne essek teljesen kétségek közé, azokon a terepeken, ahol a videóban túráznak, én nem fogok ám menni, csak majd Robi. Aztán arra is rábeszéltek, hogy ne félmaratonon induljak, hanem a 30-ason, logisztikailag az egyszerűbb. Én meg hagytam magam, hiszen ha már teljesül egy álmom, akkor az apró részletekbe nem kötünk bele. :)) A beszélgetés során felmerült vonatozós kirándulás, felvonózás St. Moritzba, visszafelé kirándulás Innsbruckba, végülis egy intenzív 4 napos hosszú hétvégéről lenne szó. Úgyhogy most nagyon örülök neki.

Persze egy harmincasra készülni kell, már legalább olyan szinten, hogy viszonylag rendszeresen futni. (Értsd: nem ám heti kettőt!!) Meg néha hosszút, mert oké, hogy bírom én a hosszút, ha hetekig nem futok előtte akkoris, de más az élményérték, ha legalább kicsit edzett vagyok. Viszont: az időeredmény _egyáltalán_ nem számít, nem érdekel. Noha alapvetően Veronában sem az volt a cél, azért az mégis egy sík, jól futható pálya volt, tudtam, hogy meg fogok próbálni legalább egy közepes tempót, most azonban nem. Most ki szeretném élvezni a futás minden egyes pillanatát, fel szeretnék töltődni a tájjal, a friss levegővel, a szabadsággal, a valóra vált álom minden pillanatával. Tehát, ha fogok is gyorsasági edzéseket csinálni, azok célja pusztán a monotonitás megtörése lesz, nem pedig a gyorsítás maga.
Viszont hosszút _muszáj_ lesz futni, szerencsére itt lesz június elején egy 24 km-es ötpróba, legalább lesz motivációm a hosszú távot futni, mielőtt eszembe jutna, hogy van ám 12 is :)

Éstovábbá, hogy motivációmat még tovább növeljem, ma visszamentem azért a cipőért, amibe tegnap szerelembe estem. Közelgő névnapom alkalmából leptem meg vele magamat, és aranyos, csini, csajos, de nem giccses, könnyű és kényelmes. Még holnap kipróbálom. Ilyesmi, mint a képen, csak nőiben: sötétszürkés alapon sötétrózsaszín pipával, a talp oldalsó része és a cipőfűző pedig fehér, így nem is olyan komor a látvány (csak érdekes módon épp ebben a színben nem találtam a neten - fényképezni, feltölteni, kicsinyíteni pedig nem volt most kedvem):

Szóval motiválódok. És nagyon izgulok, mert minden jel arra mutat, hogy valóra válik egy álmom. :)