Úgy kezdődött, hogy bekocogtam. Tökjó volt. Olyan igazi koranyár, olyan szabadságérzés (csak azok a javítandó érettségik ne lennének még előttem délutánra!), olyan jóleső futás. Aztán összefutottam benn Mártival és kis családjával, akinek azon nyirmogtam, hogy mennyire rettegek attól, hogy el fogom futni az elejét, és hogy a 2. körben a Tiszából kell majd előhalászni :)

Úgy váltunk el egymástól, hogy ne fussam el, de nem hallgattam rá. Hát, naná, hogy elfutottam az elejét. De mint aki életében először lát futóversenyt: ott a tömeg eleje, fussunk utánuk. Az volt gyanús, hogy az első egyenesben egy srác azt ecsetelte, hogy szuper, tempómérős órája 4:10-es tempót tippel, meg ott futott olyan ismerős, aki olykor dobogón is szokott állni (most lazázott, de akkor is), meg Bense Kriszti is, akinek rutin a 4 perces tempó.

Úgy a rakpart közepe környékére tudatosodott, hogy nekem nem itt kéne lennem, hanem valahol hátrébb. Pedig már ekkorra lassultunk is: úgy 4:30 környékére. Szóval lassítottam, de azért haladtam.

A Dóm mellett azon morfondíroztam, milyen jó lesz már ilyenkor a 2. körben, az 1. kör végén pedig azon, hogy dejó volna már befutni, kell a halálnak ez a 2. kör. Ekkor már csak a becsület vitt. Persze ő lényegesen lassabban tette ezt, mint korábban a lelkesedés. A rakpartra érve már-már a belesétálás gondolata is felmerült bennem, - azért elvetettem, Hős voltam, na - de hogy fejjel előre ugrok a gőzölgő aszfaltról a hűvös Tiszába, szintén jó gondolatnak tűnt. Amikor néha nem szúrt az oldalam, próbáltam fokozni a tempót, de nem tartott sokáig a jelenség, de sebaj. A Kárászon azon filóztam, milyen jó lenne inkább beülni a kedvenc kávézómba, és meginni egy hűűűűvös csokiturmixot. Aztán egyszer csak célbaértem. Ez már csak ilyen. 31:54 lett az időm, szerintem PW, bár csak az utolsó két évi versenyt néztem meg, azok meg 31-en belüliek lettek, úgyhogy nem is néztem tovább, mert még a végén kiderülne, hogy amikor edzettem is, akkor képes voltam 30 percen belülre is. Mindenesetre ez a mai 4:50 tempó, szóval nyavalygásra nincs ok, előbb-utóbb meg hátha megtanulok rövidebb távon is értelmesen versenyezni. Még nem adtam fel a reményt :)

Közben azért gondoltam a K&H-sokra, főleg a rakparton, hogy azért a jóból mi sem maradunk ki. Csak valahogy a szegedi rakpart közelebb áll a szívemhez. :)

Aztán összefutottam még jópár helyi edzésonline-os ismerőssel: Mártin kívül Körtével, Lillával és Bense Krisztivel, szurkoltam még a mezőny végének, meg a családi futásosoknak (Kriszta kislánya Anna, nagyon édesen elkezdte kapkodni a lábait, mikor mondtam, hogy ügyesen ossza be az erejét - lehet nem kellett volna :), majd hazasétáltam. Nem volt kedvem futni. :) Majd kedden.