Már egy ideje tervezgetek egy csillagfényes futást, valamint a  "szomszédban" két sporttárs is megosztotta éjjeli futásának hangulatos történetét, de úgy döntöttem, mégsem most kellene nagyon hosszút mennem. Egyrészt még érzem időnként a múltkor Almádiban meghúzódott valamimet a térdhajlatomnál, másrészt a köhögés sem múlt még el, harmadrészt holnap reggel nekem kell fuvaroznom a családot és tekintve hogy amúgy sem vagyok jó sofőr és még nem is szeretek vezetni, legalább legyek kipihent :)

De azért az ihletett állapotot kihasználva, mégis jó kis esti futás kerekedett.

Fél hét előtt indultam, még csak szürkületben, kezdetben az országút szélén futva. A szembejövő autósoknak esze ágában nem volt kitérni, ugráltam rendesen a gazos szegélyre - rögtön beugrott miért is nem rajongok az országúti futásért... Néhány kilométer után feltűnt, hogy ezen a szakaszon az úttal párhuzamosan fut egy eléggé füves csapás a szántóföld mellett, így egy könnyed árokugrás és csalánharc után ott folytattam utamat. Nem tudom a terep, az este, a naplemente vagy a kipihentség pörgetett fel, de a korábbi kocogáshoz képest itt nagyon jólesett tempósan haladni. Hamarosan beértem a faluba, döbbent arcok a kocsma előtt, odébb rengeteg parkoló autó, hangos zene - valami búcsúféle van. Gyorsan kikerülgetem őket és robogok a vasútállomás felé. Pillantás az órámra, elégedett vagyok a tempóval. A nap közben lement, itt még egy darabon van közvilágítás, aztán csak az épp elhaladó vonat fénye hasít bele a sötétbe. Nekiindulok a vasút melletti utcácskán, cseppet sem vagyok fáradt, de fájdogálni kezd a bal lábam, ott ahol Almádiban meghúzódott. Próbálom finoman nyújtani, de nem változik. Időnként belenyilall a térdhajlatomba valami és a vádlim is összehúzódik, emiatt torzul a lépésem és a talajfogás sem ideális. Eszembe jut Galopp bölcsessége: Ha fáj, döntsd el, hogy érdemes-e továbbmenni. Ha úgy döntesz, mész, akkor törekedj normális, egyenletes futásra, mert a sántikálás a másik lábadnak is árt. Gyorsan megbeszélem magammal, hogy futni kell, mert gyalogolva soká érnék haza :) Egy kis ritmusváltás segít, a putriból csaholva kirohanó kutya kevésbé...Szerencsére annyira nem bátor jószág.

Végre elérem a lakott terület végét, innen csak az út és én. Egyik oldalamon a vasút, a másikon az erdő, körülöttem a sötét. Épp annyi világosság van, hogy nagyjából látom az utat, így nem kapcsolok lámpát csak egy bozótos szakaszon.  Szerencsére inkább homokos az út mint kavicsos, bár egy-két kisebb gödröcske meglep, de a lábamnak jobb ez, mint a síma aszfalt. Csak két vonat megy el - szinte üresek -  amíg elérem a falunkat. Innen már csak pár utca és otthon vagyok. 

Csak két óra volt az egész, 18,5km. Nem frissítettem közben, de nem éreztem hiányát. Az igazi éjjeli futás még várat magára, de most ezzel is beérem :)