Már egy héttel korábban elkezdtem agyalni ezen a hétvégén és leginkább a Bükki kilátások vonzott, csak a logisztika tűnt macerásnak. Szállást nem szerettem volna igénybe venni, Zoncsi is leszavazott, így végül megegyeztünk a Mátrahegyben, no és hogy beszállhatok az autókájába ismét.

Családomtól már pénteken "megszabadultam" így lett volna lehetőségem rápihenni a túrára, de kedves barátném feldobta az ötletet, hogy ha már így gyerek és férjtelenül lehetünk, akkor igyunk az új lakására. Az volt a mázlink, hogy a Pina Colada kissé régi volt és valami fura mellékíz érződött rajta, és azon kívül csak Blue Curacao és ananászlé volt kéznél, mert így végül nem ittunk sokat 

Viszont éjjel kettőig pakolásztunk és dumáltunk, plusz a kedves kollegái még telefonáltak 3 óra körül.  A buszhoz pedig 4:45-kor szólt az ébresztő.....

Eszembe jutott a jól ismert bölcsesség : hogy kell ilyenkor felkelni? Gyorsan!  Így is tettem és gyors öltözés után irány a buszmegálló. Azajtón kilépve megcsapott a hideg levegő. Baromi hideg volt! Szerencsére időben jött a busz, Pesten felvett Zoncsi és suhantunk Mátrafüred felé. Zoncsi aggódott, hogy lekéssük a nevezést, ezért padlógázzal haladtunk :)

Odaérve rájöttünk, hogy nem maradtunk le semmiről, ennek örömére 40 percet(!) elszöttyögtünk öltözködéssel, pakolászással... Aztán csak elrajtoltunk végül 8:40-kor, a 40-esek közül talán utolsónak.

Természetesen az első lehetséges helyen majdnem el is kavartunk, de észrevettük, hogy rosszfelé megyünk és visszakocogtunk a kanyarhoz. A Múzslát lazán megmásztuk, ott mondták, hogy már elment a 40-es seprű (és akkor?!) Szerelékigazítás után robogtunk is tovább és a sástói pontnál találkoztunk is a seprűvel :) Megállapította, hogy nem úgy nézünk ki, mint aki kicsúszna a szintidőből és utunkra engedett. A következő tölgyerdőben egy darabon nem láttuk a jelzést, Zoncsi küzdött a gps csodával (eredménytelenül), aztán megláttuk az útjelző-táblát :) A sziklás lejtő izgis volt, akárcsak a Köves bércre vezető domboldal. Itt még nem láttunk havat, annak viszont örültünk, hogy az előző napokban hideg volt, mert különösebb sár sem volt, inkább ropogós fagyott talaj. Néhol azért voltak mocsaras részek(Zoncsi rögtön az elsőnél lábáztatott) és a patakok is csobogtak rendesen. 

Tehát Köves bérc, pecsét, csoki, nyomás tovább. Innen egy darabig még együtt mentünk, de Zoncsi hamarosan megelégelte a tötyörgésemet és elköszöntünk. Egyedül folytattam utamat Galyatető felé és perceken belül benéztem egy kanyart és beletettem vagy 2kilit a távba, meg rengeteg időt.... Egyre téliesebbé vált a táj, általánossá vált a fagyott hótakaró, az ösvényeken nagyon csúszós görönygyös jéggé fagyva,  a hótalan foltokon pedig ragadós sár próbálkozott. Néhány helyen csörgedező vízfolyásokat kereszteztünk, de megúsztam szárazon. Azt hittem sose érek föl Galyatetőre, de egyszercsak elhagytam a műutat és elértem az EP-t. Kedves idős úr volt a pontőr, pecsételt és szódával kínált. A palackomba nem akartam szénsavas cuccot, erre adott sima vizet, majd miután teletöltötte a palackomat akkor mondta, hogy van bora is....Nem akartam méltatlan cselekedetre ragadtatni magam és kiönteni a drága ivóvizet, a vizemhez meg nem akartam bort önteni, így megköszöntem a munkáját és távoztam.

A piros kereszten suhanva elcsócsáltam a kekszemet, mert már nagyon éhes voltam. Szerencsére Parádsasvár nem volt messze és az Autós Büfében fantasztikusan finom zsíros deszkát kaptunk. Megleptem magam egy pohár vörösboros kólával ami picit fejbevágott, mert én 1 dl borral kértem a hölgy pedig két decit löttyintett, de végül nem szóltam érte  Nagyon kedves gesztus volt az itt kapott nőnapi süti is!

Épp előttem szedelőzködött egy háromtagú kiscsapat és mikor utánuk indultam, mondta a zsíroskenyeret készítő férfi, hogy hajtsam má meg a srácokat, mert nem érünk be időben  Mondtam, hogy nem együtt vagyunk, de megyek meghajtom őket. 

A Sós-cseri tető gyorsan meglett, szúróbélyegző, utolértem az említett három srácot, picit mentünk együtt, aztán a lejtőn elkocogtam. Persze a műút után megint emelkedő jött, de a szinteken jól lehetett (volna) futni. Nagyon szép ez a fenyves, szerpentines szakasz, inkább nézelődtem, nem volt kedvem futni. Parádóhután a sörözőbe csak egy gyors bélyegzésre megyek be, aztán két fiatal sráccal indulunk tovább. Egy darabig együtt mentünk, dumáltunk, de a meredekebb szakaszon leszakadoztak. A Pisztrángos tóig egyedül haladtam, meglepően könnyen mentek az emelkedők,bár a jeges-kristályos-havas talajon nem volt egyszerű a haladás, főleg a meredekebb szakaszokon nem ártott figyelni, hova teszi a lábát az ember. Akikkel ezen a szakaszon találkoztam már igen fáradtak voltak, nem volt túl vidám rész. Gyors bélyegzés a ponton,  utána indult a menet : Gabi halála, Kékes. Megettem a magammal vitt banánt, nem ártott már egy kis kaja és legalább azt sem kell tovább cipelni.

Úgy éreztem, jól haladok, bár nem néztem az órát. Megelőztem pár igen hulla túrázót, köztük egy iskolás csoportnak tűnő társaságot akik már nem igazán élvezték a dolgot. Egyszercsak feltűnt az adótorony és vidáman, kocogva értem az étteremhez. Nagyon jólesett a meleg tea, tankoltam is belőle a palackomba, zsebrevágtam az almát és nekilódultam a lefelének. Vályús kút előtt épp arra gondoltam, hogy felhívom Zoncsit (azt beszéltük meg, hogy hív ha célbaért) és amint elővettem a telefont már csörgött is  Azt mondta, megvár a célban, haladjak, lefelé jól lehet futni. Haladtam Futottam. Estem is hamarosan nagyot  A hóban még nem volt gond, azt élveztem is nagyon, de aztán eltűnt a hó és száraznak tűnt a talaj, miközben apró jeges foltok bújtak meg gonosz módon a falevelek alatt, illetve a vízfolyásoknál a mohás-jeges kövek és a vizes fadarabok nagyon csúsztak. Csak egyet estem, de az nagy volt. Egy jeges foltocskán csúsztam meg és hanyattestem, de sikerült letenni a kezem, így viszont a vállamat is jól megrántottam. (Csak később kezdtem rémüldözni, hogy pont az övtatyóban lévő telefonra estem rá a kőre, de megúszta. Az almából viszont püré lett)

Ahogy ereszkedtünk egyre többször kellett átugrálni, kerülgetni a sáros részeket, vízfolyásokat, majd a patak mellett a kissé mocsaras utacska és a botladozós gerinc közül lehetett választani. Itt elég lassú lehettem, mert nem akartam megmártózni, se mégegyet esni. A faluba leérve egy pillanatra elbizonytalanodtam, aztán leesett a tantusz, hogy még lejjebb kell mennem az út mellett és úgy be az utcába a sulihoz. Bekocogtam a kapun és egy kifelé jövő kissrác azt mondja az apjának : "Nézd apa, ez biztos lekéste"  Hát nem. Nem késtem le semmit. 

Hivatalos idő 9:09 ami röhejesen lassú ahhoz képest amit terveztem, de valójában tökmindegy. Főleg azután, hogy a rajt után párszáz méterrel még azt mondtam Zoncsinak, hogy max a huszasra kellett volna nevezzek, olyan nyomi voltam.

Oklevél, kitűző, virlsi, tea, átöltözés. Kicsit még társalogtunk, aztán irány haza. A parkolóban csatlakozott két túrázó, így négyesben suhantunk Pest felé. Naná, hogy 1 perccel késtem le a buszomat, így várhattam bő félórát, de végül hazaértem. Reggelre a szokásos problémától eltekintve (bal boka) minden szuper!

Klassz túra volt, köszönet a szervezőknek, és köszi Zoncsinak a fuvart és a pólót!

Szerk.: A telefonom szórakozott velem, így csak ezt a két képet sikerült készítenem Galyatetőről lefelé menet. Itt már épp "hóhatás" alatt voltunk, de feljebb még tisztességes mennyiségű hó volt.