Találtam egy remek mottót egy közösségi oldalon:

Aki győzni akar, annak egyszer-kétszer bele kell szeretnie saját vereségeibe is, hogy hiteles legyen a kiábrándulása.
/Csoóri Sándor/

Ez annyira igaz, hogy valódi villanykörtés-homlokracsapós "Aha" élmény volt olvasni. És ha igaz, akkor van remény, mert nem utálom már az elrontott futásaimat, ezt a mostanit sem :-)  De azért elmesélem hogy volt...

Nem terveztem a Balatonalmádi 12órás OB-t, ahogyan szinte semmit sem terveztem az idén, de amikor tudomást szereztem róla, hogy örök példaképem és kedves sokat tapasztalt futótársunk, Lencsés Éva néni ezzel a versennyel tervezi befejezni ultrafutó pályafutását, úgy gondoltam, feltétlen elmegyek, bár nem edzettem ilyen távra, így csak egy kellemes beszélgetős kocogást szándékoztam elkövetni.

3évvel ezelőtt futottam ugyanitt az első 12órásomat - szintén hirtelen felindulásból - akkor 88km és valamennyi méter lett, pontosan 50kör. A számokat bűvölve, könnyen azt képzeli az ember, hogy ha 50kör lemegy egész könnyen akkor sima liba még öt kört futni és elérni a kezdő 12órázók első lépcsőfokát a 100kilométert...Elmondom, baromira nem sima liba.   Nem is gondoltam komolyan, hogy csak úgy odamegyek és 100-at futok, de mindenképp meg akartam javítani a korábbi eredményem. Időközben, beszerveződtem a Balatonfüredi FC csapatába, mi több, a női váltó első tagja lettem. Ez annyiban írta át a tervet, hogy megígértem nekik, hogy az első két órát futom és legalább 20km-t megteszek, a többi a többiek dolga :P

Kisebb döccenőkkel, de lett szállásom és eljött a péntek, amikor Ádival levonatoztunk Füredre ahol Máté (Baranyai) várt minket tárt karokkal :-) és kísért el egy remek pizzériába szénhidrátfeltöltés céljából. Jó társaság, jó kaja, jó hangulat, mi kellhet még ? :-)  (tényleg, srácok, hol vannak a fotók?)   Estére kiegészült a csapat Töcéékkel, majd rövid éjszaka után együtt kocsikáztunk át Almádiba a rajthoz.

Nagyon jó volt a sok ismerős arcot látni, találkozni sok rég nem látott futócimborával! Megismerkedtem leendő csapatom tagjaival is. Még a rajt előtt sor került Éva néni köszöntésére, illetve egy perces néma csenddel adóztunk a nemrég elhunyt Ujj Zoltán emlékének.

És eldördült a rajt :-) Ahogy terveztem, igyekeztem többé-kevésbé egyenletes tempóban, megállás nélkül futni az első két órát a csapatnak, ami sikerült is, bár a 10perces körökből volt, hogy kicsúsztam. A csapattagok (és igazából mindneki más is, segítők, kísérők, szervezők) nagyon lelkesen szurkolt, kérdezgették, hogy segíthetnek-e valamit, kérek-e valamit. Pár kör után kértem a palackomba folyadékot, mert a poharas mutatvány nekem nem nagyon megy és itt még szerettem volna folyamatosan futni. Nagyon hamar elröppent a két óra, átadtam Nórinak a chipet és lazábban folytattam.

A frissítésben is új módszert próbáltam ki most, vittem az UB-n sajnálatos módon megmaradt géleket és az első két óra után meg is ettem egyet. A későbbiekben, nagyjából egyenletesen elosztva, még négy darab fogyott el. A gél mellett csak kevés gyümölcsöt (almát, narancsot és egy falat dinnyét) valamint háztartási kekszet ettem, a központi frissítőasztalról. Csemegeként még megkóstoltam Éva néni tortáját is :) A folyadékpótlást 90%-ban vízzel oldottam meg, egy-két félpohárnyi izoitalt vettem el az asztalról csak. Ez a fajta frissítés abszolút bevált, volt elég energiám, nem éreztem holtpontot, hiányt, éhséget, gyengeséget és a gyomrom is teljesen rendben volt végig. Szerk.: Kimaradt, hogy ezúttal készültem a napközbeni melegre, igaz az Öreg-park árnyas fái alatt elviselhetőbb a hőség is, de azért voltak kitett szakaszok és a meleg az meleg...vittem egy kis vászontörölközőt és Lubics Szilvi mintáját követve, bevizezve a nyakamba tettem, a végét a felsőm pántja alá tűrve, hogy a helyén maradjon. Úgy érzem, használt, be fogom vetni máskor is ezt a módszert!

Nem sorolok fel egyenként mindenkit, mert valaki biztosan kimaradna és azt nem szeretném, de mindenkinek igyekeztem egy-egy bátorító hajrá-t mondani legalább, sokakkal beszélgettünk itt-ott menet közben, próbáltam megköszönni a szurkolást, reagálni a baráti ugratásokra, értelmesen nézni a fotósokra.....hogy mennyire sikerült az más kérdés :-) Délután igazi színfolt volt Pescenye és Mateve feltűnése a pályán és a pálya mellett, bár sok csevegésre nem volt mód, Edit átvette a sütit és elzavart futni :-)   Akárcsak Vinca :-)  (Hajrá Bozót! Tökjó szálkás a lábad! Jól vagy? Akkor fussá tovább, na szia! Menjé!) Mentem és közben a VB-n futókon járt az agyam. Nem is emlékeztem pontosan, mikor rajtolnak, de sokat gondoltam rájuk napközben és zaklattam a szervezőket, hogy ha belefér az idejükbe és működik a közvetítés akkor adjanak híreket időnként.  A 6órások és a váltók nagyon mentek, akárcsak a 12órások élmezőnye. Csak csodálni tudtam őket és azon gondolkodni, hogyan csinálják. Hogy kell úgy koncentrálni, úgy kikapcsolni az agyat, hogy órákon át, egyenletesen, folyamatosan csak menjenek a lábak? Ezt kell megtanulnom. Persze, tudom hol lelem meg a választ...

Teltek-múltak a körök, de érzésre nagyon lassan. Ugyan szinte maradéktalanul sikerült tartanom magam ahhoz a tervemhez, hogy folyamatosan a pályán maradok és nem ülök le, állok ki dumálni, enni-inni, vacakolni, viszont túl sok volt a lassú séta amire igazából nem volt szükségem. Van akinek bejön az, hogy fut egy x tempót és közbeiktat meglehetősen lassú tempójú gyaloglást, de nekem nem szabadott volna ilyen társak mellé beállnom. A lassú séta felesleges, ha gyalogolni akarok pihenésül, tudok gyorsan is, futni viszont elég lassan futok, a "résztávozás" nem fekszik. De hát hüjjje vagyok persze és leálltam sokak mellé így, aztán simán otthagytak futva :P

Nagyon sokáig rá se néztem az eredményjelzőre, amikor pedig rápillantottam, láttam, hogy kategória utolsó vagyok így nem is foglalkoztam többet a dologgal. (itt jön a zárójeles ha : talán ha még időben láttam volna, mennyire közel haladunk egymáshoz hárman....de ez már csak spekuláció :-) 

Sajnos nem láttam a 6órások eredményhirdetését, de hallottam, hogy plekoklari nyerte a női versenyt aminek nagyon örültem! Szerencsére összefutottunk még és tudtam gratulálni.  Mi mentünk tovább ahogy eddig. Már biztosra vettem, hogy Tomán Edina lesz a bajnok, én pedig kibérelem a biztos 5. helyet, amikor megláttam Edinát lassan araszolni magam előtt. Már előzőleg beszéltünk a gyúrósátornál, de azt hittem a masszőr megoldotta a gondjait. Sajnos nem így volt, és mivel hamarosan gyalogolni sem bírt, az első helyről kellett kiszállnia a versenyből. Nem mondom, hogy egyszer nem szeretnék előtte végezni versenyen, de nem ilyen körülmények közt .....Innen is gyors gyógyulást kívánok neki! 

Valahogy a hátralévő 4óra is eltelt, több kört mentem gyorsgyalogolva, mert üdítő változatosságként hatott a lassú cammogás után. Jót beszélgettünk így Evetovics Milánnal (cuki a fiad!) amíg le nem szakadt rólam (azért ez valahol vicces volt, hiszen gyalogoltam). Egy rövidke gyömöszölésre befeküdtem a masszőr kezei alá, mert a vádlim, ami eddig sose fájt, most kissé riogatott. Igazából nem sokkal lett jobb, de jólesett. Az utolsónak hitt körben már csak lötyögtem, gondoltam, megállok a chipszőnyeg után, nem érdekes a tört kör, de amikor odaértem, a kezembe nyomták a "csomagocskámat" és kitaszajtottak a pályára :-)   Egy pillantást még sikerült vetnem az eddig elkerült eredményjelző képernyőre és gyors számolással megállapítottam, hogy nyavalyás 850méter kell a kerek 89kilométerhez :o)   Bakker, ha ezt tudom... - futott át az agyamon, de késő bánat kutya vacsorája (vagy ilyesmi), így tisztességből belehúztam, legalább ez a kerek(ebb) szám legyen meg. Menet közben halkan szidtam magam mint a bozótot, hogy miért nem figyeltem korábban, hol is tartok, és szedtem a lábaimat, hogy meg legyen a hiányzó 850méter. Szerencsére, az aszfaltra fel voltak festve 50méterenként a távok, így nem kellett saccolnom. Simál elértem a 850-ig és még nem fújták le, így továbbmentem, legyen 1000 :-)

Így lett 89,112m mert ragaszkodtak hozzá, hogy pontosan odáig mérjék a tört körömet ahova letettem a jelzőkémet :-)   Végülis PB, ha nem is sokkal, de nem tölt el elégedettséggel persze. Ha úgy szemlélem, hogy nem versenyezni, hanem edzeni és társasági életet élni mentem, akkor tökjó! Ha úgy, hogy ez egy országos bajnokság, akkor vérciki....    Nyaralósfutó - ahogy Vajda Anita mondta később.

A csapatunk, csapataink viszont remekül szerepeltek, a váltó amelynek tagja lehettem (köszönöm!) másdik helyezést ért el. Na, nem az én érdemem hanem a másik négy lányé, akik száztizenvalami kilométert hoztak össze még az én kis huszasom mellé! A BFC-s fiúk is dobogósok lettek!  Sokan értek el nagyon szép egyéni eredményt is, nem sorolom, de mindenkire rettentően felnézek!    Köszönet illeti a szervezőgárdát is amiért biztosították a körülményeket a remek versenyhez!

A verseny végeztével ismét Éva néni került a középpontba és ő meghatottam fogadta a szervezők és futótársak méltató szavait, valamint az emlékül nki átadott ajándékokat. Mondanom sem kell, vastaps kísérte :-) Innen is, puszi, Éva néni!  Pár sor mellett, ezt írtam az emlékkönyvébe: Én is épp ilyen "Éva néni" szeretnék lenni egyszer. Természetesen, Éva néni a  futást nem hagyja abba, csak ultraversenyeken nem tervez többé rajthoz állni.

Rodrigueznek és Sneci-kének(akik párosban futottak és mellettünk álltak a dobogón) hála fuvarunk is akadt Pest felé, sőt, a metrót is elértem és a vonatomat is!  Már két órája vasárnap van amikor ágyba bújok végre, ébresztő fél 6-ra beállítva, hiszen aznap Nike Félmaraton....