A szervezésről már mások leírták a véleményüket, így nem ragoznám, a lényeg, hogy megdöbbentő, hogy második évében még lejjebb sikerült jutni a szinvonal tekintetében. Nincsenek nagy elvárásaim egy futóversenynél, nem lehet mindenhol olyan terülj-terülj asztalkám, mint a Lowe Alpine-on, és belefér némi csúszás vagy egy kis adminisztrációs kavarodás, de amit itt tapasztaltunk azt nehéz lenne felül(vagyis alul)múlni.

Szerencsére a társaság kárpótolt és a futás is mondhatni jólesett. Az első körben Líviával kocogtunk kényelmesen, ami később igen jó ötletnek bizonyult, mert maradt bennem bőven erő a második körre. Az első kör végén már éreztem a bal bokámat (ez régóta problémás, bár futás közben nem szokott fájni, csak utána) és valami mittudoménmilyen izmot a combnyaknál, de reméltem, hogy nem lesz exponenciálisan rosszabb a folytatásban. A második kör eleje elég brutál volt, mert akor támadt fel nagyon a szél és ugyebár pont ott vannak a dombok....Baromi lassan, leszegett fejjel tempóztunk az emelkedőkön, dacolva az időjárás humorával. Egy darabig két bajai sporttárs "között" haladtam, egyik mögöttem kb 100méterrel, a másik előttem ötvennel. Aztán a második frissítő utáni dombon beértem az előttem haladót és onnan együtt kocogtunk sokáig. (a másikuk megelőzött a végén) Kedves fickó volt és úgy tűnt, nagyon örült, hogy akadt társasága. Az utolsó kb 5kilométeren aztán lemaradt és én bunkó módon haladtam a saját tempómban és nem törődtem vele. Meglepő módon, alig hátráltatott a sajgó tappancsom, visszagondolva belefért volna egy erőteljesebb tempóváltás az utolsó egy-két ezerre, de nem sok értelme lett volna. A célban nagyon jólesett, hogy a srácok ott vártak és örültek nekem, mert amúgy már igencsak pangás volt. Ha nem szólunk külön, akkor befutócsomagot se kapunk...Kicsit furcsállottam, hogy ott volt a chipszőnyeg és mégse tudtak egy időt mondani. Akkor minek? A végén nem bántam volna egy gyúrást, de nem úgy tűnt, mintha még lett volna rá lehetőség....
Vicces volt, hogy a célban megállás után alig tudtam elindulni. Mjoci kis híjján hahotázott a kacsázó járásomon, ami nagyon kedves volt tőle, de már megszoktam :) A kocsiban való egyórás ülés után a Moszkva téren hasonlóan izgalmas stílusban közelítettem meg a metrót(Joci további derültségére), majd a távolsági buszon töltött következő egy óra után a hazasétálás is vicces volt. Mára már egész normálisan közlekedek, de csak akkor futnék ha minimum egy medve kergetne.
Ami a futás tanulságait illeti: úgy tűnik végre megtanulok okosan hosszút futni. Ideje  Vittem magammal egy szendvicset(okulva a tavalyi frissítésből) amit 3 részletben fogyasztottam el( első kör felénél, második kör elején, második kör kétharmadánál), ettem barackot minden frissítőnél és folyamatosan kortyolgattam a vizemet. Vittem OJ féle sótablettát is, abból asszem kettőt ettem meg a második kör elején. Szépen nyugodtan, egyenletes tempóban haladtam, nem futottam el az elejét, így sehol sem kellett belegyalogolnom, és lassan bár, de végig futottam és nem purcantam ki a végére sem. Így kéne  a továbbiakban is, aztán majd idővel gyorsulni kissé.

Mindenkinek köszi a társaságot, bíztatást és Blue-nak a fuvart!

Az edzésnaplóm szerint még csak most lettem ezredes idén, pedig....pedig ha böcsületesen írtam volna minden edzést, már rég összegyűlt volna az a vacak ezer kilométer....

No sebaj, leszek még én vezérőrnagy ...vagy mi a szösz

Röpke másfél hét múlva egy lengyel mocsárban terveztünk dzsungelharcot vívni futás címszó alatt, azonban a sors, az a szemét, most is közbeszólt. És Bökinek teljesen igaza van, hogy ez együtt lett volna jó buli, így már nem az igazi :( Nagyon beleéltem magam, nagyon terveztem, még spóroltam is rá, de nem. Majd, máskor, egyszer, együtt!

Persze ahhoz azért kellően őrült vagyok, hogy ha az egyik terv borul, akkor próbálok legalább alternatívát keresni. Aztán a marhaságokba másokat is belerángatni ;-) Úgy tűnik, a megfelelő alternatíva és a társ is megvan. Nem annyira extrém mint  a mocsár, nincs olyan messze mint Lengyelhon, de jóóóó lesz! Hortobágy, jövünk!