Nehéz bármit is írni, ha nem úgy jön ki a verseny, ahogy akarja az ember. Sajnos az idei nagyatádi vasember táv sem úgy sikerült, ahogy szeretem volna. Egyáltalán nem.

Sokat gondolkodtam az elmúlt három napban, hogy mit ronthattam el. Lassan le is tisztul a dolog.

Persze a kudarcok ugyanúgy hozzátartoznak egy sportoló pályafutásához, mint a sikerek. A kudarcok rántják vissza mindig a földre az embert, és döbben rá, hogy nem olyan egyszerű mindig jól, sikeresen versenyezni.

Hogy miben hibázhattam? Sok mindenben. Négy héttel korábra kell visszatekintenem, hogy megértsem a gyengébb állapotot. Rosszul jött ki a formaidőzítésem, mivel kicsit hamar kezdtem könnyűket edzeni. Így nem volt már annyira felkészült a testem egy ilyen nagy terhelésre. A verseny előtti napokban sem tudtam emiatt feltölteni tökéletesen a raktáraimat. Erős voltam, de kevés volt az edzés. Ugyanakkor az achilles sérülésem is biztos betett a futóformának. Nagyon keveset tudtam futni júliusban emiatt.

A versenyen tulajdonképpen ez jött ki.

Az úszás teljesen átlagosan ment. A köd és pára lepte gyékényesi bányatavon 52 percet úsztam,két eltévedéssel. Az első körben szépen félreúsztunk az első bója előtt, ebben benne lehetett 1 perc, majd a másodikban az első helyen tempózva úsztam ismét rossz irányba, minek köszönhetően sikerült másodikként elhagynom a tavat. A depóból viszont már elsőként romboltam ki a ködbe. Nagyon hideg volt. Félóráig nagyon fáztam, kerestem a helyem. Igazából, ha így visszagondolok egyetlen jó pillanatom nem volt eddig. Aztán mikor elsőként fordulhattam Nagyatádon közel 41-es átlagot hasítva az első 75-ön, akkor azért kicsit megnyugodtam. Sokáig azért nem tartott a nyugalom, mert Joe ott lihegett a nyakamon. Így fokozni próbáltam az iramot. Ezt nem kellett volna. 130 körül haladt el mellettem Major. Innentől nagyon nyögve nyelős volt a bringa. Szenvedtem. Utólag rájöttem, hogy nagyon keveset ittam, és ennek köszönhettem ezt a leépülést. Mindennek tetejében még egy stop and go büntetést is bekaptam. A strandhoz érve már mindenem görcsölt. Próbáltam menteni a helyzetet a depóban lenyomott fél liter vízzel, de innen már nem volt visszaút. Görcsökkel küszködve futottam ki a 12 körös maratoni pályára. Tizennégyig még lelkesedésből elfutottam, de onnantól utolért a kalapácsos ember.

Fél kör séta után aztán feladás mellett döntöttem. Visszasétáltam a versenyközponthoz, és gondoltam leadom a rajtszámom. De az óriási bíztatás és támogatás hatására egyszerűen nem volt pofám kiállni. Láttam, hogy Bea a barátnőm és egyben segítőm nagyon hisz bennem. Nem állhattam meg. Így folytattam a sétát. Majd egy rövid negyed órás masszázst követően (amit így utólag is nagyon köszönök!) Kicsit magamhoz tértem. Futni nem tudtam, mert nagyon fájtak még a lábaim, de legalább tovább haladtam. Horváth Ákos csodatevő kezeit is áldom! Nagyon megható volt, hogy annyian segítettek, ismeretlenek. Biztattak, kiabáltak, szurkoltak. Nagyon köszönöm Nektek!

Végül 10:09-es idővel, tizenharmadikként átszakíthattam idén is a célszalagot.

Sokan kérdezték, hogy miért nem adtam fel. Egyszerűen nem tehettem meg! Egy ilyen csapattal a hátam mögött. Nehéz erről írni, de annyian álltak, állnak mögöttem, hogy ez nem volt alternatíva. Végig kellett mennem!

Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek! Nélkületek nem sikerülhetett volna életem harmadik ironmanje.