Ahogy már korábban említettem, Free-ben futottam vasárnap. Már korábban döntöttem, hogy kihasználom a nike által nyújtott tesztlehetőséget és valamelyik pipás cipellőben futom le a távot, aztán nem sokkal a verseny előtt kitaláltam, hogy a legkevesebb csillapítással rendelkező, legrugalmasabb, legátengedőbb modellt, a Free-t fogom választani. A futóblogon felvetett ötletemről DaMartian megpróbált lebeszélni, mondván a Free igazából nem is futócipő, inkább tartásjavító eszköz, semmiképp sem maratonfutásra való. Nem kívántam vitába szállni vele, hiszen jól ismeri a cég termékeit, tudja mit beszél. Én viszont már döntöttem. Ha adnak cipőt, futok benne. Természetesen adtak, bár a helyszínen is felhívták a figyelmemet, hogy ez a cipő nem a maratonra való. Előzetesben megjegyezném még, hogy Nike cipő először épp egy évvel ezelőtt, a 25. Bp Maratonon volt a lábamon, akkor egy Swift, majd a múltkor a félmaratonon egy Lunarglide, tehát nem ismerem túlzottan a márkát, tapasztalatom kevés van. Free-t még sosem próbáltam korábban. Egy 39-es méretűt kértem a civilben 38-as lábamra és épp kénylemesnek bizonyult. Ahogy belebújtam, feltűnt, hogy miközben nagyon kellemesen körülöleli a lábam, kicsit furán kifelé fordul a lábfejem elöl, gyakorlatilag az asszimetrikus fűzés vonalát követve. Ez nem nagyon tetszett, de kicsit sétálva még mindig kényelmes volt, így nem törődtem vele. Gyalogolva olyan érzés volt, mint egy mamusz :) Puha, kényelmes, öleli a lábat, érezni benne a talajt, de nem fájdalmasan, csak érezhetően. Futva kicsit jobban feltűnt a csillapítás hiánya, de nem éreztem túlzottan fapadosnak, volt azért anyag a talpam alatt, csak nem az aszfaltra szánt futócipőknél megszokott habos-rugózós érzet. Néhány kilométer után megállapítottam, hogy nem futok benne másként, nem érzek semmi különöset, nem fárasztja a vádlimat, nem valószínű, hogy gondom lenne vele a táv hátralevő részében. Egyetlen igazítást végeztem el még féltáv előtt, a fűzőt átkötöttem egészen lazára. Igazából tök felesleges bele a fűző, hiszen a nyelv egybe van varrva a felsőrésszel és egészen feljön a rüsztre, tartja magát. Egyetlen negatívumot tudok említeni, a táv legvégén éreztem enyhe görcskezdeményeket a talpam harántboltozatánál, de egy kis - menet közbeni- lábujjmozgatással el is múltak. Visszagondolva, ilyen tavaly is volt a maratonon, akkor a Swiftben. Mindent egybevéve, nem a cipőn múlott a gyenge eredményem, csakis a jelmezen és a motiválatlanságon. Hogy ajánlom-e ? Miért ne, igazán kényelmes sétálós-kocogós cipő. De nem maratonra. Elismerem, hogy nem hosszúfutásra való, bár nekem nem lett bajom tőle, talán kevésbé "beavatott" lábakkal sérüléshez is vezethetne egy ilyen kunszt. Az asszimetrikus fűzés lényegét most se értem, nekem csak még jobban kifelé fordította a lábfejem, mint amennyire amúgy is szupinál, így ez nem jött be, de valódi gondot nem okozott. (katt a képre az olvasható méretért)
Fuss, hogy utolérjenek!
A czipellő...
Bozót | 2011-10-05 11:16:05 | 5 hozzászólás
5 hozzászólás
smarcsu
4827 napja
Bozót
4827 napja
Az utsó képen azt írják, a fűzés célja levenni a terhelést a rüsztről és jobban eloszlatni a lábfejen. Igazából a terhelést már azzal leveszi, hogy az egybenyelv miatt mamusz-szerűen öleli a lábat....
Slybacsi
4827 napja
a lunarglide hármat is ezért szerettem meg, mert szinte fűzni sem kell, simán tartja magát.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-06 hó (1 bejegyzés)
2018-05 hó (1 bejegyzés)
2016-07 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-07 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (4 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (4 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (4 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (7 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (8 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (9 bejegyzés)
2010-07 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (7 bejegyzés)
2010-05 hó (8 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (12 bejegyzés)
2010-02 hó (2 bejegyzés)
2010-01 hó (10 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2018-05 hó (1 bejegyzés)
2016-07 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-07 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (4 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (4 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (4 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (7 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (8 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (9 bejegyzés)
2010-07 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (7 bejegyzés)
2010-05 hó (8 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (12 bejegyzés)
2010-02 hó (2 bejegyzés)
2010-01 hó (10 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
külsőre jól mutat, szerintem az asszimmetrikus fűzés is csak ezt a célt szolgálja. én még sosem voltam elég bátor ahhoz, hogy egy versenyen (kiváltképpen maratonon) nem saját cipőben fussak. pedig most lehet, jobban tettem volna :)