Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 927 075 km-t sportoltatok
Fuss, hogy utolérjenek!

Kütyük 2.rész

Bozót | 2010-03-16 10:04:04 | 8 hozzászólás

Harmadik futónk, Greg  Hammett 31 éves testnevelőtanár és eredményes terepfutó. Éppen a New England Grand Tree versenysorozatra készült ami 25 technikás terepfutamból áll egyenként  7 és 50mérföld közötti távokon (12-80km). 2005-ben és 2007-ben Greg került ki győztesen a viadalból, de hogy ismét esélye legyen a nyerésre olyan edzésmunkát kellett végeznie ami javít a versenytempóján, úgy hogy közben nem sérül le.

 

Greg éveken át ugyanazokat a köröket futotta a lakhelyéhez közeli nemzeti parkban, amiket aztán hozzávetőleges pontossággal jegyzett be a naplójába. Még oda is költözött a pályák közelébe, hogy házából kilépve rögtön futhasson. Aztán a kapott Garmin Forerunner 405-el töltött első néhány futás után kiderült, hogy az ő tízmérföldes köre valójában csak 8,6mérföld, a nyolcmérföldes pedig csak 6,1.

 

Némi meglepetés után Greget már nem nagyon érdekli a Garmin véleménye. Szerinte a terepedzés esetében nem is a táv meghatározása a legfontosabb, hanem a szintemelkedés.

Természetesen a modern technika számára ez sem volt probléma, feltöltötték Greg kedvenc terepeit a TrainingPaks WKO+ nevű szoftverre, ami pontosan kiszámítja a szinteket és a terhelés mértékét és aztán részletes grafikonokat készít. Jól látható ahogyan  a terhelés mértéke folyamatosan nőtt Greg edzései során és hogy ideje rápihennie a következő versenyre. Greget nem igazán nyűgözte le a technika vívmánya. Egy vállrándítással csak azt mormogta: Ennyit a naplómból is látok.

 

Egy napon a teszt vezetője elment Greghez amikor ő épp futni volt. Bátyja nyitott ajtót és elmondta, hogy Greg utálja a Garmint. A régi naplójában ugyanúgy a saját maga által megsaccolt távok szerepeltek, a lap tetejére pedig odafirkantotta :  Rohadt Garmin!!!!

 

Később Greg azt mondta, hogy hisz az órának, csak épp nem jelentenek neki sokat azok az adatok. Évekig tudatosan túlzott a lefutott edzéstávokat illetően és mégis működött a dolog. A pulzusmérő szintén nem hatja meg őt. Ha egy kemény domb résztáv közben kivagyok, miben tud segíteni? Azt mondja, lassítsak??

Decemberre Greg visszautasította az összes modern technikát és visszavette a régi kopott stopperóráját. A kissé rapszódikus edzésprogramja ellenére – vagy éppen annak köszönhetően – Greg végül megnyerte a Grand Tree sorozatot, két új pályarekordot is beállítva közben.

 

 

A csodabogarak mellett vannak igazi különlegességek is, mint például Bill Dixon, a 62 éves nyugdíjas matematikatanár és futó. Amikor laboratóriumi körülmények közt megmérték VO2Max értékét mindenkinek leesett az álla. 63,2 ml amivel még az ifjú profi állóképességi sportolókat is megszégyeníti (korához képest a 40-es érték már nagyon jónak számítana)

 

2007-ben Bill a 60-64évesek korosztályában harmadik helyen állt az USATF nemzeti ranglistáján. 2008-ban is szeretett volna az élen szerepelni. A teszt idején Bill éppen a legfontosabb versenyére készült, a Stockade-athon néven New York államban megrendezett 15km-es viadalra, ami regionális 15km-es bajnokság is egyben, így komoly súlya van a ranglistás helyezések meghatározásában.

 

Korábban Bill heti 40-50 mérföldet edzett, általában három kemény edzésből. Például 4x1mérföld igen fárasztó fokozó edzés után még gyakran belehúzott a hazafelé kocogás közben is, még gyorsabb tempóban, mint a résztávot.

 

A naplójából látható, hogy ismétlődő sérülésekkel bajlódott. Az utóbbi néhány évben egymást követték a combhajlító, csípő, boka és vádlisérülések, és Bill gyanakodni kezdett, hogy talán a túl intenzív edzésekért fizet meg ezekkel a bajokkal. Nemrég olvasott egy könyvben a 19. századi tengerészek embertpróbáló munkájáról, akiknek oda kellett figyelniük, ne strapálják túl magukat. A könyvben szereplő bibliai idézet különösen nagy hatással volt Billre: Egy élő kutya jobb, mint egy döglött oroszlán.

 

Tehát Bill hajlandó pulzusmérővel folytatni az edzéseit és lassítani a tempón. Megbízható, pontos eszközre van szüksége, amellyel naponta meghatározhatja a számára ideális pulzuszónát az aktuális állapota és a külső körülmények függvényében. Egyáltalán nincs szüksége azonban bíztató üzenetekre, ábrácskákra, virtuális vállveregetésre.

Két profi eszközt kapott végül, egy Suunto t6c és egy Polar RS800CX, footpoddal és mellkasi jeladóval.

 

Dennis Barker edzőt kérték fel, hogy segítsen elkészíteni Bill új edzéstervét. Elit versenyzői számára Barker edző  5x1mérföldes résztávokat írt elő 1 perces pihenőkkel és heti aerob küszöb edzést a max pulzus 90százalékán. Ezzel az edzéssel több versenyző két hónap alatt 5 perces mérföldekről 4:40-esre javult. Az edző szerint az a lényeg, hogy az adott egyén számára megfelelő zónában edzzen és akkor maximális fejlődést érhet el a túledzésből adódó sérülés veszélye nélkül.

 

A tempóedzésekhez Bill max pulzusának 90százalékánál határozzák meg a felső határt. Így elkerülheti, hogy átlendüljön a laktátküszöbön ami felett a szervezet nem képes olyan gyorsan feldolgozni a termelődő tejsavat, mint ahogyan az elárasztja Bill testét. Egyik edzésén Bill egymérföldes résztávot futott dombos terepen, 6:20 és 6:40 közötti időkkel. Az óra kijelzi aktuális pulzusát amit így könnyen figyelemmel kísérhet és a kívánt zónában tarthatja. Ahogy várható volt, a laktátküszöb alatti tempóval Bill nem fáradt ki különösebben, de lassúnak érezte a tempót. Hasonlóképp, az óra segítségével Bill laza futásai tényleg a könnyű zónában maradtak.

 

Néhány héttel később, Bill nekilátott az adatok elemzéséhez. Az órához kapott szoftvert túl bonyolultnak találta, ezért visszatért az Excel táblákhoz. Láthatóvá vált, hogy az azonos pulzusértékekhez egyre jobb tempók tartoztak. Kezdetben a tempófutás sebessége 6:08 perc volt mérföldenként, ez 5:54-re javult. Bill megértette, hogy ha ésszel edz, jobban fejlődik.

 

A Stockade-athon 1200 fős mezőnyében Bill 22. helyen ér célba 55:50 idővel. A verseny alatt nem nézte az órát, de otthon feltölti az adatokat a számítógépére és az egy tökéletes futás grafikonját rajzolja ki. Az emelkedő pulzus jelzi, hogy a terhelés egyre nagyobb volt a futás alatt, az utolsó 30másodercben érve el a maximumot. Mellette az emelkedő sebesség grafikon 6perc körül mozog, majd a végére még meredekebben emelkedik. A lépésfrekvencia az első 7mérföld alatt egyenletesen 188 lépés percenként, majd lecsökken 178-ra, ami azt jelzi, hogy Bill úgy tartotta a lendületes tempót, hogy meghosszabbította a lépéseit néhány centiméterrel. A helyes tartás és stílust akkor is tartania kell, amikor úgy érzi, kisebbeket lép.

 

A verseny után jó híreket kapott: a 60év felettiek kategóriájában a nemzeti ranglista első helyét csípte meg. Sikerült neki!

 Azóta is használja a pulzusmérőt, de a csili-vili kiegészítők és extra funkciók most is hidegen hagyják.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

 

Ennek vége, de lesz más :) Stay tuned, csak hogy tanuljatok egy hasznos kifejezést :)

8 hozzászólás

mjoci 5395 napja
mjoci képe

Nagyon tecccett. Föleg a harmadik futó története. Igazából engem is teljesen hidegen hagy, hogy az éppen lefutott köröm hajszálpontosan mennyi. A hétvégi hosszúaknál sem igazán izgat, hogy most éppen 58, vagy 60 kili volt a megtett táv. Ha meg úgy gondolom, hogy felmérö jelleggel futok, akkor meg akár a Normafánál, akár a szigeten a belsö úton kimért pálya vár.

monique 5395 napja
monique képe

"Egyáltalán nincs szüksége azonban bíztató üzenetekre, ábrácskákra, virtuális vállveregetésre." - bingó! :)))

"Ezzel az edzéssel több versenyző két hónap alatt 5 perces mérföldekről 4:40-esre javult." - zárójelben nem ártana km-es tempóban is odaírni, mert az jóval sokkolóbb ;) (3:07-esből lett 2:54-es, asszem)

Bozót 5395 napja
Bozót képe

Lusta voltam, majd átírom. Amúgy www.convert-me.com :)

MungDaal 5395 napja
MungDaal képe

Még oda is költözött a pályák közelébe, hogy házából kilépve rögtön futhasson.

Így kell élni!!!

Aztán a kapott Garmin Forerunner 405-el töltött első néhány futás után kiderült, hogy az ő tízmérföldes köre valójában csak 8,6mérföld, a nyolcmérföldes pedig csak 6,1.

Erre való a Gmap pedometer! :DDD

Ahogy a Garmin F405 kinéz, én is inkább visszavenném a jó kis Timex Ironmanemet! :DDD

Ha egy kemény domb résztáv közben kivagyok, miben tud segíteni? Azt mondja, lassítsak?? :DDDD

Egy kilencvenezres Polar akár mondhatja is! Nekem igazán mondhatná! :DDD

Az ilyen PR. cikkeket imádom nagyon, de ez egy akkora gyöngyszem, hogy odabiggyeszteném az elejére, hogy hol volt, hol nem volt ... :)))

Bozót 5395 napja
Bozót képe

Mung, PR-nem PR. de jópofa! És vannak benne érdekes dolgok. (amúgy a cuccokat a kísérlet idejére kölcsönözték a futóknak, nem hsizem, hogy megkapták volna bármelyiket örökre:)

monique 5394 napja
monique képe

Bozót: kösz a linket. de én írtam saját programot a tempók számolására, azzal konvertáltam. :) de majd belerakom h a mérföldet is kezelje alapból! :))

igen, gmap amúgy rlz :))) csak lehet hogy vmi mezőn át vezet a köre..

MungDaal 5394 napja
MungDaal képe

1., Mea culpa ...

2., Csak köcsögöltem kicsit, én nagyon szívesen elfutkosnék egzotikusabbnál egzotikusabb helyeken, méregdrága kütyükkel a kezemen. És oda is költöznék, meg minden. És igenis írigylem az összes cikkben szereplő ipsét. Az órákat pedig levették a kezükről és visszarakták a kirakatba. Ugyanmár, ez olyan Media Markt-os. :)))

3., A gmap pedo nem volt komoly ott van mögötte a kuncogás ...

MungDaal 5394 napja
MungDaal képe

4., Denis Barker igazán írhatna nekem is egy jó kis gyorsító edzéstervet!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2018-06 hó (1 bejegyzés)
2018-05 hó (1 bejegyzés)
2016-07 hó (1 bejegyzés)
2015-10 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2014-10 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-07 hó (2 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-12 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (2 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (3 bejegyzés)
2013-02 hó (2 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-12 hó (1 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (3 bejegyzés)
2011-11 hó (3 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (4 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (4 bejegyzés)
2011-06 hó (4 bejegyzés)
2011-05 hó (3 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (4 bejegyzés)
2011-02 hó (2 bejegyzés)
2011-01 hó (7 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (8 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (9 bejegyzés)
2010-07 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (7 bejegyzés)
2010-05 hó (8 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (12 bejegyzés)
2010-02 hó (2 bejegyzés)
2010-01 hó (10 bejegyzés)
2009-12 hó (2 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-10 hó (3 bejegyzés)
2009-09 hó (4 bejegyzés)
2009-08 hó (4 bejegyzés)
2009-06 hó (1 bejegyzés)
2009-05 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)