Egy Runner's World cikk (Times are changing, 2009.július) első fele, nagyon-nagyon pongyola stílusban. Azért élvezzétek  Persze akinek nem okoz gondot, az inkább az eredetit olvassa el.

A Runner’s World című népszerű magazinban jelent meg egy meglehetősen terjengős írás a különféle futócomputerek hasznosságáról, néhány konkrét futó példáján bemutatva az egyes eszközök használatát. Tulajdonképp azt kívánták tesztelni, hogy mennyiben segítik a modern technika ezen vívmányai a futókat az edzéseik során és céljaik elérésében.

Négy futót kértek fel a teszthez, kezdőtől a félprofiig, akik hét hónapon át viselték minden edzésükön a pulzusmérős futóórát, majd elemezték és értékelték a kapott adatokat. Természetesen a táv, sebesség adatok mindegyikőjüknek jól jöttek, de többen vélték úgy, hogy az eszköz segít nekik okosabban edzeni, jobban fejlődni és elkerülni a sérüléseket.

A kezdő futó Kelt Naylor 45 éves mackós alkatú férfi, egy baráti bringatúrán eszmélt rá, hogy tennie kell valamit ha formában akar maradni. A futás logikusnak tűnt, hiszen gyönyörű erdei ösvényekkel rendelkező környéken lakott. Célja csupán heti háromszor félóra futás volt, amivel növelni akarta állóképességét, még csak nem is a fogyásra hajtott, sőt versenyeken sem kívánt részt venni.

Egy Garmin Forerunner 405 lett az edzőtársa. Naylor kedveli a számszerűsített adatokat, munkahelyén egy lekvárfőző üzemben is fontos, hogy pontosan a megfelelő hőmérsékletre melegítsék a gyümölcsöket és az éppen szükséges ideig főzzék őket, amit Naylor örömmel és nagy szakértelemmel felügyel, ahogyan a számítógépén is komplex adatbázisban tartja nyilván a beszerzéseket és az eladásokat. A futóórájától is ilyesmit vár el.

Már az első edzésen lenyűgözte őt a kis szerkezet, ám rögtön érdeklődött is a gps pontosságáról. Megnyugtatták, hogy még sűrű lombozat alatt és akár rövid alagútban is képes fogni a jelet és félméteres vagy még szűkebb pontossággal méri a megtett távot. Az edzések után wireless kapcsolaton feltölti az adatokat a számítógépére és a Garmin weboldalán elemzi. A táv és sebesség rendben, de a 173-as átlagpulzus a népszerű képlet szerint 96%-os terhelésnek felelne meg, ami nem életszerű. Egy edző és sportorvos megmagyarázta Naylornak, hogy a legtöbb sportóra a 220-életkor formulát alkalmazza a maximum pulzus meghatározásához, ami azonban az emberek jórészénél nem jó értéket ad. Edző segítségével, Naylor átállította az órán a könnyű zónához tartozó pulzusértékeket, amit persze ő rendkívül lassúnak érez. Mark Smith edző (és 2:19-es maratonista) szerint a kezdők legnagyobb problémája, hogy olyanok, mint a kisgyerekek: sprintelnek 100métert, összeesnek. Megállapítják, hogy futni nehéz, rossz érzés és nekik ez nem fog menni, aztán feladják.

Naylor még napokkal az első edzés után is érezte annak hatását, ám az új könnyű zónában edzéssel hamar ráérzett a futásra. Télen Naylor inkább az edzőteremben futott, így a 405-öt lecserélték egy FR60-ra, mely footpod segítségével méri a távot és a lépésfrekvenciát. A helyes lépésszám javítja a futóstílust és a hatékonyságot. Sok kezdő csupán 140lépést tesz percenként, míg a tapasztaltabb futóknál 180 körül van ez a szám.  Tél közepére már Naylor is elérte a 145 lépést, majd pár hónap múlva a 160-at.

Áprilisban Naylor már résztávos edzéseket is végzett a futópadon: 2 perc 180pulzussal, majd kocogás. Tartása könnyed, a keringése is sokat erősödött. A Garmin naplóját visszanézve jól látható a fejlődés. Korábban a 7:30-as tempó, 2 fokos emelkedőn már 180-as pulzust jelentett, míg most ugyanazt a tempót 160-as pulzussal tudta futni.

A második futó, Jennifer Parker 31 éves családanya, aki katonatiszt édesapja nyomására  vett részt először futóversenyen 15 évesen a nővérével együtt, ám majdhogynem utolsóként végeztek. Édesapja csalódott volt, amit ő sosem tudott elfelejteni. Később, 22 éves egyedüálló anyaként, azért kezdett futni, hogy leadja a szülés után megmaradt súlyfelesleget és vonzóbbá váljon. Rendszeresen futott, néhány versenyen is részt vett, megismerte álmai férfiját aki feleségül is vette. Ám nem sokkal ezután az édesapja leukémiában elhunyt és Jennifer a felgyülemlett érzelmi feszültséget rendszeres hosszú futásokkal próbálta levezetni. „Sosem tudtam milyen tempóban vagy mekkora távot fussak. Mindig nagyon elfáradtam és leestek a lábkörmeim”-mondta.

Jennifer tehát már rendelkezett futómúlttal, de szeretett volna tovább fejlődni ám nem tudta milyen tempóban végezze a gyorsabb illetve a könnyű futásokat. Egy Polar FT60-as órát kapott, pulzusmérő mellkaspánttal és footpoddal. Az óra meghatározott számára  három edzészónát, (könnyű, közepes és nehéz) és összesen heti 5 és fél óra edzést javasolt, annak túlnyomó részét a könnyű zónában. A könnyű zóna tempója kellemes meglepetés Jennifer számára, ez volt az a tempó amiben korábban maximum öreg kutyájával kocorászott. Azonnal érezte, hogy sokkal több energiája van amióta nem teljes gőzzel fut minden edzésen.

Az óra olyan üzeneteket is küld, mint „Nem pihented ki kellőképpen az előző hetet” vagy „Szép volt! Csak így tovább!” emiatt Jennifer úgy gondolt rá, mint egy tamagocsira akivel foglalkozni kell. Reggelente 6,5km-t futott, délután pedig kerékpárral ment  a fia elé az iskolába csak hogy munkát adjon az órának. A foot poddal a gps-hez hasonló pontossággal le tudta mérni a megtett távot (sőt, az atlétika pályán még pontosabban), és ha rövidebbnek bizonyult az aznapi táv, még kiszaladt a kutyával egy körre. Jennifer megállapította, hogy egészen megváltozott a futáshoz való hozzáállása, már nem a fogyás állt a középpontban, hanem azért futott, mert látta a folyamatos fejlődést.

Az óra nem csak lassan futni tanította meg Jennifert. Novemberben résztáv edzésekbe kezdett, a nehéz zónában, 3x 1mérföld(1600m) sprinteket a max pulzus 80-90százalékán, köztük 2 perc pihenővel. A végére nagyon kifáradt, de büszke volt élete első résztávjára. A hét végén órája megdícsérte kíváló teljesítményéért és még egy kis kupát is „adott” neki.

Jennifer számára meglepő volt, milyen jól követte az órája a pulzus apró változásait és állapítottaa meg a keringése fejlettségét. Amikor először végezte el a Polar fitness tesztet, az edzett kategóriába sorolta őt, néhány hónap rendszeres edzés után az órán az elit felirat jelent meg.

Egy kis karóra amelyik fel tudja mérni az általános edzettségünket, már furcsának tűnhet, hát még egy olyan ami a jövőnket is megmondja! A Polar cég szerint a fitness teszt meg tudja becsülni a sportoló Vo2Max értékét, a vér által felvehető és szállítható oxigén maximális mennyiségét. Számos orvos szerint a VO2Max értéke fontos jele a veleszületett futótehetségnek.

Kíváncsiságból, megmérték Jennifer VO2Max értékét laboratóriumi körülmények között, futópadon. Két percenként emelve a meredekségen, 15perc tempós futás után, 8százalékos emelkedőn már nem sokáig bírta szusszal. Az eredmény 51.2 ami nagyon jónak számít egy hasonló korú nőnek. Az óra jól tippelt, de a mérés Jennifert is meggyőzte, hogy többre lehet képes, mint valaha gondolta. Ezután még céltudatosabban dolgozott , közel 600mérföldet tett  az órába, és benevezett élete második futóversenyére ahol a 10km távon 54:19 idejével harmadik helyen ért célba. Természetesen nagyon boldog volt csak azt sajnálta, hogy édesapja nem láthatta őt.

Folyt.köv.