Tegnap este még úgy készültem, hogy ma a szokásos 10+12 percemet fogom futni a kedvenc futóhelyemen, a Duna-parton. Aztán este SMS csata, hogy Futószervizes edzés lesz, és már számítottam rá, hogy nem úszom meg egy megállás nélküli 3 km nélkül.
Amikor megjöttek a többiek( 2 fiú, 1 lány), B. mondta, hogy két kört tervez, ami 6 km. Na jó, legfeljebb megállok, ha elfáradtam, és majd sétafikálok - gondoltam. Nekiindultunk. Nagyon jól esett a futás, közben beszélgettünk, a srácok elől, mi egy kicsit lemaradva. Szó szót követett, gyönyörűen sütött a nap, a Dunán kajakosok, evezősök. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már a Halászcsárdánál járunk (3 km). Mivel nem tudtuk, hogy merre mentek a fiúk, elfutottunk az M0-s autópályáig (5km). Ott visszafordulásra kényszerített minket egy kiengedett, felbőszült kutya. Igen, a kutyáktól eléggé félek, főleg az olyanoktól, mint ez volt. Ugatós, utánunkrohanós. Vissza a partra (7km). Aztán a sporttelepig már csak azért sem adtam fel (10km). Ekkor beszélgetni már nem nagyon tudtam, kicsit küzdöttem, de nem volt annyira vészes. Inkább olyan jó érzés töltött el. Büszkeség. Nem hittem volna, hogy meg tudom csinálni. És ilyen váratlanul!
Utána sem volt semmi bajom, pl. rosszullét, görcs. Azért ilyenekre nagyon figyelek. Azt megfogadtam, hogy a futásnak sosen szabad az egészségem rovására mennie.

Szóval most repkedek, nevetgélek, és imádom a telet!