Egy 5:07-es, pörgetős, kellemetlenül esős és rideg Bükki Ki-vel indult, és egy „feszegetős”, de jó érzésű 5:09-es Vulkántúrával zárult az idei szezonom. Az év kiemelt eseménye volt áprilisban Panna lányom megszületése, akivel a gyermekeink már számszerűleg is átvették az uralmat a családban, illetve feleségem phd dolgozatának sikeres védése is ennek az évnek a naplóját gazdagítja.   A számok (zárójelben a tavalyi számok):

Futás: 201 (209) db.

Átlag táv/szint: 17,2 (16,94) km /622 (356,94) m szint

Összes táv/szint: 3456 (3540) km / 124.849 (74.600) m szint

Leghosszabb hónap: 426 km július (392 km szeptember)

Legrövidebb hónap: 142 km november ( 47 km július)

Tavaly több 40 km feletti és 5 km alatti futásom volt, idén kiegyenlítettebbek voltak a távok.  

Fő verseny az UTMB volt, ami a vártnál jóval kevésbé viselt meg - talán ezért is vált fantasztikusan pozitív élménnyé - igaz tettem is érte mind a felkészülés mind a verseny során. Szívből ajánlom minden (ultratúra)futóbolondnak ezt a nagyszerű versenyt. 

A közös futások külön polcot érdemelnek. A legütősebb ilyen élményeimben a „cinkosok”: akibacsi (Bükki Ki, BUÉK privát, Vivicitta), -balazs- (privát 20-as, I. Béla), lechat (Terep Százas), femina (Donovaly) voltak. Utóbbi két versenyen részese lehettem női pályacsúcs megdöntésének. Nyusz-nyusz.

Külön versenyszám volt akibacsi, B Andi és köztem a Classic 15 körünk egyéni időfutamként való megfutása. A győztest nem árulom el, (akibacsi) mert lechat akkor még mutatós órával tolta, de durván 30 mp.-es szórással estünk be a célba, teljesen önálló versenynapokon. Ez volt az a futás, amikor megéreztem, milyen lehet kötsög 800-as futónak lenni („féltávnál rád rakják a zongorát és csengetnek a hajrára”)  - jó lehet. 

Legjobban a Kainach marathonon „sült el a lábam” ahol több mint fél órát javítottam és 4 óra futás után is meglepő erőket tudtam mozgósítani magamból, anélkül, hogy hidegrázást vagy ájulást produkáltam volna a célban. A legkimerítőbb futásom a Mátrabérc volt, ahol ugyan „hoztam magam” de utána napokig remegtek a lábaim mint a kocsonya, és a vízszintes helyzet sem tűnt sokáig fenntarthatónak.  

A jövő év  még bizonytalan, egyelőre egyetlen fix pontot látok:  –balazs- számít rám a Gerecse 50-en… készülök…

Mindenkinek kívánom, hogy találjon motivációt, tartson ki és érjen célba. Hajrá!

BUÉK

Lúdtalp a zsebRambo

Nem sokkal ezelőtt komolyan kezdtem elkenődni. Persze tudom, hogy hülyeség, meg valahol igazságtalan is de akkor is. A Mt. Blanc után úgy éreztem, szétrobbanok az energiától. Rövid pihenő után heti 6 edzés 80-90 kili úgy tűnt meg se kottyan. Szaggattam az aszfaltot üveghangon, pince pulzusokkal gyűrtem le a hegyi hosszúkat, ment a szekér. Aztán a kiszemelt maraton előtt bumm légcsőhurut. No sebaj. Kifeküdtem, majd két hét nullkili, majd óvatos edzések. Aztán bumm, megint légcsőhurut, kihagyás. No sebaj, pihi, aztán edzés. Aztán bumm megint. Na valahol itt lett tele a hócipőm. Idén így kb. 2 hónapra duzzadt a betegség miatti kihagyásokkal összeszedett "előre nem tervezett pihenőidő", ami egyszerű kihagyásnál több, hiszen a betegségek az izomzatot is valamelyest leépítik. Az eredményeimre nem panaszkodok, hiszen a Mátrabércen nem rontottam a gány idő ellenére sem, a Kinizsin javítottam, és a fő cél is összejött - az UTMB. Mégis, nem volt jó belegondolni, hogy kezdődnek a szenvedős beteges, lábadozós, gyengélkedős futások. Úgy éreztem ehhez kevés vagyok fejben. Otthon is több feladat hárult rám mint az év nagy részében. Így aztán az ősz inkább egy "leépüléscsúszdán" való száguldásra kezdett emlékeztetni. Én hiszek abban, hogy a szervezetet időnként emlékeztetni kell valóban hosszú futásokkal arra, hogy mi is ez az ultra-futás, különben berozsdásodik. Kimaradt a nagy kedvenc Less Nándor, Piros 85, és az Iszinik 100-at sem tudtam vállalni. Az az érzésem volt, hogy nem vagyok rossz formában, de muszály futnom valami kiadósabbat, hogy megőrizzem az állapotomat, és az önbizalmamat. Volt a barátokkal néhány közös futásunk 20-as 30-as távokon, de ezeken vegyes érzéseim lettek. Így hát a Vulkán lett a "kocka". Minden reményemet belehelyeztem, és éreztem, hogy összeáll a rendszer, amikor bumm, belobbant a torkom 2 nappal előtte. Még pénteken is hezitáltam az induláson, de mivel úgy éreztem izomzatilag és pulzusban nincs gáz, egy kis torokfájással még lehet futni.

Nem ígérkezett egyszerű túrának, hiszen JB, -balazs-, olipapa és lechat voltak a társaim. Mondhatni garantált "szopóbódé".

Összeszedtem az összes tapasztalatomat, önismeretemet az erőbeosztás, frissítés, "csapatmozgatás", pulzuskontroll terén és igyekeztem öreg róka stílusban versenyezni. Az első kétségek, hogy fogom-e bírni 2-3 kili között értek, s nem szégyelltem már ekkor egy kis csokit betölteni. Alig egy kili múlva ismételten hátraálltam, miközben dőlt rólam a víz. Komolyan gondolkoztam rajta, hogy kiszállok, de aztán megint eszembe jutott, hogy hány 50-es és 100-as futás indult már így. NHH-re érve is vegyes érzéseim voltak. Pulzusban benne mozogtam a "nem kártékony", bár kemény zónában, viszont a combjaim enyhén remegtek, s tónustalannak éreztem őket. Mondtam is JB-nek, hogy úgy érzem magam mint a Kinizsi elején. Ez tulajdonképpen bíztató volt, csak vigyáznom kellett, hogy ne feszítsem tovább a húrt. Csóványos után a hosszú lejtőben igyekeztem a minimális erőbevitellel zuhanni lefelé. Valahogy úgy, hogy még éppen ne fékezzek, de ne is toljak a lábaimmal, csak egy egy pillanatra, mintegy egyensúlyozás miatt érintsem a talajt. Persze ez nem könnyű történet, hiszen eközben könnyen felszalad a pulzus, pedig arra érdemes figyelni, hogy 160 fölé ne menjen az ember lefelé, mert akkor oda a pihenés. Vilatihoz ha jól rémlik elsőnek értem, kerek két órával, s láttam, hogy a többieket kissé meglepte a gurulás sebessége, így önbizalommal vágtam neki a következő emelkedőnek, alig 3 perc depózást követően. Még mindig az az érzésem volt, hogy bármikor megzuhanhatok, így toltam befelé a csokikat és a folyadékot. Jól indultam, aztán mégis fogyni kezdett az erő, hiába a kimért darálás. Olipapa, majd JB is kezdett elhúzni, bár utóbbit mindig újra megközelítettem, többiek a nyomomban. Nehezen fogytak el a hegyek, de aztán mégis. Újfent a bevált minimális erőkifejtéses, pulzuskontrollos gurulásba kezdtem, JB gyorsan el is engedett, s kezdtem lassan felzárkózni oilpapára. Úgy vettem ki, hogy bevár. Aztán egy bizonytalan pontnál Ő nagyobb ívben követte az utat mint a jelzés, úgyhogy elé kerültem. Kezdtem jól érezni magam, a mászásnál görcsölgető lovaglóizmom elhallgatott, és a gyomrom is jobb állapotba került mint felfelé volt. A Magyar-völgybe megint elsőként értem le, szinte rögtön utánam olipapa, aztán a többiek. lechat-on látszott, hogy összekapta magát, és ennek megfelelően neki is esett a Magyar-völgynek. Hála Istennek meggyűrődött a cipőjében a talpbetét, így pihenhettünk egy kicsit, mert kezdett a tempó kegyetlenül darálós lenni. Fura, hogy pulzusra itt sem volt gáz, de a lábaim a csúcsterhelést kapták. Mindenestre úgy éreztem, hogy elkapták a darálót, és gyorsan ugyan nem tudnak menni, de akárhol végigmennek. Persze ez végül nem így lett, de így is sikerült olyan kaptatókba masszívan belekocogni, amik szemre is reménytelennek tűntek. NHH-re ismét elsőnek értem fel, s mire lechat pecsételt, olival már a colavásárláson is túl voltunk, kb. 4:35-tel. A lejtőt Oli most nem kívánta megtolni, úgyhogy ketten zuhanóztunk le lechattal, szépen fokozva a tempót közel maxig, begyűjtve egy-két sporit. Tavaly 6:17, idén 5:09, avg. 159, anaerobban 2 perc.

Nagyon jót tett a lelkemnek ez a siker. Folytatom a hétközbeni spinning, futópad, ellipszis tréner edzéseket, hétvégén pedig egy-két 1,5-4 óra közötti kocogás. Jó lesz az!

 

Méghozzá a János-hegy Virág-völgy felől. Na de ne szaladjunk ennyire előre! Egész héten erre a napra köszörültem magam, úgy éreztem ez amolyan "becsületbeli ügy". Erre valami fránya nátha nem elkap tegnap! Reggel a lemondó sms első 3 betűjét már be is pötyögtem, de végül mégis az ördög győzött - gyenge voltam megint na! Ez van. SMS töröl, kocsiba be. Aggodalmam nem volt alaptalan, hiszen biztos lehettem benne, ahol olipapa és lechat is ott van - vér fog folyni. (szaszáról nem is beszélve... ) Makkosmaris-kört futottunk, ami kb. 29 km 1230 szinttel, benne a Nagy Hárs-hegy, János-hegy, HHH. Jó páran indultunk aztán szépen lassan fogyatkoztunk, ki- ki ment útjára. lechat-tel az egyik kedvencünk az említett piros etap. Elég hosszú, nem túl meredek, és már van egy csepp a lábakban (kb. 2 ó) mire odaér az ember. Olyan emelkedő, hogy egyszerűen nem lehet nem tolni rajta. Párszor futottuk már, és mindig sikerült csontra leégetni egymást, szóval kircsi, szeretjük! Ezúttal sem okozott csalódást. Nem mondom, hogy lepergett előttem az életem, de azt tisztán láttam, hogy kezdik befűzni a szalagot... toltam, fújtattam, hörögtem, szóval ing gatya, de megérte. Előkelő pozícióban értünk fel lechattal oli mögött kicsivel, sőt én úgy láttam az én vállam előbbre volt egy hangyányit...  A történethez hozzátartozik, de persze egyáltalán nem számít, hogy lechat 15 órát edzett a héten, és saját zsíron futott...

Sziasztok!

A kedvenc edzőköreimet felskicceltem a tuhu-ra, hátha valaki hasznát veszi. Ez az 5 alap verzió, 1-től 3,5 óráig. A hosszabbaknak vannak rövidebb verziói, amiket most nem írtam ki külön. Kellemes böngészést.

http://www.turistautak.hu/routes.php?id=1497

http://www.turistautak.hu/routes.php?id=1503

http://www.turistautak.hu/routes.php?id=1504

http://www.turistautak.hu/routes.php?id=1505

http://www.turistautak.hu/routes.php?id=1506

A tegnapi beégés után, lechatnek hála egyben hazaértem, hiszen lényegében a liftajtónál szállhattam ki a kocsijából. Mivel a haláltusához is harmatgyenge voltam, így csak üres tekintettel feküdtem a kádban, majd a szőnyegen, a délután nem kis részében. Estefelé (a hányinger enyhülése után), egy fél pizza- és némi folyadékbevitelt követően, a látóteremben fogyni kezdtek a fekete pöttyök, s tisztábban láttam a tennivalókat.  Éreztem, hogy másnap kell egy kis levezetés, úgyhogy ma be is ugrottam egy spininning  (1/2)órára. Igyekeztem kesztyűs kézzel bánni az ellenállással, úgyhogy az edző csajszi hamar megtanulta a nevem: "Péter! Tegyél még rá!... még! Péter! még! és így tovább...  Vésztervként gyorsan be is kapcsoltam a szuperizzadás fokozatomat - ezután már nem is szólt többet  Sikerült végig aerob zónában maradnom, sőt, abból is elsősorban az alsó zónában, úgyhogy elmondhatom, hogy kezdem uralni a gépet.

Szép mozgalmas hetet!