Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 168 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja
Ezmegaz
Hauanita | 2007-12-13 22:29:07 | 2 hozzászólás

Szóval csinálgatom. Kemény hét rulez, de nyilván nem karácsony előtti hajtásban. Pedig úúúgy, de úgy elterveztem, hogy majd, majd most, letudok minden sportot: 5 futást, egy úszást meg egy kondit szombatig, és majd aztán belevetem magam a forgatagba. De...

Az eddigieket szépen megcsináltam. A mennyiség OK (nekem), a minőséget meg nem most kell produkálni. Szóval nyűglődök itt 6percesekben, meg kicsit kívül, de így legalább maga a mozgás jól esik.
Tegnap estére egy közös csapatfutást is összeszerveztünk, egy 15 kilis Szőreg odavisszát, odafelé 3-an, vissza 4-en voltunk. Jó volt, jó volt, csak éreztem a srácokon, hogy szenvednek a 6perceseimtől. Meg aztán jót vigyorogtak azon, hogy én 4 kilós súlyzókkal "játszok" a konditeremben, meg 15-20 kilóval hátizmozok. Pedig azt meg sem említettem, hogy 4×15 felüléstől 5 napig volt izomlázam. De szerintem ez a kevéske is látszik rajtam, legalábbis én látom. És az jó.

Aztán a mai úszás elmaradt. Tegnap reggel már úgy értem be suliba, hogy láttam, hogy a duplalyukas-óráim egyikén helyettesítenem kell, aztán ma kiderült, hogy mindkettőn. Szóval úszás elnapolva. De mikorra is???
Azért persze futni kimentem. Óóó, igen. Ültem a buszon, és özönlött be a napfény, és igen, tudtam, hogy hamar fogok indulni, hogy még érjen belőle valami. Mdorogival utaztam (ő is van ide regisztrálva, csak épp nem jut ideje futni, és most egy városban tanítunk mindketten, csak másik suliban), és épp elbóbiskoltam, mikor felkelt, hogy milyen szép az ég alja. A felhők alatt. Amik épp Szegedet borították el. A sötét felhőktől aztán és a korai sötétedés miatt olyan mindjárt-viha-lesz hangulat lett, és már-már elment a kedvem a futástól. Aztán a "robotpilóta" csak kivitt, és ledöcögtem a mai 11 kilis távot.

Aztán most úgy érzem, hogy holnap nem a futás meg a kondi lesz az első. Hazajövök, ledobom a táskám, és bevetem magam a városba, azon belül is a könyvesboltba. Karácsonyi-vásárlás feelinget akarok.
Szombaton remélhetőleg lesz közös futás, jó lenne egy 20-nál hosszabb kocogás, vasárnap meg még lemehetek a konditerembe, esetleg úszni. Majdmeglátjuk.

Továbbá. Azt hiszem, mégse megyek Piacenzába. Vagy itt még a Trasimenus tó volt műsoron?? Mindegy, megváltozott, lassan nevezni kéne, de én most nem érzek magamban erőt, hogy orvosi papírt szerezzek. Meg amúgyis. Nekem március elején nagyon korán van egy maratonhoz. Talán inkább futni kéne egy 2 órán belüli Pécs-Harkányt...

2 hozzászólás

Mariann 6217 napja
Mariann képe

Ha jól értem futottál hétfőtől csütörtökig. Akkor kell is a péntek pihinek. A szombati közös futás biztos jó és motiváló lesz főleg ebben a szép havazásban (Kecskeméten esik), a vasárnapot meg majd eldöntöd, hogy kondizni vagy úszni szeretnél inkább.

Nekem sincs még karácsonyi feelingem, de mikor lesz már végre???? A kondi pedig tuti, hogy látszik rajtad, hiszen eddig nem kondiztál, biztos is, hogy van és lesz eredménye. Szóval hajrá!

Hauanita 6217 napja
Hauanita képe
Valóban motiváló volt a mai futás :)) Minnyá meg is emlékezek róla :))
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)