Szombathely OB

Legjobb futóidő…,de cseszhetem, mert a második bolyból! Lassan ez lesz a védjegyem! Ez a felfutósdi kezd kicsit idegesíteni. Mert mindig az jár utána a fejemben, hogy vajon megnyertem-e volna elölről. Remélem még idén lesz rá lehetőségem, hogy fussak egyet az élbolyból.

Amúgy, verseny előtt nem éreztem magam túl jól. Talán az előző napi leutazásnál kicsit sok volt a légkondi, vagy lehet még bennem volt egy kicsit a szerdai résztávos futás, mindenesetre szombat reggel jó kis fejfájásra ébredtem. Benyomtam vagy egy liter teát, ez némileg segített, de a bemelegítésnél így is nagyon enervált voltam.

Próbáltam némi tűzoltást úszásból a héten, de ez inkább csak a lelkiismeretek tett jót. Így azt éreztem, hogy mindent megtettem ,amit lehetett. Egyébként szerintem volt valamennyi foganatja ennek. Mivel csak! 15 másodperccel csúsztam le az élbolyról. Elkezdtem utánuk darálni a kerót egyedül, de tudtam, hogy esélytelen felérni. Így csak úgy tessék-lássék módjára nyomtam, hitehagyottan. Kicsit visszatért a hitem amikor utolért a Csortos-Faldum duó, de hamar ismét a reménytelenség lett úrrá rajtam, amikor már a hosszabb egyenesekben sem láttam a bolyt, akármennyire is düllesztettem a szemeimet. Tehát bele kellett nyugodnom, hogy ez a „vonat” elment. Hamarosan hátba csapott minket a Woodward nevével fémjelzet csapat. Ahol is a fent említett versenyző 60-70-es pedálfordulattal aeropozícióba zúzta elől 45-50-el. Amikor aztán leadta, gyorsan pörgött egyet a tömeg, hogy aztán megint vagy 1 percig az övé legyen a terep.

Lehet, hogy fejlődik a magyar triatlon a kerékpáros számban? Mivel én, akit tényleg mindenki csak beért, mentem 41,5 km-es átlagot! Pedig szél is volt, terep is volt… Szóval lehet, hogy gyorsulunk?!

Jól rápihenve a futásra, sikerült valahol a 3-4. helyen leugranom a bringáról. Majd egy gyors depózást követőn, felcsaptam a „gyorsan fogok futni” sapkámat, és már kint is voltam ismét a flaszteron. Mindig is tetszett ez a futópálya. Szerintem a rendezők nagyon jól kitalálták ezt a kört. Csak a frissítés volt nagyon kevés, főleg ebben a melegben. Visszatérve a futásomra. Két szóval: nagyon ment!. Bár a végére kicsit már éreztem a szegényes frissítés okozta dehidratációt, amit a testem a vádlim görcsölésével jelzett. Az első két kört teljes „vákuumban” futottam, csak 1-2 lekörözött versenyzőt előztem le. Na aztán végre feltűntek egyenként az élbolyról leszakadozó emberkék, akik leelőzése újabb, és újabb lökést adott. Biztos mindenki érezte már ezt. Olyan mintha elszívná a másik versenyző erejét. Neki meg pont a fordítottja. Hát végül 11. lettem. Nem nagy eredmény, de mégis boldog voltam, mert pozitív az előjel. Valahol olyan volt, mint egy mondat aminek a végére kerül a hangsúly.

Kenéznek gratulálok a hetedik helyéhez. Juniorként ez nagyon jó eredmény. De ha legközelebb is első váltó nélkül indul, lekötözöm a biciklijét a depóhoz! (És az nem lesz kifogás, hogy úgy sem használod a versenyen!)

Viszont, sajnos ahogy számoltam, kicsit vissza is csúsztam az összetettben, de van még a jövő hét! Elhatároztam, hogy Domboriban ha törik, ha szakad, de kijövök elől. Hol van már az az idő amikor még juniorban elsőnek másztam ki…