Na, az imént megejtettem az utolsó átmozgatást a NIKE előtt. Hogy-hogynem a csütörtöki hullámvölgyből azonnal a hegy tetejére kerültem. Holnap már csak gurulnom kell :-)

Már tegnap éreztem, mikor délután leszaladtam boltba, hogy úgy futnék most egyet. Soron kívül. Viszont volt nálam egy rakás adminisztrálni való, és úgy döntöttem, úgyis pihi van, inkább azt csinálom, de ma már alig vártam, hogy kimenjek. Az érzés is más volt, mint csütörtökön. Kipihentek, frissek, lazák a lábaim, és hogy ezt kipróbáljam, nem tudtam megállni, hogy bele ne szaladjak pár fokozatosan gyorsuló 100-200 méterbe. De csak jólesésig, nem görcsölésig, és pláne nem húzódásig. Csak úgy érezni pár másodpercre a repülést.

Úgyhogy rendben vagyok. Nem is tudom, mikor éreztem ennyire készen magam egy verseny előtt. Talán azon a 2004-es októberben. Csak akkor meg annyira görcsösen akartam azt a 10 kilis egyéni csúcsot... És szakadt az eső. Az én nagy ellenségem. :-(
Most viszont, bár érzem, hogy talán bennem van a lehetőség (a tavaszi 1:38:30-as kb. 20,5 kili erre szerintem elég jó alap), sokkal inkább úgy vagyok vele, hogy felszabadultan, örömből szeretnék futni, mosolyogva, élvezve a napsütést, nem aggodalmaskodva semmin. És ettől olyan baromira nyugodt tudok lenni. :-)

Tavaly mások voltak a motivációs viszonyok. Bbp-re készülvén hosszút futottam egy héttel NIKE előtt, a kis osztályom is újdonság volt még, valahogy nem harcoltam. És így is alig fél perccel maradtam el az egyéni csúcsomtól. Persze akkor nagy motiváció volt Pen társasága, az most egész biztosan hiányozni fog.

Hát ennyi most. Az Erő velem van, a többi meg majd jön holnap :-)