és igeeeeeeeeeeeen! megcsináltam :)

fejben hittem és akartam, és biztos voltam benne,h végig fogom csinálni, de azt hittem sokkal nehezebb lesz. egyrészt alig tudok úszni (kizárólag mellúszás és némi hátúszás az össz képességem), amit 2 éve egyáltalán nem gyakoroltam. Két éve nem úsztam és mégis megolt :) valahogy nagyon jól érzem magam tőle :) lehet,h tényleg minden fejben dől el?

röviden a nagy nap: 6-kor indulás Bp-ről egy barátnőmmel. ő sem úszott ezer éve és nem is szokott. spanoltuk egymást és megerőszakoltuk magunkat és megettük a szendvicseinket is. (egyáltalán nem voltunk éhesek). és izgulni sem izgultunk nagyon, egyzseűen át AKARTUK úszni.

megvolt a nevezés, alaposan bekentük magunkat nagy faktorral, és még vazelint is kentünk magunkra itt-ott. így egyáltalán nem fáztunk és le sem sültünk. kivéve az arcomat... már az első kilóméteren leoldódott minden naptej az arcomról, ami csípte a szemem. világos, viszonylag érzékeny bőröm van, így tudtam, h ronggyá fog égni az arcom :( de nem baj :) átúszok!!! szinte végig csukva volt a szemem, mert a vakító naptól nem láttam semmit.gondolataim nem voltak. néztem az egymás mellett sorfalat álló hajókat, az úszó embereket, merengtem és mosolyogtam! itt vagyok, én is részt veszek, és megcsinálom 34 évesen, edzetlenül először életemben :)

szerintem eléggé hullámzott a víz és sok helyen volt szúnyoglárvás a víz, de ez sem számított most. csak lapátoltam egyenletesen és haladtam :) 3an indultunk együtt, de már az első fél kilóméteren szétszakadtunk. nem baj. jó volt így csendben, a szép napsütésben,a fincsi meleg balatonban.

úgy érezttem jól haladaok, bár a révfülöp nem nagyon akart homályosodni, boglár partjai pedig nem élesedtek. viszonylag lassan fogytak a kilóméterek. a 2. km előtt volt egy vádligörcsöm, de nem tartott sokáig és nem is kezdtem káromkodni. pár  másodperc lebegés és néhány sor ima és már vége is volt. A 2,5 km után már jó volt! innen már kifelé megy az ember,ami szerintem jó érzés, erőt ad. a 4. km-ig hamar eljutottam, de az utolsó km-en már éreztem,h fáradok. örültem,h már látom a "kijáratot" :)

amikor végre le lehetett tenni a lábamat, rá kellett jönnöm,h csak spiccelni tudok és nem én lépek, hanem a hullámok tolnak előre. úgy éreztem magam,mint egy tipegő gésa :) mosolyogtam :) de csak eztán jött a nagy feladat, amikor ki kellett menni a lépcsőn!!! nagyon fura volt, szinte járni sem tudtam! elbotorkáltam, de tényleg csak botorkáltam a leolvasóig,aztán kapun kívűl csak megálltam és néztem,h de jó,h ilyne sokan vagyunk akik azt gondolták, ezt meg kell úszni! gyorsan magamba nyomtam 3 szőlőcukrot + 1 teát és vártam a barátnőimet. amint ültem a kijárat mellett, egyszer jött ki a vízből egy 12-13 éves körüli srác, akinek nem voltak karjai. HIHETETLEN! fiatal, testi fogyatékos és ő is megcsinálta!!! ekkor jöttem rá,h az tök normális és a minimum,h átúsztam. az ő teljesítménye a teljesítmény!!! Gratulálok neki!!! Nagy tapost is kapott, és ő csak mosolygott a maga gyerekes természetességével :)

jó volt. szerintem jövőre újra megyek! és kezdek rájönni,h a sport, a teljesítmény ill teljesítés nagyon jó önérzetet , önértékelést generál :) ki is fogok találni vmi következő teljesíteni valót. valami gyalog- v bicajtúrát még augusztusra :)