Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 923 134 km-t sportoltatok
Triathlonról mindent

Középfülgyulladás és a füredi rövidtáv

kipage | 2011-06-14 11:07:07 | 5 hozzászólás

Hol is kezdjem, hol is kezdjem.. talán ott, hogy az ország legszebb versenyhelyszíne várta a hazai triatlonos mezőnyt, ahol hála a turistáknak szurkolókban sem volt hiány, 2-5sorban álltak az emberek a depo körül és az úszásnál is a parton, fantasztikus élmény így kijönni a vízből (mégha az ember a végén jön ki  akkor is :) ) Vasárnap korán érkeztünk meg a helyszínre, kisebb fülgyulladás nehezítette meg a versenyt megelőző napokat, de ahogy megérkeztünk és egyre erősödött a versenylázam, elmúlt a fülfájás is. Hamar neveztem, rajtszámfelvétel miegymás után végigsétáltunk a plázson, ettünk egy fagyit és egy mennyei igazi magyar hamburgert 550 forintért. A technikai értekezlet alatt előtt összefutottam pár sporttárssal, rövid beszélgetés után mindnyájan elrajzottunk és intéztük a verseny előkészületeit. Gyorsan bedepóztam, elpakolgattam mindenem majd felrántottam a neoprén-t és úsztam pár métert a Balatonban, ami közel sem volt olyan hűvös mint tavaly, de azért elkelt a ruha. 14:00 kor megszólalt a duda és az amatőr mezőny is belecsapott a távba. 1 percre ránk indították a hölgyeket akik közül jópáran arcpiritóan keményen úsztak. Nekem nem sikerült megfelelő lábvizet találni, le is akadtam a mezőnyről elég hamar. A tavalyi úszóidőmnél majd 3 perccel lassabban sikerült a teljesítés, ami előtt értetlenül állok, de ez van. A depó felé szaladva nem tudtam lehúzni a ruha cipzárját, ott szórakoztam vele vagy 10 másodpercet mire lejött. Felrántottam a cipőt sisakot és jöhetett a kerékpár. Tavaly a bringát csúnyán elgörcsöltem, a cél egyértelmű volt, hogy itt csakis a javítás a cél, ami sikerült is a nehéz körülmények ellenére. Erős szél volt, bolyom sem volt, bár 2-3an próbáltunk összedolgozni több kevesebb sikerrel. Az egyik bringástársam rendkívül pofátlanul végig tette a kereket mögöttünk, aztán amikor jött egy nagyobb boly előzött minket, szépen rájuk váltott, nekünk meg nem maradt erőnk felvenni a gyorsabbak utazótempóját. Megjegyeztem az ipsét, jövőre szét fogom lószolni ha összeakadunk ismét. :) Persze lehet ezt így kell csinálni, mi voltunk a marhák hogy nem akasztottuk le. Utána meg odapakolt a futáson egy 37perces időt..

Eltelt a kerékpár is, vittem magammal mindenféle zselét meg izot, de igazából több víz kellett volna. Zselét nem is ettem (spóroltam majd jó lesz Kiskörére gondolattal) nem is hiányzott. Kerékpár után jött a verseny legszebb mozzanata a 2. depó, itt valami világszínvonalú depózást mutattam be, kategóriámban a 3. leggyorsabb volt a váltásom 38 másodperccel. A futás elején beálltam egy egyenletes tempóra amit úgy véltem fogok tudni tartani a végéig, ez nagyjából sikerült is a végén még egy kicsit finiseltem is és 75.ként szakítottam át a célszalagot 2:32:33as idővel. Optimális esetben ebből kb 6-8 percet lehetett volna faragni egy jobb úszással és egy szerencsésebb bollyal, de majd 2012ben meglátjuk sikerül-e?

 

Levonva a tanulságokat a jövőre nézve többet kell tekernem futnom és úsznom is. :) De konkrétabban, valahogy meg kell találnom az egyensúlyt a három sportág között, illetve azt a rászánható kevés időt amit edzéssel tudok tölteni optimalizálnom kell.

 

Jövőre veletek ugyanitt!!

5 hozzászólás

ewwwil 4939 napja
ewwwil képe

gratula:)...Kiskörén lehet összefutunk személyesen is...jó az a 2.32:))

Bozót 4939 napja
Bozót képe

Gratula!  38mp?! Bakker :)

prókátor 4939 napja
prókátor képe

Ez szép volt gratula!Nagyon jó időt mentél!

stojesz 4938 napja
stojesz képe

Alig várom a jövő évit! Gratulálok a teljesítéshez itt is!

gergő 4938 napja
gergő képe

nagyon szép kis eredmény! hajrá továbbra is!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2012-08 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (2 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (2 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (3 bejegyzés)
2011-06 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (1 bejegyzés)
2010-11 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (3 bejegyzés)
2010-08 hó (4 bejegyzés)