Hol is kezdjem? Mivel alapból úgyis ismerősök olvasnak itt, nem megyek vissza az (h)őskorba, kezdjük ott, hogy szokás szerint tervszerű felkészülés híján, de azért néhány ráhangoló futással ez elmúlt hetek edzésnaplójában, szándékoztam elkövetni egy maratont jelmezben ráadásul. Szombaton annak rendje és módja szerint meglátogattam a versenyközpontot a rajtszámomért, majd jól belaktunk a tésztapartyn kedves barátok-ismerősök társaságában.Nem ez a legfontosabb egy maratonban, de nekem ízlett a kaja és külön örültem az alacsony alkoholtartalmú citromos sörnek (ebből jól megittam Pocokharcsáét is) Lydérch jelmezét dekorálgattuk egy picit, aztán nekem le kellett lépnem, hogy emberi időben hazaérjek. Szokásos esti teendők után még babráltam picit a jelmezemmel aztán ágyikómba vonultam, hogy az odakinn szakadó eső dobolásától kísérve álomba szenderüljek. Hajnalban rikkantott az ébresztő, gyors öltözés, kocogás a buszhoz, a fővárosig zötykölődés közben körömlakkozás, rádióhallgatás, reggelizés :) Szerencsére az eső elállt, de minden előrejelzés további csapadékot és hűvös időt ígért. Elég korán értem a versenyközpontba, még a női ruhatár személyzetét is megleptem a Széchenyi fürdőben negyed kilenckor, amin viszont én lepődtem meg. Leadtam a holmim és lesétáltam ismerősökre vadászni, bohócorrot szerezni, magamra öltöttem a jelmezt, kiegészítettem még a sapimra tűzött platánlevélkékkel és tiszteletemet tettem az edzésonline-os talipontnál, ahol Pen-ék sok finom csokival vártak minket. Ismerkedés, fotózkodás után a Nike kamion felé vettem az irányt, hogy egy tesztcipőt szerezzek. Kaptam is egy szép Lunarswiftet (neutrálisat és abból a legkeményebbet kértem, ez volt az :P), sajnos nem zöldtalpú, az csak férfi méretekből volt :( így kénytelen voltam magentaszín talpat viselni, bár a cipő nagyrésze sötétszürke volt. Cipőről még lesz szó később. Pocokharcsával még visszamentünk Penhez, még pár fotó , majd indulnunk is kellett a rajtunkhoz, így a betervezett wc látogatás kimaradt.(ajjaj, plusz percek garantálva...) A 4:30-as iramfutók előtt álltunk a rajtfolyosóban, vigyorogtunk, dumáltunk, fotózkodtunk (többek közt egy puerto rico-i fickóval :) és hamar jött a visszaszámlálás majd a rajt (nem is hallottam, hogy durrant...) Pár perc idétlen ácsorgás után megindult a tömeg körülöttünk is és kirobogtunk a Hősök terére, ahol máris elkaszált egy kóbor gyalogost a futók rohama (mi a fészkes fenének kellett neki a legnagyobb tömegben átmenni??) Aki most a 42km részletes és útvonalhű leírására kíváncsi, kérem olvassa el Atom beszámolóját vagy valakiét aki emlékszik, de én sajnos csak pillanatképekkel és benyomásokkal szolgálhatok. Az eleje gyorsan ment, olyan 15km-ig repültek a kilométerek, buli volt. Néha rápillantottam az órámra, de nem foglalkoztatott az időeredmény annyira, mint korábban gondoltam, hogy fog :)Az eleje bőven hatos átlagon belül volt, aztán a budai rakparton volt némi lassulás, mert a félmaraton 2:07-nél ért. Közben rengeteg ismerőssel váltottunk legalább egy vigyort vagy Hajrá!-t és sok ismeretlen is megszólított, megdícsérte a jelmezem :)A szurkolók óriásiak voltak, a Futóbolondok megfelelő szekciója is kitett magáért! Az Operánál létrákkal, máshol hordót püfölve Sistergő és bájos kísérete adta a ritmust, köszi érte! Az időjárás kissé groteszk humora is megmutatkozni látszott, az előző napi napsütés után, most sűrű felhőbe burkolózott a város és az eső is egyre inkább rákezdett.Több külföldi is ferde mosollyal értékelte a humoromat, mikor "Nice weather, eh?" felkiáltással, vigyorogva melléjük robogtam :D Egy angol fickó konkrétan röhögött, mikor mondtam neki, hogy csak azért rendeltük ezt az időt, hogy otthon érezzék magukat :) A budai oldalon lefelé egyszercsak Elm köszönt rám és mellém lépett egy kis dumcsira, ami végül egészen a Lágymányosi hídig tartott, nagy köszönet érte, sokat segített! Jól eldumáltunk, mesélt az éjjeli Börzsöny terepfutó versenyről ahol pontőr volt és fontos technikai kérdéseket vitattunk meg, például hogy a fenébe lehet éjjel állat módjára futni a terepen majd délelőtt lazázni egy 3:30-as maratont iramfutóként :P , illetve hogy a Hoka cipők tulajdonképp nem jelentik teljes mértékben ellenpólusát a minimalista vonalnak :)Sajna Elm valamiért nem akart még tizensok kilit futni, így elkocogott a váltótársa befutójához, én meg folytattam utamat. Ezt a dél-budai kitérőt most sem szerettem, de legalább rövid volt és végig párhuzamosan ment a mezőny, így sasoltam a szembejövőket és vigyorogtam, bíztatni próbáltam a többieket. Néhányan igen hálás tekintettel néztek vissza, sőt mosolyogtak is :) A Szabadság hídhoz érve kezdett lankadni a lelkesedésem kb fordított arányban az eső és a szél erősségével. Eddig kifejezetten örültem a zordabb időjárásnak, mert a kánikulával nagyon nem vagyok kibékülve, de kezdett a kellemesnél hüvösebb lenni a szétázott holmiban és a szél nemcsak hűtött, de rendesen vissza is fogott a rakparton. Ráadásul elég demotiváló így a mezőny végefelé futni, ritkul is a tömeg, kevesebb a szurkoló, sok futó szenved, befordult vagy gyalogol.Könnyű belassulni vagy akár gyalogolni még ha valójában nincs rá szükségünk akkor is. Valahol errefelé meglátogattam egy toi-toit, mert a sok víz kezdett ingerelni :P A jelmez miatt picit tovább tartott, mint máskor... A hangulatot sikeresen megmentették a 35km környékén dolgozó frissítősök, akik maguk költötte indulókkal szórakoztatták a futókat és fantasztikus lelkesedéssel adogatták az innivalót a szakadó esővel, széllel dacolva :) Az utolsó 5km-t utálom a hosszú távokon, mert ez már olyan rövidke, hogy szinte el kéne röpüljön, de egyúttal nyomasztó, hogy még mindig menni kell, miért nem értem már oda :P Most sem volt másként, egy örökkévalóságnak tűnt a vége, de azért eljött a Nyugati és hamarosan a Hősök tere is. Ekkor vettem észre, hogy méterekkel a 4:30-as iramfutók mögött megyek. Mivel régóta elég lassan futottam és volt alkalma kihűlni az izmaimnak, nem mertem komolyabb iramváltást tenni a végére, csak lazán bekocogtam a célegyenesben. Utólag láttam, hogy 41 másodperccel csúsztam ki a 4:30-ból :)))

A fórumon téma volt, ígértem, hogy beírom ide. 

Tehát előfordul, hogy épp egy rendkívül fontos verseny vagy túra előtt sikerül kicsit kifordítani a bokánkat egy rossz lépésnél, ha azonban nem vészesen komoly a sérülés (nincs törés, szakadás) akkor megfelelő rögzítéssel, simán versenyezhetünk (persze előtte-utána pihenés, jég, felpolcolás, stb)

Ezen a linken látható egy nagyon profi technika lépésről lépésre, de ilyenre maximum akkor van szükségünk ha valami rettentő durva terepen kell helytállnunk a sérült lábunkkal.  Átlagos helyzetben elegendő a 2. és a 3. képen látható részt megcsinálnunk, vagyis a boka felett a lábszáron egy körkörös részt, illetve az előbbihez rögzítve a talp felől "kengyel"-szerűen csíkokat. Ezután a 7. képen látható módon nyolcas alakban körbetekerjük a bokát és kész is vagyunk. Természetesen, ki kell próbálni párszor mire profik leszünk az elkészítésében és fontos, hogy se túl szoros, se túl laza ne legyen, de ha jól csináljuk akkor megvédi a lábunkat a súlyosabb sérüléstől és nem kell kihagynunk a célversenyt egy fránya félrelépés miatt :) 

Figyelmeztetés: Ha a boka be van dagadva, belilult vagy rendkívül fájdalmas, mindenképp nézessük meg orvossal, mert súlyos sérülés is lehet a háttérben amivel nem futhatunk. Erősen bedagadt lábat inkább ne rögzítsünk a fentebbi módon se!

A linkért köszönet a már sokat emlegetett David Hirsch-nek :)  

Ismét egy kutatás eredménye, de most ital is van a dologban, így máris izgisebb :)))

Hagyom a kimerítő rizsát, a lényeg, hogy okosok azt találták, hogy a megdolgoztatott izmok regenerációját valóban rontja az elfogyasztott alkohol(36óra pihi után még komoly eltérés a kontrollcsoporthoz képest), de a 60 órával később végzett teszt már nem mutatott ki szignifikáns különbséget.

Megoldás: akkor igyatok a jól sikerült sportteljesítményre, ha nem kell hamar regenerálódni. Tehát a Böszmén mondjuk ne :P

A futós dumahely fórumtopik lakóinak csinálgattam érmeket a holnapi EDF éjszakai futásra és közben elmorfondíroztam az én szerzeményeimen. Kicsit Yoyoo múltkori jelvényes bejegyzése is inspirálta ezt a kis mazsolázást a kedvenceim közül. Mindet másért szeretem, másért kedves, bár alapvetően nem ragaszkodom ilyen tárgyi emlékekhez, nem várom el, hogy pusztán a teljesítést éremmel jutalmazzák. Tehát következzenek, nem fontossági sorrendben(a linkek a szövegben a beszámolóra mutatnak)

1. Ez a tavalyi Velencei tóparti közösségi futás érme, amely azért különleges amiért az egész esemény is az, vagyis mert Ajanó fejéből kipattant valaha egy ilyen baráti futás ötlete és az egyszemélyes kezdeményezésből egy szuper sportesemény nőtte ki magát. Ráadásul Janó meglepetés képpen , nevezési díjak nélkül csináltatott érmet a résztvevőknek.

From Bozót fut

2. Ezt a szépséget a Piros 85 teljesítménytúra terepfutó versenyén kaptam, leginkább azért kedvelem, mert igényes, szép kivitelezésű. Nem igazán érdemeltem meg, hiszen igen kényelmes túratempóban teljesítettük a távot, de minden beérkezőnek - az ígéretnek megfelelően - kipostázták.

3. Szintén terepen szereztem ezt a kis fémet, a Dobogókői Hegyi Félmaraton női harmadik helyezettjének járó bronzérem. Büszke vagyok rá, mert bár szerény volt a mezőny, úgy éreztem, tisztességesen megdolgoztam az eredményért.

4. Ahogy a képen is látszik, a 2008-as SM futás emlékérme. A teljesítményem elhanyagolható volt, de ez az esemény nem is rólunk szólt elsősorban. Lelkiekben adott nagyon sokat az SM társaság rendezvénye, az SM betegek részvétele és a futók társasága. Maradandó élményt nyújtott.

5. Bár más módon, de a lelkemnek nagyon jót tett a tavalyi női futás 10kilométeres száma is, ahol végre egy hivatalos egy órán belüli időm született ezen a távon. Nem mintha nem tudtam volna, hogy képes vagyok rá, de azért mégis jólesik látni leírva :)  Ezennel ismét köszi Littleyu-nak a nyulazást, simán ellébecoltam volna ha nem szalad előttem/velem.

6. A négy egymást követő nap alatt eddig lefutott leghosszabb táv/legtöbb futóidő emléke. Az elért eredményre nem vagyok büszke, igen komoly ürességet éreztem a verseny után, de azért a táv mégiscsak elég hosszú ahhoz, hogy szívesen emlékezzek rá. 

7. Ha már leghosszabb táv, az egyben lefutott leghosszabb természetesen a tavalyi sárvári 24órás versenyen elért 150kilométerem volt, ami a szerény mezőnyben korosztályos és női összetett harmadik helyezést ért. Tisztában vagyok a teljesítményem valós értékével, mind magamhoz, mind az ultrás átlagmezőnyhöz viszonyítva, de azért akkor is szépen fénylik ez a bronz :)

És egy a végére ami ugyan nem érem, de talán a plecsni kategóriába így is belefér. A tavalyi Kitörés túra hosszú távján kapott felvarró. Még mindig nem döntöttem el, hogy hova varrjam :P

Na, most, hogy elgondolkodtam rajta, hát kimaradt a mostani Pecseny-féle jótékonysági futás plecsnije és a mocsártúránk láncospatkója is....sebaj 

Úgy általában utálom az ilyen talányos blogbejegyzéseket, de most azért is:

Valaki(k)nek jár ma egy nagy KÖSZÖNÖM :)