Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 868 km-t sportoltatok
Ancsi futóblogja
Sportos hétvége
Hauanita | 2007-10-07 13:44:24 | 4 hozzászólás

Na, nem mintha az előző nem az lett volna azzal maratonnal :-)

A szerdai futás után csütörtökön ismét pihentem, azonban péntekre laza 10-est gondoltam, benne 5×200m gyorsabbal. Végülis Zoli akart résztávozni, és eme igényét mellesleg a maratonom utáni kb. 73. percben jelentette be, amely ponton az én igényeim még inkább langyos vízre és puha ágyra vonatkozóak voltak. Mondtam, hogy majd pénteken visszatérünk a tárgyra, ám ekkor ő valami céges buliba keveredett, émmeg csináltam, amit akartam. Konkrétan elment a kedvem mindentől, amit a szemerkélni kezdő eső sem kifejezetten javított, de ekkor eszembe jutott a mentőötlet: megyek konditerembe. Ott eléggé kicsi valószínűséggel esik, és ha már ott vagyok, akár erősíthetek is. Elvégre is férne még rám egy-egy kisebb, csinosabb izomréteg itt-ott, nemá' csak a csontjaim látszódjanak állandóan.

A futópadon 6 kilit bírtam ki fejben, annyi elég is volt arra, hogy A Cipő tovább nyírja a lábamat, és megalkossa a vízhólyagokat mindkét sarkam belső élén. Mondjuk ezeket épp a gyors 200-ak folyamán művelte, de azok meg olyan nagyon jól estek, hogy vétek lett volna kihagyni. Aztán csak nagyon óvatosan csináltam pár hasprést meg hátra, karra pár feladatot bébisúlyokkal. Most azért még mindig érzem ezen részeimet, szóval nemhiába.

Tegnap egy újabb mozgásformához tértem vissza: meglátogattam a termálfürdőt úszási célokkal. Kitaláltam, hogy felpezsdítem az állandó "1000 mell" repertoáromat, és 200m mellúszós bemelegítés és levezetés között minden 100m úgy nézett ki, hogy 25m hát, 25 mell, 25 gyors, 25 mell. A hát meg a gyors még nagy küzdelem, a mell így jó volt mindig pihinek. Attól eltekintve, hogy hátúszáskor kötéltől kötélig mentem, gyorsúszáskor meg úgy 15-18m-nél már mesterséges lélegeztetésre vágytam, tetszett a dolog. Mondjuk, az kissé aggaszt, hogy ennyire nem megy még a gyors, de én meg hüje makacs vagyok, és csakazértis. Nem azért, mert abban akarnék majd úszni ezt-azt, attól még sejtem, messze vagyok, hanem mert ez a változatosság nagyon bulis volt, iszonyúan tetszett. A hát meg a kötelektől eltekintve egész sok sikerélményt okozott. Meg gondolom, jót tesz a hátamnak. Szóval jó kis edzés volt ez, főleg, hogy aztán még punnyadtam egy kicsit a termálvízben, majd keresztülsétáltam a lehulló levelektől pompálló ligeten. (na, ez kicsit költői lett, de tényleg olyan szép és békés őszi hangulat volt!)

Ma reggel már-már sértve éreztem magam, mikor megtudtam, hogy van ma csapatfutás, de nekem senki egyetlen szál sms-t se küldött. Aztán kiderült, hogy AZ a futás hajnali órán történt, amikor én még békésen szundikáltam, így Zolival szerveztem össze egy kocogást. Még jó is, hogy Hgabo épp 7,5 kilire költözött tavaly, mert most így hogy el kellett vinnem neki a múlt heti utazás költségeit, épp kapóra jött futás szempontjából. Szikrázó napsütés volt, csodaszép idő, lazán futottunk, nagyon jólesett. Főleg, hogy nem úgy értem haza, hogy leharcoltam magam, hanem még egész életképes is vagyok, csak jólesősen fáradtam el. Mondjuk A Cipő ma is dolgozott még, de érdekes mód futás utén nem fájnak a kidörzsölt részek, csak ott és akkor, úgyhogy csak alakul. Azt még nem tudom, holnapra fel merem-e megint venni, mert futnék egy hajszállal gyorsabbat, szerdán meg résztávoznék egyet... Majd látom.

Amit még le akartam írni az utókornak az az, hogy rámtört a keresztedzés-feeling. Most, hogy így ősszel már nem nagy célok vannak, de fáradt se vagyok, azon filózom, hogy visszavenném heti 3-ra a futást, lenne egy konditermes meg egy úszós edzésem. Persze nem mindenáron, csak ha jól belefér, mint most pl. (ööö, most jönnek a dolgozós szombatok is...) Mindenesetre régóta vártam már ezt a keresztedzős kedvet, most úgy tűnik itt van, és ugye addig ütjük a vasat, amíg meleg. :-)

4 hozzászólás

Mariann 6286 napja
Mariann képe

Tényleg klassz kis sportos hétvégéd volt, ráadásul jó színes! A változatosság gyönyörködtet, szerintem ezért is jó ötlet a keresztedzések szaporítása. Még a konditermi erősítés is új impulzust ad, amellett, hogy hasznos.

Érdekes viszont, hogy a cipő ennyire rakoncátlankodik.Az enyém eddig maximálisa ok. Vagy azért, mert nagyon el lett találva a méret, vagy azért, mert férfi cipő és így tágasabb egy női lábra.

 

Hauanita 6286 napja
Hauanita képe
Volt már ilyen cipőm. Azt akkor félretettem egy félévre, rá se néztem, aztán meg már rendesen viselkedett :o)
A konditermi edzs meg az úszás baromi hasznos, csak most úgy érzem magam, mint aki hátbavágtak :)))
torolt_685 6286 napja
torolt_685 képe
A Szegedi Szekció férfirészlege tegnap igen szépen teljesített az Ötpróbán, bár valami furcsa tétovaságot véltem olykor felfedezni az arcukon.
Megvan! Azt hiszem, el voltak "anyátlanodva" nélküled. :)) Hiányoztál.

A Cipő rakoncátlankodik?
Örülj neki, ez jó jel! Nagyapámnak voltak lovai, azt mondta, mindig az a csikó lesz a leggyorsabb, amelyik kezdetben nehezen tűri a zablát. :)
fimre 6281 napja
fimre képe
hasonló cipőben járok én is. Az edzőm szerint minél lazábban mozogsz, annál kevesebb O2 kell a szervezetnek. Nekem baloldalra jól megy a légzés, jobb oldalon állandóan az orromba megy a víz :) Amire rájöttem, hogy a fej és törzsfordítást akkor kell kezdenem amikor a húzást elkezdem, ha később kezdem (már a tolásnál) akkor nincs időm szépen levegőt venni. Ez baloldalon oké, a jobbon meg sokat kell mégy gyakorolni. Próbáld meg Te is jobban kontrollálni ezt az időzítést, hátha. Várom a további beszámolókat, addig is jó gyakorlást, holnap megyek a kisfiammal úszni, majd beszámolok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-04 hó (1 bejegyzés)
2018-03 hó (1 bejegyzés)
2018-02 hó (1 bejegyzés)
2018-01 hó (1 bejegyzés)
2017-10 hó (1 bejegyzés)
2017-07 hó (1 bejegyzés)
2017-05 hó (1 bejegyzés)
2016-11 hó (3 bejegyzés)
2016-10 hó (5 bejegyzés)
2016-05 hó (1 bejegyzés)
2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-04 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-05 hó (4 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (3 bejegyzés)
2011-02 hó (5 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (2 bejegyzés)
2010-04 hó (1 bejegyzés)
2010-01 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (1 bejegyzés)
2009-09 hó (2 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2009-07 hó (3 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (2 bejegyzés)
2009-04 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (2 bejegyzés)
2009-02 hó (1 bejegyzés)
2009-01 hó (2 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (2 bejegyzés)
2008-07 hó (4 bejegyzés)
2008-06 hó (4 bejegyzés)
2008-05 hó (5 bejegyzés)
2008-04 hó (4 bejegyzés)
2008-03 hó (5 bejegyzés)
2008-02 hó (5 bejegyzés)
2008-01 hó (8 bejegyzés)
2007-12 hó (8 bejegyzés)
2007-11 hó (8 bejegyzés)
2007-10 hó (9 bejegyzés)
2007-09 hó (9 bejegyzés)
2007-08 hó (11 bejegyzés)
2007-07 hó (9 bejegyzés)
2007-06 hó (13 bejegyzés)
2007-05 hó (10 bejegyzés)
2007-04 hó (10 bejegyzés)
2007-03 hó (12 bejegyzés)
2007-02 hó (9 bejegyzés)
2007-01 hó (10 bejegyzés)
2006-12 hó (14 bejegyzés)
2006-11 hó (13 bejegyzés)
2006-10 hó (13 bejegyzés)
2006-09 hó (13 bejegyzés)
2006-08 hó (16 bejegyzés)
2006-07 hó (8 bejegyzés)