A verseny 
Elsőbálozóként csak annyit célozhattam be, hogy szintidőn belül végigmenjek. A rajtnál szépen beálltam a mezőny végére és légzésváltás alatti, beszélgetős iramban kocogtam. Az emelkedőket -a legkisebbeket is- lendületesen meggyalogoltam. Túl sok felszerelést nem vittem magammal: póló, rövid nadrág, óra, dugóka, farzsebben térképvázlat, itiner, wc-papír és papírpénz. Se kulacs, se övtáska, se hátizsák, se mobil, se bot.
Minden terv szerint haladt: iram, frissítés.
Előzetesen arra számítottam, hogy a pontőrökön kívül egy lelket sem fogok látni, de szinte végig voltak a közelemben versenyzők.
A Pilis-nyereg előtt elkezdett esni, de a lombkoronák alatt nem volt vészes. A pontokon nem sok időt töltöttem: dugókázás, 2-3 pohár víz, izo vagy kóla, fölmarkoltam egy banánt és négy kocka csokit, amit már továbbindulva majszoltam el.
A Prédikálószékre még ruganyosan fölsétáltam, itt azonban kiderült, hogy kedvem ugyan még van a futáshoz, de futni már nem bírok. A természet gyönyörű patakot varázsolt az útra (hosszában!), így lassan, de lelkesen végigcuppogtam a Kisrigóig. 8:46 - egy kicsivel a szintidőn belül.
A célban úgy éreztem, hogy élvezetes versenyt futottam, bár a végén az eső is esett. A T100-asok rémtörténeteit (patakban elmerülés, övtáska elsodrás, hegymászás 4 km-es kitérővel a patakon átkeléshez, a téglagyári úton úszó kacsák(!) ) csak másnaptól olvastam a fórumokon.
A rendezők kitettek magukért. Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy az ultrások mezőnye a pályán vagy a pontokon volt-e erősebb.

Az ötlet és a felkészülés
Lúdtalp tette a bogarat a fülembe, hogy indulnom kellene a T100-on. Tudtam, hogy nemcsak más dugókájával zörgeti a bozótot, de azért egy kicsit utánaszámoltam a dolgoknak.
A (3000m; 10000m, 12K; félmaraton; maraton) távvektorhoz tartozó 2008-as (15:48; 59:12; 1:14:38; 2:15:59; 5:31:31) idővektoromat 2009-ben (14:26; 54:02; 1:11:12; 2:08:20; 5:17:38 )-ra kurtítottam. Viszont csak 25-28 km-t tudtam egyfolytában futni. A maratonok második felében sokat gyalogoltam. 2008-ban ezerkétszáz km-t futottam, 2009-ben már majdnem kétezret. Idén pedig heti 45 km körül. Így csak a T50 tűnt teljesíthetőnek. Az átlagos edzéshetem így festett: kedden és csütörtökön munkába futottam (10 vagy 15 km), hétfőn és szerdán súlyzóztam és hétvégén terepen futottam. Hóban, fagyban (minusz 20 fokban), esőben is. Amint a hó elolvadt elkezdtem bejárni az útvonalat.
Remete-szurdok - Nagy-Szénás oda-vissza két alkalommal; Nagy-Szénás - Dömös illetve Nagy-Szénás - Dobogókő (-Pilisszentkereszt) egyszer és Dobogókő - Dömös - Pilisszentlászló egyszer. A bejárás során néha elő kellett venni az útvonalvázlatot sőt a térképet is, de tetszett a pálya és a terep is.
A stratégiám a lassú futás és az emelkedők meggyaloglása volt. Ha úgysem tudok 50km-t egyhuzamban futni, akkor jobb, ha már az elejétől belesétálgatok. Erre az emelkedők kényszerítettek is. Taktikám nem volt. Nem akartam a mezőnyt szétrázni vagy helyezésért hajrázni.
Néhány kisebb meglepetés azért ért. A rajthoz fordítva állt be a mezőny, de a többség erősködött, hogy tényleg arra kell menni. Az U-kanyar után nyugodtam meg. Másodszor Klastrompusztánál az utánam jövő kiáltott, hogy a másik irányba megy a sárga. Ekkor (először és utoljára) elővettem a zsebemből az itinert és rövid vázlatolvasás után arra jutottam, hogy jó irányba megyek és a sárga nem arra megy, hanem onnan jön. Végül ő is meggyőződött erről, bár kezdetben rosszfelé indult el.
Harmadszor a Prédikálószék előtt előzött meg két T100-as. Ők magánszorgalomból a Kutya-hegyet is útbaejtették a Zsíros-hegy után. Nem gondoltam, hogy egyáltalán megelőzhetek valakit és ráadásul úgy, hogy csak visszaelőzéskor látom a tévelygőket.
Negyedszer pedig a Kisrigó előtt párszáz méterrel hátranéztem és futók közeledtek. Harci kedvem kipróbáltatta velem, hogy tudok-e futni. Nem tudtam. Így Drakuladyék nagy hajrával elhúztak mellettem. Ők valahol útközben privát Terep Hatvanasra bővítették a távot. Bárcsak nekem is lenne olyan erőnlétem, hogy ilyen pajkos ötletek jussanak közben eszembe!
Tanulságok:
 - Kevésbé fáradtam el mint a maratonjaimon. A táv és az idő hosszabb volt, a szint több, de az intenzitás alacsonyabb. 
 - A verseny végén és után sajgott a lábfejem. Valamit ki kell találnom a bokaizületeim környékének megerősítésére. 
 - A verseny végefelé a bicepszemet is éreztem. Vagy sok volt órákon át derékszögben tartanom a karomat (több tízezernyi lépés során több tízezernyi rázkódással) vagy pedig hétfőn már nem kellett volna rúddal páros bicepszeznem. 
- Jeff Gallowayen kívül szinte mindenki azt tanácsolja, hogy maraton előtt nem feltétlenül kell a teljes távot (vagy többet) teljesíteni. Az biztos, hogy magabiztosabbá tesz, ha tudom, hogy erre is képes vagyok.
 - A viszonylagos edzetlenségnek megvan az a szépsége, hogy 50 kilométerbe sűrítve is olyan élményekben lehet részem, amilyenekért az edzettebbeknek 100 km-t kell futniuk. 
 - Sokkal többet nem tudtam volna kihozni ebből a versenyből. Dömöstől vesztettem kb. 25 percet, mert akadt versenyző, akivel végig kerülgettük egymást és Dömösről is nagyjából együtt indultunk tovább és mégis ennyivel előbb beért. Ha jövőre meg tudom futni az enyhébb emelkedőket, akkor még többet javíthatok.